SZTE GTK s az Erasmus Program kapcsolatnak bemutatsa
SZTE – GTK és az Erasmus Program kapcsolatának bemutatása eredmények, lehetőségek, költségek szempontjából
I. Az erasmusról általában l l 1. Az Erasmus program keletkezése, történelmi háttere 2. Az Erasmus program lényege 3. Főbb eredmények, tendenciák 4. A jelentkezés körülményei, részvételi feltételek
1. Az Erasmus program keletkezése, történelmi háttere l l Az EU hozta létre 1987 -ben Nevét Desiderius Erasmusról (1466 - 1536) kapta – – – számos felsőoktatási intézményben tanult (Sorbonne, Párizs, Leuven, Basel ill. Cambridge egyetemein) Erasmus meggyőződése, hogy a tökéletes szellemi alkotás feltétele a teljes szabadság, mely utazásaiban nyilvánult meg Erasmusos ösztöndíjasként a hallgatók több intézményben, változatos szemléleteket megismerve bővíthetik ismereteiket és látásmódjukat, csakúgy mint a reneszánsz teológus tette fél évezreddel ezelőtt.
2. Az Erasmus program lényege l l Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb oktatási programja A program konkrét célja mennyiségében és minőségében növelni a: – – Hallgatói és oktatói mobilitást Nemzetközi projektek számát Felsőoktatási intézmények / vállalkozások közötti együttműködést Felsőoktatás és felsőfokú szakképzés színvonalát
2. Az Erasmus program lényege l Az Erasmus Program alapelvei: – – – Nem lehet semmilyen jogcímen díjat szedni a beutazó hallgatóktól A hazai hallgatókkal azonos bánásmód és szolgáltatások a beutazó hallgatóknak a tanulmányok teljes beszámítása
3. Főbb eredmények, tendenciák l l hálózatban 25 tagállam, valamint 3 csatlakozni kívánó állam (Bulgária, Románia és Törökország) és 3 társult ország (Izland, Liechtenstein és Norvégia) vesz részt Összesen 2199 intézményt fog össze 1987 óta több mint 1. 5 millió diák vett részt valamilyen csereprogramban 2006 -ban mintegy 21 000 tanár vett részt az Erasmus csereprogramokban
3. Főbb eredmények, tendenciák
4. A jelentkezés körülményei, részvételi feltételek l Az intézmények pályázatot nyújtanak be: – – az Európai Bizottsághoz november 1 -ig a nemzeti irodához (Tempus Közalapítvány - Socrates Nemzeti Iroda) a hallgatói létszámra és az eltöltendő hónapok számára vonatkozóan l l A hallgatói támogatásra fordítható nemzeti keret elosztása a pályázó intézmények között Programban részt venni szándékozó hallgatók pályázatot nyújthatnak be intézményük által meghirdetett áthallgatási lehetőségekre
4. A jelentkezés körülményei, részvételi feltételek l Az áthallgatás feltétele: – – – – a hallgatói jogviszony két lezárt félév megfelelő tanulmányi eredmény megfelelő nyelvismeret tanulmányi programtervezet oktatói ajánlás megfelelő anyagi háttér
II. Magyarországi Erasmus rekordok l l l 1998 óta elérhető a magyar diákok számára is 1998 – ban 856 tanuló utazott ki, míg a 2006/2007 es tanév végéig több mint 3000 fiatal 2007 - 2013 között a program költségvetése 3, 1 milliárd euró, amelynek legalább 80 százalékát mobilitásra kell fordítaniuk az országoknak. Itthon idén összesen 7, 3 millió eurót költenek az Erasmus programra. Az átlagos havi ösztöndíj Európában 140 euró, a magyar diákoké 270 euró.
III. SZTE – GTK l l A kar a 2000/2001 -es tanév óta vesz részt az Erasmus Programban Angol, olasz, francia, spanyol és német nyelven történő áthallgatás lehetséges első hat tanévben 77 GTK - s hallgató összesen 441 hónapot töltött külföldön A 2007/2008 -as tanévben maximum 32 hallgató összesen 184 hónapot tölthet kint
GTK - s Erasmus úticélok
III. SZTE – GTK
III. SZTE – GTK
IV. Interjútervezet l kétféle interjút készítünk – mélyebb interjú l – tanulmányi, elhelyezési, kulturális és egyéb információk feltárására kérdőív jellegű interjú l népszerűségi, elégedettségi, anyagi adatok mérésére
Köszönöm a figyelmet! Vas Éva
- Slides: 16