Politikai eszmetrtnet 11 Elads A 20 szzad politikatrtnek

Politikai eszmetörténet 11. Előadás A 20. század politika-történek trendjei és meghatározó alakjai

M. Weber: a politika és az állam „Az üzemként működő politikai intézményt államnak nevezzük, ha és amennyiben igazgatási csoportja a rend érvényre juttatásában eredményesen alkalmazza a legitim fizikai kényszer monopóliumát. ” Az egyes uralmi formákat az különbözteti meg, milyen módon igazolják uralmukat. A legitimitásnak három tiszta típusa van: a tradicionális, a karizmatikus, és a legális-racionális legitimitás. A tradicionális uralom: az „örök tegnap” tekintélyén, a hagyományokon alapul. A karizmatikus uralom egy vezér rendkívüli képességeibe vetett hiten alapul. A legális uralom a tételes pozitív jogrendre, a szabályozott eljárások alapján működő bürokratikus államigazgatási apparátus működésére épül.

Mit jelent a bürokrácia Weber szerint? n n n n a munka szakismereteken alapuló munkamegosztás alapján szerveződik; a bürokratikus szervezetben egyértelmű uralmi hierarchia van; pontos szabályok mondják meg, ki kinek adhat utasítást, ki kinek tartozik engedelmességgel; a bürokratikus szervezetben pontos szabályok szerint történik az előrelépés; az ügyeket pontosan megfogalmazott szabályok szerint intézik; az ügyintézésről írásos dokumentumok születnek; a bürokraták teljes munkaidős állásban, és kereset fejében dolgoznak; a bürokratikus ügyintézésben a kapcsolatok személytelenek.

A bürokrácia hátrányai Weber szerint n n n 1. A bürokrácia alaptendenciája a növekedésre való törekvés: minél nagyobb a beosztottak száma, annál nagyobb a bürokratikus vezető tekintélye. 2. Az előléptetési szabályok ahhoz a képtelen helyzethez vezetnek, hogy mindenki addig emelkedik a hierarchiában, míg olyan szintre nem jut, ahol már nem tud megfelelni feladatának. 3. A bürokrácia a szervezet eredeti célja helyett saját bürokratikus céljait követi: maga a működés válik létezése céljává. 4. A bürokráciában benne van az „oligarchizálódási” tendencia, (tehát, hogy a bürokratikus szervezet vagy egység vezetője hajlamossá válik, hogy visszaéljen hivatali hatalmával). 5. Mindezek miatt a bürokratikus szervezetek hajlamosak merevvé válni.

Robert Michels: Az oligarchia vastörvénye n n n Robert Michels német szociológus mutatott rá, hogy a tömegpártok belső folyamatait egy sajátos, nehezen kikerülhető törvény – az oligarchia vastörvénye – vezérli. Saját élettapasztalatai alapján döbbent rá, hogy, bármely nagy szervezet – függetlenül tagjainak eredetileg idealista célkitűzéseitől - a hatalom birtoklásáért folyó harcokban, egymással élesen szembeálló csoportok küzdelmének színterévé válik. Ebből a harcból azután egy önző, egyéni érdekeket követő és a hatalom minden áron való megtartására törekvő szűk csoport - az oligarchia emelkedik ki. „Minden politikai pártban – írta –folyamatosan belső hatalmi harcok folynak. Az oligarchiák minden tagja tele gyanakvással azok iránt, akik a hatalmi hierarchiába való belépésre aspirálnak, és ezeket nem egyszerűen „elvtársaknak”, hanem vetélytársakna tekinti, akik az ő megszerzett pozícióit veszélyeztethetik, ahelyett, hogy megvárnék, amíg természetes módon meghalnak”. (R. Michels. 1962. Political Parties. )

Az állam „óriási üzemmé” válásával összefüggő problémák n n n Miként viszonyuljunk az állam méreteinek és hatalmának a növekedéséhez? Miként ellenőrizhető az egyre kiterjedtebb állam? Miként kezeljük, hogy a polgárok egyre nagyobb része kap választójogot, miközben egyre kevésbé érti miről van szó? Elegendő-e a „verseny-demokrácia” modellje? Miként kezelhető az a probléma, hogy az embereket érzelmileg lehet befolyásolni és kevésbé a rációval, Miként kezeljük, hogy egyre több nem-választott szakértő kerül meghatározó helyzetbe, és egyre több „idegen” – multinacionális szerveződés - aktor szól bele abba, ami eddig saját hatáskör volt.

Az állam „kiterjedésének” skálája Egyenlőség biztosítása • Közösség-fejlesztés • A környezet védelme, • Ipar-politika • A vagyon újraelosztása A közösség fejlesztése 20. század 19. század • Az oktatás szervezése • A monopóliumok szabályozása, • A biztosítás és a pénzügyek szabályozása, • Társadalombiztosítása A szegények védelme, A közös javak biztosítása • Védelem, és a rend biztosítása • Tulajdon-jog védelme • A gazdaság szervezése • Infrastruktúra fejlesztése • Közegészségügy Aktivista funkciók Közepes funkciók 18. század 16. század Minimális funkciók

Az állam „erősségének” összetevői A főhatalom által kívánt politikák megfogalmazásának és megvalósításának képessége, A törvények betartatása, és kikényszerítése, a rend biztosítása (rule of law) Hatékony adminisztráció, A bürokrácia „kézben” tartása (ami kell annak biztosítása, de minimalizálása és beszámoltathatósága) A korrupció ellenőrzése, és kizárása, Az átláthatóság és ellenőrizhetőség fenntartása, Az állami erőszak, és akciók legitimitásának biztosítása, A szabálykövetés elérése az állampolgároknál

Elszabadult Leviatán n n A modern állam elképesztő monstrum klasszikus elődjéhez képest, ideértve az abszolutista államot is – 1996 -ban, a történelmi csúcsponton Németországban a GDP 50%-át állami fogyasztás tette ki Az abszolutista Poroszországban – amelyben az állam történelmileg hatalmas volt – ugyanez az arány 4, 9% volt, Az NSZK-ban 1950 és 1989 között 790 ezerről 1, 6 millióra nőtt a köztisztviselők száma – a 19. század első felében a Németország nagy részét kitevő Poroszországban ez néhány ezer volt Az állam növekvő szerepe alapvetően megváltoztatja a rá vonatkozó politikai, filozófiai megközelítéseket

A modern állam szerepei n n n Az állam tetemes köztisztviselői és közalkalmazotti gárdája nemcsak a békét és a biztonságot szavatolja – ami az állam tradicionális és változatlanul legalapvetőbb feladata – , hanem számos szolgáltatást is nyújt, strukturálja a társadalmat és a gazdaságot Az állam szerepét és funkcióit ugyan eltérően közelítik meg a főbb pártcsaládok (konzervatívok, szociáldemokraták és liberálisok), de alapvetően mindnyájan szerepet vizionálnak az államnak – és az ebbéli különbségek nagy távlatban folyamatosan csökkentek, Az állam a polgárai általi ellenőrzése elvileg két módon történhet: 1. a hatalomért versengő pártok ellenőrzik, és tartják kordában egymást, azáltal, hogy mindegyiknek gondolni kell arra, elveszítheti a hatalmat, (Schumpeter demokrácia modellje) 2. a hatalommegosztás intézményei által történik meg a korlátozás és ellenőrzés (Intézményi hatalommegosztás)

A Schumpeter-i demokrácia modell n n Schumpeter fogalmazta meg a demokrácia „minimalista” koncepcióját. Ennek lényege: pártok versengenek a hatalomért, és a demokrácia azzal a lehetőséggel azonosítható, hogy, a polgárok, ha azt indokoltnak tartják, „lecserélhetik” az éppen hatalmon levőket. Ebben a rendszerben a demokrácia két legfontosabb tényezője: a politikai verseny léte és a polgárok választásokon való részvételének lehetősége. Az első tényező két elemet foglal magában: a pártok létrehozásának jogát, és a politikai vélemény-formálás eszközeihez való szabad és egyenlő hozzáférést. A második elem meghatározó összetevői: a szavazás joga, a méltányos szavazási procedúra, a versenyző pártok hozzáférése a közösségi forrásokhoz, és a szavazat mindenkire kiterjedő volta. Könnyen belátható azonban, még ha a demokráciát a választásokra szűkítjük is, a valóságban két további tényező befolyásolja mértékét.

