Rvidfilmek 2 Sajt vonal Sisyphus 1974 Jankovics Marcell

Rövidfilmek 2. Saját vonal

Sisyphus 1974 Jankovics Marcell rövidfilmes munkássága, akárcsak teljes animációs életműve, két nagy fejezetre tagolható. Ahogy a nagyjátékfilmek kapcsán a “hasznosság” elve a vízválasztó, úgy a rövid művek esetében a “saját vonal” erőteljes megjelenése. E gesztussal az alkotó minden addigi mozgóképes tevékenységét felülírja. A minden ízében saját vonal, érdekes módon, viszonylag későn mutatkozik meg a rövidfilmes pályán. A János vitéz ősrobbanása megszabadította Jankovics Marcellt a kor és a kortársak ábrázolási és tematikai konvencióitól, hirtelen ledobta jelmezét. Jankovics A Sisyphus-szal egyszerre válik meg a műfaj sablonjaitól és jól bevált gegkészletétől, s a korábbi könnyed karcolatok helyett saját verset kezd írni saját animációs nyelvjárásában. Nem is verset, inkább epigrammát, rövid, tömör példázatot, egy lendületből felrakott ecsetvonással, szikár egyszerűséggel, ámde meghökkentő virtuózitással.

Sisyphus 1974 A drámai sorsú mitológiai hős, a minduntalan visszaguruló köveivel örök küzdelmét vívó Sisyphus megformálása Jankovics legőszintébb munkája, rövidfilmes pályája csúcsa. Ezt nem annyira a mozgóképszakmában becses Oscarjelölés igazolja, hanem az alig két perces film születése óta eltelt évtizedek, amelyek a fekete-fehér ecsetnyomokból életre kelő alakot az alkotói sors és küldetés örökérvényű szimbólumává érlelték. Jankovics újrafesti a mítoszt, saját képére és hasonlatosságára, felvillantva a végeérhetetlen küzdelemben születő pillanatnyi siker ígéretét – amely ígéret beteljesülése nem megnyugvást jelent, hanem az újabb alkotói “menet” kezdetét.

Sisyphus 1974 A Sisyphus grafikai minősége, animációjának eleganciája, s az előadásmód frissessége, személyessége és ereje máig ritka tünemény nem csak a magyar, de a nemzetközi animációs művészetben is. Az ifjú mester e filmjével írta be magát az animáció aranykönyvébe. A későbbiekben hiába bújik a „poeta doctus” tudós maszkjába: aki Sisyphust ismeri, csak az ismerheti Jankovics Marcellt.

Küzdők 1977 A Küzdők mind tematikájában, mind előadásmódjában rokona a Sisyphusnak: megérint és továbbgondolásra késztet. Bárki számára könnyen érthető példázat, vallomás az alkotói létről, a kreatív ember szenvedélyes áldozatáról a Mű iránt, s felemésztődéséről az alkotás rítusában. A nem művész, a “civil” néző számára ugyanúgy értelmezhető az odaadással végzett munka allegóriájaként, miközben a film szobrásza az életerejét, ifjúságát gyermekének áldozó szülő is lehet, aki természetszerűleg felfalja őt.

Küzdők 1977 A megmunkálás során életre kelő, s alkotóját immár a szobrász ifjúkori önarcképeként a megsemmisülésbe döntő szobor a véget nem érő körforgás pillanatnyi hőse és áldozata is, akár Sisyphus vagy a későbbi Fehérlófia. Ez a paradox körforgalom a jankovicsi életműben újra, meg újra felbukkan, mint az örök visszatérés leitmotiv-ja.

Prometheus 1992 A Sisyphus-szal és a Küzdőkkel indított sorozat harmadik tételének tekinthetnénk a jóval később, 1992 -ben készült Prometheust, melynek hőse az útja végére érkező “lángrabló”. Már nem fut új kört, s az Olümposzról lefelé tartó diadalmas futása annál több gáncsba botlik, minél közelebb ér a “síkföldhöz”, az emberek világához. Tüzének fénye – ifjúsága – úgy emésztődik fel, ahogy távolodik a tűz forrásától.

Prometheus 1992 A művek közti tematikai összefüggés révén mégsem kapcsolódik a három film egyenletes színvonalon megalkotott animációs triptichonná, mert a noha a Prometheus, hasonlóképpen a korábbi művekhez, fekete- fehér, látszólag egy lendülettel felrakott műnek tűnik, sem animációs megoldásait, sem dramaturgiai kimunkáltságát tekintve nem ér fel a sorozat első két darabjához.

A korábbi filmekben a naturálisan sprőd hangok és zörejek a vizualitás absztrakcióját erőteljesen “húzzák alá”, veríték és kőpor közvetlen érzetét, az erőfeszítés elementáris voltát közvetítik, súlyt adnak a rajzolt vonalaknak, a figurák valóban lélekkel telítődnek. Prometheust Jankovics is magára hagyja, amikor “konzerv” zenével kívánja aláhúzni tragikumát, s hiába az ismét erős ötlet, a megmunkálás a vizualitásban is elmarad korábbi műveitől. Talán mert Prometheus nem Jankovics Marcell. Lehetséges alakváltozat, de nem alterego, főleg nem a film születésének idején, amikor alkotói erejének teljében éppen monumentális vállalkozásának, Az ember tragédiájának első jeleneteit kezdi animációs mozgóképpé formálni. Más kérdés, hogy az éppen e mű kapcsán felmerülő szakmai problémák és a létrehozást nehezítő akadályok már kirajzolódnak a Prometheus keletkezésének idején. Így mintegy előrevetülnek általa a következő két évtized alkotói megpróbáltatásai.