Magyar uralkodi s kormny vonatok A MV els

  • Slides: 38
Download presentation
Magyar uralkodói és kormány vonatok

Magyar uralkodói és kormány vonatok

A MÁV első, a királyi pár számára készített udvari kocsija 1871 -ben készült el

A MÁV első, a királyi pár számára készített udvari kocsija 1871 -ben készült el az Első Magyar Kocsi Gyárban. A sötétzöldre festett, tetején a magyar korona fából faragott másával, és mindenféle aranyozott díszítményekkel bőven ellátott jármű hihetetlenül feltűnő lehetett.

Erzsébet királyné (Sisi) is használta ezt a WC-t a királyi utazások során az 1870

Erzsébet királyné (Sisi) is használta ezt a WC-t a királyi utazások során az 1870 -es évektől kezdődően. Jobbra, a deszka melletti tányérszerű bemélyedésben látszik egy fogantyú. Ennek a felhúzásával lehetett öblíteni.

A második magyar udvari vonat 1896 -ban készült el. A millenniumi udvari vonatot a

A második magyar udvari vonat 1896 -ban készült el. A millenniumi udvari vonatot a Ganz és Társa cég készítette el. Az 1896 -ban, az uralkodó magyarországi vasúti utazásaira készített udvari vonat sorsáról 1920 óta nem tudunk semmit. A millenniumi ünnepségek fényét emelő elegáns udvari vonat eredetileg öt, vagy hét kocsiból állt. Horribilis vételárát (418 ezer forint) a MÁV közel másfél évig nem fizette ki a Ganz vállalatnak.

A királyi hálóterem kárpitozott vasággyal. A szerelvény az ezeréves magyar nemzet ajándéka volt az

A királyi hálóterem kárpitozott vasággyal. A szerelvény az ezeréves magyar nemzet ajándéka volt az uralkodónak. Az 1896 -os millenniumi ünnepségre készítették, hogy Ferenc József Bécsből ezzel a pompás vonattal érkezve nyissa meg a magyar kiállítást.

A királyi termes kocsi belseje, olasz reneszánsz stílusban. Az ablak elé húzott asztalt nem

A királyi termes kocsi belseje, olasz reneszánsz stílusban. Az ablak elé húzott asztalt nem a király, hanem a vele együtt utazó szárnysegéd használta. .

Étkező és tárgyaló kocsi Az udvari vonatot a Nyugati pályaudvar területén őrizték, 1919 -ben

Étkező és tárgyaló kocsi Az udvari vonatot a Nyugati pályaudvar területén őrizték, 1919 -ben azonban nyoma veszett. Egyes feltételezések szerint a legvalószínűbb, hogy a Budapestet is megszálló román hadsereg hurcolta el. A királyi kocsiból mindössze annak címeres dísztáblája maradt fenn.

Ferenc József termes kocsija Jobbra a D-vel jelzett fülkében van az illemhely és a

Ferenc József termes kocsija Jobbra a D-vel jelzett fülkében van az illemhely és a mosdó. Ezt használta az uralkodó és a vele együtt utazó szárnysegéd. A C fülke volt a szolgaszakasz. A szolgaszakasz kényelmes párnázott ülését fel lehetett hajtani és ha a szükség úgy hozta, ott is volt egy illemhely. A rajzon a párnázott ülés közepén kirajzolódik az illemhelye. A vonat elzűnéséhez kötődő rejtélyt fokozza, hogy a millenniumi udvari vonat egyik, az uralkodó kíséretét szállító kocsija viszont megkerült.

A királynéi öltöző és mosdóhelyiség A XVI. Lajos stílusában készített szalonkocsiban a királyné lakosztálya

A királynéi öltöző és mosdóhelyiség A XVI. Lajos stílusában készített szalonkocsiban a királyné lakosztálya négy helyiségből (szalon, hálóterem, öltözőszoba és WC) állt.

A királynéi kocsi fogadóterme

A királynéi kocsi fogadóterme

Az állami és pártvezetők a bel- és külföldi utazások során egyaránt előszeretettel választották a

Az állami és pártvezetők a bel- és külföldi utazások során egyaránt előszeretettel választották a megbízható, biztonságos és kényelmes vasutat, ezért a MÁV különböző kormányzati célú járműveket is üzemeltetett. Horthy Miklós vasúti utazásaira a két világháború között a Turán elnevezésű kormányzati vonat állt rendelkezésre, de a háború végén Csehszlovákiában is maradtak járművek, köztük a Turán.

49 -es LÉL Kormányzati motorkocsi A két háború közötti időszak legérdekesebb kormányzati kocsi építése

49 -es LÉL Kormányzati motorkocsi A két háború közötti időszak legérdekesebb kormányzati kocsi építése a Lél motorkocsihoz fűződik. A motorkocsi 1936 -ban készült el a Ganz gyárban készült el Gömbös Gyula miniszterelnök részére. A 49. psz. motorkocsi 43 t. önsúlyú volt és 100 km/h sebességre volt alkalmas.

