A tanulsi kpessget meghatroz pszichikus funkcik fejldse a










































- Slides: 42
A tanulási képességet meghatározó pszichikus funkciók fejlődése, a fejlesztés perspektívái
l l „Aki elsősorban tanítani akar, annak számára a pedagógiának két fő fejezete van: az amit és ahogyan: anyag és módszer. Aki elsősorban nevelni akar, annak számára az amit és ahogyan a célt és a légkört jelenti. ”
Tanulás, mint kulcsfontosságú teljesítmény l l forrása és alakítója az interperszonális kapcsolatok szerveződésének megvalósítási területe a pedagógus és gyerek együttműködésének a tanulás eredményessége szemléletes mutatója az iskolai munkának siker kulcsa a pedagógusok részéről a feltételek megteremtése, valamint a gyerek érettsége, tanulásra alkalmas személyisége
Mi a szerepe a teljesítménynek? l l l iskolakezdés (büszkeség, bizonytalan várakozás, szorongás az újtól, tanulási vágy, bizakodás, hogy meg tudjon felelni önbizalom, optimizmus a megfeleléshez) szociális kapcsolatok (szülő, pedagógus elfogadó, szeretetteljes bátorítása) Miért?
l l 6 -7 éves gyereknél hiányzik a teljesítménymotiváció, azért teljesít, hogy eleget tegyen a szeretett személy kívánságainak, örömet szerezzen, elismerést és szeretetet kapjon viszonzásul- külső, érzelmi motiváció ösztönző ebben a korszakban a szeretet vagy ennek elvesztésétől való félelem
l l pedagógus is biztosíthatja a motiválást pedagógus-gyerek viszonya meghatározza a gyerek tanuláshoz való viszonyát az értékelés fokozza a gyerek tanulási kedvét, alakítja önértékelését, igényszintjét a pedagógus értékelései a gyerek számára alapvető értékmérők, ehhez a szinthez mérik önmagukat, e mentén hasonlítják össze teljesítményüket és önmagukat egymással
Jól teljesítő gyerek l l l vonzóvá válik a többiek számára keresik a barátságát, elfogadják véleményét szociális poziciója kedvezően alakul a csoportban önértékelése, igénynívója kezdeti optimizmusának megfelelően alakul a tanulás belsőleg motiválttá válik
Teljesítményzavarok l l l nehézkes, ügyetlen mozgás maszatos rajz szálkás írás csúnya füzet tájékozódási hiányosság nyugtalan, hipermotilis viselkedés, félénkség, szorongás
l l l a teljesítményzavarok jól érzékelhetőek a gyerek és a társai számára még akkor is, ha a pedagógus a legnagyobb tapintattal kezeli a kérdést a gyerek megtapasztalja, hogy nem tudja úgy, vagy annyi idő alatt megoldani a feladatokat, mint társai ha nem is kap elmarasztalást, nem dícsérhetik
Teljesítményprobléma/viselkedészavar l l l a mindennapi tapasztalat, hogy nem tud teljesíteni eljuttatja a gyereket az alacsony önértékeléshez és önbizalomvesztéshez a kevés szociális megerősítés és eltérő teljesítmény rontja a szociális pozíciót a társak értékelése, elfogadása, elutasítása a teljesítményre kapott pedagógiai értékeléstől függően alakul ebben az életkorban
l l l nem fejlődhet harmonikusan a pedagógusgyerek kapcsolat, mert a pedagógusnak objektíven kell értékelnie a teljesítményt a szociális kapcsolatok megromlása érinti legérzékenyebben a gyereket, megpróbálja a figyelmet a legkülönbözőbb módon magára irányítani torz, kompenzáló viselkedés
l l l bohóckodás, rezignált érdektelenség eredete sokszor a teljesítményzavarban keresendő ”másság“ torz reakciót eredményezhet a gyerek és környezete kapcsolatában, nehezíti a beilleszkedést elindulhat az antiszociális személyiségfejlődés irányába
l l felmérések szerint, német antiszociális serdülők 80%- nál áll fennt tanulási alkalmatlanság iskolakezdéskor és iskoláskorban halmozódó teljesítménybeli lemaradásuk és az egyre fokozódó magatartási problémák vezettek el a környezettel való szembenálláshoz és a tényleges összeütközéshez
Tanulási zavar szélesebb kontextusa l l az iskolakezdés sikeressége vagy sikertelensége sokkal nagyobb területre lehet kihatással, mint az iskolai tanulás megszerettetése, iskolai karrier alakulása A SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSÖNÉRTÉKELÉS, IGÉNYNíVÓ, SZOCIABILITÁS IS ENNEK MEGFELELŐEN ALAKUL