A Schumpeter-i modell alkalmazása (1) Az első tényező: az egyéni jogok helyzete az adott országban. Ezek, mint a vélemény-, a szólás-, és a szervezkedés szabadsága, a politikai verseny nélkülözhetetlen elemei. Ide tartozik, hogy n a választók milyen mértékben kénytelenek fenyegetettséggel szembenézni, n a médiának mennyire kell tartani politikai nyomástól, n milyen mértékben van lehetőség a választások tisztaságának objektív ellenőrzésére, n az ezt végrehajtók milyen mértékben vannak kitéve politikai nyomásnak, stb. Mindegyik lényegesen befolyásolja a választások demokratikusságát.

A Schumpeter-i modell alkalmazása (2) A második tényező: a választásokon résztvevő egyének, szerveződések és pártok küzdőterének egyenlőtlen volta. Az egyenlőtlen politikai „játék-tér” arra a sok országban fellépő, bár eltérő fontosságú problémára utal, hogy az uralmon levő politikai erők, gazdasági kapcsolataikon, az állami bürokrácia mozgósítása útján, politikai hatalmukon keresztül: n a választásokra rendelkezésére álló forrásokat saját javukra csoportosíthatják át, n a médiához való egyenlőtlen hozzáférést idézhetnek elő, n és sokféle jogi eszközt alkalmazhatnak az ellenzék tevékenységének korlátozására.

Egy példa a számszerűsítésre n n n A 0 -100 pontos „verseny-demokrácia” skálán, a maximum közelében - 96 -93 pont körül - találhatók a közmegegyezés irigyelt országai: Svédország, Svájc, Norvégia, Kanada. A fejlett világ reprezentánsai – Ausztrália, Németország, Franciaország, Ausztria, Anglia, USA, vagy Japán - valahol a 92 -85 között helyezkedtek el. A Dél-Európa - Spanyolország, Olaszország – 85 -80 pont körül, míg Kelet. Európa és Dél-Amerika egy része – a mai Brazília és Argentína, vagy Szlovákia és Lengyelország – 82 -72 pont körül találhatók. Lényegében ebbe a csoportba tartozott hazánk is a 21. század első éveiben. Ahogy dél- és kelet felé mozdulunk el, a demokrácia-pontok fokozatosan csökkennek: Románia 65, majd Ukrajna 55, és Oroszország 50. Majd az egykori Szovjetunió leszakadó részei következnek: Fehér-Oroszország 40 pont, Üzbegisztán és Kirgizisztán 30 pont. Észak-Afrika (Algéria, Egyiptom) 55 -45 pont körül helyezkednek el, az arab országok (pl. Irán, és Jemen) 40 -30 pont körül. Afrika a szélsőségek kontinense: Dél-Afrika „demokrácia-foka” 65 pont, Tunéziáé 50 pont, Libéria egy évtized alatt „jött fel” 25 pontról, 40 pontra, ugyanakkor Nigéria, Kongó vagy Zimbabwe 30 -25 ponton áll. A listát a széteső, polgárháborús országok illetve a kemény diktatúrák zárják: Afganisztán és Szudán (20 pont), Észak-Korea (15 pont).

A demokrácia kiterjesztett koncepciója n n n n A demokráciát az elmondottaknál szélesebb értelemben is meghatározhatjuk, mint olyan intézmények és döntéshozatali eljárások összességét, amely a közösség által jóváhagyott szabályokon, és eljárásokon alapulnak, felett az emberek ellenőrzést képesek gyakorolni, demokratikus szerveződést tesz lehetővé, úgyhogy a társadalom tagjai egyénekként és közösségként is egyenlő jogokat élvezhetnek. amelynek ezért nélkülözhetetlen része a vezetés beszámoltathatósága, Amely politikai stabilitást, az erőszak és fenyegetettség hiányát, a kormányzati hatékonyságot, a törvények hatalmát és a korrupciótól való mentességet jelent. Az így nyerhető kép tovább finomítja, bár alapvetően nem módosítja az egyes országok helyzetét a „demokrácia-skálán”.

Hatalommegosztás a 20. században Mind a gazdaság, mind pedig a politika szférájában azzal a problémával kell szembe nézni: miként kormányozható egy olyan szerveződés, amelynek, ha az vállalat, akkor több százezer részvényese, ha pedig állam, több millió (pl. Magyarországnak, 8 millió) szavazásra jogosult polgára van. Hogyan biztosítható tehát az, hogy óriási számú „kedvezményezett” – tulajdonos, vagy szavazó-polgár – érdekeit a szerveződés irányítására és ügyeinek intézésével megbízott emberek – a választott vagy kinevezett vezetők – folyamatosan és az érdekek minél teljesebb teljesülésére összpontosítva, szem előtt tartsák. Ezt a kérdést mindkét esetben ugyanaz a tény indokolja: az „érintettek” (1) nem látja át a helyzetet, (2) nem veszi a fáradságot, hogy körültekintően tájékozódjon, (3) nem megy el a közgyűlésre/választásra, (4) egyáltalán nem fordít időt, és energiát, hogy tulajdonával/államával „törődjön, legfeljebb sopánkodik, vagy átkozódik, amikor a csőd, vagy a válság bekövetkezett. A helyzet megoldására a politika és a vállalkozások tudománya külön utakon járva, de egybehangzó megoldást találtak és ez az intézményes hatalommegosztás.

A kormányzás = a jogok (ösztönzők), és a korlátok (ellensúlyok) összehangolása n n n A szabályok garantálják a különféle döntéshozóknak, hogy a törvény keretei között szabadon döntsenek, és ne kelljen tartani a pertől, mindaddig amíg döntéseket a jó-szándék, akcióikat pedig a racionalitás és a gondosság vezérli, A kormányzás intézménye egyben védi a vállalat önállóságát, ami azt jelenti, hogy a vállalatnak nem kell tartani a bíróság beavatkozásától mindaddig amíg a döntéseket a tulajdonosok érdekében, és megfelelő gondossággal hozzák, Ugyanakkor a kormányzás szabályai és folyamatai egyben korlátokat és ellensúlyokat is beépítenek a döntési és végrehajtási folyamatokba, amelyek határt szabnak az autonómiának, kiszűrni igyekeznek az esetleges felelőtlenséget, és önérdek érvényesülését.

