Pnzgyi Jog Magyar llamhztartsi jog 2018 Az llamhztarts

  • Slides: 115
Download presentation
Pénzügyi Jog Magyar államháztartási jog (2018)

Pénzügyi Jog Magyar államháztartási jog (2018)

Az államháztartás fogalma Az államháztartáson általában az állam gazdálkodását értjük, amelynek során az állam

Az államháztartás fogalma Az államháztartáson általában az állam gazdálkodását értjük, amelynek során az állam anyagi javakkal rendelkezik. Az államháztartás a központi kormányzat, az elkülönített állami pénzalapok, a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítás állami feladatot ellátó és finanszírozó gazdálkodásának rendszere. Nem tartozik az államháztartás körébe: a monetáris politika, illetve az állam magánjogi jogviszonyai.

Az államháztartás alrendszerei (1) Az államháztartás alrendszereinek száma és funkciója országonként és időben is

Az államháztartás alrendszerei (1) Az államháztartás alrendszereinek száma és funkciója országonként és időben is eltérő lehet. Ma a magyar államháztartás két alrendszerre tagolódik: - a központi alrendszerre, - önkormányzati alrendszerre. Az államháztartás központi alrendszerébe tartozik a) az állam, b) a központi költségvetési szerv, c) az államháztartás központi alrendszerébe sorolt köztestület, és d) az általa (köztestület) által irányított köztestületi költségvetési szerv. Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozik a) a helyi önkormányzat, b) a nemzetiségi önkormányzat), c) az önkormányzati társulás, az önkormányzati területfejlesztési társulás, d) a térségi fejlesztési tanács, és e) az a)-d) pontban foglaltak által irányított költségvetési szerv.

Az államháztartás alrendszerei (2) Központi alrendszer: - központi költségvetés - TB alapok - elkülönített

Az államháztartás alrendszerei (2) Központi alrendszer: - központi költségvetés - TB alapok - elkülönített állami pénzalapok Önkormányzati alrendszer

Államháztartás a gazdaságban

Államháztartás a gazdaságban

Az államháztartás funkciói általában Az államháztartás funkciói három fő szempontból különböztethetőek meg: - az

Az államháztartás funkciói általában Az államháztartás funkciói három fő szempontból különböztethetőek meg: - az állam által ellátott feladatok alapján, - az állam gazdasági szerepvállalása alapján, - az állami feladatellátás külső megjelenítési módja szerint.

Az államháztartás gazdaságpolitikai funkciói Az ÁHT gazdaságpolitikai funkciónak három fő dimenzióját különböztetjük meg: -

Az államháztartás gazdaságpolitikai funkciói Az ÁHT gazdaságpolitikai funkciónak három fő dimenzióját különböztetjük meg: - allokációs funkció, - redisztributív funkció, - stabilizácós funkció. + fejlesztési funkció + társadalompolitikai funkció

A költségvetési politika A költségvetési politikának – mint a gazdaságpolitika többi eszközének is –

A költségvetési politika A költségvetési politikának – mint a gazdaságpolitika többi eszközének is – az a célja, hogy elősegítse a kiegyensúlyozott gazdasági növekedést. Eszközei: - a költségvetési egyenleg (hiány, többlet) - a költségvetésbe bevont pénzek nagysága - a hiány finanszírozásának módja - a befizetések csökkentése vagy növelése - a kiadások csökkentése vagy növelése

A közfeladatok Közfeladat: azon javak, szolgáltatások tartoznak ide, amelyeket az állam közfeladattá nyilvánít, mivel

A közfeladatok Közfeladat: azon javak, szolgáltatások tartoznak ide, amelyeket az állam közfeladattá nyilvánít, mivel maga kíván azokról gondoskodni. Ennek köre szűkebb és tágabb is lehet, mint a közjavak objektív kategóriája. Az állami feladat ellátásának módjai: • költségvetési szerv által • állami tulajdonú gazdálkodó szerv által • célvagyon létrehozatalával • a köz javára nyújtott szolgáltatások finanszírozásával • jövedelemtranszfert lebonyolító rendszer működtetésével • koncesszióba adással Közfeladat csak az annak ellátásához szükséges pénzügyi forrás rendelkezésre állása esetén vállalható!

A költségvetési hiány, államadósság A költségvetés az állam bevételeiből és kiadásaiból tevődik össze. Ha

A költségvetési hiány, államadósság A költségvetés az állam bevételeiből és kiadásaiból tevődik össze. Ha a kiadások meghaladják a bevételeket akkor a költségvetésben hiány keletkezik. A költségvetési hiány finanszírozása történhet: - tőkepiacról, bankoktól hitelfelvétellel, - értékpapírok (államkötvények) kibocsátásával, - a bevételek (adók) megemelésével. A költségvetésben meg kell állapítani a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözeteként a költségvetési többletet vagy hiányt (a továbbiakban együtt: költségvetési egyenleg).

A költségvetés fogalma A költségvetés az állam bevételeit és kiadásait teljes körűen tartalmazó, meghatározott

A költségvetés fogalma A költségvetés az állam bevételeit és kiadásait teljes körűen tartalmazó, meghatározott időszakra vonatkozó jóváhagyott pénzügyi terv, illetve a tényleges kiadások és bevételek nyilvántartása. Bevétel kötelezettség Kiadás felhasználási jogosultság Az Országgyűlés a költségvetési törvénnyel hatalmazza fel a Kormányt a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a kiadások teljesítésére (appropriáció). A költségvetés a költségvetési évben teljesülő költségvetési bevételek és költségvetési kiadások előirányzott összegét tartalmazza (bevételi előirányzatok és kiadási előirányzatok). A bevételi előirányzatok azok teljesítésének kötelezettségét, a kiadási előirányzatok azok felhasználásának jogosultságát jelentik.

A költségvetés fogalma 2. A költségvetési bevételeket és a költségvetési kiadásokat pénzforgalmi szemléletben kell

A költségvetés fogalma 2. A költségvetési bevételeket és a költségvetési kiadásokat pénzforgalmi szemléletben kell számba venni. A pénzforgalomban megvalósuló tételek mellett a Kormány rendeletében meghatározott pénzforgalommal nem járó kiegészítő tételeket is el kell számolni költségvetési bevételként vagy költségvetési kiadásként. A költségvetési bevételek és kiadások azok közgazdasági jellege szerint működési és felhalmozási bevételekre és kiadásokra, ezen belül kiemelt előirányzatokra oszthatók.

A költségvetés bevételei Működési bevételek: a) a működési célú támogatások államháztartáson belülről, b) a

A költségvetés bevételei Működési bevételek: a) a működési célú támogatások államháztartáson belülről, b) a közhatalmi bevételek az adókból, illetékekből, járulékokból, hozzájárulásokból, bírságokból, díjakból és más fizetési kötelezettségekből, c) a működési bevételek a készletek és szolgáltatások értékesítésekor kapott ellenértékből, a tulajdonosi bevételekből, a kapott kamatokból és más hasonló, a működés során keletkező bevételekből, d) a működési célú átvett pénzeszközök az államháztartáson kívülről működési célból kapott támogatásokból és más ellenérték nélküli bevételekből. Felhalmozási bevételek a) a felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, b) a felhalmozási bevételek az immateriális javak, tárgyi eszközök értékesítésekor kapott ellenértékből, valamint a részesedések értékesítésekor, megszűnésekor kapott bevételekből, c) a felhalmozási célú átvett pénzeszközök az államháztartáson kívülről felhalmozási célból kapott támogatásokból és más ellenérték nélküli bevételekből.

A költségvetés kiadásai Működési kiadások – és azok kiemelt előirányzatai – azok közgazdasági jellege

A költségvetés kiadásai Működési kiadások – és azok kiemelt előirányzatai – azok közgazdasági jellege szerint a) a személyi juttatások, valamint a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó, b) a dologi kiadások, c) az ellátottak pénzbeli juttatásai (TB, családok támogatása), e) az egyéb működési célú kiadások: a nemzetközi kötelezettségek teljesítéséből, az államháztartáson belülre vagy kívülre működési célból adott támogatásokból és más ellenérték nélküli kifizetésekből. Felhalmozási kiadások a) a beruházások: az ingatlanok, tárgyi eszközök és más tartósan használt eszközök megszerzéséből, részesedések megszerzéséhez vagy növeléséhez kapcsolódó kiadások teljesítéséből, b) a felújítások: a tartósan használt eszközök felújításának kiadásaiból, c) az egyéb felhalmozási célú kiadások.

Költségvetési törvények A hatályos magyar jogban költségvetési törvénynek tekintjük: - az éves költségvetési törvényeket,

Költségvetési törvények A hatályos magyar jogban költségvetési törvénynek tekintjük: - az éves költségvetési törvényeket, - a pótköltségvetési törvényeket, - az átmeneti gazdálkodásról szóló törvényt, - az elkülönített állami pénzalapok költségvetéseit - a társadalombiztosítási alapok költségvetéseit - a zárszámadási törvényeket.

Költségvetési alapelvek • A költségvetési alapelvek azok a szabályok, amelyek betartása szükséges ahhoz, hogy

Költségvetési alapelvek • A költségvetési alapelvek azok a szabályok, amelyek betartása szükséges ahhoz, hogy a költségvetés megfelelően hozzájárulhasson az állami pénzügyek hatékony és demokratikus viteléhez. • Az alapelvek a költségvetési ciklus egészére kiterjednek, érintik a költségvetés előkészítését, elfogadását, végrehajtását és a végrehajtás ellenőrzését.

Költségvetési alapelvek az Alaptörvényben és az államháztartási törvényben • • költségvetés-készítési kötelezettség, valódiság, megalapozottság

Költségvetési alapelvek az Alaptörvényben és az államháztartási törvényben • • költségvetés-készítési kötelezettség, valódiság, megalapozottság részletesség, egységesség, bruttó elszámolás, éves költségvetés átláthatóság,

Költségvetés-készítési kötelezettség AT 36. cikk (1) Az Országgyűlés minden évre vonatkozóan törvényt alkot a

Költségvetés-készítési kötelezettség AT 36. cikk (1) Az Országgyűlés minden évre vonatkozóan törvényt alkot a központi költségvetésről és a központi költségvetés végrehajtásáról. A központi költségvetésről és a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatokat a Kormány törvényben előírt határidőben az Országgyűlés elé terjeszti.

A valódiság elve Követelményei: • az előirányzatokat a ténylegesen szándékolt célra használják fel, •

A valódiság elve Követelményei: • az előirányzatokat a ténylegesen szándékolt célra használják fel, • az elszámolások a tényleges helyzetről adjanak képet, • bevételek megalapozottság a terv tekintetében • kiadások csak a szükséges, de megfelelően elégséges kiadások kerüljenek bele

A részletesség elve A költségvetésben részletesen meg kell határozni (tagolás!) a kiadási előirányzatok jellegét

A részletesség elve A költségvetésben részletesen meg kell határozni (tagolás!) a kiadási előirányzatok jellegét és rendeltetését. A kiadások jellege szerint lehet pl. személyi, dologi, beruházási, felújítási, stb. A kiadások rendeltetése során konkrét célt kell megjelölni.

Az egységesség elve az jelenti, hogy az állam valamennyi pénzügyi műveletét egyetlen dokumentumba kell

Az egységesség elve az jelenti, hogy az állam valamennyi pénzügyi műveletét egyetlen dokumentumba kell foglalni. Ebben együtt szerepelnek a kiadások, a bevételek és a garanciavállalások, egységes áttekintést biztosítva a részletekről és az egészről egyaránt.

