Eucharisztia Szentmise rvacsora a klnbz keresztny felekezetek tantsban

Eucharisztia – Szentmise – Úrvacsora a különböző keresztény felekezetek tanításában.

I. Az Eucharisztia és a szentmise a Katolikus Egyházban. KEK: háladás, emlékezet, jelenlét. Az Eucharisztiát úgy kell szemlélnünk, mint hálaadást és dicséretet az Atyának; mint Krisztus és az ő teste áldozati emlékezetét; mint Krisztus jelenlétét szavai és Lelke erejének hatására.

1. Hálaadás Az Eucharisztia a hálaadás áldozata az Atyának, áldás, mellyel az Egyház háláját fejezi ki Istennek minden jótéteményéért: mindazért, amit Ő a teremtésben, a megváltásban és a megszentelésben tett. Az Eucharisztia tehát elsősorban "hálaadást" jelent.

2. Áldozati emlékezet Az Eucharisztia Krisztus húsvétjának emlékezete, egyetlen áldozatának aktualizálása és szentségi fölajánlása az Ő teste, az Egyház liturgiájában. A Szentírás értelmében a megemlékezés nem csupán visszaemlékezés elmúlt eseményekre, hanem azoknak a csodatetteknek a hirdetése, melyeket Isten az emberek javára művelt. Ezen események liturgikus ünneplésében maguk az események jelenvalóvá és aktuálissá válnak.

Amikor az Egyház az Eucharisztiát ünnepli, Krisztus húsvétjára emlékezik, ami jelenvalóvá válik: az áldozat, amelyet egyszer s mindenkorra ajánlott föl a kereszten, mindig aktuális marad: "Valahányszor az oltáron megünnepeljük a keresztáldozatot, melyben » Krisztus, a mi húsvéti bárányunk föláldoztatott « (1 Kor 5, 7), megvalósul megváltásunk műve".

Mivel az Eucharisztia Krisztus húsvétjának emlékezete, áldozat is. Az Eucharisztiában Krisztus ugyanazt a testet adja, melyet értünk a kereszten odaadott, és ugyanazt a vért, melyet kiontott "sokakért (. . . ) a bűnök bocsánatára" (Mt 26, 28). Az Eucharisztia tehát áldozat, mert megjeleníti (jelenvalóvá teszi) a kereszt áldozatát, mert annak emlékezete, s mert annak gyümölcsét alkalmazza.

Az Eucharisztia az Egyház áldozata is. Az Egyház, mely Krisztus teste, részt vesz Fejének áldozatában. Ővele teljes egészében áldozat lesz. Kapcsolódik az Ő minden emberért történő közbenjárásához az Atyánál. Az Eucharisztiában Krisztus áldozata az Ő teste tagjainak áldozata is lesz. A hívők élete, dicsérete, fájdalma, imádsága és munkája egyesül Krisztus életével, dicséretével, fájdalmával, imádságával és munkájával és az Ő teljes odaadásával; és ezáltal új értéket nyer.

Krisztus áldozatával nemcsak a földön élő tagok, hanem azok is egyesülnek, akik már a mennyei dicsőségben vannak: az Egyház a Boldogságos Szűz Máriával közösségben és róla, valamint az összes szentekről megemlékezve ajánlja föl az eucharisztikus áldozatot. Az eucharisztikus áldozatot az elhunyt hívőkért is fölajánlják, "a Krisztusban elhunytakért, akik még nem tisztultak meg teljesen", hogy beléphessenek Krisztus világosságába és békéjébe.

3. Krisztus jelenléte, szavának és a Szentléleknek ereje által. Krisztus jelenlétének módja az eucharisztikus színek alatt egyedülálló. Az Eucharisztia legszentebb szentségében "a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és vére, emberi lelkével és istenségével együtt, azaz az egész Krisztus igazán, valóságosan és szubsztanciálisan van jelen".

E szentségben Krisztus a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé változása által válik jelenvalóvá. A kenyér és a bor konszekrációja által olyan átváltoztatás történik, ami a kenyér egész lényegét Krisztus, a mi Urunk testének lényegévé és a bor egész lényegét az ő vérének lényegévé változtatja át. Ezt a változást a szent, katolikus Egyház helyesen és sajátos értelemben transsubstantiatio nak, `átlényegülésnek' nevezte.

