S Varga Pl az MTA rendes tagja A

S. Varga Pál az MTA rendes tagja A romantika fogalma a 19. századi magyar irodalomban Akadémiai székfoglaló előadás MTA Székház 2017. október 17.

A fogalomtörténet kettőssége • 19. század eleje: történeti-tipológiai módszer – a kultúra egészleges (holisztikus) szemlélete → – klasszika és romantika: az európai kultúra történek pogány és keresztény korszaka • Modern tudományos módszertan – a kulturális alrendszerek kutatásának elkülönülése; – az irodalom kutatásának alapelve: az esztétikum autonómiája → – klasszika és romantika: az újkori európai művészet és irodalom stíluskorszakai

Vissza a történeti-tipológiai elvhez (Meyer H. Abrams: Természetes természetfölötti – hagyomány és forradalom a romantikus irodalomban, 1971) [a romantikus írók] „– bármi volt is a vallásuk, vagy éppen nem is voltak vallásosak – arra vállalkoztak, hogy megőrizzék a vallási hagyományban gyökerező fogalmakat, sémákat és értékeket, amelyek a teremtőnek a teremtményhez és a teremtéshez fűződő viszonyán alapulnak”.

„Annak ellenére, hogy a természetfeletti vonatkozási rendszert természetire cserélték, a régi problémák, a régi terminológia, az emberi természetről és történelemről való gondolkodás régi módjai tovább éltek mint rejtett megkülönböztetések és kategóriák; még a radikálisan világias írók is ezeken át szemlélték önmagukat és világukat. ”

A történeti-tipológiai alapú romantikafogalom megjelenésének háttere – a göttingeni neohumanizmus egészleges szemlélete (holizmus); – a gondolkodás modern előfeltevés-rendszerének (modern episztémé) megjelenése (→ történetiség); – az Európán kívüli kultúrákról érkező információk mennyiségének jelentős növekedése (→ a kultúrák viszonylagossága)

A történeti-tipológiai alapú romantikafogalom – előfeltevések és következtetések • A. W. Schlegel: Előadások a drámai művészetről és irodalomról (1809) „Az egyes koroknak és népeknek nincs költészeti monopóliumuk; következésképpen az az ízlésdespotizmus, amellyel bizonyos, általuk talán egészen önkényesen megállapított szabályokat általános érvényességgel akarnak felruházni, mindig jogosulatlan. ”

„a szépművészet iránti igény és az általa keltett tetszés az emberi természet egy adottságából fakad, amelyet a filozófusnak kutatnia kell, s meg kell állapítania valódi viszonyát az ember többi képességeivel. ” „mindent [= minden képességet] jelenvalólétünk gyökeréhez kell visszavezetni. ” „a vallás az emberi jelenvalólét gyökere”. [Daseyn]

[a kereszténység] „az újabb népek történelmének vezérelvévé vált, és még most is, amikor sokan azt hiszik, hogy kinőttek nevelő hatása alól, sokkal inkább a befolyása alatt állnak minden rendű emberi dolgok szemlélésében, mint azt maguk vélik”.

• Jean Paul: Az esztétika előiskolája (1804) „Az egész újabb költészet eredetét és jellegét oly könnyen le lehet vezetni a kereszténységből, hogy a romantikust éppilyen jól kereszténynek is nevezhetnénk. A kereszténység, mint egy utolsó ítélet, eltörölte az egész érzéki világot, ingereivel együtt […], és egy új, szellemi világot állított helyébe. ”

• A történeti önmegértés igénye „A fejlemények […] összegéből az egyetemes történész azokat emeli ki, melyek a világ mai alakjára s a ma élő nemzedék állapotára lényeges […] befolyással voltak”. Friedrich Schiller: Mi az egyetemes történelem, s mi végre is tanulmányozzuk? (1795)

• Madame de Staël: Németországról (1810/1813) „Az antikok költészetét nevezem klasszikusnak, romantikusnak pedig azt, amely valamilyen módon a lovagi hagyományokhoz kapcsolódik. Vonatkozik e felosztás a világ két korszakára is: arra, amely megelőzte a kereszténység megjelenését, és arra, amely követte. [. . . ] A klasszikus költészet csak a pogányság emlékein át ér el hozzánk; a germánok költészete a művészetek keresztény korszaka: a mi személyes benyomásainkkal indít meg minket, ihlető géniusza közvetlenül a mi szívünkhöz szól. ”

