IV Az kori Rma 1 A kztrsasg kialakulsa

  • Slides: 16
Download presentation
IV. Az ókori Róma 1. A köztársaság kialakulása • Kr. e. 753: Romulus megalapítja

IV. Az ókori Róma 1. A köztársaság kialakulása • Kr. e. 753: Romulus megalapítja a 7 dombon fekvő Rómát. Kezdetben csak a nagybirtokos patríciusok irányították az államot, a plebejusoknak nem voltak politikai jogaik, később azonban egyenjogúvá lettek. • Kr. e. 510 -ben véget ért a királyság kora, Róma köztársaság lett. A törvényeket a patríciusokból álló szenátus hozta, az állam irányítását választott tisztviselőkre bízták. Évente mindig újraválasztották őket és mindig legalább ketten voltak, hogy ellenőrizzék egymást. Consulok: Az állam élén álltak , a hadsereget irányították • Néptribunusok: Megvétózhatták a senatus döntéseit, amennyiben azokat a nép érdekeivel ellentétesnek ítélték. • 1 diktátor: vészhelyzetben választották, fél évre, teljhatalmú katonai parancsnok, nem lehetetteiért utólagosan felelősségre vonni.

IV. Az ókori Róma 2. Róma hódításai Róma meghódította az Itáliai-félszigetet. A Karthágó ellen

IV. Az ókori Róma 2. Róma hódításai Róma meghódította az Itáliai-félszigetet. A Karthágó ellen vívott első pun háborúban (Kr. e. 264 -241) megszerezte Szicíliát (első provincia), a második pun háborúban (Kr. e. 218 -201, hadvezérek: pun Hannibál: római Scipió) a Földközi-tenger nyugati medencéjét és végül a a Földközi-tenger egész medencéjét.

IV. Az ókori Róma 3. A hódítások társadalmi következményei • A vezető tisztviselők és

IV. Az ókori Róma 3. A hódítások társadalmi következményei • A vezető tisztviselők és a hadvezérek (nobilitas) a zsákmányból meggazdagodtak, óriási rabszolgatartó birtokaikon termeltek. • A pénzügyekkel foglalkozó lovagok részt kértek a hatalomból, • A katonáskodó kisbirtokos parasztok elszegényedtek, a városokba mentek és a nincstelenek számát gyarapították. Mivel nem tudták vállalni a katonáskodást, a hadsereg válságba jutott. • A beáramló rabszolgák miatt megnőtt a rabszolgalázadás veszélye. • A társadalmi válság a Kr. e. II/I. sz. fordulóján polgárháborúba torkollott: Az optimata és a néppárt hívei küzdöttek az egyeduralom megszerzéséért.

IV. Az ókori Róma 4. Az egyeduralomhoz vezető út • Gracchusok (néppárt) : Tiberius

IV. Az ókori Róma 4. Az egyeduralomhoz vezető út • Gracchusok (néppárt) : Tiberius Gracchus néptribunus (Kr. e. 133) a kisbirtokos paraszti réteg helyreállításával próbálta megoldani a nagybirtokosok földjének szétosztásával. Öccse, Caius Gracchus néptribunus lovagrendi bíróságokat állított fel, a gabona árának leszállítását és földet ígért a nincsteleneknek. Mindkettejüket meggyilkolták. • Marius (néppárt): A városi nincstelenekből szervezett hivatásos hadsereget, a veteránoknak hosszú szolgálat után földet adott. A hadsereg kötődött a hadvezérekhez és kiszolgálta azok egyeduralmi törekvéseit. • Sulla (optimata): Márius ellenfele. A néppártiakat üldözte, feketelistára tette őket (bárki megölhette és megszerezhette vagyonukat) • A Spartacus-féle rabszolgafelkelés (Kr. e. 73 -71) nyilvánvalóvá tette, hogy Rómának egy erőskezű vezető egyeduralmára van szüksége. Ezt ismerte fel Julius Caesar.

IV. Az ókori Róma 5. Julius Caesar diktatúrája • Julius Caesar egyaránt kötődött a

IV. Az ókori Róma 5. Julius Caesar diktatúrája • Julius Caesar egyaránt kötődött a néppárthoz és az optimata párthoz is. • Kibékítette az egymással versengő Pompeius és Crassus hadvezéreket és megkötötték az I. triumvirátust (titkos szövetséget, Kr. e. 60), hogy meggyengítsék a senatust és közösen irányíthassák Rómát. A triumvirátus Crassus halála után felbomlott. Caesar hadseregével Pompeiusra mért vereséget (Pharsalos, Kr. e. 48), majd megkezdte az egyeduralom kiépítését. • Örökös diktátorrá választotta magát, a köztársaság valamennyi tisztségét egy kézben egyesítette, földet osztott a nincsteleneknek, aranypénzt veretett és megreformálta a naptárt. • Ellenfelei Kr. e. 44 március idusán meggyilkolták. Az egyeduralom tényleges megteremtése unokaöccsének, Augustusnak sikerült, aki az actiumi csatában (Kr. e. 31. ) legyőzte utolsó ellenfelét (Antoniust - Kleopátra férje). A római egyeduralkodókat Caesarról császárnak nevezték el.

