Dicsrtessk a Jzus Krisztus Mindrkk Amen Kedves Gyerekek

  • Slides: 13
Download presentation
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké! Amen • Kedves Gyerekek! Hálásan köszönöm, azoknak, akik végig

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké! Amen • Kedves Gyerekek! Hálásan köszönöm, azoknak, akik végig olvassák a ppt-ket, amiket összeállítok és nagyon igényes, szép munkákat készítenek hittanból! Minden elismerés érte! • Örülök, annak is, hogy vannak, akiknek sikerült bepótolni az elmaradásokat! Köszönöm! • Vannak azonban, akiknek még mindig nem! Ők jó lenne, ha végre tennének valamit! • Mindezeken túl arra kérlek még Benneteket, hogy figyeljetek arra, mi a feladat. Mindig külön dián találjátok, kiemelem, és csak azt kérem elkészíteni. • • Nem mást és nem kevesebbet vagy többet! • Ha valamit nem értesz, inkább keress meg és kérdezz!! Kérem! • További értékes munkát kívánok! • Öleléssel: Ildikó néni

A mai alkalommal imádkozzunk óra elején értetek, diákokért, töltsön el benneteket a Szentlélek erővel,

A mai alkalommal imádkozzunk óra elején értetek, diákokért, töltsön el benneteket a Szentlélek erővel, hogy feladataitokban kitartóak legyetek!! Miatyánk, aki a mennyekben vagy…

 Ismétlő feladatok: https: //wordwall. net/hu/resource/1597578/hittan A múlt órán a keresztség és a bérmálás

Ismétlő feladatok: https: //wordwall. net/hu/resource/1597578/hittan A múlt órán a keresztség és a bérmálás szentségéről tanultunk. /kereszts%c 3%a 9 g https: //wordwall. net/hu/resource/1480254/h%c 3% bazd-k%c 3%a 9 peket-megfelel%c 5%91 kifejez%c 3%a 9 sekhez https: //wordwall. net/hu/resource/978726/katoliku s-hittan/szents%c 3%a 9 gek Itt jelezném, hogy minden elkészült ismétlő vagy szorgalmi feladatból ha 3 elkészül, és fotózva feltöltésre kerül, azért jár az ötös!!!

Hangoldódjunk rá az új tananyagra! Gondold végig magadban, hogy milyen emlékeid vannak a családi

Hangoldódjunk rá az új tananyagra! Gondold végig magadban, hogy milyen emlékeid vannak a családi nagy ebédekről, vacsorákról? Számodra mi a legnagyobb öröm az ilyen együttlétekben? Van kedvenc ételed? A Biblia is sokszor beszél közös étkezésekről: 1. Ábrahám – akit egyszer három vándor (három angyal) látogatott meg. Együtt vacsoráztak és egy csodálatos dolog derült ki azon a vacsorán: egy éven belül megszületik a várva-várt fiú, Izsák. 2. A zsidók egy vacsora keretében várták, hogy megszabaduljanak Egyiptomból. A fáraó nem akarta elengedni őket, de Isten megtörte az uralkodó ellenállását (tizedik csapás az elsőszülöttek halála). Miközben egész Egyiptom rettegett és gyászolt, a zsidók a házaikban csöndes lakomát ültek. Egy-egy bárányt fogyasztottak el és vérével megkenték a házak ajtaját. Ez jelezte azt, hogy Istenhez tartoznak. Ezért ezeket az otthonokat elkerülte a csapás. 3. A zsidóság mindmáig megemlékezik arról az éjszakáról, amikor Isten angyala átvonult Egyiptomon. Számukra ez a Húsvét ünnepe. Közös ezekben a történekben, hogy Isten maga is részesévé vált az emberi étkezéseknek, vagyis vendég lett az emberek asztalánál.

Szenvedése és kereszthalála előtti utolsó este Jézus is vacsorára készült az apostolokkal. Éppen a

Szenvedése és kereszthalála előtti utolsó este Jézus is vacsorára készült az apostolokkal. Éppen a zsidó húsvét ünnepe volt. Elkészítették a szokásos fogásokat, megterítették az asztalt. A Mester is leült, ő vezette a közös étkezést. Szent Pál apostol (aki maga nem volt jelen, de visszaemlékezésekből, és az őskeresztények hagyományából merített) így írta le az utolsó vacsorát: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre. ” (1 Kor 11, 23 -25)

Az utolsó vacsora kenyere és bora jellé, szentséggé lett a keresztények számára. Amikor Jézus

Az utolsó vacsora kenyere és bora jellé, szentséggé lett a keresztények számára. Amikor Jézus a saját testének és vérének nevezte a kenyeret és a bort, a legnagyobb ajándékot adta nekünk! Tudta, hogy az apostolok szívesen emlékeznek majd erre. De Jézus nem csak az emlékezetben szeretett volna az övéi között maradni. Azt akarta hogy testileg, valóságosan is része legyen az életüknek. Így vált érthetővé, amit korábban mondott: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne” (Jn 6, 56) Az Oltáriszentség Isten szeretetének jele. Közöttünk, velünk, bennünk akar élni!! A katolikus hit számára nagyon fontos ez az igazság!