A bruttó elszámolás elve Az elvnek két dimenziója is van: • az egyik szerint

A bruttó elszámolás elve Az elvnek két dimenziója is van: • az egyik szerint az államháztartás minden bevétele minden kiadás forrásául szolgál, • a másik szerint a kiadásokat és a bevételeket teljes összegükben – beszámítás nélkül kell felvenni a költségvetésbe.

Az éves költségvetés elve Az államháztartás alrendszereiben a gazdálkodást éves költségvetés alapján kell folytatni.

Az éves költségvetés elve Az államháztartás alrendszereiben a gazdálkodást éves költségvetés alapján kell folytatni. - a felhatalmazás mindig egy teljes évre szól, - a költségvetési év egybe esik a naptári évvel - a költségvetést előzetesen, a költségvetési év kezdete előtt kell jóváhagyni.

Az átláthatóság elve AT 36. cikk (2) A központi költségvetésről és az annak végrehajtásáról

Az átláthatóság elve AT 36. cikk (2) A központi költségvetésről és az annak végrehajtásáról szóló törvényjavaslatoknak azonos szerkezetben, átlátható módon és ésszerű részletezettséggel kell tartalmazniuk az állami kiadásokat és bevételeket. AT 37. Cikk (1) A Kormány a központi költségvetést törvényesen és célszerűen, a közpénzek eredményes kezelésével és az átláthatóság biztosításával köteles végrehajtani.

A felelős költségvetési politika • A takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló

A felelős költségvetési politika • A takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló törvény (2008. évi LXXV. ) • Cél a költségvetés stabilizációja • Költségvetési tanács (makrogazdasági előrejelzése, módszertani ajánlás, jogalkotás költségvetési hatásainak prognosztizálása) • Elsődleges hiányt tiltja (adósságszolgálat nélkül)

A felelős költségvetési politika 2. 36. Cikk (4) Az Országgyűlés nem fogadhat el olyan

A felelős költségvetési politika 2. 36. Cikk (4) Az Országgyűlés nem fogadhat el olyan központi költségvetésről szóló törvényt, amelynek eredményeképpen az államadósság meghaladná a teljes hazai össztermék felét. (5) Mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Országgyűlés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely az államadósság a teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkentését tartalmazza. 37. Cikk (3) Mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja - a 36. cikk (6) bekezdésében meghatározott kivételekkel - a központi költségvetés végrehajtása során nem vehető fel olyan kölcsön, és nem vállalható olyan pénzügyi kötelezettség, amelynek következtében az államadósságnak a teljes hazai össztermékhez viszonyított aránya a megelőző évben fennállóhoz képest növekedne.

A felelős költségvetési politika 3. AT 37. cikk (4) Mindaddig, amíg az államadósság a

A felelős költségvetési politika 3. AT 37. cikk (4) Mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Alkotmánybíróság a 24. cikk (2) bekezdés b)-e) pontjában foglalt hatáskörében a központi költségvetésről, a központi költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, az illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények Alaptörvénnyel való összhangját kizárólag az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a személyes adatok védelméhez való joggal, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben vizsgálhatja felül, és ezek sérelme miatt semmisítheti meg. Az Alkotmánybíróság az e tárgykörbe tartozó törvényeket is korlátozás nélkül jogosult megsemmisíteni, ha a törvény megalkotására és kihirdetésére vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények nem teljesültek.

Költségvetési Tanács AT 44. Cikk (1) A Költségvetési Tanács az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató

Költségvetési Tanács AT 44. Cikk (1) A Költségvetési Tanács az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szerv, amely a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja. (2) A Költségvetési Tanács törvényben meghatározott módon közreműködik a központi költségvetésről szóló törvény előkészítésében. (3) A központi költségvetésről szóló törvény elfogadásához a 36. cikk (4) és (5) bekezdésében foglaltak betartása érdekében a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása szükséges. (4) A Költségvetési Tanács tagja a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke. A Költségvetési Tanács elnökét a köztársasági elnök nevezi ki hat évre. (5) A Költségvetési Tanács működésének részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg.

Költségvetési Tanács 2. 15. § (1) A Költségvetési Tanács testületként eljárva vesz részt a

Költségvetési Tanács 2. 15. § (1) A Költségvetési Tanács testületként eljárva vesz részt a központi költségvetésről szóló törvény előkészítésében és az államadósság mértékére vonatkozó előírások betartásának ellenőrzésében. (3) A Tanács tagjai önállóan alakítják ki véleményüket, álláspontjuk képviseletében egymástól függetlenek. (4) Az Állami Számvevőszék elnökének és a Magyar Nemzeti Bank elnökének a Tanács munkájában végzett tevékenysége nem érinti e szervezetek törvényben meghatározott feladatait. A Tanács és annak tagjaként eljáró személy által képviselt álláspont, meghozott döntés az Állami Számvevőszék elnökét és a Magyar Nemzeti Bank elnökét elnöki feladatainak ellátása során nem köti.

Költségvetési Tanács 3. 23. § (1) A Tanács a) véleményt nyilvánít a központi költségvetésről

Költségvetési Tanács 3. 23. § (1) A Tanács a) véleményt nyilvánít a központi költségvetésről szóló törvény tervezetéről, b) dönt költségvetési törvény elfogadásához szükséges előzetes hozzájárulásról, c) félévente véleményt nyilvánít a központi költségvetésről szóló törvény végrehajtásának helyzetéről és az államadósság várható alakulásáról, d) véleményt nyilváníthat a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatban foglaltak megalapozásához szükséges törvénymódosításokat tartalmazó törvényjavaslatokról, e) véleményt nyilváníthat a központi költségvetés tervezésével, végrehajtásával, a közpénzek egyéb módon történő felhasználásával kapcsolatos bármely kérdésről, 24. § (1) A Kormány a) a központi költségvetésről szóló törvény tervezetét és b) a központi költségvetésről szóló törvény módosítását tartalmazó olyan törvény tervezetét, amely a központi költségvetés bevételi vagy kiadási főösszegét megváltoztatná vagy a költségvetési hiány mértékét növelné – részletes számításokkal alátámasztva – megküldi a Tanácsnak. (2) A Tanács a tervezet kézhezvételét követő tíz napon belül a tervezetre észrevételt tehet, illetve – ha a tervezettel kapcsolatban, annak hitelességére vagy végrehajthatóságára vonatkozóan alapvető ellenvetése van – a tervezettel való egyet nem értését jelezheti. (3) A Kormány a tervezetet a Tanács észrevételének kézhezvételét vagy a (2) bekezdésben meghatározott határidő eredménytelen elteltét követően nyújthatja be az Országgyűlésnek. (4) Ha a Tanács a (2) bekezdésben meghatározott határidőig a tervezettel kapcsolatos egyet nem értését jelezte, a Kormány a tervezetet ismételten megtárgyalja, és azt követően nyújtja be az Országgyűlésnek. (5) Az Országgyűlésnek benyújtott központi költségvetésről szóló törvényjavaslatra a Tanács észrevételt tehet.

A költségvetés szerkezete A központi költségvetés fejezetekre tagozódik. A fejezet a költségvetési tervezés, végrehajtás

A költségvetés szerkezete A központi költségvetés fejezetekre tagozódik. A fejezet a költségvetési tervezés, végrehajtás és beszámolás szempontjából önállóan felügyelt, irányított szervek és előirányzatok összessége. A költségvetési fejezetek költségvetési címekre, alcímekre tagozódnak. A költségvetési fejezet saját kezelésű, nem a központi költségvetési szervekhez rendelt előirányzatai az ún. fejezeti kezelésű előirányzatok. A költségvetési törvényben szereplő címek címrendet képeznek. A költségvetés alapegységei az előirányzatok és a kiemelt előirányzatok.

A fejezetek A fejezetrend jellemzői: 1. 2. 3. 4. 5. 6. Viszonylag állandó Szervezeti

A fejezetek A fejezetrend jellemzői: 1. 2. 3. 4. 5. 6. Viszonylag állandó Szervezeti (miniszteriális) személetmód uralja Az egyes hatalmi ágakat megtestesítő szervezetek önálló fejezetet alkotnak Önálló fejezetet alkotnak a fontosabb államigazgatási szervek is. Speciális esetben más, kisebb szervek is alkothatnak önálló fejezetet Esetenként a funkcionális (tárgyi) szemléletmód is megjelenik.

A költségvetés fejezetrendje (2016) I. ORSZÁGGYŰLÉS II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG IV. ALAPVETŐ JOGOK

A költségvetés fejezetrendje (2016) I. ORSZÁGGYŰLÉS II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK VI. BÍRÓSÁGOK VIII. ÜGYÉSZSÉG IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM XI. MINISZTERELNÖKSÉG XII. FÖLDMÜVELÉSI MINISZTÉRIUM XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM XVI. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM XVIII. KÜLGAZDASÁGI ÈS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA XXI. MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA XXXIV. MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA XXXV. NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS HIVATAL XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK LXII. NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS ALAP LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP LXV. BETHLEN GÁBOR ALAP LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP

A költségvetési hiány, többlet A magyar költségvetési jog korlátozottan megengedi a hiány tervezését. A

A költségvetési hiány, többlet A magyar költségvetési jog korlátozottan megengedi a hiány tervezését. A költségvetési törvény tartalmazza a hiány vagy a többlet összegét, rendelkezik a hiány finanszírozásáról, és a többlet felhasználásáról. 36. cikk (4) Az Országgyűlés nem fogadhat el olyan központi költségvetésről szóló törvényt, amelynek eredményeképpen az államadósság meghaladná a teljes hazai össztermék felét. (5) Mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Országgyűlés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely az államadósság a teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkentését tartalmazza. 37. cikk (3) Mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja - a 36. cikk (6) bekezdésében meghatározott kivételekkel - a központi költségvetés végrehajtása során nem vehető fel olyan kölcsön, és nem vállalható olyan pénzügyi kötelezettség, amelynek következtében az államadósságnak a teljes hazai össztermékhez viszonyított aránya a megelőző évben fennállóhoz képest növekedne.

A költségvetési tartalék konkrét cél meghatározása nélküli kiadási előirányzat. Nem tervezett kiadásokra lehet fordítani,

A költségvetési tartalék konkrét cél meghatározása nélküli kiadási előirányzat. Nem tervezett kiadásokra lehet fordítani, célja, hogy adott esetben a korány gyorsan tudjon cselekedni. A tartalékok között megkülönböztethetünk rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékot, céltartalékot és fejezeti tartalékot.

Az országgyűlés részére fenntartott módosítások a költségvetésben Külön meg kell jelölni a költségvetési törvényben

Az országgyűlés részére fenntartott módosítások a költségvetésben Külön meg kell jelölni a költségvetési törvényben azokat az egyébként a kormány vagy a fejezet felügyeletéért felelős szerv hatáskörébe tartozó címeket, alcímeket, előirányzatokat, amelyek tekintetében az Országgyűlés fenntartja magának a jogot az előirányzatok év közbeni megváltoztatására.

