rvelstechnika Bme meggyozesgmail com http www filozofia bme
Érveléstechnika Bme. meggyozes@gmail. com http: //www. filozofia. bme. hu
Kommunikáció Copyright (c) 2009 Kertész Gergely Ezt az anyagot a Creative Commons Jelöld meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2. 5 Magyarország Licenc alatt tesszük közzé
Bevezető kérdések n n Mi a kommunikáció elsődleges funkciója? Mi történik a kommunikáció során?
21. Mi a kommunikáció legnagyobb jelentőséggel bíró szerepe? n n n Tények, ismeretek. . . közlése Mások mentális állapotának a megváltoztatása. Mások manipulációja. Konfliktusok erőszakmentes megoldása. A meghitt. . . kellemes hangulat
A Kommunikációról alkotott klasszikus elképzelés n n a kijelentő mondatokra koncentrál ezek a külvilágra vonatkoznak, arról tesznek igaz vagy hamis állításokat a mondatbeli szavak a külvilágbeli tárgyakra vonatkoznak (referálnak) céljuk a világ (objektivitásra törekvő) leírása
A klasszikus elképzelés KONTEXTUS KÖZLŐ JEL dolog CÍMZETT
Mi a gond a klasszikus elképzeléssel? n n n Az általunk vizsgálandó kommunikációs jelenségek jelentős része egyáltalán nem a világ leírásának céljával jött létre. (Mire vonatkozik a szöveg: „A tárgyalást ezennel megnyitom!” Lehet-e egyáltalán igaz vagy hamis? ) A jelek, az üzenet maga csak egy bizonyos értelmezési kontextusban dekódolható.
A nyelv funkciói Bühler & Popper n 1. Kifejező (minden élőlény viselkedése kifejez belső n 2. Kommunikatív (az élőlények egymás viselkedésére n állapotot) adott szisztematikus válaszai, egymás viselkedésének kölcsönös befolyásolása) 3. Leíró v. közlő (klasszikus elképzelés) n 4. Kritikai v. érvelő n Egy magasabb funkció használatát, mindig kíséri az alacsonyabb funkciók megjelenése. n n Ha leírok, kommunikálok és kifejezek is Ha érvelek, leírok, ha leírok kommunikálok, stb.
Miért kommunikálunk? (A szociálpszichológiai szemlélet) n n n Azért, hogy a világra vonatkozó leírásokat cseréljünk? A kommunikátor azért kommunikál, hogy szándékainak megfelelő változásokat idézzen elő a társas világban. A társas világ megváltoztatásához pedig az egyik kiemelt jelentőségű út az emberek mentális állapotának megváltoztatásán át vezet. n Ebbe a szemléletbe belefér az is, hogy úgy veszünk rá valakit valamire, hogy az nincs tudatában annak, hogy nekünk ez volt a szándékunk, vagyis ebben a szemléletben a manipláció is kommunikáció.
Mentális állapot megváltoztatása mint cél n A mentális állapot magában foglal különféle mentális tartalmakat (attitűdök) n n n Ismereteket, hiedelmeket Érzelmeket, érzelmi viszonyulásokat Készségeket, cselekvési hajlandóságokat n n Ezek általában összefonódottan vannak jelen Tehát a tényközlés, vigasztalás, dicséret, felszólítás, ígéret stb. a mentális állapot megváltoztatásának speciális esetei, amelyek különféle tartalmakat, az attitűdök különböző aspektusait veszik célba.
Sikeres kommunikáció n A sikerességet a szociálpszichológiában a kommunikátor szempontjából értelmezzük. n A kommunikátor szempontjából sikeres kommunikáció feltétele az, hogy a társas világ a szándékainak megfelelően alakuljon. n Ez a hallgatók (beszéd)cselekedeteiben mérhető le (amennyiben a hallgatók a komm. szándékainak megfelelő viselkedéstendenciát mutatnak). n A sikeres kommunikációhoz általában a hallgatónak valahogyan meg kell értenie azt, hogy mit is várnak el tőle! n Ennek a megértési folyamatnak a mechanizmusai nem feltétlenül tudatosak. n Sőt a hallgató nem feltétlenül tudja, mit várnak el tőle, mégis lehet, hogy a kommunikációs aktusok eredményeképpen az elvárásnak megfelelően viselkedik! – Ilyenkor általában manipulációról beszélünk.