A hatalom-megosztás a 2. világháború után A választópolgárok száma újra ugrásszerűen megnő (életkor lecsökken, a vagyoni cenzus megszűnik, nők is szavazati jogot kapnak) Az új választók érdekeltsége lecsökken - nincs idejük, érdekeltségük, és tapasztalatuk – kérdéses, miként érvényesíthetők az érdekeik, Kezdetben erős az „ösztönre” alapozott választói döntés vagy az ettől való félelem: a munkásosztály vagy a parasztság esetén. Fokozatosan azonban nagyon összetett érdekstruktúra alakul ki, amely a választói döntést nehézzé teszi, bonyolulttá és nehezen átláthatóvá teszi. Emiatt fokozatosan újra előtérbe kerül a „törzsi” logikára, az evolúciós reflexekre építő választói befolyásolás

A hatalommegosztás intézményei a 20. században Különböző országok, a hatalommegosztás - történelmi hagyományaik által is befolyásolt - kifinomult és egymáshoz csiszolódott rendszerét működtetik. n Így van a mindenkori Kormány, és annak a különböző hatalmi jogosultságú vezetője, van a Parlament, a maga ellenzékével. n Van azután az Államelnök (vagy másutt a Király), van az Alkotmánybíróság. Van a független Nemzeti Bank, és független Állami Számvevőszék. n Vannak azután intézmények - KSH, és a MTA - amelyek gyűjtik, rostálják, és a nyilvánosság elé tárják a társadalom állapotára vonatkozó ellenőrzött információkat. n Ott vannak a független munkaadói és munkavállalói szervezetek, a tulajdonosi és üzleti szervezetek, akik a mögöttük álló társadalmi csoportok érdekeire tekintettel egy „Kerek-asztal” mellett azon vitatkoznak, mennyi legyen a minimálbér. n És persze ott van a média, amely közreadja a tényeket és a véleményeket attól függetlenül teszik-e ez vagy sem, bármelyik hatalomnak, főként pedig, a főhatalomnak.

Az intézményes hatalommegosztás elemei A fokozatosan elbizonytalanodó választó érdekében – mint a gazdaságban – egy finoman kiegyensúlyozott rendszer formálódik ki. Ennek legfontosabb elemei: n Parlament (ellenzékkel), Kormány, n Elválasztott hatalmi ágak, n Alkotmánybíróság, Köztársasági elnök (Király), n Nemzeti Bank, n Állami Számvevő Szék, n Média (a 4. hatalmi ág), n Érdekképviseleti szervezetek, önkormányzatok, n KSH, MTA,

A kormányzás legfontosabb alapelvei n n n n A jogkörök átruházásának átgondolt megvalósítása, Fékek és ellensúlyok létesítése és működtetése, A szakszerű döntéshozatal biztosítása, A felelősség/elszámoltathatóság biztosítása, Az átláthatóság érvényesítése, Az összeférhetetlenség biztosítása, Az ösztönzők átgondolt, összehangolt és rendszerű alkalmazása

A kormányzás minőségének mérése a politika szférájában Egyre több nemzetközi szervezet méri, követi nyomon különböző szemszögből alakulását: n Worldwide Governance Index (WGI - Good governance Index), n The Economist Intelligence Unit” Demokrácia Indexe, n Freedom House - Freedom Index n Transparency International - Corruption Perception Index

Az országok hatékony „kormányzásának” hat dimenziója 1. Az állampolgárok „hangja” és a vezetés beszámoltathatósága Annak mértéke, amennyire az állampolgárok részt vehetnek saját kormányuk megválasztásában, amennyire ellenőrizni tudják azt a politikai intézményeken, a sajtón, és a saját szerveződéseiken keresztül, 2. A politikai stabilitás és az erőszak és fenyegetettség hiánya Annak mértéke, amennyire az adott kormányzat destabilizálható és megdönthető alkotmányellenes, és erőszakos módszerekkel, beleértve a terrorizmust és hétköznapi erőszak hatására, 3. A kormányzati hatékonyság A közszolgálati javak minőségének mértéke, az állampolgárok számára szükséges szolgáltatások minősége és a hozzáférhetőség, a politikai nyomástól való függetlenség, a politikai szabályok és a törvények megfelelőségének mértéke

Az országok hatékony „kormányzásának” hat dimenziója 4. A szabályozás és a szabályozottság minősége Annak mértéke, amennyire az adott kormányzat képes ésszerű, és az állampolgárok, és a vállalkozások tevékenységét hatékonyan szabályozó politikák, és előírások (törvények) létrehozására és működtetésére, 5. A törvények hatalma Annak mértéke, amennyire a polgároknak, és a társadalom különböző szerveződéseinek bizalma van a különböző szintű kormányzatok által meghozott szabályokban, és azok érvényesülésében, mennyire képes az adott társadalom kikényszeríteni a szabályok és törvények betartását, a bűnözés és az erőszakos cselekedetek „kezelése” a rendőrség, és a bíróság által, 6. A korrupció mértéke, és kontrollja Annak mértéke, amennyire a különböző szintű kormányzatokban a döntéshozókat a saját érdek vezeti a közérdekkel szemben, és a döntések során előnyben részesítik a saját „zsebüket” a köz „zsebével” szemben

A WGI (2006) összehasonlítható adatokkal Dánia Magyarország Csehország Polgárok hangja 1. 72 1. 14 0. 96 Politikai stabilitás 0. 82 0. 73 0. 75 Kormányzati hatékonyság 2. 29 0. 71 1. 01 Szabályozási hatékonyság 1. 81 1. 10 0. 95 A törvények hatalma 2. 03 0. 73 A korrupció mértéke 2. 39 0. 51 0. 36

A politikai rendszerek osztályozása A törvények hatalma Magas Racionális autokrácia Hatékony demokrácia Singapore Svájc Franciaország Szaudi Arábia Magyarország Kína Románia Venezuela Zimbabwe Alacsony Despotikus autokrácia Alacsony Jamaika Nem hatékony demokrácia Egyéni polgári jogok mértéke Magas

Két ország meséje n n Képzeljen maga elé a kedves olvasó két, évtizedekkel ezelőtt felszabadult országot, amelyek gyarmatosítóiktól elmaradott gazdaságot, de viszonylag fejlett adminisztrációt kaptak örökül. Az A és a B ország a startnál nagyjából egyformán szegény volt, Az A ország természeti kincsekben gazdag, mezőgazdaságának felvevő piacához közel helyezkedett el, és - lévén kellemes klímával, szépséges tengerparttal rendelkezett - ideális turisztikai állomásként volt jellemezhető, A B ország hiányában volt természeti kincseknek, távol terült el a nagy piacoktól, és eléggé megosztott volt etnikailag. Volt azonban még egy fontos különbség: az A ország egyértelműen a demokrácia felé, míg a B ország alapvetően az autokratikus berendezkedés irányába vette az útját.

A kérdés: n n n Mit gondolnak: (1) kialakult-e bármilyen élet-színvonalbeli, és élet-minőségbeli különbség az országok között az évtizedek során, (2) melyik ország ért el kedvezőbb eredményt? Az első kérdésre egyhangúan a helyes választ adják: egyikük messze „elhúz” a másiktól a GDP/fő, az életminőség, lakosainak képzettsége, egészségi állapota tekintetében. A másikra – különös módon – 100 %-uk a helytelen válasz adja: úgy vélték, az A országot fogja mindenki irigyelni és csodálni, míg a B országra csak, mint elrettentő példára hivatkoznak.

