URAIM HNY RA VAN URAIM HNY RA VAN

  • Slides: 12
Download presentation
 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? ?

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? ?

 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfiának eljövetelekor

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfiának eljövetelekor is. Mert amint az özönvíz előtti napokban ettek, ittak, házasodtak, és férjhez mentek mind ama napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz, és mindnyájukat elragadta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. Mt 24: 37 -39 És odamentek hozzá a farizeusok és a szadduceusok, és azzal a kéréssel kísértették őt, hogy mutasson nekik mennyei jelt. Ő pedig azt felelte nekik: Amikor esteledik, azt mondjátok: szép idő lesz, mert vörös az ég alja, reggel pedig: ma zivatar lesz, mert az ég borús és vörös. Képmutatók! Az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? Mt 16: 1 -3 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és akkor olyan sötétség lesz Egyiptom földjén, hogy tapintani lehet a sötétséget! Mózes kinyújtotta kezét az ég felé, és sűrű sötétség támadt egész Egyiptomban három napig. Az emberek nem látták egymást, és három napig senki sem tudott kimozdulni a helyéről. De ahol Izráel fiai laktak, mindenütt világos volt. 2 Móz 10: 21 -23

 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? De a jó és a gonosz tudásának fájáról ne

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? De a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, bizony meghalsz. 1 Mózes 2. 17 Szóval az időtér megtörte a tökéletességnek ezt a nagy láncát. Az idő eljött, a bűn miatt. Rajzoljuk le az idő képét. Nézzünk meg egy tökéletes körforgást, örökké. És akkor, egyszer csak, a bűn bejött, és betett egy kis… Ahogyan a feleségem hívja, egy kis „valamit” vagy egy kis szakadás a láncban. Így most lejött. Az örökkévalóság folytatódik tovább, de nem a tökéletes állapotában. Itt egy kis rés, lejön, áttör errefelé, kimegy arrafelé. Istennek ezt kellett tenni, mert Sátán ezt okozta. És leesett az időtérbe, a megpróbálásért, a tökéletesedésért, és az elveszettek megtisztításáért. Azért, hogy Isten az Ő felséges kegyelme által, egy napon fel tudja emelni azt a kis valamit, vagy rést, vissza abba a tökéletes körforgásba, hogy aztán az ugyanúgy tudjon tovább forogni. Értitek? Idő! Nos, az idő ez a kis spirál; és lej…. Jézus az örökkévalóságból volt az örökkévalóságba ment. Csak belelépett az időtérbe és testté lett, és átjött ide, hogy megszenteljen, vagy hogy vércsíkkal vonja körbe ezt a helyet, hogy megváltsa, és összekapcsolja újra Istennel, a teljes örökkévalóságra.

 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? … emlékszünk, hogy három dimenzióban élünk itt. És nem

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? … emlékszünk, hogy három dimenzióban élünk itt. És nem tudom, hogy meg tudom-e nevezni ezeket. Az egyik a fény, a másik az anyag. … Szóval, fény, anyag és idő. És az öt érzékünkkel kapcsolódunk ezekhez a dimenziókhoz. A látásunk a fénnyel lép kapcsolatba, az érzékelésünk az anyagokkal, és így tovább. 62 -0908 – Szolgálatom jelenlegi állomása 7. dimenzió: Isten van itt egyedül 6. dimenzió: Itt vannak az áldottak Isten jelenlétében 5. dimenzió: Itt várnak a bűnösök az ítéletre 4. dimenzió: Tudomány (pl. televízió, ami egy csatorna) 3. dimenzió: Idő 2. dimenzió: Anyag 1. dimenzió: Fény (Világosság)

 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki aszerint, amit e testben cselekedett, megkapja akár a jót, akár a gonoszt. 2 Kor 5: 10 Rá fogtok jönni, egy napon, hogy mikor a Mennybe mentek, akkor nem valahová máshová repültök el. Akkor is még itt vagytok, csupán egy másik dimenzióban, amely gyorsabb mint ez. Közvetlen ezen a helységen át színek jönnek. Minden szín, ing, ruha, ami csak rajtad van, Örökkévaló, és közvetlen fel van jegyezve, és megy körbe és körbe a világon. Valahányszor pislogsz a szemeddel, az fel van jegyezve. Nézzétek, a televízió bizonyítja ezt. Amikor megszületsz, Isten elindít egy felvételt. Az nem okoz…Beindít egy felvételt, egy kis ideig nem okoz sok zajt, tudjátok. Az a kisbaba addig, amíg eljut a felelősségre vonhatóságig; akkor a zaj elkezdődik, elkezd mondani dolgokat, cselekedni dolgokat melyekért felelnie kell. És aztán amikor az az élet befejeződik, akkor a lemez vagy szalag ki lesz véve és belekerül az_az Isten nagy könyvtárába. Nos, hogyan fogod azt megkerülni az Ítélő Széknél? Előtted lesz visszajátszva, minden mozdulatod amelyet tettél, minden