A hallgató lehetséges válaszai sikeres meggyőzés esetén n Cselekvéses (konatív) válasz: a kampány eredményeként a választók a megfelelő helyre teszik az ikszet. Megismerésbeli (kognitív) válasz: a kampány eredményeképpen a választók fel tudják idézni a költségvetés sarokszámait és a kocsmai, valamint családi vitákban érvként tudják használni. Érzelmi (affektív) válasz: a kampány eredményeként a választók bizonyos csoportokkal és attitűdtárgyakkal kapcsolatban érzelmeket fejlesztenek ki. Egyes politikusokat, intézményeket megutálnak, másokat esetleg megkedvelnek.
Pragmatikai szemlélet A kommunikáció cselekvés aspektusa 1. Az tényközlő funkciókon kívül, milyen további funkciói vannak a közlésnek? A pragmatika a nyelvi jelek és használóik közötti viszonyt vizsgálja. (hogyan hat ez a viszony a jelentésre? ) 2. Kérdés: hogyan hat a (nyelv)használat módja a nyelvi jelentésre?
Pragmatika A kommunikáció cselekvés aspektusa n n n A pragmatika megnyilatkozásokat vizsgál. Ezek megértésének feltétele, hogy felismerjük a beszélő szándékát. Egy mondatnak van propozícionális jelentése (formálisan vizsgálható) és megnyilatkozás jelentése (formálisan nem vizsgálható) A pragmatika tárgya alapvetően a beszédhelyzet a kommunikációs elvek és propozícionális jelentés ismeretében kikövetkeztethető megnyilatkozás jelentés.
Beszédaktusok n A beszédaktus-elmélet a nyelvben végrehajtott cselekvés jellegű jelenségekre helyezi a hangsúlyt. Számos olyan ige van, ami bizonyos feltételek között, szabályok és formulák szerint kimondva cselekedetnek számít. -> Performatív igék > Performatív megnyilatkozások: n „Esküszöm, hogy holnapra kész leszek mindennel. ” n „A tárgyalást ezennel megnyitom!” n Ezek szembeállíthatjuk a konstatív megnyilatkozásokkal. Ezek leírásnak, megállapításnak, állításnak számítanak. n n „Béla elkészült a munkával. ”, „Hat óra van. ” Van néhány nem szükségszerű grammatikai ismérve a performatívumnak: n Jelen idő, E/1, kijelentő mód: „Megígérem, hogy …”
Beszédaktusok n A beszédaktusok a nyelv társadalmi, intézményes-konvencionális területét képviselik. Olyan aktusokat hajtanak végre, amiknek csak az emberi világ szerkezetéből következően van értelmük: n n n Lokúciós aktus: valami mondása, a mondat hagyományos leíró jelentése tartozik ide. Illokúciós aktus: a lokúciónak illokúciós jelentése is van. Ehhez azt kell megérteni, hogy a beszélő minek szánta, milyen fukcióval ruházta fel a kimondott mondatot. Perlokúciós aktus: arra vonatkozik, hogy a beszédaktus, milyen hatással van a hallgatóra. Az ilyen hatás leírása lehetséges: „meggyőztem, hogy…”, de explicitté nem lehet tenni: „meggyőzöm önt, hogy…”*. (ez tul. kihívó viselkedést kommunikálna) n A perlokúciós aktusok ebből következően, egyértelműen nem konvencionálisak.
A beszédaktusok érvényességi feltételei: n A beszédaktusok, nem igazak vagy hamisak, hanem sikerültek vagy sikerületlenek, érvényesek, érvénytelenek. n n A lokúciónak eleget kell tennie a nyelvtan szabályainak. n n „Megígérem, hogy tegnap meglátogatlak. ” – nincs értelme múltbeli dolgokat ígérni. Meg kell felelni az adott aktus szociális, intézményi viszonyainak. n n „Megígérem, hogy péla hanem bávatag” – ilyesmit nem lehet megígérni érvényesen, mert szintaktikailag hibás. A beszédaktus nem lehet tartalmilag ellentmondásos. n n Ahogy a normális cselekvésnél, itt is előfordulhatnak hibák, balfogások. Nem adhatunk parancsot a feletteseineknek. Azt mondhatjuk ugyanakkor, hogy a performatív megnyilatkozások sikerültségéhez, bizonyos kijelentésekenek igazaknak kell lenniük. n Ahhoz, hogy megígérjek valamit pl. : ki kell mondanom egy bizonyos formulát, egy bizonyos helyzetben. Ha az ezt az eseményt leíró mondatok igazak, az ígérés aktusa sikeres.