A megfejtés n n Az A ország = Jamaika: az objektív külső megítélés szerint demokratikus és szabad ország, „demokrácia-pontja” ma nagyjából 9. 17, amely a fejlett országokkal helyezi egy csoportba. Ugyanakkor a GDP/fő gyakorlatilag évtizedek óta nem nőtt, magas a korrupció és a bűnözés mértéke, az országra a „klientizmus” („sógor-komaság”) jellemző, és egymással vetélkedő a politikai oligarchiák tartják kézben a társadalmat. A B ország = Szingapúr: a „demokrácia-minősítők”, a demokratikus alapintézmények, a szólásszabadság és a politikai jogok alapján, nem minősítik demokratikus országnak. A meghatározó döntéseket, szinte a függetlenné válástól kezdve egyetlen személy, Lee Kuan Yew, az autokratikus vezető hozza meg, szinte beszólást sem engedve a politika lehetséges aktorainak. Ugyanakkor az ország GDP/fő tekintetében mára megelőzte egykori gyarmattartóját (!), az életminőség alapján a legfejlettebbet közzé emelkedett, a korrupció és a bűnözés mértéke a legalacsonyabb az összehasonlítható országok között.

Az „ 1 millió forintos” kérdés: milyen következtetés vonható le mindebből? n n Vigyázni: ez egy beugrató kérdés. Ha valaki azt gondolná, hogy a demokrácia nem fontos, ezzel szemben az autokratikus vezér, és tekintélyuralmi rendszer igen - téved. Ami elgondolkoztató, hogy a „demokrácia” és „szabadság” minősítők, néha – bár nem mindig – elmérik a valóságos helyzetet. Hagyományosan úgy érvelnek: a több-párt rendszerű demokrácia hozza el a jólétet és a magas életminőséget. Ám a valóságban demokrácia nem pusztán a versengő pártokról szól. A demokrácia lényege nem az, hogy időközönként választhatunk, és meghatározhatjuk, kire ruházzuk a kormányzás terheit magunké helyett. A demokrácia nem arról szól, hogy – lustaságból, vagy nemtörődömségből másokat bízunk meg, hozzák meg a döntéseket, majd négyévente, ha elégedetlenek vagyunk, elcsapjuk, akik eddig szolgáltak bennünket, másokat választunk helyettük. A demokrácia lényege: folyamatosan szemmel tartjuk, és „körmére nézünk” azoknak, akiket az ügyeink intézésével megbízunk. Ezért a demokrácia két alapvetően fontos tényezője: senki és semmi ne korlátozza lehetőségünket, hogy ellenőrizzük, akiket választottunk, és ezzel a lehetőségünkkel éljünk is, vagyis valóságosan gyakoroljuk.

A politikai rendszer átalakulása a nyugati demokratikus országokban n A hagyományos konzervatív-liberális szembenállást felváltja a modern szociál- és kereszténydemokrata tömegpártok versenye A politika követi a társadalmi fejlődést és gerjeszti is azt A növekvő munkásosztály többnyire a szociáldemokraták mögé áll, míg a hajdani liberális-konzervatív szavazók a jobboldali néppártokat támogatják – amíg a szociáldemokratáknak mérsékelt programjukkal sikerült jelentős szeletet megszerezni a középosztály polgáraiból

A 20. századi politika-elmélet meghatározó tényezői n n n n Az állam mérete és szerepe (nagy és aktív vagy kicsi és passzív) A piac mérete és szerepe (meghatározó és zavartalanul hagyandó vagy csökkentő és szabályozandó) A közösség szerepe és értéke (önálló érték vagy csak a egyéni lét külső feltétele) A változást befolyásoló forrás (a hagyományok és a múlt vagy a tudatosan formált jövő) A világ képe (egyetlen kívánatos modell (Nyugat) vagy többféle lehetséges és együtt-élő típus) A változtatás szerepe (Tudatos és radikális beavatkozás és formálás vagy evolutív, fontolva haladás, sodródás) Az újraelosztás célja (egyenlőség, és esélyegyenlőség létrehozása vagy hagyni a dolgokat magukban) A pozitív diszkrimináció mértéke (jelentős pozitív diszkrimináció vagy hagyni a változás és módja)

Totalitarizmus n n A modern állam burjánzó lehetőségeivel élve megjelenek azon eszmerendszerek is, amelyek az államon keresztül a politikai, gazdasági és társadalmi kontrollt egyaránt minél nagyobb mértékben szeretnék megvalósítani A totalitarizmus egyik meghatározó eleme, hogy a politika túlnyúlik hagyományos/demokratikus „hatáskörén” és mélyen behatol a társadalmi és gazdasági életbe, szélsőséges esetben a magánélet részleteit is szabályozni igyekszik A másik meghatározó eleme: az állam teljes egészében egy ideológiai vízió megvalósításának érdekében működik, külső (demokratikus vagy bármely más jellegű) kontrollt nem fogad el. Mivel az ideológia kortalannak tartja magát, a hatalom sem ideiglenesen, hanem minimálisan de facto, több esetben de jure is örökre jogot formál az állam vezetéséhez. Az államideológiai és a nép érdekei között különbség elméletileg sem létezhet. Az egyéni jogok korlátozottan vagy egyáltalán nem érvényesülnek

Ayn Rand – az individualizmus krédója „Egyetlen ember sem élhet egy másik emberért. Nem oszthatja meg a szellemét, ahogy a testét sem. De a másodkezű a kizsákmányolás fegyverét használja, és felhasználja az altruizmust, és megfordította az emberiség erkölcsi elveinek alapjait… Az embernek azt tanították, hogy a függőség erény. Az ember aki megkísérli, hogy másokért éljen függő. Indítékában egy parazita és azokat is parazitává teszi, akiket szolgál. A viszony nem teremt semmit pusztán kölcsönös korrupciót. . . Az embereket arra tanították, hogy az ego a rossz szinonimája, az önzetlenség az erény ideálja. Az elsődleges jog a Földön az ego joga. Az ember elsődleges kötelessége önmaga felé irányul. Erkölcsi törvénye úgy szól, hogy sohase helyezze legfőbb célját mások személyébe… A történelem kezdete óta két ellenfél áll egymással szemben: az alkotó és a másodkezű…. A kollektivizmus – a másodkezűek és a közepes képességűek – az ősi szörnyeteg kiszabadult és elvakultan garázdálkodik. Egyedül az individualizmusra lehet hatékony és boldog társadalmat alapozni. Ayn Rand – Forrásfej 747 oldal

Libertianizmus, gazdasági liberalizmus: Robert Nozick, Ayn Rand A tulajdonjog kizárólagos forrása a munka és az egymással kötött szerződések. (Ebben a tekintetben Locke-ot követik). Az állam kizárólagos feladata, hogy fenntartsa a közrendet, megvédje a magántulajdont és az emberi életet, és a szerződések betartásának szavatolása. Éjjeliőr-állam, ("Night Watchman State") Nincsen anyagi javakra vonatkozó alanyi jog. Mindenkinek magának kötelessége megteremti az emberhez méltó élet feltételeit. Mindenki maga felel életkörülményeiért. A jóléti szolgáltatások fenntartására kiterjedő adóztatás igazolhatatlan. Csak az állam minimális funkcióit fenntartó adó elfogadható, minden azon túli adóztatás rablás ("looting") és a rabszolgaság egy formája. (Akik értékes, termelő munkát végeznek, azokkal termeltetik meg a termelő tevékenységet nem végzők javait is). Ez a "free rider", a "potyautas"mentalitást erősíti. A szolidaritás szigorúan önkéntes és privát alapon igazolható, a kikényszerített szolidaritás fogalmi ellentmondás, contradictio in adjecto, fából vaskarika. Az állam nem döntheti el helyettem, hogy mire költsem a pénzem.