 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet. 1 Ján 5: 20 … Az örökkévaló élet a Mennyet jelenti, az örökkévaló bűntetés pedig a pokolt. Meglepődnél embereken akik ezt hiszik és teológussá lettek felmagasztalva. De tudjátok hogy ez mit hoz létre? Ez az örökkévaló életet földrajzi hellyé teszi a Személy helyett. Az örökkévaló élet Isten—az Úr Jézus Krisztus. Hogy miként tudott valaki olyan dolgot gondolni, hogy az örökkévaló élet az egy helynek a kérdése, azt nem tudom felfogni. Ha csak rágondolok, már remegek. Nem uram. Az örökkévaló életnek csak egy fajtája van. Istennél van az. Ha bennünk van Isten, akkor nekünk örökkévaló Életünk van Őbenne, és Őáltala. Így hát látjátok, hogy az örökkévaló, illetve örök szavakat különböző módon lehet alkalmazni, de amikor az Istenre vonatkozik, lévén Ő az, ami, akkor ennek egy jelentése van. Ez az Istennek időtartama. Ezt semmilyen más dologhoz nem vonatkoztathatod ilyen módon. Csak egyedül Isten örökkévaló, és mivel Ő él, mi is Vele élünk. … és vele együtt feltámasztott, és vele együtt ültetett a mennyekbe Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő időkben az ő kegyelmének felséges gazdagságát irántunk való jóságából a Krisztus Jézusban. Ef 2: 6 -7

 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét. „ Lk 19: 41 -44 Kardélre hányják, és fogságba viszik őket mindenféle pogány nép közé; és pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje. „ Lk 21: 24 Most, most, aztán bejön a gyülekezeti korszak. Kezdetben a Noé idejében éltünk, az özönvíz előtti korban; aztán jöttünk a törvény korszakába; aztán a kegyelem korszakában, a gyülekezet korszakában. És most a gyülekezet korszaka befejeződik. Mindannyian tudjuk. 63 -0116 – Az estidő hírnöke Ádám korszaka, Noé korszaka, Mózes és a törvény korszaka, Jézus és a kegyelem korszaka, A Szentlélek korszaka, vagy a Gyülekezeti korok, ami a pogányok korszaka/ideje, a Milleneum korszaka 63 -0116 – Az estidő híírnöke

 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? De akkor hol van Ábrahám királyi Magja? Hol van

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? De akkor hol van Ábrahám királyi Magja? Hol van az ő jelük, amit az Úr mondott? “Amint az Sodoma napjaiban volt, ” hogy Isten lejött és szemmelláthatóvá lett emberi testben, és elmondta, amit Sára gondolt hátul a szívében, az Úr háta mögött a sátorban, az utolsó jel mielőtt a Pogány világ el lett pusztítva tűz által. És a Gyülekezet megkapta az ő utolsó jelét mielőtt az egész világ el lesz pusztítva, ez a Pogány királyság el lesz pusztítva Isten tüze és haragja által. Hiszitek ezt? 65 -0221 Ki ez a Melkisédek? Mindannyian, akik még nem ismeritek Őt Megváltótokként, nem kaptátok meg a Szentlelket, miért nem jöttök? Mi több… Ne feledjétek, hadd mondjam el nektek, ÍGY SZÓL AZ ÚR, aki rajtam van, ez az utolsó jel, amit a pogány gyülekezet kap az elragadtatás előtt. ÍGY SZÓL ISTEN IGÉJE, ÍGY SZÓL A SZENTLÉLEK, amely beszél, amely, ismeri a szívek titkát, ÍGY SZÓL AZ ÚR, az utolsó hívásotokat kapjátok. 61 -0411 – De ez kezdetben nem így volt

 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? Ez az UTOLSÓ felszólítás. Több nem lesz. A trón

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? Ez az UTOLSÓ felszólítás. Több nem lesz. A trón helye fel lett állítva. A Tizenkét alapzat le van fektetve. Az aranyutcák ki lettek kövezve. A gigantikus gyöngyökből készült kapuk ott állnak. Piramishoz hasonlóan áll a nagyon csodás és dicsőséges város. A mennyei lények akik segítettek előkészíteni figyelik lehelet visszafojtva, mert az olyan dicsőséggel ragyog és csillog amely nem földi. Szépségének minden csiszolt felülete a meglepő irgalom történetéről és Jézus szeretetéről beszél. Az egy elkészített város egy elkészített nép számára. Ő csak a lakosaira vár, hogy örömükben az utcáin járkáljanak. Igen, ez az utolsó hívás. Egy másik korszakban a Szellem nem fog többé szólni. A korszakok elmúltak.