Eltérés az előirányzattól módosítás nélkül A költségvetési törvényben meg kell jelölni azokat az előirányzatokat,

Eltérés az előirányzattól módosítás nélkül A költségvetési törvényben meg kell jelölni azokat az előirányzatokat, amelyektől való eltérés nem igényel formális előirányzat módosítást. Áht. 32. § A központi költségvetésről szóló törvény csak a következő költségvetési kiadások tekintetében adhat felhatalmazást előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül az eredeti előirányzaton felüli kiadás teljesítésére: a) az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos költségvetési kiadás, b) jogszabály által alanyi jogon összegszerűen megállapított, továbbá magánszemélyeket jogszabályban meghatározott feltételek alapján megillető támogatásokkal kapcsolatos költségvetési kiadás, c) az állammal szemben folyamatban lévő peres ügyekkel és az állam által fizetendő kártérítésekkel, kártalanításokkal kapcsolatos költségvetési kiadás, d) a Kormány által egyedi határozatban biztosított beruházásösztönzési célú költségvetési kiadás, e) az állami kezességekkel, állami garanciákkal, állami viszontgaranciákkal, kiállítási garanciákkal és viszontgaranciákkal kapcsolatos költségvetési kiadás, f) devizában teljesítendő költségvetési kiadás, az árfolyamváltozás hatásának mértékéig, és g) adósságszolgálattal kapcsolatos kiadás h) a jegybanki alapkamat előző évi átlagától függő költségvetési kiadás.

Költségvetési kezességvállalások Az állam a közcélokat is szolgáló hitelfelvételek esetén kezességet vállalhat a hitel

Költségvetési kezességvállalások Az állam a közcélokat is szolgáló hitelfelvételek esetén kezességet vállalhat a hitel felvételéért. Az állami kezességvállalást törvény is előírhatja, és a kormány egyedileg is dönthet a kezességvállalásról. Látszólag nem kerül pénzbe, mégis előfordulhat, hogy az államnak helyt kell állnia. Ennek fedezetére a költségvetésben előirányzatot kell jóváhagyni.

A központi költségvetés kapcsolata a többi alrendszerrel Központi költségvetés: főköltségvetés Egyazon jogszabályban a TB

A központi költségvetés kapcsolata a többi alrendszerrel Központi költségvetés: főköltségvetés Egyazon jogszabályban a TB és az elkülönített alapok költségvetésével. Központi költségvetés: - finanszírozhatja az alapokat, - a helyi önkormányzatoknak jelentős bevételeket juttat. - fizetési garanciájával működik a TB. - helyi önkormányzatok „csődje” esetén az alapszolgáltatásokat finanszírozza.

A költségvetési eljárás magában foglalja: - az előkészítést első kormányzati szakasz - az elfogadást

A költségvetési eljárás magában foglalja: - az előkészítést első kormányzati szakasz - az elfogadást parlamenti szakasz - a végrehajtást második kormányzati szakasz - a végrehajtás ellenőrzését Országgyűlés, Állami Számvevőszék, KEHI

A nemzetgazdasági miniszter, illetve a Kormány tagjainak feladatai A nemzetgazdasági miniszter a költségvetés tervezésének,

A nemzetgazdasági miniszter, illetve a Kormány tagjainak feladatai A nemzetgazdasági miniszter a költségvetés tervezésének, előkészítésének tényleges irányítója. A nemzetgazdasági miniszternek a Kormányon belül a költségvetés előkészítését illetően speciális jogai vannak. A miniszterek elkészítik az általuk irányított terület költségvetését, megtervezetik a bevételek és kiadások összegeit.

A költségvetés elkészítésének kulcsmozzanatai 1) A költségvetési irányelvek meghatározása (nemzetgazdasági miniszter) 2) Az egyes

A költségvetés elkészítésének kulcsmozzanatai 1) A költségvetési irányelvek meghatározása (nemzetgazdasági miniszter) 2) Az egyes területek költségvetési tervezeteinek elkészítése (miniszterek) 3) A nemzetgazdasági miniszter és az egyes miniszterek egyeztetése, alkuja 4) A fennmaradt nézeteltérések eldöntése 5) A költségvetési törvényjavaslat Országgyűlés elé terjesztése 6) A költségvetés elfogadása (Országgyűlés)

A költségvetés elkészítésének rendje • Az államháztartásért felelős miniszter június 30 -áig kidolgozza és

A költségvetés elkészítésének rendje • Az államháztartásért felelős miniszter június 30 -áig kidolgozza és közzéteszi a központi költségvetési tervezés részletes ütemtervét, kereteit, tartalmi követelményeit meghatározó költségvetési irányelveket. • A Kormány a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot egyezteti a Költségvetési Tanáccsal. • A Kormány október 15 -éig benyújtja az Országgyűlésnek költségvetési törvényjavaslatát, és az államháztartás helyzetét bemutató összefoglaló táblázatokat, mérlegeket, fejezeti részletező táblákat, indokolásokat • Az Országgyűlés – általában – december 31 -ig elfogadja a költségvetést.

A parlamenti eljárás szabályai A törvényjavaslat előkészítője és benyújtója a Kormány. A javaslatot minden

A parlamenti eljárás szabályai A törvényjavaslat előkészítője és benyújtója a Kormány. A javaslatot minden bizottság külön véleményezi, majd ezeket a költségvetési bizottság foglalja össze és terjeszti az Országgyűlés elé. A költségvetés bevételeinek és kiadásainak fejezetenkénti összegére, főösszegére, továbbá a költségvetési hiány, illetve többlet mértékére, valamint a központi költségvetés általános tartalékának összegére kizárólag a Költségvetési bizottság nyújthat be módosító javaslatot. A költségvetési törvényjavaslat általános vitája legkorábban a költségvetési törvényjavaslat benyújtását követő 13 nap elteltével kezdhető meg. Második szakasz: a vita már csak a főösszegeket nem érintő javaslatokról szól. Ez zárja le a végszavazás. Végszavazás: • Általában december 31 -ig megtörténik; • Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést, ha a költségvetést március 31 -ig nem fogadja el.

Az átmeneti gazdálkodásról szóló törvény (indemnitás) Ha az Országgyűlés a költségvetési év kezdetéig nem

Az átmeneti gazdálkodásról szóló törvény (indemnitás) Ha az Országgyűlés a költségvetési év kezdetéig nem fogadta el a költségvetést, akkor a Kormány alkotmányos értelemben nem jogosult a kiadások teljesítésére. E helyzet orvoslására szolgál az indemnitás konstrukciója: Ha az Országgyűlés a költségvetési törvényt azon év január 1 -ig, melyre szól, nem alkotta meg, a Kormány köteles haladéktalanul az átmeneti gazdálkodásról törvényjavaslatot az Országgyűlés elé terjeszteni. Hatályos volt 2011. december 31 -ig!!

Az ex lex állapot Ha az Országgyűlés nem fogadta el a költségvetési törvényt, és

Az ex lex állapot Ha az Országgyűlés nem fogadta el a költségvetési törvényt, és az átmeneti gazdálkodásról sem alkotott törvényt, akkor az Alaptörvény egy általános felhatalmazást ad a Kormánynak: AT 36. Cikk (7) Ha a központi költségvetésről szóló törvényt az Országgyűlés a naptári év kezdetéig nem fogadta el, a Kormány jogosult a jogszabályok szerinti bevételeket beszedni és az előző naptári évre a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott kiadási előirányzatok keretei között a kiadásokat időarányosan teljesíteni.

A középtávú tervezés Áht. 29. § (1) A Kormány december 31 -éig egyedi határozatban

A középtávú tervezés Áht. 29. § (1) A Kormány december 31 -éig egyedi határozatban megállapítja a központi költségvetés – a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított fejezetek szerinti bontású – költségvetési bevételeinek és költségvetési kiadásainak, valamint költségvetési egyenlegének a költségvetési évet követő három évre tervezett összegét.

A költségvetés végrehajtásának általános kérdései A költségvetés végrehajtása a kormány joga és felelőssége. Ezt

A költségvetés végrehajtásának általános kérdései A költségvetés végrehajtása a kormány joga és felelőssége. Ezt a nemzetgazdasági miniszter koordinálja. A költségvetési törvény nem keletkeztet pénzkövetelésre szóló jogokat és pénzfizetésre szóló kötelezettségeket, hanem a Kormány számára jelöli ki a költségvetési gazdálkodás határait.

A költségvetés elfogadását követő feladatok Áht. 28. § 202 (1) A fejezeti kezelésű előirányzatok,

A költségvetés elfogadását követő feladatok Áht. 28. § 202 (1) A fejezeti kezelésű előirányzatok, a központi kezelésű előirányzatok és az elkülönített állami pénzalapok költségvetési kiadási előirányzatai felhasználásának szabályait a fejezetet irányító szerv vezetője az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben, a központi költségvetés uniós fejlesztések fejezetébe sorolt fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási szabályait a Kormány rendeletben állapítja meg. Jogalkotási jog hiányában a fejezetet irányító szerv vezetője – az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével – szabályzatot ad ki.

A költségvetési előirányzatok típusai Limitatív előirányzatok: a kifizetések felső határát határozzák meg, túllépésük szankcióval

A költségvetési előirányzatok típusai Limitatív előirányzatok: a kifizetések felső határát határozzák meg, túllépésük szankcióval jár. Becsült előirányzat: ezek általában konkrét jogokhoz, vagy kötelezettségekhez kapcsolódnak, befolyásolásukra a Kormánynak nincs igazán lehetősége.

Eltérés az előirányzatoktól A kiadási előirányzatok nem felhasználási kötelezettséget, hanem jogosultságot jelentenek (limitatív előirányzat).

Eltérés az előirányzatoktól A kiadási előirányzatok nem felhasználási kötelezettséget, hanem jogosultságot jelentenek (limitatív előirányzat). A bevételi előirányzatok becsült előirányzatok, amelyek teljesítendők. A bevételi előirányzatok előirányzat-módosítás nélkül is túlteljesíthetők. A kiadási előirányzatok általában nem léphetők túl. Egyes kiadási előirányzatok előirányzatmódosítás nélkül mégis túlléphetők.

Az elemi költségvetés A költségvetés végrehajtása a költségvetési szervek működése révén valósul meg. A

Az elemi költségvetés A költségvetés végrehajtása a költségvetési szervek működése révén valósul meg. A költségvetési szervek saját költségvetésük alapján működnek. Ezek részletes költségvetését a költségvetési törvény alapján a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője állapítja meg.

Kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok A kötelezettségvállalás és a kifizetés különbözik egymástól. Kötelezettségvállalási felhatalmazás: adott

Kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok A kötelezettségvállalás és a kifizetés különbözik egymástól. Kötelezettségvállalási felhatalmazás: adott összeghatáron belüli kötelezettségvállalásra való költségvetési felhatalmazást jelent. Kifizetési felhatalmazás: annak az összegnek a meghatározása, amely az adott évben az adott célra kifizethető.