ÁTLÉNYEGÜLÉS (latinul: transsubstantiatio) Az évszázadok során keresték a legpontosabb, legtökéletesebb kifejezést arra, ami leírja,

ÁTLÉNYEGÜLÉS (latinul: transsubstantiatio) Az évszázadok során keresték a legpontosabb, legtökéletesebb kifejezést arra, ami leírja, hogy mi történik a szentmisén a kenyérrel és a borral. Végül ezt a fogalmat alkották meg: átlényegülés. Mit jelent ez? A kenyér és a bor „színei”, vagyis érzékelhető tulajdonságai nem változnak meg. (Az ostya és a bor íze, színe, illata ugyanolyan marad. ) DE A LÉNYEG MEGVÁLTOZIK: ez már nem lisztből sütött kenyér és nem szőlőből préselt bor, hanem Jézus valóságos teste és vére! Ha pedig ez így van, és mi megehetjük, megihatjuk őt, az azt jelenti, hogy olyan erőforrást kapunk, melyben Isten a lehető legközelebb jön hozzánk.

A kenyér nem átmenetileg vagy szimbolikusan Jézus teste, hanem valóságosan átváltozik. Ezért a szentmisén

A kenyér nem átmenetileg vagy szimbolikusan Jézus teste, hanem valóságosan átváltozik. Ezért a szentmisén kívül a legnagyobb tisztelettel őrizzük a Szentostyát. Az oltárszekrényben, a tabernákulumban helyezzük el; helyét örökmécsessel emeljük ki templomainkban. Ebből tudjuk, hogy a Mester valóságosan ott van. Ránk vár. Bizonyos alkalmakkor ünnepélyes szentségmutatóban, monstranciában kihelyezzük, ilyenkor együtt vagyunk vele, hiszen ő a barátunk. Ez a szentségimádás. A szentmise olyan, mint egy nagy közös ünnepi családi asztal megterítése. A szentségimádás olyan, mint amikor meglátogatjuk egy barátunkat, a boldogan együtt vagyunk vele.

EUCHARISZTIA A SZENTSÉG ELNEVEZÉSEI Eucharisztia, oltáriszentség, az Úr vacsorája, kenyértörés, szentmise(áldozat), szent liturgia, szentáldozat

EUCHARISZTIA A SZENTSÉG ELNEVEZÉSEI Eucharisztia, oltáriszentség, az Úr vacsorája, kenyértörés, szentmise(áldozat), szent liturgia, szentáldozat A SZENTSÉG ALAPÍTÁSA Zsidó húsvéti vacsora, a pusztában kapott manna, Jézus kenyérszaporítása. A SZENTSÉG ANYAGA A kenyér és a bor. A SZENTSÉG SZERTARTÁSA A szentmise keretében változik át a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé; szükség esetén (betegség, utazás, paphiány) szentmisén kívül is szentáldozáshoz járulhat az ember. A SZENTSÉG KISZOLGÁLTATÓJA Püspök és pap, rajtuk kívül még a diakónus, akolitus és mindenki, aki erre egyházi megbízást kapott. A SZENTSÉG FELVEVŐJE Minden megkeresztelt ember. (Aki már volt elsőáldozó) A SZENTSÉG FELTÉTELEI Az áldozáshoz járulónak a kegyelem állapotában kell lennie (vagyis szükség esetén gyónnia kell), közösségben kell lennie a katolikus egyházzal; szentségi böjt megtartása A SZENTSÉG HATÁSA Jézus valóságosan jelenvalóvá válik az Oltáriszentségben. Megajándékoz Isten kegyelmével és áldásával.

Feladat: A tananyagot a tankönyved 121. – 124. oldalán találod. 1. a ppt-ből a

Feladat: A tananyagot a tankönyved 121. – 124. oldalán találod. 1. a ppt-ből a pirossal kiemelt részeket másold le Vázlatként a füzetedbe! Cím: Az Oltáriszentség Kérlek, hogy 2. A tankönyved 122. oldalának lap széli feladatát oldd meg ! A mai szentünk: Szent Tarzíciusz – az Oltáriszentség vértanúja: (Tk. 123. -124. o. ) 3. Kérlek, írd le 2 -3 mondatban, hogyan halt vértanúhalált, és kiknek a védőszentje lett? Az elkészült feladatokat (mind a hármat!) fotózd le, és töltsd fel a 6. hét mappába!

Szorgalmik: https: //www. jigsawplanet. com/? rc=play&pid=29428696 fe 56 – puzzle https: //www. jigsawplanet. com/?

Szorgalmik: https: //www. jigsawplanet. com/? rc=play&pid=29428696 fe 56 – puzzle https: //www. jigsawplanet. com/? rc=play&pid=3 f 9 e 5 a 351122 – puzzle https: //wordwall. net/hu/resource/1086402/hittan/olt%c 3%a 1 riszents%c 3%a 9 g – egyszerű gyakorlás https: //wordwall. net/hu/resource/1514150/katolikus-hittan/29 -2 hit%c 3%bcnk-szent-titka – egyszerű gyakorlás https: //learningapps. org/display? v=pcq 24 j 0 pt 20 – Szent Tarzíciusz keresztrejtvény

E hét vasárnapján búzaszentelő szentmisék lesznek, ezért vasárnap kérjük Isten áldását és imádkozzunk földjeink

E hét vasárnapján búzaszentelő szentmisék lesznek, ezért vasárnap kérjük Isten áldását és imádkozzunk földjeink bőséges terméséért és a kedvező időjárásért! Most a digitális óra végén pedig imádkozzátok el az Eucharisztikus kongresszus imáját! Mennyei Atyánk, minden élet forrása! Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük! Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk. Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez! Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Amen

Kedves Gyerekek! Várlak Benneteket a következő digitális hittan órára! Továbbra is kívánom, hogy örömmel,

Kedves Gyerekek! Várlak Benneteket a következő digitális hittan órára! Továbbra is kívánom, hogy örömmel, szívvel-lélekkel végezzétek feladataitokat. Vigyázzatok magatokra és vigyázzatok egymásra! Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké! Amen