Krisztus eucharisztikus jelenléte az átváltoztatás pillanatában kezdődik, és addig tart, ameddig az eucharisztikus színek megmaradnak. Az egész Krisztus van jelen a színek mindegyikében, és az egész Krisztus van jelen azok minden egyes részében oly módon, hogy a kenyér megtörése Krisztust nem osztja meg.

4. Az Eucharisztia tisztelete. A szentmise liturgiája során Krisztusnak a kenyér és a bor színe alatti valóságos jelenlétébe vetett hitünket azzal is kifejezzük, hogy az Úr imádásának jeleként térdet hajtunk vagy mélyen meghajlunk. Az Eucharisztia szentsége iránti imádást a katolikus Egyház nemcsak a szentmisében, hanem azon kívül is végezte és végzi azáltal, hogy a konszekrált ostyákat a lehető leggondosabban őrzi, a hívők imádása tárgyaként kihelyezi és a népsokaság örömére körmenetekben hordozza.

5. A papság szerepének fontossága: A Pápa, aki Péter szolgálatát végzi az Egyházban, minden szentmiséhez kapcsolódik, melyben mint az egyetemes Egyház egységének jelét és szolgáját név szerint említik. A helyi püspök mindig felelős az Eucharisztia ünnepléséért, akkor is, ha egy pap mutatja be; A közösség minden egyéb szolgálattevőért is közbenjár, aki érte és vele bemutatja az eucharisztikus áldozatot. "Az a szentmise érvényes, melyet a püspök vagy az ő megbízottja vezetésével ünnepelnek. "

6. Az áldozás Amikor áldozunk, Krisztus testét és vérét vesszük magunkhoz a kenyér és a bor színe alatt. Az áldozhat, aki testileg és lelkileg felkészült a Jézussal való egyesülésre. Testileg úgy készülünk, hogy megtartjuk az egy órás szentségi böjtöt és megfelelő módon öltözködünk. Lelkileg úgy készülünk, hogy megtisztítjuk a lelkünket a bűnöktől a bűnbánatban. Halálos bűnnel nem lehet áldozni, azokat előbb mindenképp meg kell gyónni.

Az Egyház kötelezi a hívőket arra, hogy vasár és ünnepnapon vegyenek részt az isteni liturgiában és gyónással fölkészülve legalább évente egyszer vegyék magukhoz az Eucharisztiát, lehetőleg a húsvéti időben. Az Egyház nyomatékosan ajánlja a hívőknek, hogy a szent Eucharisztiát vasár és ünnepnapokon vagy még gyakrabban, akár minden nap vegyék magukhoz.

A csak kenyér színe alatti szentáldozásban Krisztus mindkét szín alatti szentségi jelenléte következtében az Eucharisztia kegyelmi gyümölcseit egészen fogadni lehet. Lelkipásztori megfontolásból a latin szertartásban ez az áldozási forma a leggyakoribb. A szentáldozás azonban akkor éri el jel természetének teljességét, ha mindkét szín alatt történik. Ebben a formában az eucharisztikus lakoma jele tökéletesebben fejeződik ki. A keleti szertartásokban ez a szentáldozás általános módja.

Mi az Eukarisztia? (II. János Pál) Jézus Krisztus valóságos teste és vére a kenyér és a bor színe alatt. Értünk adott áldozat: Jézus szenvedésének, kereszthalálának megjelenítése. Találkozás Krisztussal: Krisztus lép be az életünkbe, vele egyesülünk. Táplálék: A velünk élő Jézus táplálja, erősíti lelkünket. Az egység kenyere: a szentáldozás egységbe kapcsolja a Jézusban hívőket.

II. Az Úrvacsora az evangélikus tanításban

Az első keresztények naponként megtörték a kenyeret a Jézussal és egymással való közösség jeleként. A későbbiekben különféle hagyományok és értelmezések tapadtak ehhez a gyakorlathoz. A katolikus egyházban "szentáldozásnak" nevezik, és úgy magyarázzák, hogy a szertartást végző pap, Jézus szavainak elmondásával, mintegy "átváltoztatja" az ostyát és a bort Jézus testévé és vérévé. A középkorban kialakult az a gyakorlat is, hogy a gyülekezet tagjai közt csak az ostyát osztották ki. A reformációt megelőző időszakban több mozgalom is támadta ezt a gyakorlatot.