Kötelezettségvállalások 36. § (1) A (…) költségvetési év kiadási előirányzatai (…) terhére kötelezettségvállalásra az

Kötelezettségvállalások 36. § (1) A (…) költségvetési év kiadási előirányzatai (…) terhére kötelezettségvállalásra az azokat terhelő korábbi kötelezettségvállalásokkal és más fizetési kötelezettségekkel csökkentett összegű eredeti vagy módosított kiadási előirányzatok (a továbbiakban: szabad előirányzat) mértékéig kerülhet sor. (3) A költségvetési év kiadási előirányzatai terhére történő kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi teljesítésnek - a Kormány rendeletében foglalt kivételekkel - legkésőbb a költségvetési év december 31 -éig meg kell történnie. (5) A Kormány által egyedi határozatban biztosított beruházásösztönzési célú költségvetési támogatások esetén a költségvetési éven túli évek költségvetési kiadási előirányzatai terhére vállalható kötelezettségek felső korlátját a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg. A költségvetési év költségvetési kiadási előirányzatain felül a költségvetési évben a Kormány egyedi döntésével vállalható kötelezettség. (5 a) Az államháztartás önkormányzati alrendszerében több év vagy a költségvetési éven túli év kiadási előirányzata terhére kötelezettségvállalásra az irányító szerv által megállapított, ennek hiányában a költségvetési év kiadási előirányzataival megegyező összegű kiadási előirányzatok szabad előirányzatának mértékéig kerülhet sor, amelynek fedezetét a kötelezettséget vállalónak a tervezésekor biztosítania kell.

Kötelezettségvállalás, utalványozás A kifizetési előirányzatok akkor válnak tényleges pénzfizetéssé, amikor egy adott költségvetési szerv

Kötelezettségvállalás, utalványozás A kifizetési előirányzatok akkor válnak tényleges pénzfizetéssé, amikor egy adott költségvetési szerv feladata teljesítéséhez árut, vagy szolgáltatást vásárol, bért fizet, támogatást nyújt, stb. Kötelezettségvállalásra a költségvetési szerv nevében csak annak vezetője jogosult (átruházható). Csak írásban és az illetékes gazdasági vezető ellenjegyzésével. A szolgáltatás teljesítésének igazolása alapján a kifizetés teljesítését érvényesíteni kell. Utalványozásra, vagyis a kiadás teljesítésének elrendelésére a költségvetési szerv vezetője jogosult (átruházható). Végül az utalványt is ellenjegyeztetni kell.

Átcsoportosítás, a költségvetés módosítása Átcsoportosítás: egyik előirányzat növelése egy másik előirányzat azonos összegű egyidejű

Átcsoportosítás, a költségvetés módosítása Átcsoportosítás: egyik előirányzat növelése egy másik előirányzat azonos összegű egyidejű csökkentése mellett történik. 30. § (1) Az előirányzatok módosítása, átcsoportosítása lehet csak az adott költségvetési évben érvényesülő (a továbbiakban: egyszeri) vagy a költségvetési éven túl tartósan érvényesülő (a továbbiakban: tartós). 31. § (1) A központi kezelésű előirányzatok, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzatait módosítani kell, ha az adott költségvetési bevételre vonatkozó jogszabályi előírások év közben változnak. (4) A központi kezelésű előirányzatok előirányzatai módosítására az Országgyűlés jogosult.

Átcsoportosítás 2. 33. § (1) A fejezetet irányító szerv a Kormány rendeletében meghatározott esetekben

Átcsoportosítás 2. 33. § (1) A fejezetet irányító szerv a Kormány rendeletében meghatározott esetekben a költségvetési évben a fejezeten belül új alcímet, jogcímcsoportot, jogcímet hozhat létre. Más esetben a fejezet címrendjének és a címrend alá rendezett alcímek, jogcímcsoportok módosítására, kiegészítésére a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek esetén a Kormány, a Kormány irányítása alá nem tartozó fejezetek esetén az Országgyűlés egyedi határozatban jogosult. (1 a) Ha az Országgyűlés a központi költségvetésről szóló törvény elfogadását követően olyan központi költségvetési szervet alapított, amelynek költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai a központi költségvetésben önálló fejezetet alkotnak, a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek esetén a Kormány, a nem a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek esetén az Országgyűlés egyedi határozatban jogosult a fejezetrend ezzel összefüggő kiegészítésére. (2) A központi költségvetésről szóló törvény és e törvény eltérő rendelkezése hiányában a központi költségvetésről szóló törvény által megállapított kiadási előirányzatok közötti előirányzat-átcsoportosításra a Kormány irányítása alá tartozó fejezet terhére történő előirányzat-átcsoportosítás esetén a Kormány, a nem a Kormány irányítása alá tartozó fejezet terhére történő előirányzat-átcsoportosítás esetén az Országgyűlés egyedi határozatban jogosult.

A tartalék felhasználása Áht. 21. § (1)163 A központi költségvetésről szóló törvényben rendkívüli kormányzati

A tartalék felhasználása Áht. 21. § (1)163 A központi költségvetésről szóló törvényben rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékot kell képezni az év közben meghozott kormányzati döntésekből következő feladatok finanszírozására és az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó költségvetési bevételek pótlására. (2) A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék előirányzata nem lehet több a központi költségvetésről szóló törvény kiadási főösszegének 2%-ánál, és nem lehet kevesebb 0, 5%-ánál. (3)164 A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartaléknak – az éves hatást tekintve – legfeljebb 40%-a használható fel az első félévben. E mértéktől nagyobb felhasználáshoz az Országgyűlés jóváhagyása szükséges. (4)165 A céltartalék olyan, a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott költségvetési kiadási előirányzat, amely évközi kormányzati intézkedés fedezetéül szolgál, és amelynek célját és rendeltetését egyidejűleg meghatározták, azonban a költségvetési kiadási előirányzat felhasználásának fejezet, cím, alcím szerinti megoszlása a központi költségvetésről szóló törvény elfogadásakor még nem ismert. (5) Ha a központi költségvetésről szóló törvény – ide nem értve a fejezeti általános tartalékot – az (1)–(4) bekezdésben foglaltakon kívül más tartalék létrehozásáról rendelkezik, a központi költségvetésről szóló törvényben meg kell határozni a tartalék célját, felhasználásának módját és feltételeit. (6)166 A központi költségvetésről szóló törvény eltérő rendelkezése hiányában az e § szerinti tartalékok felhasználásáról a Kormány a 33. § (2) bekezdése szerint, egyedi határozatban rendelkezik.

Előirányzat csökkentés, zárolás, törlés A bevételi előirányzatok elmaradása, illetve más kiadások túlteljesülése, illetve a

Előirányzat csökkentés, zárolás, törlés A bevételi előirányzatok elmaradása, illetve más kiadások túlteljesülése, illetve a belső tételek egyenlegének tárgyévet megelőző költségvetési törvényben előírt követelményétől való eltérés esetén a kiadási előirányzatok jogszabályi előírások alapján csökkenthetők, zárolhatók, illetve törölhetők. A csökkentés az előirányzat összegének mérséklése az adott költségvetési évre vonatkozóan. A zárolás az előirányzat egy része vagy egésze adott költségvetési évi felhasználásának időleges, feltételhez kötött korlátozása, felfüggesztése. A törlés az előirányzat felhasználásáról történő végleges lemondás az adott költségvetési évre vonatkozóan.

A veszélyhelyzet 40. § (4) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, vagy ennek

A veszélyhelyzet 40. § (4) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, vagy ennek következményei elhárítása céljából a Kormány e törvény rendelkezéseitől eltérő átmeneti intézkedéseket hozhat, amelyről az Országgyűlés legközelebbi ülésén be kell számolnia. E jogkörében a Kormány a központi költségvetésről szóló törvényben nem szereplő költségvetési kiadásokat teljesíthet és rendkívüli fizetési kötelezettséget írhat elő. (5) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, vagy ennek következményei elhárítása céljából a polgármester e törvény rendelkezéseitől eltérő, a helyi önkormányzat költségvetése körében átmeneti intézkedéseket hozhat, amelyekről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia.

A kincstári rendszer 75. § Az államháztartás alrendszerei költségvetése végrehajtásának pénzügyi lebonyolításával és finanszírozásával

A kincstári rendszer 75. § Az államháztartás alrendszerei költségvetése végrehajtásának pénzügyi lebonyolításával és finanszírozásával összefüggő, központi kezelést igénylő feladatait a kincstár és az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁKK Zrt. ) látja el. 76. § (2) A kincstár feladatai ellátása érdekében jogosult a) törvényben meghatározott körben, mértékben és célra pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására, ideértve a fizetési számla vezetését és a készpénz nélküli fizetési forgalom lebonyolítását is, b) elektronikus pénz kibocsátására, c) az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tekintetében egyes befektetési szolgáltatási tevékenységek végzésére, d) az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek esetén díjazás ellenében a kárpótlási jegyek őrzésével és kezelésével kapcsolatos feladatok ellátására, és e) olyan fizetési eszköz alkalmazására, amely birtokosa rendelkezhet a számla-követeléséről, és ezáltal más számára fizetést teljesíthet, amely rendszerint személyazonosító kód, illetve más hasonló azonosító használatához kötött, ilyen különösen a számlakövetelésről való rendelkezést a telefon vagy számítógép útján biztosító egyéb eszköz (távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköz).

Kincstári egységes számla A kincstár a Magyar Nemzeti Banknál Kincstári Egységes Számla elnevezésű számlával

Kincstári egységes számla A kincstár a Magyar Nemzeti Banknál Kincstári Egységes Számla elnevezésű számlával rendelkezik. A kincstár a Magyar Nemzeti Banknál devizaszámlát nyithat, és azon az e törvényben meghatározott tevékenységével kapcsolatban megszerzett devizát tarthatja és használhatja fel. A Kincstári Egységes Számla a kincstári kör fizetésiszámlavezetési tevékenységgel összefüggő pénzforgaloma lebonyolítását szolgálja.

Kincstári kör, számlák 79. § (1) A kincstári elszámolások körébe az államháztartás központi alrendszerébe

Kincstári kör, számlák 79. § (1) A kincstári elszámolások körébe az államháztartás központi alrendszerébe tartozó jogi személyek és előirányzatok pénzforgalma (a továbbiakban együtt: kincstári kör) tartozik. A kincstári kör fizetési számlái (…) kizárólag a kincstárnál vezethetők. (2) A kincstárban fizetési számlát kötelesek vezetni a) a térségi fejlesztési tanácsok, és azok költségvetési szervként működő munkaszervezetei, b) a megyei önkormányzatok és a megyei önkormányzatok önkormányzati hivatalai, c) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, d) a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, e) az MNV Zrt. , f) a Diákhitel Központ Zrt. , g) h) a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. , i) az Országgyűlés, a Kormány és a megyei önkormányzatok által alapított közalapítványok, és j) az olyan nonprofit gazdasági társaságok, amelyekben az állam legalább többségi befolyással rendelkezik k) a Nemzeti Üdülési Szolgálat [az a)-k pont a továbbiakban együtt: kincstári körön kívüli számlatulajdonosok]. (3) A kincstári körön kívüli számlatulajdonosok - a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kivételével hitelintézetnél forintban vezetett fizetési számlával, illetve az MNV Zrt. , a Diákhitel Központ Zrt. , és a nonprofit gazdasági társaságok kivételével – értékpapírszámlával a nem rendelkezhetnek.

Számlavezetés az államháztartás önkormányzati alrendszerében 84. § (1) A települési önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat,

Számlavezetés az államháztartás önkormányzati alrendszerében 84. § (1) A települési önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, és a társulás fizetési számláját választása alapján egy belföldi hitelintézet vagy a kincstár vezeti.