Friedrich v. Hayek n n n A szocializmus által ígért „Út a szabadsághoz” valójában „Főút a szolgasághoz” Elsősorban nem a szocializmus céljaival vitatkozik, hanem annak eszközrendszerével, a tervgazdasággal, amely a szabadságot óhatatlanul eltiporja Mint a „kollektivizmusra” alapuló rendszerek, a szocializmus és a fasizmus lényegében ugyanazt a veszélyt rejtik magukban a szabadságra nézve De megjegyzi: „Valószínűleg semmi sem ártott oly mértékben a liberalizmus ügyének, mint néhány liberális merev ragaszkodása durva szabályokhoz, mindenekelőtt a laissezfaire elvéhez. ”… Az államra szükség van. „A liberálisok…hangsúlyozzák, hogy a verseny jótékony hatása érdekében alaposan átgondolt, jogi keretfeltételekre van szükség”

Robert Nozick n n „A minimális állam a legnagyobb hatáskörű állam, amely még igazolható. ” A piaci elosztás szabad választásra alapuló, igazságos elosztás – ezen változtatni jogtiprás „Miféle folyamat révén támaszthat jogos igényt az elosztási igazságosság alapján egy harmadik fél két személy tranzakciója kapcsán annak egy részére, ami e tranzakcióban átruháztatik, ha e harmadik félnek az átruháztatást megelőzően nem volt ilyen igénye? ” Az egyenlőtlenségek egy része eleve választott, milyen alapon lehetne ezt betiltani?

Milton Friedman n „Senki nem vitatja a két felületesen egymásnak ellentmondó jelenséget: a jóléti tevékenységek eredményeivel szembeni széleskörű elégedetlenséget, valamint a folytatólagos nyomást további kiterjesztésükre. ” Az utóbbiban eleve része van a jóléti állam bürokratikus intézményeinek is, amelyek maguk is önálló érdekérvényesítővé váltak – ezáltal a társadalmi nyomás kétoldalú – az intézmények kedvezményezettjei és működtetőinek tetemes köre jelentős súllyal bír Számos példa bizonyítja, hogy a szociális rendszer fenntarthatatlan és/vagy kontraproduktív.

A konzervativizmus krédója: 1. óvatosság a társadalmi reformokban. Kerülni a drasztikus változásokat, ha feltétlenül szükség van reformokra, akkor hosszas előkészületek után, és csak nagyon kis lépésekben, lehetőleg minél többet megtartani az idő próbáját kiálló, ily módon fennmaradásra érdemesnek bizonyuló intézményekből. 2. A nem ellenőrizhető jövő. A jövő nem áll uralmunk alatt, ellenőrzésünk nem terjed ki tetteink minden lehetséges következményére, tehát a társadalom működésébe, a hagyományos intézmények szerkezetébe való nagyobb mértékű beavatkozások jó eséllyel katasztrófával járnak.

Michael Oakshott (1901 -1990) Konzervatívnak lenni („On Being Conservative”, 1956). „Konzervatívnak lenni azt jelenti, hogy előnyben részesítjük az ismerőst az ismeretlennel, a kipróbáltat a ki nem próbálttal, a tényt a misztikummal, az aktuálisat a pusztán lehetségessel, a korlátozottat a korlátlannal, az elégségest a bőségessel [superabundant], a megfelelőt a tökéletessel, a jelen derűjét pedig az utópikus boldogsággal szemben”.

Michael Oakshott logikája n n A konzervativizmus lényegét a „hit politikája” és a „szkepticizmus politikája” címszavaival írja le. A „hit politikája” nála arra vonatkozik, hogy az emberek rendelkeznek azzal a képességgel, hogy megvalósítsanak valami egyetemesen jót. A „szkepticizmus politikája” az abban való kételkedést jelenti, hogy az emberek képesek-e egyáltalán rögzíteni, illetve megvalósítani valami egyetemesen jót. A hit politikája megerősíti az abban való hitet, hogy az emberek együtt képesek megvalósítani valami jó és nagy dolgot (a közjót). A szkepticizmus politikája viszont az ellensúly szerepét játssza el a társadalmi életben, amennyiben megakadályozza, hogy a hit politikája társadalmi kísérletezéshez vezessen, és így esetleg társadalmi katasztrófákhoz.

Roger Scruton – az új konzervativizmus „A konzervatívok szerint az államot addig fenyegeti a nyugtalanság nyavalyája, amíg az emberek társadalmi és politikai változásoktól remélnek megoldást olyan problémáikra, amelyekre nem adható megoldás. A legitimitás érzése megkérdőjeleződik, elvész a személyes felelősségvállalás: az intézmények, az elvárások és az értékek elveszítik autoritásukat, mi pedig a kontinuitástól és a megszokott rendtől elszakítva – elbizonytalanodunk, ami újabb tápot ad az ellenséges indulatoknak. „A ‘dolgok szokásos’ menetének elsajátítása révén az egyén szert tesz a hagyományra. A hagyomány önigazolást a múltban és nem a jövőben keres, célja nem az egyéni haszon, hanem a társadalmi elfogadottság, és megbecsülés”. A konzervatívok nemcsak azért állnak ki az autoritás mellett, mert mély ellenszenvet éreznek a zabolátlan szabadsággal szemben, hanem mert az ember természetére vonatkozóan más elképzelések élnek bennünk. . ” Roger Scruton Mi a konzervativizmus? 11 -17. oldal

A szociáldemokrácia krédója 1. A társadalmi egyenlőség és igazságosság követelése. Nem puszta jogegyenlőséget, de egyenlő esélyeket, sőt – bár azt egyre csökkenően - valódi egyenlőséget hirdettek, 2. A szabadság, nem pusztán a külső kényszerektől való függés mentessége, hanem pozitív, az egyén és a közösség fejlődését támogató (valamiért való) szabadság, 3. A termelési eszközök magántulajdonát elfogadják, kizárólagos érvényességét korlátoznák, 4. A piac anarchizmusával szemben a gazdasági tervezés fontosságát hangsúlyozták, 5. A kíméletlen versennyel szemben a kölcsönös segítségre és szolidaritásra épülő közösséget hangsúlyozták.

A szociáldemokrácia megbékül a kapitalizmussal n n n A szociáldemokrácia több lépcsőben elszabadul a marxizmus radikális értelmezésétől, majd többnyire a marxizmustól magától is Először leválnak a kommunisták, majd a radikális szociáldemokraták Bár több kis pragmatikus lépcsőben történik a távolódás (a brit Labour miniszterelnök Ramsay Mac. Donald kormányrészvétele, a skandináv szociáldemokrata pártok kompromisszumos/konszenzuális kormányzati részvétele), vannak markáns pontok: kiemelt pl. a német SPD Bad-Godesberg-i programja

Isaiah Berlin, (1909 -1997) n n El kell fogadni, hogy az emberi természet olyan, amilyen, és soha nem „gyalulható” teljesen simára, ahogyan azt a radikális társadalomreformerek és a kommunista eszmék hirdetői gondolják. Ezzel a „tökéletlen” emberrel kell élhető, működő társadalmat csinálni, úgy hogy kalkulálunk tökéletlenségeivel, önző, néha antiszociális hajlamaival, és ezeket a hajlamokat felhasználjuk a társadalom működésének megszervezésében.