„Ma már egyedül csak a romantikus irodalom képes rá, tökéletesedjék; egyedül ez képes növekedni és megújhodni, mert gyökerei saját talajunkba mi vallásunkat fejezi ki, a mi történelmünket idézi; régi, de nem antik eredetű. ” hogy nyúlnak; a

• A romantikafogalom kiterjesztése a kultúrák vallási gyökerének hasonlósága alapján – Osszián, Edda, Nibelung -ének, hindu költészet (Jean Paul)

Teleki József: A’ régi és új költés’ külömbségeiről (Tudományos Gyűjtemény, 1818) • Főbb források – A. W. Schlegel: Előadások a drámai művészetről és irodalomról (1809); – Jean Paul: Az esztétika előiskolája (1804); – Madame de Staël: Németországról (1810/1813); – Friedrich Bouterwek: A költészet és ékesszólás története a 13. század végétől kezdve (I. kötet, 1801)

• Történeti-tipológiai alapvetés [a régi (görög) és a keresztény költés között] „a’ külömbség szintoly nagy, mint a’ két időszak szokásai, polgári állapotja, és gondolkozása módja között”. • A romantikafogalom kiterjesztése a kereszténységen túlra „Mely nagyon külömbözik az Edda régi kőlteményje az Indiai poezistól, még is mind a’ kettő romántos”.

• Görög költészet – mitológia: a végtelen hozzáigazítása a véges természethez → – költészet: természetesség és határoltság → harmónia • Keresztény költészet – vallás: a véges ember hozzáigazítása a végtelenhez → – költészet: elszakadás a természettől, törekvés a tökéletes, az eszményi felé → „fellengezés”

• Az antik költészet megítélése – a klasszikus hagyomány szerepe: mérsékelheti a romantika „rendetlenségé”-t; – a (francia) klasszicizmus elutasítása: „a’ régi költés az újjabb nemzetek gondolkozások módjával nem eggyez meg”. • A „romántos” költészet megítélése – a klasszikus a gyermeki, a romantikus a felnőtt emberiség művészete → – csak a romantikus művészet fejlődőképes; – a romantikus művészetnek nemesítő hatása van (a szellemi képességek közti kapcsolatok révén)

A történeti-tipológiai alapú romantikafogalom terjedése • Mokry Benjámin: A régi és mai Poesis között való külömbségről közönségesen (Felsőmagyarországi Minerva, 1825) „Valamint a’ Poésis mindég a’ társaságnak [= társadalomnak] bizonyos grádusú pallérozódását mutatja; úgy szintén, ha valamelly század’, vagy akármelly Nemzet’ Poésísének charakterivonásait akarom tudni, és megesmérni, erre nézve megkivántatik, hogy elébb, az említett pallérozódás’, vagy civilizátzió’ grádicsait esmérjem és tudjam”.

• Classica és romános iskola a francziáknál (Tudománytár, 1835) „Mivészség, literatura, szóval az értelem kifejezése nem tarthat számot állandóságra, hanemha a’ népek’ létéhez legszorosabb kötelékekkel csatlakozik; a’ mivészség’ virágzására szükség, hogy a’ korabeli társasághoz [= társadalomhoz] kapcsolódjék, vele haladjon, ‘s ne legyen többé görög vagy romai, midőn minden franczia. ” „A’ hajdankori mivészség’ terményit […] nem ismerjük kortársainknak”; „csak ugy tekintjük, mint mult idők’ maradványit. ” becses

A történeti-tipológiai alapú romantikafogalom értelmezései • Kölcsey Ferenc kritikus fogalomértelmezése: a romantika mint az európai kultúra szervetlen fejlődésének oka (Nemzeti hagyományok, 1826) – az elaggott, túlvilág felé forduló római nép keresztény vallását fiatal, életerős barbár népek vették át

„Vad nép közelített a míveltség hosszú századaiban elpuhult nemzethez, mely már minden poétai szellem s lelkesedés nélkül, még csak a vallásban találhata hevűletet, azon vallásban, mely a földiektől elvon, s útat ugyan az ég felé mutat, de egyszersmind az emberi lelket romlottságának s kicsiny voltának hathatós éreztetése által poriglan nyomja le”.

