SZOCILIS GAZDASG Szocilis szvetkezetek Volkn Roland Elnk Csengersimrt
- Slides: 24
SZOCIÁLIS GAZDASÁG Szociális szövetkezetek Volkán Roland Elnök Csengersimáért Új Esély Szociális Szövetkezet
Szociális gazdaság fogalma Ø Ø Ø Olyan szektor, amely köztes helyet foglal el az állam és a piac között, gazdasági és szociális küldetést egyaránt teljesít, közérdekeket szolgál és célja nem a profit elosztása, hanem újrahasznosítása a nonprofit szervezetek tevékenységében (OECD) A nonprofit, az önsegélyező és a szövetkezeti szervezetek gyűjtőfogalma Demokratikusan irányított gazdasági szervezetek, amelyek olyan tevékenységeket folytatnak, amelyeket nem lát el az állami szektor. Egy harmadik, az állampolgárok által működtetett szektort jelent, a piacgazdaság profit maximalizáló és az állami adóból finanszírozott szegmense között (Európai Foglalkoztatási Stratégia)
Szociális gazdaságba sorolható kezdeményezések fő célja: A nehezen elhelyezkedő emberek integrálása a munka világába, foglalkoztatást, szakmai tudásuk fejlesztését és tanácsadást kínálva számukra.
Szociális gazdaságba sorolható kezdeményezések általános jellemzői: • • • Lokális szinten működnek, a köz- és a piaci szektor között A magánszféra és a közintézmények által kielégítetlenül hagyott helyi szükségletekre reagálnak Új munkahelyeket teremtenek Jövedelmet generálnak, és az a céljuk, hogy idővel önfinanszírozóvá váljanak A bevételeik között a magánfinanszírozás is megjelenik Célcsoportjuk: tartós munkanélküliek, pályakezdő fiatalok, nők, idősek, fogyatékkal élő emberek, társadalmi beilleszkedési zavarokkal küzdő személyek
Szociális szövetkezetek Jogi háttér (2006 évi X. tv. ) § § § Alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, nyitott tagság, jogi személyiséggel rendelkező szervezet, melynek általános célja a tagjai gazdasági, valamint más társadalmi (kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi) szükségletei kielégítésének elősegítése. Legalább 7 természetes személy alapíthatja, (a tagokat tilos nyilvános felhívás útján gyűjteni) Szociális szövetkezeti tag csak 14. életévét betöltött természetes személy lehet.
Szociális szövetkezetek Jogi háttér II. § § A szociális szövetkezetnek nem lehet befektető tagja (személyes közreműködés kötelező). A szövetkezet részjegyzésének kötelezettségével alapítható, ennek összegéről az alapszabály rendelkezik (nem határozza meg jogszabály). Az alapszabályt és annak módosítását közokiratba vagy ügyvéd (jogtanácsos) által ellenjegyzett okiratba kell foglalni. A szövetkezet a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre (az alapszabály elfogadásától számított 30 napon belül be kell jelenteni a szövetkezetet az illetékes cégbíróságon)
A szövetkezet önkormányzati szervei • • KÖZGYŰLÉS: legfőbb szerv, a tagok összességéből áll, hatáskörét a 2006. évi X. tv. illetve az alapszabály határozza meg. IGAZGATÓSÁG: a szövetkezet ügyvezetését és képviseletét ellátó, döntés-előkészítő és végrehajtó szerv, legalább 3 tagú, testületként működő szerv. 50 főnél kisebb taglétszám esetén elég az ügyvezető elnöki tisztség. FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG: legalább 3 tagú, a törvényes működés felett őrködik. KÖNYVVIZSGÁLÓ: 100 MFt árbevételig nem kötelező, az alapszabályban előírható.
Összefoglalva � � � Min. 7 tag, akik egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek Azonos a részjegytőkéjük Közös céljuk érdekében közösen gazdálkodnak Minden tagnak aktívan részt kell vennie a szövetkezet munkájában (legalább 1 nap/év) A munkavállalás történhet: társadalmi munka, megbízási díj, alkalmazotti jogviszonyban
CSENGERSIMÁÉRT ÚJ ESÉLY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET
Célunk: A Csengersimáért Új Esély Szociális Szövetkezet azért alakult meg, hogy lehetőséget nyújtson a térségben élő hátrányos helyzetű embereknek ahhoz, hogy visszakerüljenek a gazdasági körforgásba.
Kistérségi Adatok ( Csengeri Kistérség)
- A 14 300 fős Csengeri kistérség, amely az ország 174 kistérsége közül az 5. leghátrányosabb helyzetű, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az Észak. Alföldi régióban található. - A 18 éven aluliak teljes népességen belüli aránya 22, 4 százalék; ez 3200 gyereket jelent. - A 0 -24 évesek közül 2280 fő kap rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt. Ez azt jelzi, hogy a gyerekes családok jelentős része alacsony jövedelmű.