Isaiah Berlin n Gondolkodásának középpontjában a szabadság kétféle fogalmának meghatározása állt: negatív és pozitív szabadságfogalom. 1. Pozitív szabadság: valamire való szabadság. Az önmeghatározás szabadsága. „Azt teszek, amit akarok”. 2. Negatív szabadság: valamitől való szabadság. A kényszertől való szabadság. A magánszférának egy olyan köre, amelybe semmilyen hatalom sem avatkozhat bele.

Isaiah Berlin n n Berlin példája „Senkinek sem vagyok a szolgája” („I am slave to no men”) – negatív szabadság-fogalom. „Én egyedül a magam ura vagyok” („I am my own master”) – pozitív szabadság-fogalom. Berlin szerint katasztrófával fenyegethet, ha a pozitív szabadságot teszik meg az állam vagy a társadalom vezérlő elvének (mit tehet meg, mire lehet képes az állam vagy a társadalom), és hagyják, hogy a negatív szabadság háttérbe szoruljon (mi az, amit az állam semmilyen körülmények között sem tehet meg az egyes emberrel).

John Rawls (1921 -2002) n n Az Amerikai Egyesült Államokban a demokraták egyik meghatározó ideológusa, az amerikai típusú szociáldemokrácia alapvető figurája. Isaiah Berlin tanítványa. „Az igazságosság elmélete” (1971) című munkája a modern szociáldemokrata politikai elmélet alapműve. Ebben a műben Rawls egyfelől visszatér az úgynevezett materiális jogok elképzeléséhez, ahhoz az elképzeléshez tehát, hogy az embereket megilletik bizonyos alapvető javak, hogy egyáltalán emberhez méltó életet élhessenek, másfelől a szerződéselméletek régi modelljéhez tér vissza, gondolatkísérlet formájában, hogy a társadalmi igazságosságra vonatkozó elméletét igazolni tudja.

Rawls absztrakt gondolatkísérlete: a tudatlanság fátyla Azt a kérdést teszi fel, hogy az igazságosság milyen elveit állítanák fel a társadalom tagjai, ha nem tudnák, hogy miképpen fognak részesedni a társadalom által együttesen megtermelt javakból; vagyis, ha nem volnának tisztában képességeikkel, helyzetükkel, stb. amelyek alapján részesedhetnének ezekből a javakból. Ez a tudatlanság fátyla. „Senki nincs tisztában társadalmi helyzetével, osztálypozíciójával vagy társadalmi státuszával, és épp így senki sem tudja, hogy miképpen oszlanak meg a természetes «tőkék» [natural assets] vagy képességek”. Ennek a gondolatkísérletnek az alapján kell kifejteni szerinte az igazságosság elveit. Vagyis szerinte annak sem szabadna végletesen rosszul járnia a megtermelt javak piaci megszerzéséért folytatott versenyben, aki teljesen tehetségtelennek, vagy termelői képességek nélkül születik, tehát akinek önmagánál fogva reménye sem lehetne arra, hogy emberhez méltó életet éljen.

Rawls „maximin”-elve Az elv alapján - Rawls szerint – maximalizálni lehetne a társadalom legkevesebb kilátással bíró tagjainak életesélyeit. Az igazságosságnak ezek az elvei azok, mondja Rawls, „amelyeket minden racionális és szabad lény elfogadna, önérdekeik követése során, az egyenlőség kiinduló pozíciójában, hogy segítségükkel meghatározzák egyesülésük alapvető elveit”. Az igazságosság első alapelve. „Minden embernek egyenlő joga van az egyenlő alapvető szabadságjogok lehető legszélesebb sémájára, amely mindenkor összeegyeztethető a többi ember szabadságjogainak ugyanilyen sémájával”. Az igazságosság második alapelvei. „A társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek oly módon elrendezendőek, hogy” a) belőlük mégis a lehető legnagyobb előny (benefit) származzék a társadalom legelesettebb tagjaira, (a különbség -princípium) b) a hivatalok és pozíciók potenciálisan mindenki számára nyitottak kell, hogy legyenek az esélyegyenlőség feltétele alatt, („under conditions of fair equality of opportunity”).

Rawls igazság-modellje (1) n n n „Az igazságosság alapján rendelkezik minden egyes személy azzal a sérthetetlenséggel, aminél még a társadalom egészének jóléte sem lehet fontosabb. Ezért nem teszi lehetővé az igazságosság egyesek szabadságának feláldozását azon az alapon, hogy ezáltal több jót kapnak mások. ” „[E]gy társadalmi berendezkedés akkor helyes, amikor intézményei a vágyak teljesülésének lehető legnagyobb tiszta egyenlegét érik el. ” Az erőforrások elosztása akkor lenne igazságos, ha nem lenne olyan újraelosztás, amely a legrosszabb helyzetben lévőn segítene – e tekintetben az egyenlőtlenség elfogadható, ha történetesen az egyenlőtlenebb elosztás a legszegényebbeken segít

Rawls igazság-modellje (2) Rawls szerint két elvből kell kiindulni: n az egyik szerint az alapvető jogok mindenkit egyenlő mértékben kell, hogy megillessenek, és az alapvető kötelességek mindenkit egyenlő mértékben kell, hogy terheljenek; n a másik szerint pedig a vagyon és a hatalom egyenlőtlensége csak akkor tekinthető igazságosnak, ha ez az egyenlőtlenség azok számára is előnyös, akik a vagyonból és a hatalomból kisebb mértékben részesedtek (különösen pedig ez az egyenlőtlenség a társadalom azon tagjainak számára kell, hogy előnyös legyen, akik a legkedvezőtlenebb helyzetben vannak).

Rawls: a méltányosságként felfogott igazságosság A méltányosságként felfogott igazságosság gondolata az utilitarizmussal szembeállítva világítható meg legjobban. Bentham szerint például a jog célja, ezáltal pedig az állami jogalkotó (a társadalmi berendezkedést létrehozó és szabályozó személy vagy testület) feladata, hogy a lehető legtöbb ember lehető legnagyobb mértékű boldogságát biztosítsa (“the greatest happiness of the greatest number”). Az ideális társdalomban olyan intézmények vannak, amelyek elősegítik, hogy az emberek vágyainak lehető legnagyobb tiszta egyenlege valósuljon meg, függetlenül attól, hogy az egyes emberek között a vágyak kielégülése milyen mértékben oszlik meg. (Például ha egy állami intézkedés vagy döntés hatására egy ember boldogságának /vágyai kielégülésének/ mértéke 100 egységgel nő, 90 emberé pedig 1 -1 egységgel csökken /feltételezve most, hogy a vágyak és a hasznok számszerűsíthetők/, akkor ezt az intézkedést célszerű /azaz helyes/ megtenni, mert az össztársadalmi haszon 10 egységgel nő). Ez Rawls szerint nem fair.