A reformátorok között is adódtak azonban nézeteltérések. A svájci reformáció nagy alakja, Ulrich Zwingli és nyomán a református egyház azt tanítja, hogy az úrvacsora csupán jelkép. Luther és nyomán az evangélikus egyház viszont azt tanítja, hogy az úrvacsora Jézus Krisztus valóságos teste és vére, a kenyér és bor színe alatt. Ez tehát különbözik mind az átváltoztatás tanától, mind a csupán jelképként való értelmezéstől. Hitünk szerint az úrvacsora szentségét azzal becsüljük meg, ha önvizsgálattal, lelki elmélyüléssel, és minél gyakrabban élünk vele.

1. Az Ágostai hitvallás - Az Úrvacsora: Jézus teste és vére valóságosan jelen van a vétel pillanatában, de nem marad meg a továbbiakban. „Az úrvacsoráról azt tanítják, hogy Krisztus teste és vére valóságosan jelen van és kiosztásra kerül az úrvacsorával élőknek. Egyúttal elvetik azokat, akik másképpen tanítanak. ”

Mindkét szín alatt: Az úrvacsorában mindkét szín alatt kiszolgáltatjuk a szentséget a népnek, mert ez a szokás felel meg az Úr parancsának Mt. 26, 27 szerint: "Igyanak ebből mindnyájan!" Mivel a szentség kettészakítása nem felel meg Krisztus rendelésének, el szokták hagyni nálunk a körmenetet is, amely eddig szokásban volt.

A mise: Alaptalanul vádolják gyülekezeteinket azzal, hogy eltörlik a misét. A mise megmaradt nálunk és a legnagyobb áhítattal ünneplik. A megszokott szertartásokat is majdnem mind megtartják. Csak a latinul énekelt részekhez kapcsolódnak néhány helyen német énekek; ezek azért kerültek oda, hogy a népet tanítsák. Megszokta a nép, hogy akik előkészültek, együtt éljenek a szentséggel. Ez ugyancsak növeli a nyilvános istentiszteleti szertartás megbecsülését és áhítatát.

Magánmisék tilalma: Minden jóravaló ember már régóta nyíltan és nagyon komolyan panaszkodott, hogy pénzszerzésre használják fel, s ezzel gyalázatos módon megszentségtelenítik: Az sem titok milyen széles területen folyik nyíltan ez a visszaélés minden templomban, milyen sokan végzik a miséket csupán a díjazás kedvéért vagy az alapítványi haszonért. Mivel papjainkat figyelmeztették erre a bűnre, nálunk megszűntek a magánmisék; hiszen alig volt olyan magánmise, amelyet ne a pénzszerzés kedvéért tartottak volna.

Ehhez járult az a hiedelem ami aztán a végtelenségig megnövelte a magánmisék számát, hogy szenvedésével Krisztus az eredendő bűnért tett eleget, és a misét rendelte arra, hogy ott menjen végbe az áldozat a naponkénti, halálos és megbocsátható bűnökért. Innen eredt az az elterjedt nézet, hogy a mise cselekménye a bemutatása által (ex opere operato) eltörli élők és holtak vétkeit.

A mieink figyelmeztettek arra, hogy ezek a nézetek ellenkeznek a Szentírással és megsértik Krisztus szenvedésének dicsőségét. Mert Krisztus szenvedése nemcsak a eredendő bűnért, hanem az összes többi vétekért is áldozat és elégtétel volt. Tanítja továbbá az Írás, hogy Isten színe előtt a Krisztusba vetett hit által igazulunk meg. Ha tehát a mise a cselekmény bemutatásával eltörli élők és holtak vétkeit, akkor nem hitből, hanem a mise cselekménye folytán történik a megigazulás. Ezt azonban nem engedi meg az Írás!