A kistérség 11 települése közel azonos helyzetű: - Munkaerőpiac szinte teljes hiánya, a perifériahelyzet az egész térség lehetőségeit behatárolja. - A munkanélküliek aránya messze meghaladja a Magyarországos átlagot, 30% körüli értéket mutat. - Ebben a térségben, ipar híján az emberek fő megélhetési forrása a mezőgazdaság, ami az utóbbi években nem nyújt biztos megélhetést a benne dolgozóknak.
Ezen égető problémák enyhítésére, a településeken élő hagyományok újraélesztésére, a helyi erőforrásokon, lehetőségeken alapuló piacszerzésre és a mindezzel együtt-járó épülő munkahelyteremtésre irányul szövetkezetünk tevékenysége. Teljesen önszerveződésből jött létre a szövetkezetünk, aminek tagjait a hátrányos helyzetű lakosság képezi.
Terveink: A térség jellegzetes mezőgazdasági termékeire alapozva olyan feldolgozó üzemet – manufaktúrát és értékesítési hálózatot tervezünk megvalósítani, mely a helyi adottságokra épít, de piacképes termék létrehozásával a nemcsak a térségben megjelenő igényeket célozza meg. 14 Fő foglalkoztatása (Hátrányos helyzetű munkavállaló)
Célcsoport (Foglalkoztatottak): � Csengersima és környékén élő hátrányos helyzetű munkanélküliek.
Szövetkezeti szolgáltatások � � � A foglalkoztatottak alapképzésének a fejlesztését, kompetenciamérést és fejlesztést, vállaljuk, hogy amennyiben nincs meg a 8 általános iskolai végzettség, segítjük a felkészítésben. Csapatépítő, közösségfejlesztési tréningeket és programokat szervezünk. Szeretnénk kialakítani egy közösségi helyet, ahol a gyerekek felügyelet mellett tudnak játszani, tanulni.
Szövetkezeti szolgáltatások � � Tervünk az, hogy fel tudjunk készíteni egy-egy munkavállalót, hogy a megszerzett tudás és tapasztalat által más munkahelyen, vagy akár önállóan, önfoglalkoztatóként tudjon dolgozni. Természetesen a szövetkezet biztosítja a foglalkoztatást mindaddig, amíg nem sikerül új munkahelyet találni.
Tevékenységeink: Csengersimai manufaktúra) � � � 1. lekvár főzés 2. hidegen sajtolt olajkészítés 3. szappanfőzés 4. saját értékesítés 5. szolgáltatás foglalkoztatás elősegítésére, munka kiszervezés
� Lekvár főzés helyi alapanyagból – meggyből és szilvából hagyományos technológiával � Olajütő – hidegen sajtolt olaj előállítása, palackozása és értékesítése repcéből, tökmagból, dióból � Szappanfőzés – a repcéből sajtolt olajból főzzük a szappant, melyet kecsketejjel, gyógynövénnyel dolgozzuk fel. A natúr szappant szintén piacokon, illetve web shopon áruljuk. � Szeretnénk kialakítani a saját értékesítési rendszerünket, egységes arculattal és Branddel. � Munkaerő közvetítés, foglalkoztatás segítése: ehhez meg kell ismerni, hogy a munkakeresők milyen kompetenciákkal rendelkeznek, másrészt meg kell ismernünk, hogy milyen munkalehetőségek vannak, hogy minél több embert tudjunk kiajánlani, illetve munkát szerezni az ügyfeleinknek.
Rövid és Hosszú távú célok Rövid távon: � � � Olyan fenntartható komplex termelési folyamat kialakítása, mely biztosítja folyamatosan az új munkaerők alkalmazását, beilleszkedését és tanítását, majd külső partnerek számára kiajánlását. Szeretnénk megtalálni azt a piaci szegmenset, azt a vevőkört, mely hosszútávon megalapozza a szövetkezet működését. Biztos alapozást követően a piaci igényeknek megfelelően kerülne sor a bővítésre, de megtartva a kézműves jelleget, hogy minél több munkaerőt tudjunk foglalkoztatni, tanítani.
� A szövetkezetnek ezért a manufaktúra mellett a szolgáltatás, oktatási és tanácsadási ágazatot is tervezi fejleszteni.
Rövid és Hosszú távú célok Hosszú távon: � Saját gyártásból (lekvár, szappan, repceolaj), illetve saját szövetkezeti tagok által elkészített kézműves termékekből (kosár, szőnyeg), illetve egyéb termékből (tészta, fűszer, sajt, savanyúság stb. ) saját értékesítési hálózatot alakítsunk ki.
Köszönöm Megtisztelő Figyelmüket ! Volkán Roland Elnök Csengersimáért Új Esély Szociális Szövetkezet
- Proairetic
- Ellen roland
- Erling roland
- Cornelia wustmann
- Roland ledinger land burgenland
- Genevieve roland
- Roland ess
- Ellen roland
- Roland triay
- Roland budnik
- Roland stettler
- Roland stettler
- Roland jiang
- Roland sundström
- Roland jiang
- Roland guijt
- Gunther roland
- Jtls-go
- Roland sander
- Roland stull ubc
- Kf bank
- Ledinger roland
- Roland defendini
- Roland ess
- Roland stettler