Beszédaktusok n n A beszédaktusok a kommunikáció egységei. (nem a szavak, vagy a mondatok) A beszédaktusok célja a hallgató/befogadó mentális állapotának megváltoztatása. (Attól akinek megígértem, hogy elhozom a könyvét elvárható, hogy számítson a találkozónkra, stb. )
Beszédaktusok n Mivel a grammatikai ismérvek nem szükséges és elégséges feltételei annak, hogy valami performatív megnyilatkozás legyen, egyértelmű, hogy nem csak nyelvi és/vagy formális szempontokat kell figyelembe venni az ilyenek azonosításához! n Van aki egyenesen azt gondolja, hogy a konvenciók és szabályok nyelvi osztályai egyáltalán nem is segítenek az azonosításban: „Azok a feltételek, amelyek mellett egy megnyilatkozás egy adott beszédaktust fejez ki, nem nyelvi feltételek, hanem a kommunikáció általános elveivel függenek össze” (Kiefer Ferenc) n n Egyértelmű azonban, hogy az expliciten megjelenő performatív igék, nyelvi konvenciókkal jelezik a beszédaktusokat. De mit kezdünk a nem explicit beszédaktusokkal? Mivel ezek felismerésében nem segítenek konvencionális jelentésű szavak, itt más megoldásra van szükség az azonosításhoz!
Beszédaktusok n Nem explicit beszédaktus: n n Indirekt beszédaktus: n n n „Ígérem, hogy ha eltörsz valamit, akkor bajba kerülsz!” -> ua. , mint a nem explicit, csak itt egy performatív igén keresztül jutunk a suggallathoz. Explicitté nem tehető beszédaktusok: n n „A kutya harap. ” -> explicitté lehet tenni. De honnan tudjuk, hogy azzá kell-e tenni, és pontosan milyen sugallt, vagy másodlagos jelentésben? „Én ezúton megsértem önt”* - Sokféleképpen meg lehet valakit sérteni, de explicit formában az aktus nem is működik. Azonkívül úgy tűnik, hogy a konstatívumok is végrehajtanak beszédaktust, az állítás aktusát. Ezek miatt a jelenségek miatt a beszédaktusok grammatikai jelezhetősége tehát lényegtelenné válik. De valahogyan mégiscsak eljutunk ezekhez a jelentésekhez is! Hogyan?
A kétértelműség problémája: n Honnan tudjuk mit jelent? n „béla a hajón gondolkodik”, „our mothers bore us” n n „az volt a hab a tortán, amikor az In-Kalosok rázoomoltak Ferire, akit eddig csak azért nem vettek észre, mert még a lélegzetét is visszatartotta. ” „Ja Béla, jól megvan, szereti a munkahelyét és még nem csukták le. ” „Az est nagy barna pók” n n (1) ezek egyszerűen kétértelmű mondatok (2) csak a kontextus függvényében értelmezhető mondatok, csak ez alapján bontható ki, mit suggal az, aki kimondja őket, a szószerinti jeletésük egyértelmű. (1) konvenció alapján (2) KONTEXTUSBÓL !
I. Jakab és a kétértelműség n n 1605 -1606: A Puskapor-összeesküvés után. I. Jakab, angol király, kötelező hűségesküt ír elő a magukat katolikusnak valló alattvalói számára. Részlet a szövegből: „Mindezeket világosan és őszintén elismerem és megfogadom, az általam kimondott szavaknak megfelelően, és ugyanezen szavak világos és hétköznapi jelentésének és értelmezésének megfelelően, bármiféle ekvivokáció [kétértelmű beszéd], vagy elmebeli és más típusú elhallgatás nélkül. ” n Vajon mi lehetett az oka egy ennyire különös kitételnek az eskü szövegében ?