Hannah Arend: „A gonosz banalitása” Részt vesz a jeruzsálemi Eichmann-perben és ír egy – nagy vihart kiváltó - könyvet: „A gonosz banalitása”. Ebben a következő megállapításokat teszi: Eichmann azt állítja magáról, hogy Kant kategórikus imperatívusza vezette, és mindig a törvények szellemét igyekezett követni. Egész életében „csatlakozó” volt, mindig szervezeteket keresett, amelyekkel meghatározhatta magát. Nem volt túl intelligens, de nem voltak pszichológiai betegségei, sem pedig abnormális személyiségre utaló jelek. H. Arend arra a következtetésre jut: ”a vizsgálóbíró minden erőfeszítései ellenére, mindenki előtt nyilvánvaló kellett hogy legyen: ez az ember nem „szörnyeteg”, ugyanakkor nem lehetett nem észrevenni, hogy egy báb volt. ”

D. Riesman: A magányos tömeg „Az összes kívülről irányított típusban közös vonás, hogy az individuum számára az irányítás forrásául kortársaik szolgálnak, akár azok, akiket ismer, akár azok akikkel csak közvetett kapcsolata van, barátokon vagy a tömeghírközlésen keresztül. Ez a forrás természetesen beépül a személyiségébe abban az értelemben, hogy irányításukra való támaszkodás már az élet legelején kialakul. A kívülről irányított ember célkitűzései ebben az irányítási rendszerben állandóan változnak, beállítottsága és másoktól kapott jelzések szoros követésére irányuló törekvése azonban változatlan az egész életén keresztül”

A három alapvető politikai irányzat rendszere Liberális ezaz Szélsőséges irányzatok Ez-az Kompromisszum-kész irányzatok Ayn Rand Liberális demokrácia Republikánus párt Demokrata párt Tekintélyuralmi rendszerek Kereszténydemokrácia Szociáldemokrácia Szocialista Bolsevizmus Falangista párt Fasizmus Konzervatív

A. Gramsci (1891 -1937) 1926 -ban letartóztatják és 20 évre ítélik el. Műveit a börtönben alkotja. 1937 -ben súlyos betegen szabadul, és fél év múlva meghal. „A gyakorlat filozófiája akkor újította meg alapvetően a politika és a történelem tudományát amikor kimutatta, hogy elvont, állandó, és megváltoztathatatlan „emberi természet” (ez a fogalom kétségkívül a vallásos gondolatból és transzcendenciából ered) nem létezik, az emberi természet a történelmileg meghatározott társadalmi viszonyok összessége, azaz történelmi tény… ezért a politikai tudományt fejlődésben levő szervezetként kell felfogni. ” Gramsci: Új fejedelem

Az uralom céljai és legitimációi n n n A modern korban a hatalom legitimációja egyre komplexebb lett Bár a társadalmi-gazdasági erőforrások elosztása minden korban jelen volt a politikai gondolkodásban, mára centrális kérdéssé vált az összes politikai-ideológiai irányzatban Az egyik legmeghatározóbb ideológiai kérdés a politika, ill. a közösség viszonya a piachoz, mint az elosztás egyik formájához, ill. az állam-piac-egyén háromszög kezelése

A klasszikus liberalizmus szabadságfelfogása n n n J. S. Mill: „Az önvédelem az egyetlen olyan cél, melynek érdekében az emberiségnek – kollektívan vagy egyénileg – joga van beavatkozni bármely tagja cselekvési szabadságába. ” „Nem lehet jogosan kényszeríteni valamire, vagy visszatartani valamitől azért, mert az jobb lenne neki, mert ettől boldogabb lenne…” „A szabadság egyetlen fajtája, mely megérdemli ezt a nevet, ha saját javunkra a magunk módján törekedhetünk” – az életek sokszínűségéből többet nyer az emberiség, mintha kikényszerítene egy, a többség által helyesnek vélt életmódot

Félelem a többség zsarnokságától n n n A liberalizmus számos korai gondolkodója (pl. Burke, Tocqueville, Madison) tartott a demokráciától, mert a többség zsarnokságának, ill. a kiválóság elnyomásának veszélyét látta benne Ezért fontosnak tartották, hogy a demokrácia és a közösség/ állam hatalmának korlátokat szabjanak „Utálatosnak és istentelennek tartom azt a tételt, mely szerint a kormányzás dolgában a nép többsége mindent megtehet; ugyanakkor minden hatalmat a többség akaratából eredeztetek…Az igazságosság szab határt minden nép jogalkotásának. ”

Nemzet és liberalizmus n n n A kezdetekben a liberalizmus és a nemzet erősen összefonódik: a nemzetben jelenik meg a polgárok emancipációja a „régi renddel” szemben, a nemzeti keretek között nyernek értelmet a felvilágosodás jelszavai, a szabadság és az egyenlőség A hagyományos uralom megtestesítői eleinte nem tudnak mit kezdeni a nacionalizmus fogalmával, a saját, a nemzet fogalmát jóval megelőző előjogaik elleni támadásként élik meg – csak később integrálódnak (részben) a hagyományos hatalmi legitimációk a nemzet fogalmába A nacionalizmus eleinte belülre irányul, a hatalomviszonyok átalakítására és a jogegyenlőség megteremtésére törekszik, és e tekintetben egyértelműen liberális – a soviniszta vonalak csak később tűnnek fel, bár számos nemzet esetében a nacionalizmus kései előretörése egyúttal már csak a nacionalizmus soviniszta megjelenésének ad teret

A demokrácia keretei megszilárdultak és konszolidálódtak n n n A demokrácia ma is felismerhető kontúrjai lassan kialakultak a század folyamán – az általános választójog kiterjesztése, a felelős kormányok létrehozása, a felügyeleti intézmények, stb. A demokratikus szabályok mellett a jogállam keretei is kialakultak – elfogadottá vált az emberi jogok tisztelete (ideértve a demokrácia működésének szempontjából kulcsfontosságú politikai jogokat is) és az állami önkény elutasítása Az intézményes keretek számos nemzeti sajátosságot mutatnak, de emellett vannak írott és íratlan szabályok, amelyek a demokratikus működést általában jellemzik

Válasz a totalitárius veszélyre n n n Berlin és a hozzá hasonló liberális gondolkodók a pozitív szabadság gondolatában a 20. század totalitárius erőfeszítéseit látták Az állam „felszabadítási” kísérletei rendszerint egy világosan körvonalazott elképzelést tartalmaznak arról, hogy mi a jó: ez pedig egy sokszínű társadalomban csak elnyomáshoz vezethet Ezért a balközéptől a jobbközépig erős ellenszenvvel viseltetnek az állam magasztosabb/utópisztikus célkitűzéseivel szemben

A Godesbergi Program változtatásai n n n Politikai stratégiai és ideológiai váltás Kikerül az SPD programjából a marxista hivatkozás, ami az addigi programok alapját képezte Nem cél, hogy az állam legyen a termelés eszközeinek tulajdonosa. „Verseny amennyire csak lehetséges, tervezés amennyire szükséges!” Átalakulás munkáspártból néppárttá Marad ugyan a „demokratikus szocializmus” mint cél – tavaly majdnem kiesett, de végül a mai napig megmaradt az SPD programjában – de a gyakorlatban jelentősen átértékelődik

