Georges de La Tour 1593 1652 Nem volt

Georges de La Tour /1593 -1652/ Nem volt Caravaggio közvetlen tanítványa, mégis az ő alapvető fölfedezését alkalmazza, nála is a fény formálja meg a testeket azáltal, hogy tömeget és színt ad nekik. George de La Tour kétségtelenül százada legnagyobb művészei közé tartozott.

Georges de La Tour munkássága a barokk kor első nagy korszakára esik. Korai képeinek jellemzője a részletgazdagság és a sajátos színvilág, egyértelműen Caravaggio hatását mutatják. Ez a hatás a festő holland követőin keresztül jutott el La Tourhoz. Első képeiből kora jómódú polgári világát és az egyszerű paraszti életet is megismerhetjük. Ennek a korszaknak az egyik példája A jósnő, amelyen a régies manierista stílus nyomai és Caravaggio hatása is felfedezhetők. A kompozíció kissé kidolgozatlan, az egyik cigánylánynak nem jutott elég hely a képen, emiatt érezzük a festmény bal oldalát kissé összenyomottnak. Jól megoldott viszont a hamvas arcú lány és a ráncos képű jósnő kontrasztja. A jóslást hallgató jómódú ifjú mintha kezdene elbizonytalanodni, oka is van rá, mert a fiatalabbik cigánylány kifosztja. Érezhetően jó hangulatban, szelíd humorral festett kép, miközben nem feledkezik meg a morális intelem közvetítéséről sem. Hasonló a mondanivalója A hamiskártyás című festménynek. Itt a kompozíció sikeresebb, a képnek mélysége van, a balról érkező fény élesen megvilágítja a sötét háttér előtt a szereplőket, és tekintetünket a lényegre, a csalásra tereli. La Tour későbbi korszakában, nagyjából 1640 -től, egyre inkább a fény-árnyék ellentétére építette képeit, gyertyával vagy fáklyával világítva meg szereplőit, a kép témáját. Egyszerűség és nyugalom jellemző ezekre a képekre. Ennek az „új” stílusnak lehet egyik első példája a Jézus születése. A kompozícióban megjelenik a gyertya, amely nagyon szépen, finoman világítja meg az újszülöttet, miközben a többi szereplő arca kevésbé van megvilágítva. Feltűnő, hogy a

A jósnő

A hamiskártyás

Jézus születése

Megváltozott La Tour stílusa a morbiditás és misztikusságból, olyan munkákká, amiket a sokkal nagyobb nyugodtság és kellemesebb légkör jellemez. Az átmeneti festmények az 1630 -as évekre tehetők, mint például a Jób kigúnyolása. A Jób kompozíció azonnal szembetűnő. A képet vibráló mozgás jellemzi, annak ellenére, hogy csak két alak van jelen. Ez a kép erős Caravaggio befolyást hordoz magán. A téma igen ritka, és La Tour egy igen különleges pátoszt kölcsönöz Jób szenvedésének. A kompozíció nagyon emlékeztet Caravaggio műveinek komplexitására, mégis Jób hangulata teljesen egyedi. La Tour a szerencsétlen Jób és mogorva felesége közti párbeszédre koncentrál, bepillantást nyújt egy ritkán festett témába, a feleség által gyötört férjre. A feleség kegyetlen gúnya nagy erővel tör Jóbra, aki gyámoltalanul ül, fájdalmán tűnődve. A képre tekintők egyből rájönnek, hogy a festő nagysága főként abban rejlik, hogy képes megragadni és ábrázolni a különböző emberi állapotokat. A gyertyafény megfestésének képessége csak kicsiny része kiválóságának. Még a Francia festészet ezen szakaszában is igen ritka két ember kapcsolatának, az ilyen komplex ábrázolása. La Tour az ember közti dialógus ábrázolását, egy semmihez sem hasonlítható finomsággal, volt képes megfesteni. Jób könyve egy prózai elbeszéléssel kezdődik, amelyből kiderül, hogy Jób egy jámbor, istenfélő ember, aki hűségesen szolgál Istennek, és boldogságban és gazdagságban él. A Sátán szerint azonban Jób hűsége csak a jólétben valódi, ezért Isten megengedi neki, hogy megkísértse, hogy így próbára tegye Jóbot a bajban is. Jób elveszti vagyonát és gyermekeit, majd súlyos betegség tör rá, azonban mindebbe belenyugodva továbbra is kitartott Isten mellett: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1, 21).

A magányos, beteg, szemétdombon kucorgó Jóbot ekkor három barátja, Elifáz (Elifász), Bildád és Cofár (Szófár, Zófár) látogatja meg, akik azt állítják Jóbnak, hogy bűnei miatt szenved, mert minden szenvedés valamilyen bűn büntetése. Jób azonban nem fogadja ezt el. Tudja, hogy nem bűntelen, és hogy a bűnökért büntetés jár, de tagadja, hogy vétkei és szörnyű állapota arányban állnának egymással, és valami más okot keres. Szenvedélyes védekezésében végül már Istenhez fordul igazolásért, perbe hívja Teremtőjét, de a barátok elméletét nem fogadja el. Ekkor színre lép Elihu (Elíhú, Eliú), aki más magyarázattal szolgál: szerinte Isten a szenvedéssel az embert – az igazat is – nevelni akarja. Jóbot ezzel függő helyzetére akarja ráébreszteni, és megmenteni akarja őt az elbizakodottságtól. Isten azonban félbeszakítja Elihut, és két beszédben szól Jóbhoz, de a válaszadást visszautasítja, mert az embernek nincs joga megítélnie a végtelenül bölcs és mindenható Istent. Felvonultatja Jób előtt a teremtés csodáit: rendjét és tökéletességét, a behemót (víziló? ) és a leviatán (krokodil? ) példájával a természet burjánzó sokszínűségét és pazarló játékosságát. Ha az ember a természet teljes összefüggésrendjét sem képes teljességgel megismerni, akkor hogyan ismerhetné meg az emberi lét nagy misztériumait, mint pl. a szenvedést. Ezeket az ember képtelen lenne befogadni, és így nem is tudná helyesen elrendezni őket világában, ezért ezen titkok végső értelme Istennél van és nála is marad. Jób megérti ezt, és megrendülve, és felszabadulva meghajol Isten nagysága előtt. Isten ekkor megszégyeníti Jób három barátját, és visszaadja Jóbnak egészségét, gyermekeket ad neki, volt vagyonát pedig megkétszerezi.

Jób kigúnyolása

Nézzünk meg néhány, az alakokat különleges megvilágítását ábrázoló képet

Az újszülött

Az újszülött /részlet/

Szent József álma

Szent József álma /Részlet/

Szent József a gyermek Jézussal

Szent József a gyermek Jézussal /Részlet/

Bűnbánó Magdolna

Bűnbánó Magdolna

Zenehallgatás Jean-Baptiste Lully: Perszeusz – Nyitány –