Hermeneutika mint trsadalomkritikai paradigmavlts 1 Hermeneutika s trsadalomkritika

Hermeneutika mint társadalomkritikai paradigmaváltás 1. Hermeneutika „és” társadalomkritika? Kétségek: Hermeneutika ‒ a megértés és helyes értelmezés tana (jogtudomány, filológia, teológia, bölcsészet) ‒ Heidegger / Gadamer: nem sok szó esik társadalomkritikáról, politikáról ‒ nincs kifejezett politika- vagy társadalomfilozófiai hozzájárulásuk ‒ ontológiai igényű ‒ fenomenológiai-deskriptív ‒ a szakirodalom sem állítja előtérbe a hermeneutika ez irányú affinitását + Habermas: „a modernség és a nyugati racionalizmus történeti fejlődése közötti belső összefüggést” hangsúlyozza (Fil. disk. a modernségről 1998: 8) → „hermeneutikai racionalitás” → társadalomkritikai hozadék ↔ Habermas: „Mindmáig nem jutottunk túl azon a tudati állapoton, amelyet az ifjúhegeliánusok idéztek elő, amikor elhatárolódtak Hegeltől és általában a filozófiától. … mi máig is az ifjúhegeliánusok kortársai vagyunk, azok maradtunk. ” (1998: 47) ― három távlat: a paradigma ↔ hermeneutika: váltás modernség & racionalitás összefüggése → Hegel 1

2. A modernitás hegeli kritikája – I. A filozófia valamennyi alakja önnön „korának gondolata”, „tudás korának szubsztanciális mozzanatáról”. → (Előadások a filozófia történetéről 1977: 59 -60) Hegel filozófiája: a modernitás lényegének megragadása Az új kor „elve” a szubjektivitás: „A szubjektum különösségének joga, … a szubjektív szabadság joga a forduló- és középpont az ókor és a modern kor közötti különbségben. ” (Jogfilozófia 1983, § 124: 142) A szubjektivitás lényege: i) a reflexió, az abban rejlő szabadság → elkülönböződés = a totalitásból való kihullás → ii) idegen, objektív hatalmakkal találja szemben magát → meghasonlás-elidegenedés, hamis identitás → a modernitás lényegileg szorul a kritikára E meghasonlottság felismerése a filozófia születésének pillanata: „Amikor az emberek életéből eltűnik az egyesítés hatalma, amikor az ellentétek elveszítették eleven … kölcsönhatásukat és önállóságra tesznek szert, akkor kialakul a filozófia szükséglete” (Ifjúkori írások 1982: 160) A véges szubjektivitás elve reflexió (= értelem) + ↔ kritikájának elve: az Ész mint abszolút reflexió mint ész (= „spekuláció”) 2

3. A modernitás hegeli kritikája – II. „Az abszolútumot meg kell konstruálni a tudat számára – ez a filozófia feladata” (i. m. : 164) „A reflexió csak akkor ész, … ha az abszolútumra vonatkozik; Ebben … a rész csak mint az abszolútumra való vonatkozás létezik” (i. m. : 168) A modernség hegeli kritikája: - felismeri a szubjektivitás elvén nyugvó modernitás fölényét, - de a szükségképpeni meghasonlottságot is, ezért - a szubjektivitás elvének egyoldalúságát igyekszik felmutatni, - az abszolút ésszerűség mint totalitás irányában való túlhaladása révén. → „ami ésszerű, az valóságos; s ami valóságos, az ésszerű” (Jogfilozófia 1983: 20) = a meghasonlott szubjektivitás az ésszerű totalitás mozzanata = e tétel: a kor „igazolása” ↔ ám az felszámolja a fennálló kritikáját ‒ „az önmagát megértő szubjektum logikája” ‒ a polgári társadalom „felemelése” az államba ‒ egy erős állam institucionalizmusa ↔ Csak az abszolútum filozófiája számára tűnhetnek fel ésszerűként a valóság meghasonlottságai. 3

4. A modernitás-kritika három távlata – I. Az utókor elutasítja az ész hegeli fogalmát ↔ az ortodox hegeliánusok (apologéták) ↓ Három távlat: A ) a modernséghez hű kritikusok: bal- és jobboldali ifjúhegeliánusok B) a modernség szellemének aláásása: anti-hegeliánusok (Nietzsche, etc. ) ------------------------------------------------ A) egy szerényebb ész-fogalom átmentése → hangsúlyt kap a jövőre nyitott mindenkori jelen → tér nyílik a kor kritikája számára abszolút ész „határai”: a külső és belső természet érzéki valósága (Feuerbach) a gazdasági alapok anyagi léte (Marx) a paradox egzisztencia meghaladhatatlansága (Kierkegaard) 1. Radikálisak („mozgás pártja”) ↔ 2. Neokonzervatívak („maradás pártja”) az ésszerű totalitás utópikus reménye élteti lemond az erkölcsi totalitás eszményéről, az utópiáról felszámolná a köz- és magánszféra közti szakadást objektív és szubjektív szférák elválása a társadalom önszerveződése az operacionalitást szem előtt tartó kritika állam: a meghasonlott társ. erkölcs kifejeződése államiság és vallás, ill. tradíciók „kompenzálnak” élcsapataként tekintenek magukra autom. modernizáció, leértékelt kulturális modernség = egalitarizmus = konstitucionalizmus (az egyenlőség illuzórikus) 4