I. Jakab és a kétértelműség n Az angol jezsuiták egyik elöljárója megírja az Értekezés az ekvivokációról című művét. 1595: egy katolikus úrnő feladja Robert Southwell jezsuita költőt. Azzal vádolják, hogy arra tanít másokat, hogyan tartsanak vissza információt a hatóságoktól. n „Az ekvivokáció a[z otthonukban jezsuitákat rejtegető] katolikus háziurak és hölgyek számára hasznosnak vélt védekezési módszer…” n „Rejteget-e ön jezsuitákat? ” – „Nem, hacsak rajta nem állok éppen egyen. ” (a pincében jezsuiták vannak) n n „…módok arra, hogyan titkolhatjuk el az igazságot, anélkül, hogy hazudnunk kellene…” (A jezsuiták a lelki üdvüket féltik. ) „…a válaszadó fő célja nem az, hogy ténylegesen becsapja a kérdezőt, hanem hogy magát mentse azzal, hogy eltitkol egy igazságot, amit nem szabad elárulnia. Tulajdonképpen ezzel csak hagyjuk, hogy a másik félrevezetődjön, nem mi csapjuk be…”
Kétértelműség és nyelvelmélet n „Rejteget-e ön jezsuitákat? ” – „Nem, hacsak rajta nem állok éppen egyen. ” (a pincében jezsuiták vannak) n n n Nincs valami baj a jezsuiták megoldási kísérletével? Mindannyiunk számára világos talán, hogy amennyiben a rejtegető lebukik, a király emberei nem fogják azt mondani, hogy „tulajdonképpen igazat mondott”. Az is kétséges, hogy a módszer Isten számára elfogadható-e. De pontosan mi vele a baj? És vajon miért volt elfogadható az ekvivokáció-tan a korabeli angol katolikusok számára? Az ekvivokáció-tan mögött egy olyan nyelvelmélet állt, ami a nyelv leíró, adatközlő funkcióját helyezte előtérbe, ezért nem tudott számot adni arról a problémáról, amire rákérdezünk.
Kétértelműség és nyelvelmélet n Hogy ez mennyire nem volt szerencsés a jezsuitákra nézve sem, azt jól mutatja Jakabnak a puskapor-összeesküvés utáni propagandája: n A király egy kétértelmű levél megfejtésével leplezte le a puskaporos összeesküvést, amit később így kommentált: „…azonnal felfogtam benne bizonyos baljós kifejezéseket, hétköznapi mondatszerkezetük ellenére is (és biztos vagyok benne, hogy ezt sem papok, sem egyetemet végzett ügyvédek nem így értelmezték volna)…” n n Állítólag ehhez isteni sugallatra volt szüksége. Viszont egy király, akit Isten ilyen figyelemre méltat, nyilván az ő kegyelméből uralkodik… Valószínű, hogy egy alternatív, nem kétértelműségben, hanem kontextus-függőségben gondolkodó nyelvelmélet felhasználása az egész helyzetet alapvetően megváltoztatta volna. A kontextus, mint nyilvánosan hozzáférhető támpont, elvette volna a fenti misztikus konklúzió lehetőségét is.
