Az egyenl kisebb s nagyobb jelek Molnr Sti
Az = (egyenlő), < (kisebb) és >(nagyobb) jelek Molnár Sóti Irén Petőfi Sándor Általános Iskola Óbecse
Az = (egyenlő) jel A mérleg bal oldali serpenyőjében két szem meggy van, és a jobb oldali serpenyőben is. A serpenyők a mérleg mindkét oldalán egyforma magasságban állnak, tehát egyik oldal se nehezebb, több a másiknál. Tehát: = Az egyenlőség jele : = egyenlő Annak, ami az egyenlőségjel egyik oldalán van, meg kell egyeznie, egyenlőnek kell lennie azzal, ami a másik oldalon van.
Kösd össze a két-két halmaz elemeit, írd alá az elemek számát, majd tedd ki a megfelelő jelet közéjük! 3 = 3 4 = 4
Egészítsd ki a rajzokat a jelnek megfelelően! = =
A < (kisebb) és > (nagyobb) jel A mérleg bal oldali serpenyőjében 2 szem meggy van, a jobb oldali serpenyőben 5 szem. A mérleg elbillent: az 5 szem meggy nehezebb, mint a két szem, illetve a két szem könnyebb az öt szemnél. < kevesebb „kacsacsőr” jel > több
Hápi mondja, három szem, több mint két szem, megeszem! Kácsi mondja, kettő szem, több mint egy szem, megeszem! Gági mondja, itt egy szem, több mint egy sem, megeszem! kisebb Nincsen több szem? Nincs egy sem? Keresi hat éhes szem. nagyobb
Hasonlítsd össze a képeket! Mindegyik kép mellé rajzolj annyi pöttyöt, ahány rajzot megszámláltál! Rajzold be a több-kevesebb jelét az üres négyzetbe! Mondd el hangosan az összehasonlításokat! . . …. . . … …. . . … . . …
Rajzold be a képnek megfelelően a helyes jeleket az üres körbe! < > <
Fehér labdából kevesebb van, mint zöldből. Zöld labdából több van, mint pirosból. 2<4 2 kisebb, mint 4 4>3 4 nagyobb, mint 3 A kék és a piros labdák száma megegyezik. 3=3 3 egyenlő 3 -mal
Írd a képek alá azt a számot, ahány elem van a képen! Melyik a több? Tedd ki a számok közé a megfelelő <, >, = jelet! 4 > 3 = 3 1 = 1 > 0 2 < 5 > 3
Rajzold be az üres halmazokba a számoknak megfelelő köröcskét, majd az üres négyzetekbe írd be a megfelelő jelet (=, <, >)! 2 4 < = 5 4 4 3 > < 1 5
A képek alapján írd az üres helyekre a megfelelő számokat és jelet (<, >, = )! 3 = 3 2 < 3 5 > 1 4 > 2 4 = 4 Olvasd le! 1<2 2<5 0<1 3<4 1>0 2>1 5>2 5=5
Hány -t látsz? Miből van a legtöbb? ______ 3 _______ Miből van a legkevesebb? ______ Ha Julinak 2 almája van, Pistinek meg kevesebb, hány almája lehet Pistinek? Rajzolj! > Pistinek 1 almája lehet.
Misinek három törlőgumija van. Emmának több törlőgumija, mint Misinek, de kevesebb, mint Dénesnek, akinek öt törlőgumija van. Hány törlőgumija van Emmának? j! l zo j a Misi Emma Dénes R 3 < ? 4 < 5 Melyik az a szám, ami nagyobb a 3 -nál, de kisebb az 5 -nél, vagyis a 3 és az 5 között áll? Emmának 4 törlőgumija van.
Összefoglaló Relációs jelek: = egyenlő < kisebb 2<3 > nagyobb 5>2 2=2
Köszönöm a figyelmet!
- Slides: 18