IV. Az ókori Róma 6. A kereszténység születése • Az egyistenhívő keresztény vallás a

IV. Az ókori Róma 6. A kereszténység születése • Az egyistenhívő keresztény vallás a zsidó kultúrában gyökerezik. Bölcsője: Palesztina • Alapítója: Jézus Krisztus. Tanítása: Megbocsátás és egyetemes szeretetparancs: Isten megbocsát az embereknek, akik éppúgy kötelesek megbocsátani egymásnak és felebarátaikkal szeretetben élni. Ezzel súlyosan megsértette a zsidó törvényeket (szemet-szemért elvet) és mivel Isten fiának vallotta magát, a zsidó főpapok Jeruzsálemben kivégeztették. • Követői a keresztények, életének és a keresztény vallás forrása: az Újszövetség (evangéliumok, apostoli levelek) • A kereszténység első nagy térítője Szent Pál volt, aki hirdette, hogy Jézus tanítása nem csak a zsidóknak, hanem minden embernek szól. Tevékenységének köszönhetően kilépett a zsidó vallás köréből és egyetemes vallás lett. („páli fordulat”)

IV. Az ókori Róma 7. Keresztények a Római Birodalomban • Kezdetben keresztényüldözések: A keresztény

IV. Az ókori Róma 7. Keresztények a Római Birodalomban • Kezdetben keresztényüldözések: A keresztény vallás követése államellenes cselekménynek számított, mivel a keresztények megtagadták a császár isteni tiszteletét. (Üldözések: Néró és Diocletianus) • Nagy Konstantin császár azonban 313 -ban (milánói toleranciarendelet) szabad vallásgyakorlatot engedélyezett a keresztényeknek hogy a keresztény vallás erejével megszilárdítsa a meggyengült római birodalmat. Támogatta a keresztény egyházat. A 325 -ös niceai zsinaton megfogalmazták a hitvallást és eretnekségnek nyilvánították az arianizmust. • A kereszténységet Nagy Theodosius császár 391 -ben kizárólagos államvallássá, a többi vallást üldözendőnek nyilvánítva. A keresztény egyház ezzel üldözöttből birodalmi egyházzá vált. • A keresztény egyház szervezete: patriarchák (5), érsekek, püspökök, plébánosok, diakónusok, hívők

IV. Az ókori Róma 8. A római birodalom hanyatlása, a népvándorlás és a nyugat-római

IV. Az ókori Róma 8. A római birodalom hanyatlása, a népvándorlás és a nyugat-római birodalom bukása (476) • A császárkorban megszűntek a hódítások. Kevesebb rabszolga-munkaerő állt rendelkezésre. A termelés visszaesett. Hanyatlott a pénzgazdálkodás, a kereskedelem és a városok. Nagy Konstantin császár székhelyét Rómából Konstantinápolyba tette át, mivel a birodalom keleti fele fejlettebb volt. • A germán népek támadták a birodalom nyugati felét, de a rómaiak kezdetben sikeresen elhárították őket, így a germánok a limes (határ) mentén fokozatosan kelet felé húzódtak. • Az Ázsiából érkező lovasnomád hunok a germán népeket a római birodalom felé szorították, akik felvételüket kérték a birodalomba. • A rómaiak elsőként a nyugati-gótokat fogadták be és határvédelem fejében szinte teljes önállóságot biztosítottak nekik: Saját királyuk irányítása alatt álltak, nem fizettek adót a római államnak, önálló bíráskodással rendelkeztek. A nyugati-gótok példáját a birodalom nyugati felében később további népeket telepítettek le: keleti-gótok, hunok, frankok, burgundok, vandálok, angolszászok, avarok. • Hogy jobban tudják védelmezni a birodalmat, a császárok két részre osztották a birodalmat. A keleti birodalomfél sikeresen hárította el a germán támadásokat, a nyugati rész védelme azonban hamar összedőlt. • A legnagyobb veszélyt a Kárpát-medencében megtelepült hunok jelentették. Királyuk, Attila, a Nyugat-római Birodalom elfoglalására tört. Attila halála után azonban a hun birodalom felbomlott. • Az utolsó nyugat-római császárt (Romulus Augustulus) a római hadsereg germán származású parancsnoka (Odoaker) taszította le trónjáról, 476 -ban.

A népvándorlás és a nyugat-római birodalom bukása

A népvándorlás és a nyugat-római birodalom bukása

IV. Az ókori Róma 9. A római kultúra • Építészet: Fórumok (közterek), fürdők (termák),

IV. Az ókori Róma 9. A római kultúra • Építészet: Fórumok (közterek), fürdők (termák), amfiteátrumok (gladiátori és állatviadalok), cirkuszok (Circus Maximus: ló- és kocsiverseny), diadalívek (Titus zsidó háborújának emlékműve) árkádos vízvezetékek (aquaeductusok), utak, csatornák építésével. • A rómaiak átvették a görög isteneket: Juppiter-Zeusz, Neptunus. Poszeidón, Iuno-Héra, Minerva-Athéné, Mercurius-Hermész, Vénusz. Aphrodité)

IV. Az ókori Róma 10. Pannonia és Dacia provincia: A rómaiak hazánkban • A

IV. Az ókori Róma 10. Pannonia és Dacia provincia: A rómaiak hazánkban • A rómaiak Augustus császár idején hódították meg a mai Dunántúl (Pannonia), majd Trajanus császár idején a mai Erdély (Dacia) területét. • A dunai határ (limes) mentén katonai erődöket hoztak létre, majd polgárvárosok is létrejöttek. • Az őslakosok átvették a római nyelvet, kultúrát és vallást (romanizálódás) • Fejlett, a mai utak nyomvonalát követő út- és városhálózat jött létre (Savaria: Szombathely, Sophiane: Pécs, Aquincum: Buda. • A római uralom az V. században a hunok megtelepülésével ért véget.

2. Az ókori Kelet civilizációi A) Mezopotámia: Tigris és Eufrátesz folyók termékeny völgyei (Kr.

2. Az ókori Kelet civilizációi A) Mezopotámia: Tigris és Eufrátesz folyók termékeny völgyei (Kr. e. 3500 -) sumer városállamok (Ur, Uruk), despotikus istenkirályok, lépcsőzetes téglatemplom (zikkurat) ékírás, sokistenhit (politeizmus)