A társalgás logikája, jelentések a kontextus függvényében n Implikatúra (célzás, sugallás): n „amit B implikál, más, mint amit B mond” n Példa: (A mondja C-nek B-ről): „jól van, szereti a kollégákat és még nem került börtönbe ” n n A „mond” esetében a kimondott szavak szószerinti jelentése értendő. Amit valaki implikál, azt nem „mond”-ja. A kétértelműség esete Grice szerint egyértelműen megkülönböztethető az implikálás esetétől. A kétértelmű megnyilatkozás két értelme külön-külön, önmagában a szószerinti jelentés szférájába esik. („Béla a hajón gondolkodik”)
Társalgás logikája n TÁRSALGÁSI IMPLIKATÚRA A társalgás közös erőfeszítés, közös célt feltételez. n n n Ez alapján mindig vannak olyan lépések, amelyek aktuálisan ehhez képest nem odaillőek. Ahhoz, hogy ez igaz legyen szükséges egy általános elv, amit a társalgás résztvevői várhatóan követnek. Általános elv: EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAPELV, melynek speciális maximákat rendelhetünk alá: n n mennyiség (ne adjunk túl kevés, vagy túl sok információt) minőség (amit mondunk, ne legyen hamis, legyen empirikusan alátámasztható) relevancia (arról beszéljünk, amiről szó van) modor (kerüljük a homályosságot, kétértelműséget, törekedjünk tömörségre, rendezettségre)
Társalgás logikája n A társalgási implikátum levezetése: „A” társalgásilag implikálja „q”-t, „p”-t mondva akkor, ha: 1) „A” követi a maximákat. 2) szerinte „q” kell ahhoz, hogy „p” mondását (1)-el összhangba hozza. (p=„hab a tortán”, q=„a legjobb rész”) 3) „A” szerint „B” kompetenciája tartalmazza (2) feltételezését. n A fenti típusú levezetéshez támaszkodni kell: n n n a szószerinti, konvencionális jelentésre a maximákra kontextusra, körülményekre tudni kell, hogy minden releváns információ hozzáférhető minden résztvevő számára Ilyen módszerrel ismerjük fel a metafora, irónia, stb. eseteit. n „Béla egy harcidisznó”, „Józsi egy igaz barát, végülis csak a TV-t lopta el, a bútoraimat itt hagyta. ”
Az angol jezsuiták kontextusban n Most már talán világos, hogy mi volt az ekvivokáció-tan hibája! n n Abban a társalgásban, ahol elhangzik: „Rejteget-e ön jezsuitákat? ” „Nem, hacsak rajta nem állok éppen egyen. ” a másik fél számára úgy jelenik meg a mondat, mint amivel a házigazda viccel. Megsérti a mennyiség maximáját, fölöslegesen felhívja a figyelmet egy nyilvánvaló állapotra, miszerint ő nem áll egyetlen jezsuitán sem. Legalábbis ez az, ami a beszélő szándékaként megjelenik a hallgató számára! A kommunikátor ezzel tisztában van, tudja, hogy milyen hatást fog kiváltani adott kontextusban a kimondott mondat! És azt is tudja, hogy ezzel félrevezeti a másikat! Ebben az értelemben a jezsuiták eljárása manipuláció!
Mikor kommunikálunk a pragmatikai szemléletben? n n A korábban jelzett szociálpszichológiai megközelítéssel ellenkező intuíció szerint, ha valakit manipulálunk, akkor kommunikációs céljainkra való tekintettel nem kommunikálunk az illetővel. A kommunikáció feltétele a társalgás logikája felől nézve eszerint egyfajta kölcsönösség, a kommunikációhoz feleknek nyíltan felismerhetővé kell tenni a céljaikat, nyílt kooperációt kell folytatniuk. Egy megnyilatkozás, akkor kommunikációs kísérlet, ha: 1) 2) 3) n A beszélőnek megnyilatkozásával szándékában áll egy adott hatást kiváltani. A beszélőnek szándékában áll, hogy az előbbi (1) szándékot a hallgató felismerje. A beszélőnek az is szándékában áll, hogy a (2) szándék szerepet játsszon az (1) szándék felismerésében. Ha valami úgy vált ki belőlünk egy hitet, hogy nem ismerünk fel a hit kiváltására irányuló szándékot, akkor nem veszünk részt kommunikációban. n n n Az ásítás pl. nem kommunikál, hanem álmosságot jelez indexikus módon. A hazugság esetében pedig lehet a felismert szándék, egy állítás megtétele, informálás, de a másik fél által felismert kommunikációs cél ellentétben áll a kommunikátor valódi szándékával! A hazugság „félrevezet” a valódi szándékokra való tekintettel. Ha én azért adok valakinek információkat, mondok el neki egy történetet, mert tudom, hogy ez majd így vagy úgy fogja őt befolyásolni, akkor a nyilvános kommunikációs szándékaim mellett van egy rejtett, a másik számára nem nyilvánvaló szándékom, a valódi szándékom, amiről nem kommunikálok vele, aminek a tekintetében nem folytatunk kooperációt!
- Slides: 31