A költségvetési ellenőrzés általános kérdései A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése: - főszabályként utólagos, az adott

A költségvetési ellenőrzés általános kérdései A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése: - főszabályként utólagos, az adott költségvetési év utáni tevékenység, - egyrészt megnyilvánul az Országgyűlés törvényhozási aktusában zárszámadás - másrészt tartalmaz(hat) konkrét ellenőrzési formákat is pl. Állami Számvevőszék, KEHI, NFM TVI, VM TVI - harmadrészt: makroszinten: Költségvetési Tanács

A zárszámadás fogalma A költségvetést az Országgyűlés fogadja el annak végrehajtását is – közvetlenül

A zárszámadás fogalma A költségvetést az Országgyűlés fogadja el annak végrehajtását is – közvetlenül – ellenőrizheti. A zárszámadás tartalmazza a költségvetés végrehajtásának tényeit, a tervezett és megvalósult bevételek és kiadások összevetését.

A zárszámadás elfogadása mindig a költségvetési év lezárása után történik. A Kormány a zárszámadásról

A zárszámadás elfogadása mindig a költségvetési év lezárása után történik. A Kormány a zárszámadásról szóló törvényjavaslatot a költségvetési évet követő év szeptember 30 -ig terjeszti az Országgyűlés elé. A zárszámadásról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés elé történő terjesztést megelőzően két hónappal megküldi az Állami Számvevőszéknek. A zárszámadási törvényjavaslatot az Országgyűlés az Állami Számvevőszék jelentésével együtt tárgyalja meg.

Az Állami Számvevőszék 43. cikk (1) Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés pénzügyi és gazdasági

Az Állami Számvevőszék 43. cikk (1) Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve. Az Állami Számvevőszék törvényben meghatározott feladatkörében ellenőrzi a központi költségvetés végrehajtását, az államháztartás gazdálkodását, az államháztartásból származó források felhasználását és a nemzeti vagyon kezelését. Az Állami Számvevőszék ellenőrzéseit törvényességi, célszerűségi és eredményességi szempontok szerint végzi. (2) Az Állami Számvevőszék elnökét az Országgyűlés az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával tizenkét évre választja meg. (3) Az Állami Számvevőszék elnöke az Állami Számvevőszék tevékenységéről évente beszámol az Országgyűlésnek. (4) Az Állami Számvevőszék szervezetének és működésének részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg.

A számvevőszéki ellenőrzés keretében az Állami Számvevőszék az államháztartás forrásainak, azok felhasználásának és a

A számvevőszéki ellenőrzés keretében az Állami Számvevőszék az államháztartás forrásainak, azok felhasználásának és a vagyonnal való gazdálkodásának az ellenőrzését végzi. Az ÁSZ általános hatáskörű ellenőrző szerv, amely kizárólag az Országgyűlésnek van alárendelve. A kormány nem utasíthatja, de kérésére eseti ellenőrzést végezhet.

Az ÁSZ feladatai Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés számára véleményt ad a központi költségvetésről

Az ÁSZ feladatai Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés számára véleményt ad a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat megalapozottságáról, a bevételi előirányzatok teljesíthetőségéről, az állami kötelezettségvállalással járó beruházási előirányzatok felhasználásának törvényességéről és célszerűségéről. Az Állami Számvevőszék az államháztartás gazdálkodásának ellenőrzése keretében ellenőrzi a központi költségvetési fejezetet irányító szerv és a fejezetbe sorolt költségvetési szervek működését, a fejezetbe tartozó központi kezelésű előirányzatok és fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználását, valamint a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és ezek társulása gazdálkodását. Az Állami Számvevőszék az államháztartásból származó források felhasználásának keretében ellenőrzi a központi költségvetésből gazdálkodó szervezeteket (intézményeket), valamint az államháztartásból nyújtott támogatás vagy az államháztartásból meghatározott célra ingyenesen juttatott vagyon felhasználását a helyi önkormányzatoknál, az országos és helyi nemzetiségi önkormányzatoknál, a közalapítványoknál (ide értve a közalapítvány által alapított gazdasági társaságot is), a köztestületeknél, a közhasznú szervezeteknél, a gazdálkodó szervezeteknél, az egyesületeknél, az alapítványoknál és az egyéb kedvezményezett szervezeteknél. Amennyiben a kedvezményezett szervezet az államháztartásból támogatásban – ide nem értve a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése alapján történő átutalását – vagy ingyenes vagyonjuttatásban részesül, gazdálkodási tevékenységének egésze ellenőrizhető.

Az Állami Számvevőszék ellenőrzi • az államháztartás körébe tartozó vagyon kezelését, a vagyonnal való

Az Állami Számvevőszék ellenőrzi • az államháztartás körébe tartozó vagyon kezelését, a vagyonnal való gazdálkodást, az állami tulajdonban (résztulajdonban) vagy többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek vagyonérték-megőrző és vagyongyarapító tevékenységét, az államháztartás körébe tartozó vagyon elidegenítésére, illetve megterhelésére vonatkozó szabályok betartását; • ellenőrizheti az állami vagy önkormányzati tulajdonban (résztulajdonban) lévő gazdálkodó szervezetek vagyongazdálkodását. • a központi költségvetés, TB alapok, elkülönített alapok végrehajtásáról készített zárszámadást. • az adóhatóságok adóztatási és egyéb bevételszerző tevékenységét, valamint a vámhatóság tevékenységét. • ellenőrzi az MNB gazdálkodását és a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényben foglaltak alapján folytatott, az alapvető feladatok körébe nem tartozó tevékenységét. E körben az Állami Számvevőszék azt ellenőrzi, hogy az MNB a jogszabályoknak, az alapszabályának és a közgyűlése határozatának megfelelően működik-e. • törvényességi szempontok szerint ellenőrzi a) a pártok gazdálkodását, b) a pártok országgyűlési képviselőcsoportjai számára az Országgyűlés által folyósított hozzájárulás felhasználását, c) az egyházi jogi személyek vagy azok nevelési-oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális vagy sporttevékenység végzésére létrehozott, a bevett egyház belső szabálya szerint jogi személyiséggel nem rendelkező intézménye részére az államháztartásból nem hitéleti célra nyújtott támogatás felhasználását, valamint d) a nemzetbiztonsági szolgálatok speciális működési költségkeret felhasználására vonatkozó adatait.

Az ÁSZ ellenőrzése 23. § (1) Az Állami Számvevőszék az általa végzett ellenőrzések szakmai

Az ÁSZ ellenőrzése 23. § (1) Az Állami Számvevőszék az általa végzett ellenőrzések szakmai szabályait, módszereit maga alakítja ki, és a kialakított szabályokat nyilvánosságra hozza. (2) Az Állami Számvevőszék jogszabályi kötelezettség alapján részére megküldött tájékoztatók, vagy a hozzá érkezett tájékoztatási célú információk, jelzések és egyéb dokumentumok alapján a) ellenőrzést végezhet, b) külön jogszabályban foglalt felhatalmazás esetén jogorvoslati eljárást kezdeményezhet, c) a tudomására jutott adatokról, tényekről a 27. § (7) bekezdésének megfelelően az eljárásra, intézkedésre jogosult illetékes állami szervet értesíti, d) a tudomására jutott adatokat, tényeket a folyamatban lévő ellenőrzései keretében vagy ellenőrzéseinek tervezése során hasznosítja. 32. § (1) Az Állami Számvevőszék az általa végzett ellenőrzésekről jelentést készít. A jelentés tartalmazza a feltárt tényeket, az ezeken alapuló megállapításokat, következtetéseket. (2) Az Országgyűlésnek benyújtott, valamint a Kormány felkérésére végzett ellenőrzésről szóló jelentést az Állami Számvevőszék elnöke írja alá. Az általa aláírt jelentés adatainak és megállapításainak valódiságáért és helytállóságáért felelősséggel tartozik. A többi jelentés felelősségi rendjét, valamint kiadmányozási jogát az elnök a Szervezeti és Működési Szabályzatban határozza meg. (3) Az Állami Számvevőszék jelentése nyilvános. 33. § (1) Az Állami Számvevőszék az ellenőrzési megállapításait tartalmazó jelentését megküldi az ellenőrzött szervezetőjének. Az ellenőrzött szervezetője köteles a jelentésben foglalt megállapításokhoz kapcsolódó intézkedési tervet összeállítani, és azt a jelentés kézhezvételétől számított harminc napon belül az Állami Számvevőszék részére megküldeni.

Számvevőszéki intézkedések 30. § (1) Ha az Állami Számvevőszék az ellenőrzése során bűncselekmény gyanúját

Számvevőszéki intézkedések 30. § (1) Ha az Állami Számvevőszék az ellenőrzése során bűncselekmény gyanúját állapítja meg, megállapításait köteles az illetékes hatósággal haladéktalanul közölni. Egyéb jogellenes cselekmény esetén a felelősség tisztázását, érvényesítését kezdeményezheti. A megkeresett szervezet az eljárás megindításával kapcsolatos álláspontjáról - törvény eltérő rendelkezése hiányában - hatvan napon belül, az eljárás eredményéről pedig annak befejezését követően harminc napon belül tájékoztatni köteles az Állami Számvevőszéket. 31. § (1) Amennyiben az ellenőrzés rendeltetésellenes vagy pazarló felhasználást tár fel, illetve az ellenőrzött szervezet által a pénzeszközök kezelésére vonatkozó szabályok súlyos megsértésével történő károkozást, illetve ennek veszélyét állapítja meg, a kár megelőzése, illetve enyhítése érdekében az Állami Számvevőszék elnöke az illetékes hatósághoz, illetve szervezethez (a továbbiakban együtt: hatóság) fordulhat a) a munkabérek folyósításának kivételével az előirányzat-felhasználási keret zárolása, b) az államháztartás valamelyik alrendszeréből nyújtott támogatások folyósításának felfüggesztése, c) a személyi jövedelemadó 1%-ából történő felajánlásokból való részesedés lehetőségének felfüggesztése, d) bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén az ellenőrzött szervezet tulajdonában vagy kezelésében lévő, az államháztartási vagyon körébe tartozó vagyonelem tekintetében zár alá vétel elrendelése érdekében.

A kormányzati ellenőrzés A kormányzati költségvetési ellenőrzés esetében mind az ellenőrző, mind az ellenőrzött

A kormányzati ellenőrzés A kormányzati költségvetési ellenőrzés esetében mind az ellenőrző, mind az ellenőrzött szerv a Kormány irányítása alá tartozik. A kormányzati ellenőrzés szerve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI).

Mire terjed ki a kormányzati ellenőrzés? Áht. 63. § (1) A kormányzati ellenőrzési szerv

Mire terjed ki a kormányzati ellenőrzés? Áht. 63. § (1) A kormányzati ellenőrzési szerv ellenőrzési jogköre kiterjed a) a kormánydöntések végrehajtásának ellenőrzésére, b) az európai uniós forrásból, illetve az állam nevében kötött nemzetközi szerződés alapján finanszírozott egyéb programból nyújtott támogatás felhasználásának, a Kormány irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzata, elkülönített állami pénzalapok előirányzata felhasználásának, valamint a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek kormányzati ellenőrzésére, c) a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, a köztestületeknek, az alapítványoknak és az egyesületeknek nyújtott költségvetési támogatások és az államháztartás központi alrendszeréből nyújtott más támogatások – ideértve a nemzetközi szerződések alapján kapott támogatásokat és segélyeket is –, és az említett szervezetek részére meghatározott célra ingyenesen juttatott állami vagyon felhasználásának ellenőrzésére, d) a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba tartozó és állami tulajdonban álló, valamint az olyan gazdasági társaságok – ide nem értve a Magyar Nemzeti Bankot – ellenőrzésére, amelyekben az állam többségi befolyással rendelkezik, e) azon alapítványok, közalapítványok ellenőrzésére, amelyek felett az alapítói jogokat a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv gyakorolja, vagy az államháztartás központi alrendszeréből támogatásban részesülnek, f) az állami kezesség vállalása és beváltása jogosságának ellenőrzésére, ideértve a központi költségvetés, valamint a tartozás eredeti kötelezettjénél és jogosultjánál a kezességi szerződés feltételei betartásának ellenőrzését, h) az a)–f) pontban foglaltakkal összefüggésben létrejött jogviszonyokra, valamint azon szerződő felekre is, amelyek a jogviszony teljesítésében közvetlen vagy közvetett módon közreműködnek, és j) működési célú költségvetési támogatás nyújtása esetén a kedvezményezett működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére.