Egy különleges, de ma már csak kiállítási tárgyként szolgálú jármű: Turán 12 autószállító

Egy különleges, de ma már csak kiállítási tárgyként szolgálú jármű: Turán 12 autószállító

A Turán vonathoz poggyászteres kocsi is tartozik

A Turán vonathoz poggyászteres kocsi is tartozik

Turán 56 -os kocsi étkező-tárgyaló

Turán 56 -os kocsi étkező-tárgyaló

Turán kormányzati hálókocsi luxus hálófülke

Turán kormányzati hálókocsi luxus hálófülke

Hargita motorvonat

Hargita motorvonat

A GANZ Gyárban 1939 -re elkészültek a HARGITA típusú fővonali motorvonat tervei. A vonatokat

A GANZ Gyárban 1939 -re elkészültek a HARGITA típusú fővonali motorvonat tervei. A vonatokat a MÁV akkor a Budapest. Sepsiszentgyörgy vonalra szánta. Az első motorvonat két motorkocsiból és két közbenső kocsiból állt. Gyártása 1944 -ben a háború miatt félbeszakadt. A vonat kormányzati célra történő átépítését és felújítását a Dunakeszi Járműjavító végezte 1951 -ben. Ezt követően a vonat kizárólag kormányzati utazások során közlekedett. A volt állampárt vezetői szívesen vették igénybe a luxuskivitelű vonatot. Hargita motorvonat 1951 -ben készült el, ezt elsősorban Rákosi Mátyás használta.

HARGITA négyrészes kormányzati motorvonat

HARGITA négyrészes kormányzati motorvonat

Rákosi design… A motorkocsiban egy 14 fős tárgyaló, egy kettő, illetve egy négy személyes

Rákosi design… A motorkocsiban egy 14 fős tárgyaló, egy kettő, illetve egy négy személyes hálófülke lett kialakítva, emellett természetesen a luxus utazásokhoz elengedhetetlen zuhanyzó és konyha is található a vonaton.

Az étkező

Az étkező

Luxus kialakítású utastér

Luxus kialakítású utastér

A három részes motorvonat szintén rendelkezik egy tárgyalóval, a tárgyaló mellett is vannak 1

A három részes motorvonat szintén rendelkezik egy tárgyalóval, a tárgyaló mellett is vannak 1 és 2 személyes hálófülkék, nappali utazásnál akár 50 -en is elférnek.

Ezüstnyíl „ A Kádár vonat” A Hargita kormányzati motorvonat pótlására 1968 -ban készült el

Ezüstnyíl „ A Kádár vonat” A Hargita kormányzati motorvonat pótlására 1968 -ban készült el az új háromrészes „Ezüstnyíl” kormányzati luxus motorvonat.

Indulásra készen, az utasra várva a „Nyugatiban”

Indulásra készen, az utasra várva a „Nyugatiban”

Születet egy döntés, hogy a párt és a kormány részére készüljön egy új motorvonat,

Születet egy döntés, hogy a párt és a kormány részére készüljön egy új motorvonat, és két-négy kocsiból álljon. Valami oknál fogva a Ganz a komplett gyártást egyedül nem vállalta, csak a gépészetet, és a Rába lett ennek a szerelvénynek a fővállalkozója. Horváth Ede a „Vörös báró” a Rába vezére ingyen akarta adni a kormánynak, mondhatnám azt is, hogy ajándékba, de Kádár ezt nem fogadta el. A vonatot a Belügyminisztérium fizette ki. Kádár csak egy dolgot kért, egy szobát, amelyik alkalmas kártyázásra, sakkozásra. De kérte, hogy két kijárata legyen, ne egy, és ne legyen csillag az elején.

Kádár János kezdetben a Horthytól örökölt kormányvonatot, a hajdani Turánt használta. Ami a ’

Kádár János kezdetben a Horthytól örökölt kormányvonatot, a hajdani Turánt használta. Ami a ’ 60 -as évek közepére már nagyon elöregedett. Kádár János utált repülni, ebben az is szerepet játszhatott, hogy 1956 sorsfordító napjaiban a „szovjet elvtársak” repülőgépen vitték ki Ungvárra vagy Moszkvába. Szívesebben használta a kormányvonatot, amit Ezüstnyílnak neveztek el. A vonatot 1968 -ben készítette a Rába Magyar Vagon és Gépgyár a gépészeti részeit a GANZ MÁVAG szerelte fel. A vonat padlózata, falai, üvegei vastagabbak voltak, mint a személyszállító kocsiké. Biztonsági okból a vonattal megegyezően elkészítettek egy motorkocsit is, ami az előfutó szerepét töltötte be, ez volt hivatva az esetleg aláaknázott részt elhárítani.

A motorkocsi 6 fő kényelmes nappali és éjjeli utazását, tárgyalását teszi lehetővé. Nappal való

A motorkocsi 6 fő kényelmes nappali és éjjeli utazását, tárgyalását teszi lehetővé. Nappal való közlekedés esetén kapacitása 23 főre növelhető. A motorkocsiban több utasfülke, egy nagy tárgyalóterem, valamint konyha és zuhanyzóval felszerelt mellékhelyiség is került kialakításra. A jármű belső terében korának legmagasabb színvonalú technikai, design és kényelmi megoldásaival találkozhatunk.

Az állami és pártvezetők által használt vonatok biztonságánál elsődleges szempont volt, hogy külön menetrend

Az állami és pártvezetők által használt vonatok biztonságánál elsődleges szempont volt, hogy külön menetrend szerint közlekedtek. A Kádár motorvonat 2002 év elején szállított utoljára védett vezetőt (Budapest –Debrecen). Az út után olyan döntés született, hogy jármű műszaki állapotára való tekintettel védett közjogi méltóság utazására a jármű többet nem használható.

Még ma is nagyon szép állapotban van az egykor Kádár Jánost szállító motorvonat. A

Még ma is nagyon szép állapotban van az egykor Kádár Jánost szállító motorvonat. A rendszerváltás után a különvonat elvesztette jelentőségét, ma már hasonló szerepet tölt be, mint Rákosi egykori autója vagy különvonata: érdekes múzeumi tárgy lett belőle.