– következmény: a fiatal népek elvesztették saját vallásukat, egy részük saját nyelvüket → kultúrák zavaros keveredése „tündérezés, ritterség és szerelem vallási buzgósággal és köznépi babonával elvegyülve rendkívül való, bizarr világításban tüntették fel a romantikát”. – a keveredés a klasszikus örökség felelevenítésének korszakát is jellemzi

• A klasszika romantizálásának programja – Toldy Ferenc: Aesthetikai levelek Vörösmarty Mihály’ épikus munkájiról (Tudományos Gyűjtemény, 1827) – az európai műveltség alapja továbbra is a klasszika; – a klasszikus eposz korszerűségét a romantikus elem hozzáadásával lehet biztosítani;

– a klasszikus eposz romantizálása • a szubjektív elem érvényesítése (Tasso → Zrínyi); [A Zalán futása elbeszélői kitérései] „az új költőt bélyegzik, ki nevelésénél fogva hajlik a subjectivitás felé”; „Vörösmarty’ szelleme még az antikk és romános közt látszik lebegni, de tendentiája világosan Tasszó felé van. S én azt hiszem, hogy soha tiszta nemzeti ‘s korunknak egészen megfelelő époszt ezen tendentia nélkűl nem fogunk bírhatni. ”

• magyarság és kereszténység összebékítése keleti jellegük alapján „Nemzetünk napkeleti […]. Mellyik földrészé az a’ máguszi kosmológia? az a’ bájoló tündérvilág? Nemde nap-keleté; nem napkeleti e a’ keresztyén vallás is, nem az é ennek angyal-országa is? ” egész

• Nyitás a népi kultúra felé – klasszika és romantika: kulturális regiszterek ellentéte – Spanyol literatura (Tudománytár, 1835) • „romántos”: román = újlatin nyelvek (latin: a magas műveltség nyelve) → népnyelven írt irodalmi szöveg „a népi költést a’ tudós, az antikkot mímelő költéstől kivánjuk elválasztani”; „A romantica […] nem egyéb, mint a’ természetszerü, népszerinti felfogás’ és előadás’ módja a költészetben, […] művei nem […] idegennemü, conventiói typus utánzatai, hanem idő- ‘s népszerü felfogó és gondolkodó mód kifejezése”.

• „romanticizmus”: a „romántos” elv túlhajtása → „Az új művészi költészet’ legfőbb feladása tehát: a’ romántos szellemet (azaz eredetiséget és természetességet) a’ forma classicitásával (melly alatt azonban nem az óclassicus, vagyis leginkább antikk formákat értjük) összekötni. ”

– Erdélyi János • nép(nyelv)i és vallási mozzanat összekapcsolása (→ ← Kölcsey) „ha adott vallásra fogják a népet, ez hosszadalmas küzdés után és szép szóra beveszi ugyan azt, de véréhez, jelleméhez alkalmaztatva, sajátítva. Igy ölelte be Európát a keresztyén világnézlet, s a külön népek és nemzetek sajátságaival párosulva szülé ama nevezetes jelenetet, mely az ó- és uj idő művészete közé örökre elválasztó mélységet vont, s előállt a romanticismus. ” (Népköltészetről, 1843)

• a művészeti korszakok hegeli hármasságának (szimbolikus – klasszikus – romantikus) átalakítása – Hegel: érzéki és eszmei viszonyában a súlypont az utóbbi felé tolódik; romantika: az eszmei túlsúlya; – Erdélyi: csak a saját nyelven alapuló „regényes műalkat” biztosít közvetlen hozzáférést a mű eszmeiségéhez

[a „regényes” előnye: ] „a kevésbé költői forma mellett is, hamarább lehet eljutni vele a művészetben átlátszandó eszméhez, gondolathoz, aminthogy éppen ezért nevezte romancenak a spanyol mindazt, mit a lingua romana vagy rustica, azaz népi nyelven kapott a művészetből; és itt van megalapítva egyfelől a regényes műalkat népszerűsége, hazaisága; másfelől a gondolathozi lepletlen viszonya, s mindamellett érthetősége”. (Egy századnegyed a magyar szépirodalomból, 1855)

• Összegzés – Kemény Zsigmond: Classicismus és romanticismus (Koszorú, 1864) – vallás és költészet: a vallási képzeteket a költészet gyökerezteti meg a közgondolkodásban (a verbális valóság mint közös horizont); „azon titkoknak, melyeket az emberi kebel és a menny boltozata takar, s a véges és végtelen egymásközti viszonyának fölleplezését először a költői sugalmazás kísértette meg. ” – antik görögség: a tragédia tette szemlélhetővé és átélhetővé a végzetet