l Csak azokat a gyerekeket kell beiskolázni, akik már alkalmasak az iskolai követelmények teljesítésére, hogy a lemaradásukat még iskoláskor előtt kompenzálják
Tanulási képességet meghatározó pszichikus képességek diagnosztizálása l l elméleti kutatások a pszichikus funkciók szerepét vizsgálják a tanulási képességek fejlődésére nézve normál fejlődés jellemzői esetén diagnosztizálható a beiskolázáshoz szükséges pszichikus fejlettség és a különböző okokból eredő fejlődési rendellenesség
l l l intelligenciatesztek és iskolai osztályzatok közti korreláció 0, 5 vagy ennél magasabb érték (Johnson 1979) csak nagyon globális jóslat, hogy milyen a gyerek teljesítménye különböző tanulási képességzavarok magas IQ mellett is előfordulnak
l l intelligenciateszt feladatai alapján nehéz arról valamit mondani, hogy milyen már meglévő képességeket kell figyelembe venni, ha fejleszteni akarunk az észlelési és az észlelési mozgásos strukturálódás vizuo- motoros Gestalt funkciók fejlődése megbízhatóbb előrejelzést ad
A tanulási képességet meghatározó pszichikus funkciók fejlődése l l l a vizuo-motoros Gestalt funkciók fejlődése az iskoláskort megelőző fejlődési fázisban 3 -6 éves korban játszódik le 3 éves kor előtt az észlelési és mozgásos funkciók egymásba fonódva működnek 3 -6 éves korr a látásé a főszerep ( alaklátás, tér és formaérzékelés, színfelfogás)
l l 1. Alaklátás A. Globális látásmód, strukturálatlan, egészleges felfogás nem tudja a gyerek a részleteket felismerni nincs összhang a vizuális és motoros funkciók között (vizuálisan megkülönbözteti a geometrikus formákat, rajzaiban egyforma alakzatokat produkál)
l l B. A 4 -5 évesek alakfelfogása analitikus felismeri az egyes struktúraelemeket, de azokat izoláltan, egésszel való összefüggés nélkül ragadja meg C. Strukturált egész Egész/rész felfogása és az összefüggés helyes felismerése az írás, olvasás tanulásának alapvető kritériuma
l 2. Formaérzékelés (forma, méret, felület, nagyság) l csak egy dimenzió mentén tudja megkülönböztetni a gyerek, két elem összehasonlításával nem boldogul a felismerés alakulása a látási konstanciák fejlettségétől függ 5 -6 éves korra képes több tárgyat elrendezni nagyság, szín, forma szerint l l
l 3. Színfelismerés l már a 3 éves gyerek is képes, a megnevezésüket még tanulni kell absztrakciós tevékenység, elvont sajátosságot kell kiemelni az egymástól különböző tárgyakból l
l l az alak-forma-nagyság-szín pontos felismerése, differenciált megkülönböztetése alapköve egy konstans világ felépítésének ezeknek a funkcióknak a működése alapfeltétele a magasabb rendű megismerési folyamatoknak a sikeres tanuláshoz szükséges értelmi működésekhez
l l l azonos korosztályú gyerekek esetén nem a szenzoros megkülönböztetésben, hanem a szenzoros jelentések verbalizációjában van a különbség ez összefügg a szociális környezet beszédfejlettségével nem azért nem tudja sok gyerek megnevezni, mert nem ismeri fel, hanem mert hiányoznak szókincséből a szavak, amelyekkel leírhatná a különbséget
l 4. Térészlelés • a térirányok leképzésének alakulása a mozgásfejlődés milyenségétől és a testséma tudatosulásának alakulásától függ a testséma szervezet és a környezet, valamint a szervezet és részei közt fennálló térbeli reakciók leképezése, ezeknek az információknak egy funkcionális egységbe való integrálódása •
l l 4 -10 éves kor között zajlik a fejlődés a testi tudatosság kialakulása képezi az alapját a testen kívüli világ érzékelésének, a tárgyak téri irányokba való elhelyezésére fokozatosan alakul ki, jobb és bal irányok megkülönböztetése, szimmetrikus testrészek megkülönböztetése 6 éves kor körül a keresztirányú asszociációk kialakulása