5. A modernitás-kritika három távlata – II. B) Anti-hegeliánusok (a Nietzsche megnyitotta út) a kritika mértéke: nem az ész, nem az operacionális értelem, nem egy példaszerű múlt hanem „a modern jövőtudat radikalizálása” → gyakran utópikus Nietzsche a modern meghasonlottság bírálója ↔ a felvilágosodás csak elmélyíti (a tudás „belső túlvilága” & külső konformizmus ‒ A történelem hasznáról …, 1995: 47) „Nekünk, moderneknek saját magunkból merítve nincs semmink” (i. m. : 49) az ész = a hatalom elfajzott akarása ↔ a hatalom-akarás töretlensége a legsajátabb irracionális erőit is mozgósító „in-dividuum” eszményképe ↨ Habermas: Nietzsche és követői irracionalisták-anarchikusok „a neokonzervativizmus vagy az esztétikailag inspirált anarchizmus … az » utófelvilágosodás « köntösébe bújtatva csak cinkosságát leplezi az ellenfelvilágosodás » tiszteletre méltó « tradíciójával” (1998: 10). ↔ Nietzsche & az „erkölcsi totalitás” eszméje „Az a nép, amelyiknek kultúrát tulajdonítunk, egész valóságában valami élően Egy kell hogy legyen, s nem hullhat szét nyomorultul belsővé és külsővé, tartalommá és formává” (1995: 50) 5

6. Hermeneutika: a modernitás-kritika negyedik távlata? Habermas hamis fényben tűnteti fel a hermeneutikát: ‒ Gadamer: (a modernitással kompenzatorikusan megbékélő) neokonzervativizmus ‒ Heidegger: a metafizika kritikája a nyugati racionalizmus nietzscheiánus aláásása „Heidegger észkritikája egy … tartalmilag üres beállítódás-váltás távolságtartó radikalitásában ér véget: el az autonómiától, odaadni magunkat a létnek” (1998: 86 -87). Tézisünk: a hermeneutika nem illik bele a vázolt konstellációba – azt a hermeneutikától idegen fogalmi háló szervezi 6

7. A hermeneutika ontológiai igénye – Heidegger A hermeneutika: a megértés és értelmezés tana (egyes szaktudományok segéddiszciplínája) filozófiai rangra ontológiai igényű fellépésével emelkedett (Heidegger) 1) Az ontológiai differencia: létező – a létező dolgok „objektív” tulajdonságai 2) Az embert létmegértése tűntet ki: ↔ ≠ lét e dolgok létezésének számunkra való értelme – „létértelem” csak a létmegértésben adódik a megértés-értelmezés az emberi lét végbemenési módja „A megértés (Verstehen) lenni-tudás (Seinkönnen). ” (2001: 172) → valamit mint valamit ragad meg lehetőségeket vázol fel, önmegértést foglal magában tudás-képesség mely nem válik el a tényleges léttől = véges-történeti „racionalitás” ≠ „irracionalizmus” ↔ ↔ reflexív „értelem” (Verstand) és „ész” (Vernunft) a szemlélődő-teoretikus hagyomány ellenében Zoon logon echon: „Az ember eszes lény” ↔ „logosszal” bír: megértő-értelmező-beszélő lény 7

8. A hermeneutika gyakorlati-dialogikus fordulata – Gadamer: a hermeneutika gyakorlati, etikai-társadalmi-politikai jelentőségre tesz szert A megértés egyfajta phroneszisz (gyakorlati ész – Arisztotelész) ↔ absztrakt-elméleti tudás a közösség ethoszának elsajátításán alapul ↔ technikai-mesterségbeli tudás applikatív: értelem alkalmazása az értelmező szituációjára = önmegértés „megtestesült ész és tudás”: nem elválasztható a keletkezett léttől (gewordenes Sein) általános és közös „érzék”: minden irányban (ízlés, moralitás, jog, politika) orientál Az (ön)megértés kontextusa: a bennünket megszólító hagyományok összefüggése → a gyakorlati ész csak dialogikusan közvetíthető = „racionalitás”, melyben konstitutív a múlttal és a kortársakkal folytatott igaz párbeszéd A dialogikus-gyakorlati ész jelentősége: a dialógusban létrejövő és megőrződő szolidaritás irányába mutat = egy „hermeneutikai közösség” eszménye → a párbeszédek mentén kiépülő társadalmi kötelékek jelentősége ↔ szemben az „osztálynélküli társadalom” eszményével (egalitarizmus) ↔ szemben egy bürokratikusan integrált társadalom valóságával (konstitucionalizmus) 8

9. Gadamer kordiagnózisa Korunk „a tudományok kora” veszélyei: – a tudomány táplálta technológia eluralkodik a társadalmon – a közvélemény hathatós technikák révén való manipulálása = gyakorlati-politikai ész aláásása → morális és politikai orientációvesztés → uralkodó passzivitás és konformizmus, vagy elfogult és vak aktivizmus Mindkettő a gyakorlati-politikai megértés és belátás hiányáról tanúskodik! – elvesztett orientáció helyére a tudomány és a szakértők bálványozása lép Maga a társadalmi és politikai gyakorlat van veszélyben a technológiailag fejlett társadalmakban. 9

10. A dialogikus gyakorlati ész kritikai töltete ↔ véges-történeti beágyazottságú operacionális értelem & univerzalista ész ellenében absztrakt, a történeti életösszefüggéstől eltávolodik radikálisak utópikus ésszerűség egalitarizmus túl sok elvont élcsapat ↔ hermeneuták ↔ dialogikus gyakorlati ész a véges-történeti megértés „érzék az itt és most tehető, a lehetséges és a helyes iránt” (IM 22) valamennyi polgár ↓ neokonzervatívak operacionális értelem konstitucionalizmus túl kevés észhasználatról lemond szakértők ↓ mindennapi erkölcsi és politikai gyakorlatot illető személyes felelősség és döntéshozási feladat hangsúlyozása 10