Minthogy a mise ilyen együttes részesedés a szentségben, mi ünnepenként tartunk egy közös misét; ha pedig vannak, akik élni kívánnak a szentséggel, akkor más napokon is. Ilyenkor kiszolgáltatjuk a szentséget mindazoknak, akik azt óhajtják. Ez a szokás egyáltalán nem új dolog az egyházban. Gergely előtt a régiek nem említik a magánmisét. A közös miséről annál többször szólnak.

2. Az Úrvacsora a mai evangélikus KT ban: Mi az úrvacsora? Az úrvacsora Krisztus Urunk valóságos teste és vére ostyában és borban. Hogyan rendelte Jézus Krisztus az úrvacsorát?

"A mi Urunk Jézus Krisztus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem, amely tiértetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen, miután vacsorázott, kezébe vette a poharat is, hálát adott, nekik adta és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, e pohár az új szövetség az én véremben, amely tiértetek és sokakért kiontatik bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre!

Mit kapunk az úrvacsorában? Az úrvacsorában Jézus Krisztus testét és vérét kapjuk, és vele együtt életet és üdvösséget. Hogyan vegyük az úrvacsorát? Higgyük, hogy Jézus Krisztus teste értünk adatott halálra, és vére értünk ontatott ki bűneink bocsánatára. Hogyan készüljünk az úrvacsoravételre? Az úrvacsoravételre komoly önvizsgálattal és gyónással készüljünk.

III. Református tanítás az Úrvacsoráról

1. Hogyan van jelen Jézus az Úrvacsorában? A római katolikus egyházban hiszik, hogy az áldozás Krisztus golgotai áldozatának a megismétlése. Hiszik, hogy Krisztus fizikailag van jelen és hogy az ostya Krisztus testévé, a bor az Ő vérévé változik át, s az is marad. (Ez a transz szubsztanciáció tana). Ezzel ellentétben mi reformátusok hisszük, hogy az úrvacsorában Jézus Krisztus, mint feltámadott Úr ígérete szerint, Igéje és Szentlelke által van jelen. Krisztus kereszt áldozatának a hatásai és gyümölcsei vannak jelen.

Kálvin János mondta az úrvacsoráról: „unio mistica cum Christo", azaz: titokzatos közösség Krisztussal. Hisszük, hogy a szent jegyeket nem szabad megüresíteni, de nem szabad imádat tárgyává sem tenni. Tilos imádás céljából felemelni vagy körbe hordozni. A különböző értelmezések miatt nem lehetünk mindenkivel úrvacsorai közösségben. Jó ha tartózkodunk a közös úrvacsorától ott, ahol a gyülekezetben nyilvánvaló tévtanítás van, mert a lelki közösség útján idegen lélek hatása alá kerülhetünk.

A magyar református értelmezés túllépett a római katolikus transzszubsztancia, a lutheránus konszubsztancia fokozatain, a mi meggyőződésünk, hogy az Úrvacsora jegyei nem változnak át Jézus testévé és vérévé. Ugyanakkor valljuk, hogy az élő, megdicsőült Krisztus az Úrvacsorában valóságosan jelen van, és velünk teljes valójával közösségre lép. Ez a valóságos jelenlét azonban miként az igehirdetésben is a Szentlélek által történik.

Ezt a református tanítást Kálvin nyomán reális presentia nak nevezzük. Jézus Krisztusnak a Szentlélek által valóságos jelenléte teremti meg azt a vele való titokzatos egyesülést (unio mystica cum Christo), amiről a Heidelbergi Káté így beszél: "Mi a Szentlélek munkája által olyan bizonyosan részeseivé válunk az Ő valóságos testének és vérének, amilyen bizonyos az, hogy a szent jegyeket az Ő emlékezetére testi szánkba vesszük"

2. Kálvin János: Rövid értekezés az Úrvacsoráról. A. Miért rendelte Jézus az Úrvacsorát? Alátámasztani akarta az evangéliumban tett ígéretét, hogy testének és vérének feláldozása révén eljutunk az üdvösségre (Az ő halálának és szenvedésének hatása). Hálaadás és dicséret kifejezése a megváltás ajándékáért. Az egyesség és a testvéri szeretet jele.

