Giorgione Castelfranco 14771478 Velence 1510 olasz fest a

Giorgione (Castelfranco, 1477/1478 – Velence, 1510) olasz festő, a reneszánsz vezető velencei mestere, aki életművét mindössze alig több mint tíz év alatt alkotta meg.

Moses' Trial by Fire 1495 -1496

Részlet…

Mózes tűzpróbája A kép a gyermek Mózes történetét meséli el, aki véletlenül leverte a fáraó koronáját. A tűzpróbával azt akarták kideríteni, hogy milyen szándék vezette a gyermeket. A történet szerint Mózes a két tál közül az izzó szenet választja, kivesz egyet és a szájába kapja. Megégeti a nyelvét, és emiatt beszédhibás lesz egész életében. A festmény bal oldalán, egy emelvényen ül a fáraó, előtte a gyermek éppen elveszi az izzó szenet. A jelenetet egy csoport figyeli az emelvény körül. A háttér részletesen kidolgozott festői táj, ami néhány magas fa mellett válik láthatóvá. A hangulatos hátterek, a szép és részletes tájak Giorgione több más képére is jellemzők, amik igazából csak az életnagyságú képeken mutatkoznak meg. A festmény valószínűleg egyike Giorgione első önálló alkotásainak, Scharten-Antink ennek megfelelően 1498– 1500 körüli időre datálja. A festményt 1692 -ben a toszkán nagyhercegnő tulajdonában említették, majd – több más Giorgione festménnyel együtt – megkezdte „kálváriáját”: elfeledkeztek róla, és 1792 -ben már mint Giovanni Bellini műve került az Uffizibe. A mai álláspont szerint természetesen Giorgione alkotásáról van szó, de néhányan más festők közreműködését (Campagnola, Catena) is feltételezik. Különösen a jobb oldali csoport alakjainál vélnek felfedezni más festő keze nyomát. Ugyanakkor azt sem zárják ki, hogy a különbözőséget a későbbi restaurálások okozzák. A kép mérete 89× 72 cm, és a firenzei Uffizi képtárban látható.

Madonna and Child Enthroned between St Francis and St Liberalis c. 1505

Részlet…

Részlet…

Castelfrancói Madonna A festmény a klasszikus háromszög-szimmetriát mutatja. A kép közepén a magas emelvényen trónoló Máriát láthatjuk a gyermekkel, előttük, alul két oldalt áll Szent György vagy Szent Liberalisz (hogy pontosan ki, azon vita van egyes kritikusok között) és Szent Ferenc. Az emelvény és a lent álló alakok kockás padlózaton, egy fal előtt helyezkednek el, a háttérben pedig a „giorgionés” szabadtéri táj látszik. Ezzel a megoldással kettős hatást ért el a festő: a kép alsó részén, a falnak köszönhetően egy belső teret érzékeltető hatást ad, a fölső részén a gyönyörű táj megmutatásával pedig egy szabadtéri jelenet illúzióját nyújtja; a vallásos érzület és a természetszeretet egyidejű megmutatásának remek példája. Az emelvényen elől Tuzio Costanzo családi címere látható, ami a megrendelő személyére utal. A műkritikusok azon is vitáznak – és ez a datálás szempontjából fontos –, hogy a condottiere Matteo nevű fia halála emlékére rendelte-e meg a képet, vagy esetleg még előtte. Az viszont biztos, hogy a castelfrancói Costanzo-kápolnába szánták. A kápolnát később lebontották, és a kép ma a San Liberale-templomban tekinthető meg. Mérete 200× 152 cm, és természetesen fatáblára készült. Ez az egyik Giorgione-festmény, aminek a szerzőségéről sohasem folyt vita a szakértők között. A képet többször restaurálták, utoljára 1931 -ben.