Mire nem terjed ki a kormányzati ellenőrzés? A helyi önkormányzatok költségvetéseire, továbbá • az

Mire nem terjed ki a kormányzati ellenőrzés? A helyi önkormányzatok költségvetéseire, továbbá • az Országgyűlés • a Köztársasági Elnökség • az Alkotmánybíróság • az Alapvető Jogok Biztosa • az Állami Számvevőszék • a bíróságok • az ügyészségek • a Gazdasági Versenyhivatal • az MTA, az MMA költségvetési fejezeteire

Szankciók 66. § (1) Ha a kormányzati ellenőrzési szerv ellenőrzése során a közpénzek vagy

Szankciók 66. § (1) Ha a kormányzati ellenőrzési szerv ellenőrzése során a közpénzek vagy az állami vagyon jogszabálysértő, rendeltetésellenes vagy pazarló felhasználását és ezzel összefüggésben károkozást vagy ennek veszélyét állapítja meg, a kár megelőzése, enyhítése érdekében az illetékes hatósághoz, illetve szervezethez fordulhat a) a munkabérek és az ahhoz kapcsolódó közterhek folyósításának kivételével a kincstárnál vagy hitelintézetnél vezetett fizetési számlák zárolása, b) az államháztartás központi alrendszeréből nyújtott költségvetési támogatások folyósításának felfüggesztése, c) a személyi jövedelemadó 1%-ából történő felajánlások folyósításának felfüggesztése, és d) az ellenőrzött szerv, szervezet részére visszatérítendő általános forgalmi adó folyósításának felfüggesztése céljából. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben a megkeresett hatóság, szervezet köteles a megkeresés kézhezvételét követő tizenöt napon belül a szükséges intézkedéseket megtenni, és erről a kormányzati ellenőrzési szerv elnökét írásban értesíteni.

Belső ellenőrzés 70. § (1) A belső ellenőrzés kialakításáról, megfelelő működtetéséről és függetlenségének biztosításáról

Belső ellenőrzés 70. § (1) A belső ellenőrzés kialakításáról, megfelelő működtetéséről és függetlenségének biztosításáról a költségvetési szerv vezetője köteles gondoskodni. A belső ellenőrzést végző személy vagy szervezet tevékenységét a költségvetési szerv vezetőjének közvetlenül alárendelve végzi, jelentéseit közvetlenül a költségvetési szerv vezetőjének küldi meg. Az irányító szerv belső ellenőrzést végezhet a) az irányítása alá tartozó bármely költségvetési szervnél, b) a saját vagy az irányítása, felügyelete alá tartozó költségvetési szerv használatába, vagyonkezelésébe adott nemzeti vagyonnal való gazdálkodás tekintetében, c) az irányító szerv által nyújtott költségvetési támogatások felhasználásával kapcsolatosan a kedvezményezetteknél és a lebonyolító szerveknél, és d) az irányítása alá tartozó bármely, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 1. § a) pontjában meghatározott köztulajdonban álló gazdasági társaságnál.

Költségvetési szervek 1. Áht. 7. § 21 (1) A költségvetési szerv jogszabályban vagy alapító

Költségvetési szervek 1. Áht. 7. § 21 (1) A költségvetési szerv jogszabályban vagy alapító okiratban meghatározott közfeladat ellátására létrejött jogi személy. (2) A költségvetési szerv tevékenysége lehet a) alaptevékenység, amely a létrehozásáról rendelkező jogszabályban, alapító okiratában a szakmai alapfeladataként meghatározott, valamint a szakmai alapfeladatai ellátását elősegítő más, nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység, b) vállalkozási tevékenység, amely haszonszerzés céljából, államháztartáson kívüli forrásból, nem kötelezően végzett termelő-, szolgáltató-, értékesítő tevékenység. Áht. 8/A. § (1) Az Országgyűlés vagy a Kormány által alapított költségvetési szerv alapításáról jogszabályban, más alapító szerv által alapított költségvetési szerv esetén alapító okiratban kell rendelkezni. Jogszabállyal alapított költségvetési szerv esetén – a jogszabályban megjelölt alapítási időpontot megelőzően – a költségvetési szerv alapításáról alapító okiratot is ki kell adni.

Költségvetési szervek 2. Áht. 7/A. § Költségvetési szerv akkor alapítható, ha a közfeladat alaptevékenységként

Költségvetési szervek 2. Áht. 7/A. § Költségvetési szerv akkor alapítható, ha a közfeladat alaptevékenységként való ellátása ekként biztosítható, a működéséhez szükséges feltételek adottak, az ellátandó feladat hatékonyan teljesíthető és a költségvetési szerv működtetéséhez szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre áll. Áht. 8. § (1) Költségvetési szerv alapítására jogosult a) központi költségvetési szerv esetén az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter, b) helyi önkormányzati költségvetési szerv esetén a helyi önkormányzat – a közös önkormányzati hivatal esetén a Mötv. -ben foglaltak szerint az érintett helyi önkormányzatok –, a helyi önkormányzatok társulása, a térségi fejlesztési tanács, az átalakult nemzetiségi önkormányzat, c) nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetén a nemzetiségi önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzatok társulása, d) köztestületi költségvetési szerv esetén a köztestület

Költségvetési szervek 3. 10. § (1) A költségvetési szerv vezetője felelős a közfeladatok jogszabályban,

Költségvetési szervek 3. 10. § (1) A költségvetési szerv vezetője felelős a közfeladatok jogszabályban, alapító okiratban, belső szabályzatban foglaltaknak megfelelő ellátásáért, valamint a költségvetési szerv számára jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítéséért. (2) A költségvetési szerv vezetője - helyettesítés kivételével - más költségvetési szervnél nem lehet vezető. (4) A költségvetési szerv (…) gazdasági szervezettel rendelkezik. A gazdasági szervezetet a Kormány rendeletében meghatározott képesítéssel rendelkező gazdasági vezető vezeti. (4 a) A gazdasági szervezet feladatait, ha a költségvetési szerv éves átlagos statisztikai állományi létszáma a 100 főt nem éri el, a) az irányító szerv, az államháztartás önkormányzati alrendszerében az önkormányzati hivatal vagy b) az irányító szerv döntése alapján az irányító szerv irányítása alá tartozó, gazdasági szervezettel rendelkező más költségvetési szerv látja el. (5) A költségvetési szervezetét, feladatai ellátásának részletes belső rendjét és módját szervezeti és működési szabályzat állapítja meg. (6) A költségvetési szerv képviseletét a költségvetési szerv vezetője látja el, amely jogkör gyakorlása jogszabályban vagy a költségvetési szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint – esetenként vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve – a költségvetési szerv vezetőjének helyettesére vagy más dolgozójára ruházható át.

A társadalombiztosítás fogalma Az államháztartás részét képező társadalombiztosítás a társadalom közös biztosítási és szolidaritási

A társadalombiztosítás fogalma Az államháztartás részét képező társadalombiztosítás a társadalom közös biztosítási és szolidaritási elvek alapján működő - kockázatvállaláson alapuló kötelező biztosítási rendszere. Az államháztartás társadalombiztosítási alrendszerét a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap költségvetései alkotják.

A társadalombiztosítás két fő biztosítási ága A társadalombiztosítás két biztosítási ága: • a nyugdíjbiztosítás

A társadalombiztosítás két fő biztosítási ága A társadalombiztosítás két biztosítási ága: • a nyugdíjbiztosítás és • az egészségbiztosítás. A pénzügyi folyamatok a biztosítási ágak önálló pénzügyi alapjain: • a Nyugdíjbiztosítási Alapon és • az Egészségbiztosítási Alapon keresztül bonyolódnak.

A felosztó-kirovó rendszer A rendszer lényege, hogy az adóztatáshoz hasonlóan, a biztosítás terheit az

A felosztó-kirovó rendszer A rendszer lényege, hogy az adóztatáshoz hasonlóan, a biztosítás terheit az aktuális jövedelemtulajdonosok viselik. Az egyes befizetések nem különülnek el, nincsenek önállóan nyilvántartva és nem az összes befizetés függvényben lesz meghatározva az az összeg, ami a biztosítási szolgáltatásként kifizetésre kerül.

A tőkefedezeti rendszer (2011 -ig) Ha a befizetéseket hosszú távú tőkebefektetésnek tekintjük, gondoskodva ezek

A tőkefedezeti rendszer (2011 -ig) Ha a befizetéseket hosszú távú tőkebefektetésnek tekintjük, gondoskodva ezek értékének megőrzéséről, akkor a befizetések és a kifizetett juttatások megfelelő arányosságát megvalósító rendszer alakítható ki, amelyben a befizetések az igénybevételkor is képesek biztosítani a kifizetendő szolgáltatások pénzügyi alapját.

A társadalombiztosítási jogviszony jellegzetességei 1. A társadalombiztosítási jogviszony járulékos jellegű jogviszony. 2. Az alapjául

A társadalombiztosítási jogviszony jellegzetességei 1. A társadalombiztosítási jogviszony járulékos jellegű jogviszony. 2. Az alapjául szolgáló jogviszonnyal egy időben jön létre. 3. A törvény erejénél fogva jön létre. 4. A jogviszony létrejöttekor a társadalombiztosítási jogok (pl. az ellátásokra) és kötelezettségek (járulékfizetés) azonnal beállnak.

A magán nyugdíjbiztosítás 1998 óta az „állami” nyugdíjrendszert kötelező magánnyugdíj-biztosítási rendszer egészíti ki. 2011:

A magán nyugdíjbiztosítás 1998 óta az „állami” nyugdíjrendszert kötelező magánnyugdíj-biztosítási rendszer egészíti ki. 2011: radikális átalakítás E jogviszony: - szintén járulékos jellegű - a törvény erejénél fogva jön létre - kötelező - tőkefedezeti elven (egyéni számlás rendszerben) működik.

Az elkülönített állami pénzalapok Az elkülönített állami pénzalap az állam egyes feladatait részben államháztartáson

Az elkülönített állami pénzalapok Az elkülönített állami pénzalap az állam egyes feladatait részben államháztartáson kívüli forrásokból finanszírozó olyan alap, amely működésének jellege az államháztartáson belül elkülönített finanszírozást tesz szükségessé. Jelenleg öt elkülönített alap működik: - Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap - Nemzeti Foglalkoztatási Alap - Bethlen Gabor Alap - Központi Nukleáris Pénzügyi Alap - Nemzeti Kulturális Alap

Az elkülönített állami pénzalapok jellemzői, létrehozataluk feltételei Alapot létrehozni csak törvénnyel lehet, amelyben meg

Az elkülönített állami pénzalapok jellemzői, létrehozataluk feltételei Alapot létrehozni csak törvénnyel lehet, amelyben meg kell határozni • az alap rendeltetését, • bevételi forrásait, • a teljesíthető kiadások körét, • valamint az alappal való rendelkezésre jogosult, a felhasználásért felelős minisztert. Az alap létrehozásának feltétele, hogy a meghatározott feladatok állami ellátásához részben célzott adójellegű befizetések, államháztartáson kívülről származó források legyenek közvetlenül hozzárendelhetők.