B. A kenyér és a bor hogyan teste és vére Jézus Krisztusnak? „Most, ha valaki azt kérdi tőlünk, hogy a kenyér vajon teste és a bor vére e Krisztusnak, azt fogjuk felelni, hogy a kenyér és bor látható jegyek, melyek a testet és a vért jelképezik, de a testnek és vérnek neve azért van nekik adva, mivel mintegy eszközök, amelyek által az Úr Jézus azokat nekünk osztogatja. ”

C. Az Úrvacsora gyakorisága: „Ennélfogva minden jó rendben levő egyházban annak a szokásnak kell lennie, hogy az úrvacsora annyiszor osztassék ki, ahányszor a nép képessége megengedi. S minden egyes hívőnek kötelessége a maga idején előkészülnie az úrvacsora elvételére, valahányszor azt a gyülekezetben kiosztják, ha nincs valami nagy akadály, mely arra kényszeritené, hogy attól távol maradjon. ”

D. Tévedések az Úrvacsorát illetően. A sákrámentum nem áldozat! Csak Krisztus keresztáldozata az egyedül üdvözítő áldozat. Nem lehet Krisztus egyetlen áldozatát megismételni vagy „megvenni!” A magánmise tilalma. Csak a közösségben lehet az Úrvacsorát venni, s lehetőleg mindenki részesüljön belőle! A szentek emlékezetére bemutatott misék helytelenek. Az átlényegülés tana a sátán műve! Jézus valóságos teste és vére nincs jelen.

A Krisztus Testének tartott ostya imádása, a tiszteletére tartott körmenet bálványimádás! Mivel a pápisták az Úrvacsorát egyetlen ember által bemutatott áldozatnak tartják, évente csak egyszer veszik magukhoz. „Széttépik” az Úrvacsorát azáltal, hogy csak a kenyér színe alatt „áldoznak”. Az igehirdetés nélküli mise nem más, mint „mókázás, bohóckodás, majmolás. ” A papok érthetetlen hókuszpókusza.

E. A reformátorok nézeteltérései az Úrvacsorát illetően. Luther érintetlenül hagyja az átlényegülés tanítását: kenyér és bor Jézus Teste és Vére. Zwingli és Oecolampadius: a kenyér és a bor csak jelkép. Ők nem magyarázzák hitelt érdemlően, hogyan lesznek ezek Jézus testévé és vérévé. Ezért Luther támadja nézetüket. Egyetértés még nem született ebben a kérdésben. (Kálvin idejében – és máig sem!)

3. Református Úrvacsora gyakorlata Az úrnap délelőtti istentiszteleten kívül egyéb alkalmak is lehetnek az úrvacsorával élésre. (Gyülekezeti nap, evangelizációk, konferenciák stb. ) A sákramentum kiszolgáltatásának ilyenkor is ugyanaz a rendje, mint az úrnap délelőtti istentiszteleten az úrvacsora meghirdetése után következő énektől az áldásig. A szereztetési igék után rövid igehirdetés hangozhat el a sákramentum titkáról, a befejező rész pedig így alakul: buzdítás, imádság, Úri imádság,

Az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultatott, vette a kenyeret és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: Vegyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön (1 Kor 11, 23– 26).

asztalhoz, ahol a lelkipásztor a megtört kenyeret jobb kezében mellmagasságban tartja, melyet mindig jobb kézzel veszünk át, mégpedig fölülről, három ujjal megfogva. · A lelkipásztor a kelyhet kellő tisztelettel mellmagasságban nyújtja, melyet mindig két kézzel veszünk át, mégpedig úgy, hogy bal tenyerünkre helyezve két kézzel emeljük föl, majd ugyanilyen tisztelettel nyújtjuk vissza a lelkipásztornak. A borból általában félkortynyit fogyasztunk, de soha nem ürítjük ki teljesen. Helyünkre visszatérve imádságos szívvel adjunk

IV. A Pünkösdi Egyház Hisszük, hogy az úrvacsorát az Úr Jézus Krisztus szerezte azzal a céllal, hogy szenvedésére és halálára emlékezzünk általa, ezt cselekedjük, amíg visszatér. Az úrva csora jegyei a kenyér és a bor Krisztus megtört testét és kiontott vérét jelképezik. Az úrvacsorában megéljük, és időről időre meg újítjuk Krisztussal, valamint testvéreinkkel való közösségünket, szövetségünket.

