Most egy zens telepatikus ksrletben veszel rszt A
Most egy zenés telepatikus kísérletben veszel részt. A telepátia egy csodálatos dolog!
A kísérlethez szükséges valamennyi zenei alapismeret. Ha van érzéked a zenéhez, azaz muzikális egyéniség vagy, akkor biztos vagyok benne, hogy a kísérlet sikerülni fog.
A kísérlet sikeres elvégzéséhez nagy figyelemre van szükség. Ez nem csoda, hiszen a zenéhez mindig nagy figyelemre van szükség.
Én szeretek zenét hallgatni. Mindenféle zenei stílust kedvelek, leginkább a régi és egyszerű dalokat szeretem, amelyek könnyen énekelhetőek.
A kísérlethez szükség lesz papírra és íróeszközre. Egy papírra rajzoljál öt darab egymással párhuzamos, egymáshoz közeli vonalat, úgy hogy a szomszédos vonalak egyforma távol legyenek egymástól. Ez egy kottasor lesz, amelybe kottajeleket fogsz írni.
A tudatalatti énedben már ott van egy dal, de te ezt még nem érzed. Most közösen ezt a dalt próbáljuk megkeresni. Ez úgy fog történni, hogy az előbb elkészített kottasorba kottajeleket fogsz írni, amelyeket te fogsz kiválasztani. Ezeket a kottajeleket én nem láthatom, legfeljebb csak a tudatalatti énemben érzékelhetem.
Tehát most elkészíted a tudatalattidban levő dal kottáját.
A bal oldalon 168 darab kottajel van 12 sorban és 14 oszlopban elrendezve. Ezek a kottajelek véletlenszerű sorendben helyezkednek el. Vannak olyan kottajelek, amelyek azonos színűek, és ugyanolyan hangjegyeket tartalmaznak. Ugyanakkor vannak olyan kottajelek, amelyek azonos színűek és különböző hangjegyeket tartalmaznak.
Most ki kell választani egy violinkulcsot, hiszen egy kotta ezzel, vagy valamilyen más kulccsal kezdődik. Most válasszál ki gondolatban a bal oldalon látható kottajegyek közül egy violinkulcsot! Jegyezd meg a kiválasztott violinkulcs a bal oldalon hol található! Írd le a papírodra a violinkulcsot a kottasorod elejére!
Egy dal kottájához hozzá tartozik az úgynevezett ütemmutató, amely a dallam ritmusát mutatja valamilyen módon. Az ütemmutató két számból áll. A bal oldali kottajelek között több ütemmutató is van, ezek mindegyike fehér alapon szerepel. Most válasszál ki egy ütemmutatót, amely az előbb kiválasztott violinkulcs sorában vagy oszlopában van! Jegyezd meg, hogy a kiválasztott ütemmutató a bal oldalon hol található! A kiválasztott ütemmutatót írd le a papírodra a kottasorba, közvetlenül a violinkulcs mögé.
Most már hozzáfoghatsz a dal kottájának megalkotásához. Az előbb kiválasztott ütemmutató sorából vagy oszlopából válassz ki egy rózsaszín kottajelet! Több fajta rózsaszín kottajel van, de most csak egy rózsaszín kottajelet válassz ki, de a kiválasztott rózsaszín kottajel az előbb kiválasztott ütemmutató sorában vagy oszlopában legyen. Jegyezd meg, hogy a kiválasztott rózsaszín kottajel a bal oldalon hol található! A kiválasztott rózsaszín kottajelet írd le a papírodra a kottasorba a megfelelő helyre, közvetlenül az előbb leírt ütemmutató mögé!
Most az előbb kiválasztott rózsaszín kottajel sorából vagy oszlopából válassz ki egy sárga kottajelet! Több fajta sárga kottajel van, de most csak egy sárga kottajelet válassz ki, de a kiválasztott sárga kottajel az előbb kiválasztott rózsaszín kottajel sorában vagy oszlopában legyen. Jegyezd meg, hogy a kiválasztott sárga kottajel a bal oldalon hol található! A kiválasztott sárga kottajelet írd le a papírodra a kottasorba a megfelelő helyre, közvetlenül az előbb leírt rózsaszín kottajel mögé!