Atipikus konzervativizmus: kereszténydemokrácia n n A kereszténydemokrácia sok tekintetben a 20. század második felének legsikeresebb politikai mozgalma: nem hagyományos értelemben konzervatív, eleve tömegpárti aspirációval indul és programjában integrálja a szociáldemokraták jóléti követeléseinek lényeges részeit Piacpárti és nyugatbarát Bár mára független az egyházaktól, azok tömegbázisára épít Összességében a szociális elemek hangsúlyozásával, a szélsőségek elutasításával, a kereszténységhez való kötődéssel, stb. a gyakran a társadalom többségét alkotó kispolgárok számára jelent ideális választást

A Laissez Faire visszavág n n n Az angolszász országokban erős politikai reakció fogalmazódik meg a baloldali hullámként megélt jóléti állam kiterjesztésére Ez először egy intellektuális reakció, amelynek politikai súlya csekély Érdekessége: a klasszikus konzervatív és az új jobboldal megtestesítői elsősorban az államellenességben tudnak megegyezni: a liberális laissez-faire elvéhez visszanyúlva formálódik a Reagan és Thatcher személye által fémjelzett jobboldali fordulat

Az állam szerepére vonatkozó kritika alapjai n n Filozófiai és empirikus alapon is támadják az állam újraelosztó szerepét – ez utóbbi eleve egy többnyire új probléma a politikai filozófia számára Több (többek között volt baloldali) gondolkodó is arra a következtetésre jut, hogy az állam újraelosztó szerepe nem hatékony, konzerválja a „szegénység kultúráját” és a piaccal ellentétben kudarcot vall a saját maga által kitűzött célok megvalósításában

Az új jobboldal sarokkövei n n A piacok deregulációja, az állam gazdasági szerepének csökkentése Az állam nem felelős az egyénért, az egyén minimális értelemben, vagy egyáltalán nem felelős a közösségért (jogi értelemben: egyéni erkölcsi alapon vállalhat felelősséget, de nem kényszeríthető rá) Bár az esély fontos, gyakran hangoztatott elv, az egyén, ill. a család felelőssége annak megteremtésére A védelmi kiadások növelése, konfrontatív külpolitika

A fontosabb személyek n n n n n Schumpeter Michael Oakshott (1901 -1990) konzervatív Roger Scruton – az új konzervativizmus Isaiah Berlin, (1909 -1997) (baloldali, szoc-dem) John Rawls (1921 -2002) (bal-lib) Ayn Rand – az individualista –liberális Hannah Arend: bal-lib „A gonosz banalitása” Friedrich v. Hayek (konz-lib? ) Robert Nozick Milton Friedman

A demokrácia válaszútja 1 n n A hagyományosan elfogadott demokráciákban két formája van a polgárok beleszólásának: a parlamenti választás és a népszavazás. Mindkét választáson mindenki szavazhat, de míg a népszavazások valamely kérdést közvetlenül döntenek el, a parlamenti választásokon csupán képviselőket választanak, akik maguk fogják majd eldönteni a kérdéseket. Mindkét esetben a „nép” részvételéről van szó, amely valamilyen értelemben közmegegyezést formál ki. Ugyanakkor bizonyos kérdésekben kompromisszumot kell kötni. Általában úgy vélik, van négy egyaránt fontos demokratikus érték: a politikai egyenlőség, a nyílt eszmecsere és vita, a tömeges részvétel, és a többség zsarnokságának elkerülése. (Azt kell elkerülni, hogy a többségi egyetértésre hivatkozva a kisebbséget korlátozó szabályokat vezessenek be). Az érdekes, hogy néha még a népszavazás is képes ezeket az értékeket lerontani Az Alapító atyák ezért közvetett és alkotmányos rendszert alkottak, hogy elkerüljék a dühös csőcselék beavatkozását és megadták a jogot a Szenátusnak, hogy vitatkozzon. Az idők folyamán azonban a Szenátusban nem szabad vita folyik, a résztvevőket nagyon közi a pártfegyelem. Vagyis, mind a tömegdemokrácia mind a képviseleti kevésbé vitatkozó, mint kellene.

A pártdemokrácia 1 n n A képviseleti demokrácia alapvetően amerikai rendszere nem a pártokra alapozott politika víziójával született. A párt későbbi politikai innováció. Sőt, Washington maga élesen bírálta a pártok kiformálódását, de mint hatékony módszer és eszköz bevált. Amint egyre több ember kapcsolódott be a politikába, a pártok hatékony és jó eszköznek bizonyultak a politika művelésére, Ugyanakkor világossá vált, pusztán a pártok létezése és működése még nem garantálja a demokratikus politizálását. Mégis, fokozatosan a hatalomért küzdő pártok modellje vált a demokrácia alapmodelljévé, Ugyanakkor éppen a pártok „ösztönzöttségének” mértéke eredményezi, hogy a pártok minden eszközzel igyekeznek megnyerni a választásokat. Így nagy a csábítás, hogy a írott és szokásokon alapuló szabályokat a nyerés reményében áthágják,

Változik-e a demokrácia 1 n n Az elmondottakból következik, hogy a demokrácia valóban változik az idők folyamán. Ha a külsö feltételek és körülmények változnak, a mód, ahogyan egy közösséget demokratikusan lehet irányítani, az is megváltozhat, Sokan állítják például, hogy a választópolgárok túlnyomó része felelőtlen, ostoba és nem foglalkozik saját dolgaival, és ezért mindenki jobban jár ha az elitre bízzuk a döntéseket, Ugyanakkor inkább állítható, hogy a demokráciák megerősödnek, ha az embereket ellátják a megfelelő információval és hagyják, hogy megvitassák egymással a kérdéseket, vagyis a vitatkozó (deliberatív) demokrácia modelljét valósítsák meg, Az tűnik a demokrácia leghatékonyabb formájának egy olyan rendszer tűnik, ahol informált és érdeklődő polgárok hozzák meg a legfontosabb döntéseket,

A deliberatív demokrácia n n A vitatkozó demokráciával szemben azonban több fontos ellenérv szokott felvetődni: a vitából nem szükségképpen a legjobb döntés emelkedik ki. Gyakori, hogy szakértők kicsiny csoportja hatékonyabb és magasabb minőségű döntést tud hozni, mint sok ember vitája, Ez csak azért tűnik így, mert a polgárok sokaságát nem megfelelően tájékoztatják, vagy maguk sem megfelelően tájékozódnak. Fishkin: Most people are not well informed about public policy. They are rationally ignorant: their vote is only one among millions, so why should they care? What we want to show is that these people don’t lack the competence to make informed decisions. If we give them the right information, in an institutional design where they become seriously engaged in competing arguments, they will make informed and thoughtful judgments. One thing we don’t seek is consensus. Consensus usually distorts judgments because of the social pressure that is involved. We want to avoid those forms of pressure, or the top-down approach of a telephone poll. It turns out that when people think about the issues, they are very thoughtful.

A pártdemokrácia 1 n Well, the American system was not born with the vision of political parties. In his farewell address, George Washington attacked the idea of political parties. Parties were a later innovation, but of course people were experimenting with how a republic would actually work. When more people started to articulate political issues in the public realm, parties became a mechanism for organizing that process. But I think that competition between political parties is not enough to guarantee a really compelling version of democracy. Competition between political parties is often offered now as the definition of democracy, but that´s only one definition of democracy. Political parties have every incentive to do whatever they can to win an election, even if that means misleading the public. I think that representative sampling might be the way out.