„a romantika […] szembetéte volt a klasszicizmusnak”, mert – „a művelt, de erőtlenült latin nyelv helyett román tájnyelveken énekelt”; – „keveset tudván Olympról és régi isteneiről, a keresztyén eszmekörhöz csatlakozék”; – „oly versnemeket használt, melyekről Arisztotelész az ódon míveltség semmit sem tudott. ” és – középkori Európa: a népnyelven éneklő trubadúrok és romancerók a keresztény értékek közvetítői, rendjük „egyik tényező a polgárisodás [civilizáció] főalapitói közt” → Dante, Cid-mondakör, Nibelung-ének

– a klasszikus visszatérése a reneszánszban • háttér: az állami-erkölcsi rend megszilárdulása → a lovagi eszmék térvesztése → a romantikus költészet hanyatlása – Cervantes: Don Quijote; • korlátozott hatás: összeütközés a keresztény alapú verbális valósággal „a politeizmus tana csak játékként űzetett e költészetben”; „de mégis a kedélyek kevésbé lőnek arra hangolva, hogy a földet csak a megpróbáltatás helyének tekintsék. ” • Franciaország: klasszikusból klasszicista (túlhajtottság)

– a klasszicista közjáték vége • az angol irodalom a romantikus Shakespeare-nek és Miltonnak köszönhetően „hamar kiépült” a „beteg hangulatból”; • a német irodalom felszabadult a francia befolyás alól és erős nemzeti irodalommá vált; • a német szellem hatására a francia irodalom is túllépett a klasszicizmuson – felemás eredménnyel → a francia romantika – mint romanticizmus (túlhajtottság); – a francia drámaírók „a művészet múzsáját a célzatosnak szolgaleányává szegődtették”.

A történeti-tipológiai alapú romantikafogalom jelenléte • a 19. század magyar irodalmi szövegeinek jellegében – epika: Arany János, Kemény Zsigmond; – líra: Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor • az irodalomkritika szűkebb romantika-fogalmának hátterében • Következtetés – célszerű „újragondolni a (magyar) romantikát”.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Felhasznált irodalom • • • • Abrams, Meyer H. : Natural Supernaturalism: Tradition and Revolution in Romantic Literature, 1973. Farkas Gyula: A magyar romantika: Fejezet a magyar irodalmi fejlődés történetéből, 1930. Fenyő István: Az irodalom respublikájáért: Irodalomkritikai gondolkodásunk fejlődése 1817– 1830, 1976. Uő: Valóságábrázolás és eszményítés: Irodalomkritikai gondolkodásunk fejlődése 1830– 1842, 1990. Gere Zsolt: Vörösmarty Mihály epikus korszakának irodalom- és recepciótörténeti kontextusai, 2013. Horváth Károly: A romantika értékrendszere, Bp. , 1997. Korompay H. János: A „jellemzetes” irodalom jegyében: Az 1840 -es évek irodalomkritikai gondolkodása, 1998. Lovejoy, Arthur O. : A romantikák megkülönböztetéséről [1948], ford. Elekes Dóra = Újragondolni a romantikát, szerk. Hansági Ágnes – Hermann Zoltán, 2003, 83– 105. Milbacher Róbert: A pályakezdő Petőfi, Vörösmarty és a magyar irodalom „romántos” hagyománya (Habilitációs előadás), 2009. Rohonyi Zoltán: A romantikus korszakküszöb, 2001. Sőtér István: A magyar romantika = S. I. : Romantika és realizmus, 1956, 5– 92. Szajbély Mihály: Délsziget északi fényben, Tiszatáj, 2000/12. , 66– 79. Szauder József: A magyar romantika kezdeteiről (vázlat) = Sz. J. : A romantika útján, 1961, 7– 49. Szegedy-Maszák Mihály: A magyar irodalmi romantika sajátosságai = Sz-M. M. : Minta a szőnyegen: A műértelmezés esélyei, 1995, 119– 128. Wellek, René: A romantika fogalma az irodalomtörténetben [1964], ford. Elekes Dóra = Újragondolni a romantikát, 2003, 106– 156. Zlinszky Aladár: Klasszicizmus és romanticizmus, 1924.