Most az előbb kiválasztott sárga kottajel sorából vagy oszlopából válassz ki egy sötétzöld kottajelet! Több fajta sötétzöld kottajel van, de most csak egy sötétzöld kottajelet válassz ki, de a kiválasztott sötétzöld kottajel az előbb kiválasztott sárga kottajel sorában vagy oszlopában legyen. Jegyezd meg, hogy a kiválasztott sötétzöld kottajel a bal oldalon hol található! A kiválasztott sötétzöld kottajelet írd le a papírodra a kottasorba a megfelelő helyre, közvetlenül az előbb leírt sárga kottajel mögé!
Most az előbb kiválasztott sötétzöld kottajel sorából vagy oszlopából válassz ki egy világoskék kottajelet! Több fajta világoskék kottajel van, de most csak egy világoskék kottajelet válassz ki, de a kiválasztott világoskék kottajel az előbb kiválasztott sötétzöld kottajel sorában vagy oszlopában legyen. Jegyezd meg, hogy a kiválasztott világoskék kottajel a bal oldalon hol található! A kiválasztott világoskék kottajelet írd le a papírodra a kottasorba a megfelelő helyre, közvetlenül az előbb leírt sötétzöld kottajel mögé!
Most az előbb kiválasztott világoskék kottajel sorából vagy oszlopából válassz ki egy barna kottajelet! Több fajta barna kottajel van, de most csak egy barna kottajelet válassz ki, de a kiválasztott barna kottajel az előbb kiválasztott világoskék kottajel sorában vagy oszlopában legyen. Jegyezd meg, hogy a kiválasztott barna kottajel a bal oldalon hol található! A kiválasztott barna kottajelet írd le a papírodra a kottasorba a megfelelő helyre, közvetlenül az előbb leírt világoskék kottajel mögé!
Most az előbb kiválasztott barna kottajel sorából vagy oszlopából válassz ki egy narancssárga kottajelet! Több fajta narancssárga kottajel van, de most csak egy narancssárga kottajelet válassz ki, de a kiválasztott narancssárga kottajel az előbb kiválasztott barna kottajel sorában vagy oszlopában legyen. Jegyezd meg, hogy a kiválasztott narancssárga kottajel a bal oldalon hol található! A kiválasztott narancssárga kottajelet írd le a papírodra a kottasorba a megfelelő helyre, közvetlenül az előbb leírt barna kottajel mögé!
Most az előbb kiválasztott narancssárga kottajel sorából vagy oszlopából válassz ki egy lila kottajelet! Több fajta lila kottajel van, de most csak egy lila kottajelet válassz ki, de a kiválasztott lila kottajel az előbb kiválasztott narancssárga kottajel sorában vagy oszlopában legyen. Jegyezd meg, hogy a kiválasztott lila kottajel a bal oldalon hol található! A kiválasztott lila kottajelet írd le a papírodra a kottasorba a megfelelő helyre, közvetlenül az előbb leírt narancssárga kottajel mögé!
Most az előbb kiválasztott lila kottajel sorából vagy oszlopából válassz ki egy vörös kottajelet! Több fajta vörös kottajel van, de most csak egy vörös kottajelet válassz ki, de a kiválasztott vörös kottajel az előbb kiválasztott lila kottajel sorában vagy oszlopában legyen. Jegyezd meg, hogy a kiválasztott vörös kottajel a bal oldalon hol található! A kiválasztott vörös kottajelet írd le a papírodra a kottasorba a megfelelő helyre, közvetlenül az előbb leírt lila kottajel mögé!
Ha minden igaz, kész a dal első sorának a kottája. Most csukd be a szemed, és próbáld meg magadban elénekelni az előbb megírt kottát! Ha van a közelben zongora, vagy más hangszer, próbáld meg lejátszani az előbb megírt kottát!
Azt hiszem, hogy telepatikusan érzékelem, hogy melyik dal első sorának kottáját jegyezted le. Nem tudom, hogy ráismertél-e hogy melyik dal első sorának kottáját írtad le.
Most megpróbálok én is erre a dalra gondolni. Gondolatomat most nem telepatikusan fogom kisugározni, hanem az interneten teszem közzé. Arra kérlek, hogy a böngészősorba írd be a következő linket, vagy kattintsál rá! https: //musescore. com/user/32866488/s cores/5713204
Hiszen ennek a dalnak a címe: AMAZING GRACE, amelyet John Newton írt meg! Ez az egyik kedvenc dalom!!!!!
Úgy látszik, hogy mindketten muzikális egyéniségek vagyunk, mindketten szeretjük a zenét. És úgy látszik, hogy a zenei ízlésünk nagyjából megegyezik. További szép napot!
- Slides: 23