 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? elragadtatás És mi nem Luther korában élünk, Wesley korában,

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? elragadtatás És mi nem Luther korában élünk, Wesley korában, vagy a Pünkösdi korban. A Pünkösdi kor csak az ajándékok helyreállítása volt, menyasszony visszaállítása a gyülekezetbe, de mi az estidőben élünk, mi a laodiceai kor Menyasszony kihívásának idejében élünk. És épp ahogy a Katolikusoknak nehéz volt Luthert látni, és a Lutheránusoknak Wesley-t látni, és a Pünkö-…a Wesleyeknek a Pünkösdi kort látni, úgy nehéz a felekezeti rendszer Pünkösdieknek meglátni EZT a kort. 65 -1127 Hallottam, de most látom káosz Most kezd eltávolodni, a búza kezd látszani. Ez nem egy Pünkösdi kor, ez a Késői-nap kor, ez a Menyasszony Kor, ez az Esti Világosság, ez az, mikor a Malakiás 4 -nek be kell teljesednie, hogy kövesse Isten útját, ez a Lukács 17: 30 hogy, beteljesedjen, ez … Jeremiás könyve és mind a többi, amit Joel szólt ezekről a napokról, EZ AZ A NAP! “Hallottam, Uram, és Az eljött, de most látom Azt a szemeimmel!” 65 -1127 Hallottam, de most látom

 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? A Menny Istene pedig megígérte, hogy az esti órának

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? A Menny Istene pedig megígérte, hogy az esti órának esti Világosságai lesznek. Három évvel ezelőtt a titok egy prófécia volt: Uraim, hány óra van? De ez most már történelem. Elmúlt. Az ígéret beteljesült. Hány óra van, uraim, és mi az az érdekesség? Isten teljesíti be az Ő Igéjét! Ő ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. 65 -0625 Mi az az érdekesség a hegyen? Az utolsó-idők periódusában lett kijelentve a Jézus hét mennydörgése. Jelenések 10: 3 -4, "És kiálta nagy szóval, mint amikor az oroszlán ordít; és mikor kiálta, megszólaltatá a hét mennydörgés az ő szavát. És mikor a hét mennydörgés megszólaltatta az ő szavát, le akarám írni; és az égből szózatot hallék, amely ezt mondá nékem: Pecsételd be, amiket a hét mennydörgés szóla, és azokat meg ne írd. " Amit azok a mennydörgések mondtak, senki sem tudja. Nekünk azonban meg kell tudnunk. És a kinyilatkoztatásra prófétát fog használni mert Istennek nincs más útja közölni az Ő Szentírásának kijelentését hanem csak próféta által. Az Ige mindig próféta által jött és úgy is fog maradni.

 URAIM, HÁNY ÓRA VAN? De hála Istennek, ebben a pillanatban, ez a korszak

URAIM, HÁNY ÓRA VAN? De hála Istennek, ebben a pillanatban, ez a korszak még nem múlt el. Ő még mindig kiált. És az Ő kiáltása nem hangzik csak az emberek szellemi fülébe az Ő Szelleme által, hanem még egyszer van egy próféta az országban. Isten még egyszer kinyilatkoztatja az igazságot amint Ő tette Pálnak. A kiáltás még mindig hallatszik. Meddig fog még kiáltani a hang? Mi nem tudjuk, de egy dolgot tudunk azonban, hogy nem tart sokáig mivel ez az utolsó korszak. Egy napon az utolsó hal is ki lesz fogva a tóból. A halászatnak akkor vége. Keressük Istent teljes szívünkből, imádkozzunk és legyünk őszinték, ahogy látjuk ezt az órát közeledni. 63 -1113 – Ennek az időnek a jele Szörnyű belegondolni, hogy a napok egyikén az emberek ugyanúgy, mint Noé napjaiban folytatják a prédikálást, ugyanúgy mennek tovább, de egy végítéletre menő világ számára, ahol az ajtók már be vannak zárva. Nem tudjuk, hogy mikor történhet ez meg. Szóval, ha nem vagy keresztény ma este, igaztán erősen gondolkodj el ezen. Komolyan gondolkozz el erről. 63 -1113 - Ennek az időnek a jele