Az önkormányzatok Alaptörvényben rögzített feladatai, jogai 32. cikk (1) A helyi önkormányzat a helyi

Az önkormányzatok Alaptörvényben rögzített feladatai, jogai 32. cikk (1) A helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között e) gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat; f) meghatározza költségvetését, annak alapján önállóan gazdálkodik; g) e célra felhasználható vagyonával és bevételeivel kötelező feladatai ellátásának veszélyeztetése nélkül vállalkozást folytathat; h) dönt a helyi adók fajtájáról és mértékéről;

Az önkormányzatok költségvetésének általános szabályai A települési önkormányzat költségvetése és a nemzetiségi önkormányzatok költségvetése

Az önkormányzatok költségvetésének általános szabályai A települési önkormányzat költségvetése és a nemzetiségi önkormányzatok költségvetése az államháztartás helyi szintje. Az Országgyűlés a költségvetési törvényben • meghatározza – a helyi önkormányzatok központilag szabályozott adókból származó részesedését, – a helyi önkormányzatok normatív központi költségvetési hozzájárulásai címeit és összegét, – a helyi önkormányzatoknak juttatandó címzett, cél- és egyéb támogatásokat, valamint • megállapítja a helyi önkormányzatokat, illetve a helyi kisebbségi önkormányzatokat megillető támogatások elosztási és folyósítási rendjét.

Az önkormányzatok költségvetési bevételei Az önkormányzat a feladatai ellátásának feltételeit 1. saját bevételekből, 2.

Az önkormányzatok költségvetési bevételei Az önkormányzat a feladatai ellátásának feltételeit 1. saját bevételekből, 2. átengedett központi adókból, 3. más gazdálkodó szervektől átvett bevételekből (esetleges), 4. központi költségvetési normatív hozzájárulásokból, 5. valamint címzett, cél és kiegészítő támogatásokból teremti meg.

A saját bevételek Saját bevételek: a) a helyi adók; b) saját tevékenységből, vállalkozásból és

A saját bevételek Saját bevételek: a) a helyi adók; b) saját tevékenységből, vállalkozásból és az önkormányzati vagyon hozadékából származó nyereség, osztalék kamat és bérleti díj; c) átvett pénzeszközök; d) törvény alapján az önkormányzatot megillető illeték, bírság, díj; e) az önkormányzat és intézményei egyéb sajátos bevételei.

Az átengedett központi adók Az Országgyűlés által külön törvényben átengedett központi adók: a) a

Az átengedett központi adók Az Országgyűlés által külön törvényben átengedett központi adók: a) a magánszemélyek jövedelemadójának meghatározott része (mára nagyon leszűkült), b) az egyéb megosztott adók (Pl. gépjárműadó 40%).

A normatív állami támogatások Az Országgyűlés normatív költségvetési hozzájárulást állapít meg a települések különböző

A normatív állami támogatások Az Országgyűlés normatív költségvetési hozzájárulást állapít meg a települések különböző mutatók alapján. A központi költségvetésben meghatározott összeg felhasználásra vonatkozó kötöttség nélkül, közvetlenül megilleti a helyi önkormányzatokat, illetőleg a törvény által meghatározott körben a feladatot ellátó önkormányzatot.

A normatív állami támogatások I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA 1. A települési

A normatív állami támogatások I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA 1. A települési önkormányzatok működésének támogatása a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása b) Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás alaptámogatása (zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok, közvilágítás, köztemető, közutak fenntartásának alaptámogatása c) Egyéb önkormányzati feladatok támogatása d) Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása e) Üdülőhelyi feladatok támogatása 2. Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása 3. Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 4. Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása II. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 1. Óvodapedagógusok és az óvodapedagógusok nevelőmunkáját közvetlenül segítők bértámogatása 2. Óvodaműködtetési támogatás 3. Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása III. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK SZOCIÁLIS, GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKÉTKEZTETÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 1. Szociális ágazati összevont pótlék 2. A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása 3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása 4. A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása 5. Intézményi gyermekétkeztetés támogatása 6. A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatása 7. Kiegészítő támogatás a bölcsődében, mini bölcsődében foglalkoztatott, felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők és szakemberek béréhez IV. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK KULTURÁLIS FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 1. Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása 2. A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

A céltámogatások Az Országgyűlés meghatározza a társadalmilag kiemelt célokat. E célokhoz kapcsolódó támogatások mértékét

A céltámogatások Az Országgyűlés meghatározza a társadalmilag kiemelt célokat. E célokhoz kapcsolódó támogatások mértékét és feltételeit törvény tartalmazza. A helyi önkormányzatok egyedileg és közösen is igényelhetnek céltámogatást. A feltételeknek megfelelő önkormányzat a céltámogatásra jogosult. A céltámogatás kizárólag az adott célra használható fel.

A címzett támogatások Az Országgyűlés egyes nagy költségigényű beruházási feladatok megvalósítására meghatározott helyi önkormányzatoknak

A címzett támogatások Az Országgyűlés egyes nagy költségigényű beruházási feladatok megvalósítására meghatározott helyi önkormányzatoknak címzett támogatást nyújthat. A címzett támogatás kizárólag a meghatározott célra fordítható.

A kiegészítő (címzett és cél-) támogatások I. Működési célú támogatások 1. Lakossági víz- és

A kiegészítő (címzett és cél-) támogatások I. Működési célú támogatások 1. Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 2. A kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi önkormányzat általi ellátásának támogatása 4. A kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladat támogatása 5. A települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása 8. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ideiglenes begyűjtésére kijelölt közérdekű közszolgáltató meg nem térülő költségeinek támogatása 9. A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatása II. Felhalmozási célú támogatások 1. Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 2. Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések 3. Óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatása 4. Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása III. Önkormányzatok rendkívüli támogatása V. Vis maior támogatás

A helyi önkormányzat költségvetése A helyi önkormányzat a költségvetését önállóan, költségvetési rendeletben állapítja meg.

A helyi önkormányzat költségvetése A helyi önkormányzat a költségvetését önállóan, költségvetési rendeletben állapítja meg. 23. § (2) A helyi önkormányzat költségvetése tartalmazza a) a helyi önkormányzat költségvetési bevételi előirányzatait és költségvetési kiadási előirányzatait) működési bevételek és működési kiadások, felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások, kiemelt előirányzatok, és kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok szerinti bontásban, b) a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek költségvetési bevételi előirányzatait és költségvetési kiadási előirányzatait kiemelt előirányzatok, kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok szerinti bontásban, c) a költségvetési egyenleg összegét működési bevételek és működési kiadások egyenlege és a felhalmozási bevételek és a felhalmozási kiadások egyenlege szerinti bontásban, d) a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló, (…) finanszírozási bevételi előirányzatokat, e) a d) ponton túli költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási bevételi előirányzatokat és finanszírozási kiadási előirányzatokat, f) a költségvetési év azon fejlesztési céljait, amelyek megvalósításához a Gst 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé, az adósságot keletkeztető ügyletek várható együttes összegével együtt, g) a Gst 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és az önkormányzati garanciákból és önkormányzati kezességekből fennálló kötelezettségeit az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a garancia, kezesség érvényesíthetőségéig, és a Gst 45. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit, és h) a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos hatásköröket, (…). (3) A költségvetési rendeletben elkülönítetten szerepel az évközi többletigények, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgáló általános tartalék és céltartalék.

A helyi önkormányzat költségvetése II. 24. § (2) A jegyző, a költségvetési rendelet-tervezetet a

A helyi önkormányzat költségvetése II. 24. § (2) A jegyző, a költségvetési rendelet-tervezetet a hároméves középtávú terv szerinti tervszámoknak megfelelően készíti elő. A tervszámoktól csak a külső gazdasági feltételeknek a tervszámok elfogadását követően bekövetkezett lényeges változása esetén térhet el, az eltérést és annak indokát a költségvetési rendelet-tervezet indokolásában ismertetni kell. (3) A jegyző által előkészített költségvetési rendelet-tervezetet a polgármester február 15 -éig, ha a központi költségvetésről szóló törvényt az Országgyűlés a naptári év kezdetéig nem fogadta el, a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő 45. napig nyújtja be a képviselő-testületnek.

Átmeneti gazdálkodás, ex-lex Áht. 25. § (1) Ha a költségvetési rendeletet a képviselő-testület a

Átmeneti gazdálkodás, ex-lex Áht. 25. § (1) Ha a költségvetési rendeletet a képviselő-testület a költségvetési évben legkésőbb március 15 -ig nem fogadta el, az átmeneti gazdálkodásról rendeletet alkot, amelyben felhatalmazást ad, hogy a helyi önkormányzat és költségvetési szervei a bevételeiket folytatólagosan beszedhessék, kiadásaikat teljesítsék. (2) Az átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletben meg kell határozni a felhatalmazás időtartamát. A felhatalmazás az új költségvetési rendelet hatálybalépésének napján megszűnik. (3) Ha a képviselő-testület a költségvetési rendeletet a költségvetési év kezdetéig vagy az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet hatályvesztéséig nem alkotta meg, és az átmeneti gazdálkodásról rendeletet nem alkotott, vagy az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet hatályát vesztette, a polgármester jogosult a helyi önkormányzatot megillető bevételek beszedésére és az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítésére.

Költségvetés módosítása Áht. 34. § (1) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenő bevételek és

Költségvetés módosítása Áht. 34. § (1) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenő bevételek és kiadások módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel a képviselő-testület dönt. (2) A helyi önkormányzat költségvetési rendelete a polgármester számára lehetővé teheti a helyi önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítást. (3) A helyi önkormányzati költségvetési szerv bevételi előirányzatai és kiadási előirányzatai a Kormány rendeletében meghatározott esetben a helyi önkormányzati költségvetési szerv saját hatáskörében módosíthatóak, a kiadási előirányzatok egymás között átcsoportosíthatóak. (4) A képviselő-testület a (2) és (3) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzatátcsoportosítás átvezetéseként – az első negyedév kivételével – negyedévenként, a döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31 -i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés – a helyi önkormányzatot érintő módon – a (…) támogatások költségvetési kiadási előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.

A költségvetési beszámoló Az év végi költségvetési beszámoló az önkormányzat zárszámadása. Áht. 91. §

A költségvetési beszámoló Az év végi költségvetési beszámoló az önkormányzat zárszámadása. Áht. 91. § (1) A helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő 30 napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A zárszámadási rendelet tervezetével együtt a képviselő-testület részére tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstár ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését. (2) A zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni: a) a 24. § (4) bekezdése szerinti mérlegeket, kimutatásokat azzal, hogy az előirányzat felhasználási terven a pénzeszközök változásának bemutatását kell érteni, b) a helyi önkormányzat adósságának állományát lejárat, a Gst. 3. §-a szerinti adósságot keletkeztető ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban, c) a vagyonkimutatást, és d) a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását.