l 5. Motoros fejlődés l a test feletti uralom a neuro-muszkuláris érési folyamatok függvényében alakul ki testtartás, egyensúlyozás, járás első két évben alakul ki 3 -6 éves korban az alapmozgások birtokában a finom motorika fejlődik 7 éves korra teljesedik ki, ami optimális alapot biztosít a tanuláshoz l l l
l l 6. A taktilis felismerés és diszkrimináció fejlődése A. 3, 5 -4 év körül képesek az ismerős tárgyak azonosításra, taktilis explorációjuk globális és passzív B. 4, 5 -6 éves korban egyenes és görbe formák elkülönítése, de a csoporton belül nem tesz különbséget C. 6 életévtől már módszeres explorációt alkalmaz és biztonsággal tesz különbséget a komplex formák között, mint csillag, kereszt, rombusz
l l l 6 éves korra kialakul a totális érzékelő apparátus, ami elengedhetetlen feltétele a fogalmi szintű megismerésnek ha a periódus végére nem kielégítő a motoros rendszerek fejlettsége és összerendezettsége, akkor áll elő a tanulási zavar, az ún. tanulási képtelenség a gyerekek 10 -15 %-a mutat ilyen zavarokat
A tanulási képesség l “A tanulási képesség a tanulásának képessége. . . Ha a tanulási képességet egy pszichikus rendszernek tekintjük, akkor a következő nagyobb alrendszereket különíthetjük el benne: kognitív képesség, kommunikatív képesség, motorikus képesség, kreatív képesség, orientációs képesség, szociális képesség. ” (Mesterházi 1998)
Tanulási nehézségek okai l l l 1. Neuropszichológiai elméletek minimális agykárosodás idézi elő, amely nem eléggé kiterjedt a mentális retardációhoz, hanem szelektív hatásától fogva változó deficiteket okozhat az agysérült gyerekek ügyetlensége a motoros és percepciós rendszerek hiányos integrációjából fakad
l l az észlelési folyamatok nem biztosítják a motoros tevékenységhez jól strukturált mintákat az MCD (Minimális cerebrális diszfunkció) esetében a központi idegpályák kapcsolatában jelentkező kisebb vagy nagyobb zavar okoz rendellenességet valamelyik területen
l l l l MCD diagnózist használva a tíz leggyakoribb karakterisztikus jegy hiperaktivitás perceptuo-motoros zavarok emocionális labilitás általános koordinációs deficitek figyelemzavarok impulzivitás gondolkodás és memóriazavarok
l l l speciális zavarok az olvasás, számolás, írás és helyesírás területein beszéd és hallás zavarai kétséges neurológiai jelek és EEG rendellenességek
Perceptuális és perceptuo-motoros elméletek l l A. A perceptuo- motoros zavarokat hangsúlyozó irányzat szerint a zavarokat a perceptuo- motoros rendszer elégtelen koordinációja és integrációja okozza (Kephart, Hallahan, Cruickshanck) B. A vizuo-motoros integráció és szemmozgások zavarait feltételező irányzat (Getman, Kane)
l C. Perceptuális zavarokat kiemelő megközelítés (Frostig, Horne, Fernand, Blau) szerint az ingerek pontos asszimilációjához szükséges perceptuális folyamatok elégtelen működése okozz a zavarokat
Viselkedéslélektani megközelítés • a tanulási nehézséget, tanulási alkalmatlanságot nem úgy tekintik, mint a háttérben rejlő idegrendszeri vagy pszichológia rendellenességet, hanem viselkedési problémaként fogják fel • korrekció viselkedésterápiával l
l l Nyelvi fejlettséget hangsúlyozó elméletek a nyelv az alapvető és nélkülözhetetlen eszköz, amely segítségével a gyerek tájékozódhat a világban a percepció és a nyelv adják a fogalmak nyersanyagát kellő nyelvfejlettség nélkül elképzelhetlen a tanulás
Tanulási nehézségek főbb tünetei l l l Viselkedés, aktivitás területén mutatott zavarok-impulzivitás, hiperaktivitás Figyelemzavarok, figyelemkoncentrációs problémák Percepció és motorikum területén mutatott zavarok Gestalt látás problémái Téri orientációs problémák
l l Nyelvi fejlettség zavarai Szekunder módon kialakult tünetek pl. szorongás, kudarcelvárás, agresszió, gátolt viselkedés, figyelemfelkeltő viselkedés
l Az említett funkciózavarok, teljesítményproblémák az egyedi fejlődés nagyon konkrét szakaszától kezdődően kiváltói lehetnek a viselkedési rendellenességeknek