Azok részesülhetnek benne, akik újjászület tek, hitük vallomására bemeritkeztek, önmagu kat őszinte bűnbá nattal megítélik, és hittel elfogadják Jézus bűnt eltörlő vérének érvé nyességét. Az úrvacsorával való élés az ember személyes felelőssége.

V. Baptista Egyház Hisszük, hogy az úrvacsorát Jézus Krisztus szerezte, hogy azzal rendszeresen élve, hálaadással emlékezzünk végtelen szeretetére, és cselekvő módon hirdessük halálát, amíg visszatér. Az Úr Jézus halálának emlékjegyeiben, a kenyérben és a borban azok részesülhetnek, akik újjászülettek, hitük vallomására bemerítkeztek, Istennel és embertársaikkal rendezett közösségben élnek.

Az úrvacsora jegyei – a kenyér és a bor –, Krisztus megtört testének és kiontott vérének jelképei. Ha ezeket hittel, a Megváltóra emlékezve vesszük magunkhoz, a Szentlélek által lélekben egyesülünk Urunkkal, mert a külső cselekmény során megújul bennünk a bizonyosság: Immánuel! Velünk az Isten. Az úrvacsorában, Krisztussal való közösségünkkel egyidejűleg kiábrázolódik és megújul testvéreinkkel való közösségünk is.

VI. A Hit Gyülekezete az Úrvacsoráról Az úrvacsora Jézus Krisztussal való közösség, amely által megosztja az emberrel az Ő javait. Ezt az ünnepi közösséget Krisztus alapította a kereszthalálát közvetlenül megelőző páskavacsorán (ún. utolsó vacsorán), ahol a tanítványaival bort és kenyeret fogyasztottak. Öt alapvető igazság az Úrvacsorával kapcsolatban:

SZÖVETSÉG Jézus bejelentette, hogy egy új szövetségre fog sor kerülni. Ennek a szövetségkötésnek központi eseménye a keresztáldozat. Aminek két jelentéstartalma van: helyettesítés és engesztelés. A szövetség az jelenti, hogy az ember Isten oldalára állt. A szövetség már majdnem 2000 éve megkötetett. Tehát amikor vesszük a vacsorát, akkor nem mi kötjük az új szövetséget, hanem becsatlakozunk a már meglevőbe.

A csatlakozás úgy történik, hogy hit által elfogadom magamra vonatkozóan Jézus helyettesítő és engesztelő áldozatát. Aki már benne van ebben a szövetségben, az minden úrvacsorakor megerősíti az elkötelezettségét. Jézus az úrvacsorai közösségben jelen van az egyházban.

KÖZÖSSÉG A közösség lényege, hogy az illető az Úrban van és az Úr pedig őbenne. Az úrvacsora az egymásban való jelenlétet megerősíti, így az embernek a természete egyre hasonlóbbá tud válni Jézus Krisztuséhoz. A Szentírás a vért a lélekkel azonosítja. Tehát amikor az úrvacsorán a bort fogyasztjuk, akkor részesedünk Krisztus lelkéből, életéből, amely romolhatatlan és halhatatlan.

BŰNBOCSÁNAT A bűnbocsánat minden áldás alapja. Viszont vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. (Zsidó 9, 22 b. ) Tehát ennek a pillérnek is az alapja Jézus Krisztus vére. Az áldások átvétele olyan, mint egy végrendelet. Jézusnak meg kellett halnia, ahhoz, hogy az örökségéből részesek legyünk.

EMLÉKEZÉS Az igaz, hogy a keresztmű egyszeri történelmi esemény, de örök érvényű és a hatékonyságát nem veszítette el. Éppen ezért nem szükséges és nem is lehet megismételni az áldozatát, mivel örökérvényű. Ezért a megemlékezés arról, hogy Jézus vére ma is kegyelmet, éltetet, egészséget, megigazulást, feltámadáshoz való jogot közvetít, nem a gyászra és szomorúságra ad okot, hanem az örömre és boldogságra, azok számára, aki ezt hittel képesek elfogadni.