Az önkormányzatok ellenőrzése Az ellenőrzés fajtái: Számvevőszéki ellenőrzés: külső ellenőrzés: támogatások felhasználása, adóztatási tevékenység,

Az önkormányzatok ellenőrzése Az ellenőrzés fajtái: Számvevőszéki ellenőrzés: külső ellenőrzés: támogatások felhasználása, adóztatási tevékenység, illetékhivatalok tevékenysége. Csak törvényességi ellenőrzés! Kincstári ellenőrzés Belső ellenőrzés A pénzügyi bizottság a) véleményezi az éves költségvetési javaslatot és a végrehajtásáról szóló féléves, éves beszámoló tervezeteit; b) figyelemmel kíséri a költségvetési bevételek alakulását, különös tekintettel a saját bevételekre, a vagyonváltozás (vagyon növekedés, -csökkenés) alakulását, értékeli az azt előidéző okokat; c) vizsgálja az adósságot keletkeztető kötelezettségvállalás indokait és gazdasági megalapozottságát, ellenőrizheti a pénzkezelési szabályzat megtartását, a bizonylati rend és a bizonylati fegyelem érvényesítését; d) ellátja a képviselő-testület rendeletében meghatározott feladatokat.

Az államadósság fogalma Fogalma: Az államadósság minden olyan hitelviszonyon alapuló fizetési kötelezettség, amely az

Az államadósság fogalma Fogalma: Az államadósság minden olyan hitelviszonyon alapuló fizetési kötelezettség, amely az államháztartás valamelyik alrendszerét terheli. 3. § (1) Adósságot keletkeztető ügylet és annak értéke: a) hitel, kölcsön felvétele, átvállalása a folyósítás, átvállalás napjától a végtörlesztés napjáig, és annak aktuális tőketartozása, b) a számvitelről szóló törvény (a továbbiakban: Szt. ) szerinti hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatala a forgalomba hozatal napjától a beváltás napjáig, kamatozó értékpapír esetén annak névértéke, egyéb értékpapír esetén annak vételára, c) váltó kibocsátása a kibocsátás napjától a beváltás napjáig, és annak a váltóval kiváltott kötelezettséggel megegyező, kamatot nem tartalmazó értéke, d) az Szt. szerint pénzügyi lízingbevevői félként történő megkötése a lízing futamideje alatt, és a lízingszerződésben kikötött tőkerész hátralévő összege, e) a visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés eladói félként történő megkötése - ideértve az Szt. szerinti valódi penziós és óvadéki repóügyleteket is - a visszavásárlásig, és a kikötött visszavásárlási ár, f) a szerződésben kapott, legalább háromszázhatvanöt nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés, és a még ki nem fizetett ellenérték, g) hitelintézetek által, származékos műveletek különbözeteként az Államadósság Kezelő Központ Zrt. -nél (a továbbiakban: ÁKK Zrt. ) elhelyezett fedezeti betétek, és azok összege.

Az államadósság jellemzői Az államadósság az az összeg, amelyet az állam a pénz- illetve

Az államadósság jellemzői Az államadósság az az összeg, amelyet az állam a pénz- illetve a tőkepiacon vesz fel pénzügyi szükségletei fedezésére. Az államadósság a modern piacgazdaságokban az állami költségvetés állandó tényezője.

Az adósságcsökkentés 4. § (1) A központi költségvetésről szóló törvényben összegszerűen meg kell határozni

Az adósságcsökkentés 4. § (1) A központi költségvetésről szóló törvényben összegszerűen meg kell határozni az államháztartás adósságának a költségvetési év utolsó napjára tervezett értékét.

Az államadósság keletkezésének korlátozása 8. § Az állam nevében adósságot keletkeztető ügylet érvényesen csak

Az államadósság keletkezésének korlátozása 8. § Az állam nevében adósságot keletkeztető ügylet érvényesen csak törvény felhatalmazása alapján köthető. 9. § (1) A kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet adósságot keletkeztető ügyletet érvényesen az államháztartásért felelős miniszter előzetes hozzájárulásával köthet. E rendelkezést nem kell alkalmazni a naptári éven belül lejáró futamidejű adósságot keletkeztető ügylet igénybevételére, valamint az olyan adósságot keletkeztető ügyletre, amelyben valamennyi fél az államháztartás valamely alrendszerébe tartozó jogi személy, illetve kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet. (2) Az államháztartásért felelős miniszter a hozzájárulást abban az esetben adja meg, ha a) annak megadása – az engedélyt kérőtől függően – az államháztartás adósságának a központi költségvetésről szóló törvényben előírt mértéke teljesítését nem veszélyezteti, , b) az adósságot keletkeztető ügylet a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet jogszabályban meghatározott kötelező feladata ellátásához szükséges fejlesztéshez vagy működési költséghez szükséges, és c) a hitel felhasználásával megvalósítandó fejlesztés esetében a fejlesztés kiadásainak megtérülése valószínűsíti a hitel visszafizetését, és a hitel felhasználásának átfogó közgazdasági elemzése a hitel visszafizetése szempontjából megnyugtató eredményre vezet. 10. § (1) Az önkormányzat érvényesen kizárólag a Kormány előzetes hozzájárulásával vállalhat a Ptk. szerinti kezességet és garanciát, valamint köthet adósságot keletkeztető ügyletet.

Az ÁKK Zrt. 11. § (1) Az államháztartás központi alrendszere finanszírozási igényének teljesítése és

Az ÁKK Zrt. 11. § (1) Az államháztartás központi alrendszere finanszírozási igényének teljesítése és adósságának kezelése érdekében végzett pénzügyi műveletekről az államháztartásért felelős miniszter az ÁKK Zrt. útján gondoskodik. (2) Az ÁKK Zrt. egyszemélyes zártkörűen működő részvénytársaság, részvényei (…) forgalomképtelenek. (3) Az ÁKK Zrt. tulajdonosa az állam, amelynek nevében az alapításhoz és a tulajdonosi jogok gyakorlásához kapcsolódó jogokat az államháztartásért felelős miniszter gyakorolja (…). (4) Az ÁKK Zrt. működésére (…) a Ptk. gazdasági társaságokra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

Az ÁKKZrt. 13. § (1) A központi költségvetési hiányának finanszírozása érdekében az államháztartásért felelős

Az ÁKKZrt. 13. § (1) A központi költségvetési hiányának finanszírozása érdekében az államháztartásért felelős miniszter az ÁKK Zrt. útján a) a központi költségvetésről szóló törvény felhatalmazása alapján szervezi az (…) állampapír-kibocsátást, hitelfelvételt és adósság-átvállalást, b) elkészíti a központi költségvetés éves és középtávú finanszírozási tervét, kidolgozza az a) pont szerinti adósság finanszírozási stratégiáját, c) gondoskodik az államháztartás központi alrendszere adósságának (…) kifizetéséről, d) a központi költségvetésről szóló törvény felhatalmazása alapján (…) gondoskodik a központi költségvetés fizetőképességének fenntartásáról, valamint az állam átmenetileg szabad pénzeszközeinek kezeléséről, e) szervezi a másodlagos állampapír-piacot, f) a másodlagos állampapír-piacon sajátszámlás kereskedést, értékpapír kölcsönzést, repó és fordított repó műveleteket végez, valamint azonnali, határidős, fedezeti, csere és származtatott ügyleteket köt, továbbá letétkezelési és letéti őrzési feladatokat lát el, g) elemzi az a) pont szerinti adósságszolgálat és az állampapírpiac folyamatait, h) közreműködik az államadósság számításában, tájékoztatást ad az államháztartás központi alrendszere adósságának (…) alakulásáról, az állampapírpiac folyamatairól, i) véleményezi az egyedi állami kezességvállalás, garanciavállalás mellett nyújtott hitelek és kibocsátott kötvények feltételeit, j) hitel-betét műveleteket végez, k) közreműködik az állami kezesség, garancia melletti hitel- és kölcsönfelvétellel, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátással kapcsolatos feladatok ellátásában.

Az államadósság jogának alakulása 1) 2) 3) 4) 5) 6) 7) 8) 9) 10)

Az államadósság jogának alakulása 1) 2) 3) 4) 5) 6) 7) 8) 9) 10) 11) 1867: a kiegyezés során az önálló magyar költségvetés vette át a régi osztrák államadósságok után elvállalt terhek egy részét. Állami számvitelről szóló 1897. évi XX. törvény: a Kormány csak az Országgyűlés felhatalmazása alapján vállalhat államadósságot. 1920, 1924: kényszerkölcsönök Trianoni békeszerződésből fakadó kényszeradósságok fedezésére. 1924: gazdasági stabilizáció: népszövetségi kölcsön felvétele. 1947 -48: Párizsi békeszerződés: kényszeradósság (jóvátételi és kártérítési kötelezettség). 1949: a Kormány rendelete alapján a Szövetséges és Társult hatalmak elleni háború pénzügyi támogatása céljából az 1944. XII. 22. előtt kibocsátott államkötvényekre semmilyen szolgáltatást nem volt szabad teljesíteni. 1945 után a pénzügyminiszter kapott törvényi felhatalmazást a kölcsönök felvételére 1952 -ig. 1952 -től a minisztertanács állapította meg az államkötvény-kibocsátás feltételeit. A kölcsönfelvétel/kötvénykibocsátás ellenére hivatalosan a központi költségvetés 1967 -ig mindig többlettel zárt. Az államadósság 1986 -tól tér vissza a költségvetési törvénybe. A jelenlegi szabályozás a 2011 -ben elfogadott államháztartási törvényen alapul.

Az Állami Számvevőszék és az MNB feladatai Az Állami Számvevőszék feladatai: Az Állami Számvevőszék

Az Állami Számvevőszék és az MNB feladatai Az Állami Számvevőszék feladatai: Az Állami Számvevőszék ellenőrzi a költségvetés hitelfelvételeit, azok felhasználását és törlesztését. Az Állami Számvevőszék ellenőrzi a Magyar Nemzeti Banknak az államháztartással való hitelkapcsolatait. A Magyar Nemzeti Bank és az államháztartás: Az MNB és az államháztartás között hitelkapcsolat nem állhat fenn, de az állam megbízása alapján az MNB közreműködhet az állam devizában történő hitelfelvételeiben és külföldi értékpapír-kibocsátásaiban, valamint az állam külföldi követeléseinek kezelésével, értékesítésével, behajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában.

Reformok az államadósság jogában 1991. évi költségvetési törvény: - tételesen felsorolta az államadósságok egyes

Reformok az államadósság jogában 1991. évi költségvetési törvény: - tételesen felsorolta az államadósságok egyes elemeit, - megszűnt az államadósságügy titkossága 1997 -től: - az MNB likviditási hitel kivételével az államháztartásnak nem nyújthat hitelt, - csak a központi költségvetés lehet adós a belföldi és külföldi államadóssági hitelviszonyokban, - az MNB és a költségvetés szerepének tisztázása, elkülönítése. 2001 -től: - az MNB likviditási hitelt sem nyújthat a költségvetésnek.

EU-Maastrichti kritériumok • • • A költségvetési hiány nem lehet magasabb a GDP 3

EU-Maastrichti kritériumok • • • A költségvetési hiány nem lehet magasabb a GDP 3 %-ánál. A teljes államadósság-állomány nem lehet magasabb a GDP 60%-ánál. Infláció: kisebb mint a három legkisebb inflációval rendelkező tagállam + 1, 5% Hosszú távú kamatok: maximum a három legalacsonyabb tagállamé + 2% Nemzeti valuta stabilitása: leértékelés nélkül 2 évig az ERM sávjában marad