Tempest c. 1505

A vihar Michiel a maga tárgyilagos és tömör stílusában ennyit írt róla: „Kis tájkép vásznon, viharral, cigányasszonnyal meg egy katonával, Zorzi de Castelfranco kezétől származik. ” Ehhez képest ez az a Giorgione-festmény, amely a legtöbb fejtörést adja az ikonográfiai kutatóknak, merthogy ez Giorgione első talányos, rejtélyes alkotása. Ahány szakértő, annyiféle „megfejtés”. Ferriguto szerint Giorgione a természet allegóriáját teremtette meg. Richter szerint Párisz gyermekségének történetéről van szó. Morassi úgy véli, hogy a festő önmagára utalt a képen, a saját törvénytelen születéséről szóló gyakori feltételezésére. George Byron, a költő (aki szabályosan beleszeretett a nőbe) szerint a festő és családja van a képen. Más feltételezés szerint egy nimfa szoptatja fiát, Epafost, miközben Mercurius őrzi őket, de az is lehet, hogy a gyermek Mózes megtalálásáról van szó. … Joggal hangoztatta Venturi: A kép tárgya a természet: a férfi, nő és gyermek azonban csupán elemei, és nem legfőbb elemei a természetnek. Hogy nem valamiféle történetet akart elmesélni Giorgione, az is bizonyítja, hogy egy röntgenvizsgálat szerint az álló férfi helyén egy másik aktot akart festeni, de kompozíciós vagy egyéb okok miatt, a saját elképzelését követve döntött az ifjú mellett. A festmény a velencei Gallerie dell' Accademia tulajdona, 82× 73 cm méretű, és mint Michiel írta, vászonra készült.

Részlet…

Részlet…

Részlet…

Részlet…

Részlet…

Részlet…

The Three Philosophers 1509

Részlet…

A három filozófus A kép három gondolkodót ábrázol, egy fiatalt, egy középkorút és egy időset, szemben egy barlanggal. Egyik asztrológiai témájú feljegyzést tart a kezében, a fiatalnál valamilyen mérőeszköz van. Figyelemmel vagy elmerengve tekintenek valamilyen irányba. Újabb talányos kép, amihez a témán kívül a története is hozzájárult. Egy 1569 es jegyzékben „A három matematikus”, 1783 -ban „A háromkirályok a csillag feltűnését várják” címen említik. Újabb és újabb értelmezések láttak napvilágot, volt, aki szerint a kép szereplői az ókort, a középkort és az újkort szimbolizálják, más szerint a kép Marcus Aureliust és két filozófusát ábrázolják, és még egy értelmezés: a fiatal férfi a reneszánszt, a turbános az arab filozófiát, az öreg pedig a középkori gondolkodást jeleníti meg. A kép 1659 -ben Habsburg Lipót Vilmos főherceg tulajdona volt, innen került az osztrák császári gyűjteménybe, majd a bécsi Kunsthistorisches Museumba, jelenlegi helyére. A vászonra készült kép – Giorgione festményeinek általában viszonylagosan kis méretéhez képest – eléggé nagy, 123, 5× 144, 5 cm. Keletkezési idejét – bizonytalanul – 1507– 1508 körülire lehet tenni. Morelli szerint a festményt Giorgione tanítványa, Sebastiano Luciani (vagy ismertebb nevén Sebastiano del Piombo) fejezte be.

Old Woman c. 1508

Öregasszony arcképe A portré modelljéről többen úgy tartják, hogy a művész édesanyja, de – természetesen – ugyanennyien tagadják ezt. Alátámasztja a rokoni kapcsolatot a képből sugárzó mély érzelmi töltés, ellene szól viszont a giorgionei szellemtől távoli, túlságosan realisztikus megközelítés. Tény, hogy egy 1569 -es leltárlista tartalmazott egy erre utaló képet „Zorzon anyjának arcképe Zorzon kezétől” megjegyzéssel. Arról tehát, hogy ki a modell, vita folyik, de a szerzőség kérdésében már teljesnek mondható az egyetértés. A vászonra készült festmény 68× 59 cm méretű, és a velencei Gallerie dell' Accademie tulajdona.

Self-portrait Not dated

Önarckép A festmény az elkészültekkor még nagyobb volt, feltehetően Dávidot ábrázolta, előtte Góliát fejével. Erre utal egy 1650 -ben készült rézkarc, W. Hollar műve a még teljes méretű képről. Általánosan elfogadott nézet, hogy a portré Giogione önarcképe, erre is korabeli források utalnak (például Vasari is). A kép alsó részét nem sokkal ezután távolították el, nem tudni miért. A kép 1731 -ben a braunschweigi választófejedelemé lett (ekkor Raffaello önarcképének gondolták, aztán még mások művének is). Röntgenvizsgálatokkal kimutattak a jelenlegi festékréteg alatt egy Mária a gyermekkel témájú ábrázolást, ami teljesen giorgionei jellegzetességeket hordoz. A festmény mérete 68× 59 cm, vászon hordozóra készült. Jelenleg a braunschweigi Herzog Anton Ulrich Museum birtokában van.