FELKÉSZÜLÉS a mennyei menyegzőre: Összességében az úrvacsora vételének a célja, hogy készüljünk arra a menyegzőre, amelyre Jézus vár bennünket.

VII. Az intercommunio kérdése

Az egyházi communio látható is, és azokban a kötelékekben mutatkozik meg, amelyeket a Zsinat így sorol fel: „Az Egyház közösségébe azok épülnek be teljesen, akik Krisztus Lelkének birtokában az Egyház egész berendezését és benne az üdvösség minden eszközét elfogadják, és látható közösségében – a hitvallás, a szentségek, az egyházkormányzat és az egyházi közösség kötelékeivel – kapcsolódnak Krisztushoz, aki Egyházát a pápa és a püspökök által kormányozza. ”

Az Eucharisztia ünneplésének föltétele, hogy a communio látható kötelékei is sértetlenek legyenek. Mivel az Eucharisztia „a lelki élet beteljesedése és az összes többi szentség célja”, egész sajátosan megkívánja, hogy a communio kötelékei valóságosak legyenek a szentségek, különösen a keresztség és az ordo tekintetében. Lehetetlen megáldoztatni olyan személyt, aki nincs megkeresztelve, vagy aki elveti az Eucharisztia misztériumának teljes hitigazságát. Krisztus testének és vérének szentsége nem tűr hamisságokat.

Mivel az Egyház egysége föltétlenül megköveteli a hitvallás, a szentségek és az egyházkormányzat teljes communióját, lehetetlen együtt ünnepelni az eucharisztikus liturgiát mindaddig, amíg e kötelékek teljesen helyre nem állnak. Enélkül ugyanis a koncelebráció nem lenne megfelelő eszköz, sőt a teljes communio elérésének akadályává válna , mert elmosná a szóbanforgó kérdésben meglévő különbségeket, és félreértéseket támasztana vagy erősítene a hit egyik vagy másik igazsága tekintetében.

Mindazonáltal szeretném újra megerősíteni azt, amit az Ut unum sint enciklikámban mondottam, miután állást foglaltam az Eucharisztia közös ünneplése lehetetlenségének kérdésében: „Mégis nagyon vágyódunk arra, hogy az Úr egyetlen Eucharisztiáját közösen ünnepeljük, és ez a vágy már közös dicséret és könyörgés tárgya. Közösen fordulunk az Atyához, és ezt egyre inkább „egy szívvel” tesszük. ”

Bár a koncelebráció semmiképpen sem törvényes a teljes communio nélkül, mégis másként bírálandó el az Eucharisztia kiszolgáltatása egyes különleges esetekben egyes olyan személyeknek, akik azon Egyházak vagy egyházi közösségek tagjai, melyek nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal. Ilyen esetekben ugyanis a kérdés az egyes hívő örök üdvössége szempontjából súlyos lelki szükségről való gondoskodás, és nem az intercommunio megvalósítása.

A keleti egyházak, amelyek nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, az Eucharisztiát nagy szeretettel ünneplik. "Ezek az egyházak, jóllehet különváltak, valódi szentségekkel rendelkeznek, kiváltképpen pedig az apostoli jogfolytonosság következtében van papságuk és Eucharisztiájuk, melyek révén igen szoros kapcsolatban állnak velünk mindmáig. "Ezért "bizonyos kommunikáció in sacris, bizonyos körülmények között és az egyházi hatóság jóváhagyásával nem csupán lehetséges, hanem ajánlatos is".

A reformációból született és a katolikus Egyháztól különvált egyházi közösségek "nem őrizték meg sértetlenül főleg az ordo szentségének hiánya miatt az eucharisztikus misztérium eredeti és teljes lényegét". Ezért a katolikus Egyház számára az intercommunio ezekkel a közösségekkel nem lehetséges.

Amikor a megyéspüspök ítélete szerint súlyos szükséghelyzet áll fönn, katolikus papok kiszolgáltatnak szentségeket (Eucharisztiát, a gyónás, betegek kenete szentségét) más keresztényeknek, akik nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, de önként kérik: e szentségekre vonatkozóan a katolikus hitet meg kell vallaniuk és a szükséges fölkészültséggel kell rendelkezniük.