William Shakespeare Lear kirly Cordelia mit tegyen Hallgat

William Shakespeare: Lear király

„Cordelia mit tegyen? Hallgat s szeret. ” Az öreg Lear király kihirdeti, hogy felosztja birodalmát három leánya között, ha megvallják, mennyire szeretik őt – s mint a népmesében: Cordeliát, a legkisebbet, aki nem hajlandó a hazug hízelgésre, a király hirtelen haragjában kitagadja. Elűzi maga mellől Kent grófot, öreg tanácsadóját is, aki figyelmeztetni meri önkényeskedésére.

„ember alkata / nem bír meg ennyi kínt és rémülést” De nagy árat kell fizetnie hibájáért: idősebb lányai, akik megörökölték apjuk hatalmát, épp csak megtűrik, rendszeresen megalázzák, végül el is üldözik őt. A kisemmizett öreg király átkozódva, udvari bolondja s az álruhában újra szolgálatába szegődő Kent gróf kíséretében bolyong az éjszakai viharban…

„elmém bódulni kezd” Az elhagyatott, vihar szaggatta fennsíkon a lassacskán megbomló elméjű király találkozik a koldusként vándorló, magát őrültnek tettető Edgarral, akinek története Lear sorsának ellenpárja: őt apja, Gloster hiszékeny ostobasága és hirtelen haragja kergette ki a pusztába.

„Időnk csapása, hogy bolond vezet vakot. ” De Glosternek is meg kell fizetnie tévedéséért: mivel nem támogatja Lear lányainak uralmát, megvakítják és földönfutóvá teszik a trón új birtokosai. S mire Lear király végül kiengesztelődhetne legkisebb lányával, aki mindvégig hűségesen szerette – Cordelia már halott…

Mit kezdjünk egymással, hogyan viseljük el egymást, öregek és fiatalok? Meddig tart a józan ész, a reálpolitika, az okos bizalmatlanság – s hol kezdődik a vakság, az őrület? Lényeges-e, lényegi-e a különbség király és koldus között – vagy valójában mindkettő csak esendő ember…?

Koldusok, vakok, bolondok tévelyegnek az utolsó ítéletet idéző viharban, s az ember – még ha (valaha) király (volt) is – végtelenül kicsi és törékeny, „meztelen” szemben az emberi gonoszsággal; szemben a természeti elemekkel; szemben a maga sorsával; s szemben mindannyiunk sorsával: a pusztulással. Hát el lehet viselni mindezt ép ésszel? . . .