Sleeping Venus c. 1510

Részlet…

Alvó Vénusz Általános vélemény szerint Giorgione legszebb alkotása az „Alvó Vénusz”, amely egyben utolsó műve volt. Ez az az alkotás, amely példaképe lett a velencei iskola valamennyi fekvő Vénuszának, de sem Tiziano, sem Palma Vecchio, sem mások műve sem vetekedhet Giorgione alkotásával. A képet Marcantonio Michiel, a gyűjtő-író (az ő értékes feljegyzései alapján sikerült azonosítani több Giorgione festményt) megtekintette 1525 -ben akkori tulajdonosánál, és így írta le: „A tájkép az alvó meztelen Vénusszal és kupidóval Z. d. C. (értsd: Zorzi da Castelfranco) keze munkája, de a tájat és a kupidót Tiziano fejezte be. ” A kupidót (Ámor alakot, kezében madárral) később lefestették, sokak szerint a kép csak nyert vele. Gyakori téma az utókor számára Giorgione és Tiziano kapcsolata. Tiziano Giorgione több képén dolgozott, némelyiket – Giorgione halála után – ő fejezte be. Vasari szerint Tiziano Giorgione tanítványa volt, ugyanakkor más források arra utalnak, hogy egy évvel idősebb volt, mint Giorgione, és mindketten Bellini tanítványai voltak. Scharten-Antink több forrás és bizonyíték alapján Tizianót kilenc évvel fiatalabbnak tartja, ami szintén a tanítványi viszonyt támasztja alá. Giorgione fiatalon hunyt el. Halálával kapcsolatban is romantikus mendemondák terjedtek el, de minden forrás szerint az 1510 októberében kitört pestisjárványban vesztette életét.

Pastoral Concert 1508 -09

Jelentősége Giorgione talányos festő. A talányosság legfőképpen abban rejlik, hogy rendkívül keveset tudunk róla. Nem ismerjük származását, nem vagyunk biztosak a nevében, alig néhány művéről tudjuk teljes bizonyossággal, hogy tényleg az övé, és még a halálának a körülményei is bizonytalanok. És akkor még nem említettük a festményeiben rejlő titokzatosságot! Nyilvánvaló, hogy a festő életének bizonytalanságai és a festmények jelentéstartalma hatott és hat a másikra, és viszont. A reneszánsz festészet – legalábbis Giorgione előtti szakaszában – szükségszerűen az egyházhoz, a vallási témákhoz kapcsolódott. Giorgione volt az, aki először ábrázolt nem vallásos témákat a képein, legalábbis nála a legkevesebb az egyházi témájú alkotások aránya, így őt mondják „az itáliai művészet első világi festőjé”-nek. De még vallásos témájú képein is világiak a szereplők. Ezért láthatunk a „Castelfrancói Madonna” Máriájában egy parasztlányt, és hasonló a helyzet a mellékalakokkal is. „A háromkirályok imádása” című képen hús-vér emberek jelennek meg, némelyik alak mintha a korabeli Velence utcáiról lépett volna a festménybe. Tájai nem csak kiegészítői a kép előterének, Giorgione a tájat a tájért festette, látható élvezettel. Műveivel útjára indította az önálló táj- és alakfestészetet. Festésmódja is különleges: finom, aprólékos ecsettechnikával festett, a testfestésnél olyan módszert dolgozott ki (vagy lesett el Leonardótól? ), amivel a kontúrok szinte eltűnnek, az árnyékok lágy átmenettel rajzolják ki az alak, az arc térbeliségét (szfumato-technika). A festőiségnek ezt a megnyilvánulását már a kortársak is elismerték, sőt csodálták. Színes festő volt, abban az értelemben, hogy festményein a szín főszereplővé vált, sokkal jobban, mint addig, másoknál. „A giorgionizmus modernségének a lényege, hogy a szín lett a festészet főszereplője, uralma alá hajtotta az elbeszélést, a kompozíciót. ”„Olyan lágy ecsetkezelést fedezett fel a színezésben, amilyen előtte nem létezett; el kell ismerni, hogy ecsetvonásai nyomán hús és vér született, de olyan pasztózusan és könnyedén, hogy már nem is festői alkotásnak, hanem valóságnak nevezhetjük. ” (M. Boschini, 1674) /Források: Wikipedia; Terminartors/

A három életkor

Ifjú képmása (Budapest)