Ltfilozfia Prczi Zsuzsanna Ltfilozfia ontolgia Obgr ltez lat

Létfilozófia Pörczi Zsuzsanna

Létfilozófia - ontológia ► Ob=gör. létező, lat. Ens ► A mindennapi tapasztalat révén a világ eleve megnyilik a számunkra. A tapasztalat filozófiai kritikája ellenben azt mutatja, hogy az érzékeink számára megjelenő világ jelenségvilág. Lét és látszat különbözősége már PLATÓNt elvezette ahhoz a kérdéshez, hogy vajon mi képezi a jelenségek alapját. Mi az a tulajdonképpeni lét, ami a jelenségekben megjelenik és „megmutatja magát”?

Létfilozófia - ontológia ►A lételmélet nem valamely konkrét létezőt vagy léttartományt vizsgál, hanem az általában vett létezőt, vagyis a létezőt, amennyiben létező. Éppen ez tesz az ontológiát alap- és egyetemes tudománnyá. ► az ontológiai reflexió szükségképpen egyoldalú – de ez a fő irány volt az első, amelyet bölcseleti hagyományunk magáévá tett.

Az ontológia szerepe a filozófiai hagyományban ► (az ókori és a középkori gondolkodásban az ontológiai érdeklődés állt a filozófiai kutatás előterében) ► ugyancsak fontos szerepet játszott a felvilágosodáskor, valamint a német idealizmus filozófiai rendszereiben (elsősorban SCHELLINGnél és HEGELnél) ► a jelenkori bölcselet csekély érdeklődést mutat létfilozófiai kérdések iránt (ez napjaink filozófiai gondolkodása számára kevésbé tűnik lényegesnek)

A világegység elve: preszókratikusok ► A görög filozófia kezdetén a világegység fogalma áll előtérben, amelyből minden összetevődik, az ősanyag, (arkhé), amiből minden felépül. ► A milétoszi THÁLÉSZ számára ez az ősanyag a víz ► ANAXIMENÉSZ számára a levegő ► ANAXIMANDROSZ számára egy minőségileg meghatározatlan anyag, a „határtalan” az apeiron, amely halhatatlan és határtalan.

Démokritosz ► DÉMOKRITOSZ szerint az, amiből minden van, vagyis a lét, atomokból áll, őselemekből, a legkisebb már nem osztható építőkövekből, amelyek az üres térben egymás felé elmozdulnak s így különböző összetételük révén az anyag sokféleségét adják ► Démokritosz szerint ezért a lét mellett létezik a nem-lét mint üres tér, ahol nincs lét, hogy végbemehessen a mozgás.

Parmenidész ► PARMENIDÉSZ a csalóka érzékeléssel a fogalmi megismerést állítja szembe. Egyedül ennek a tárgya a valóságos, egységes lét. A lét van, a nemlétező nincs, mert nem gondolható el. Parmenidész szerint nincs keletkezés és elmúlás (Werden), csak lét. Ez nem keletkezhet, sem a nem-létből, hiszen az sincs, sem a létezőből, hisz az ő maga. A keletkezés és elmúlás, mozgás, sokság csak látszat, amelyet érzékeink csalnak elébünk, az igazi létező azonos az elgondolttal, az az ész tárgya.

Arisztotelész ► Ontológiájában (a létről szóló tanában) ARISZTOTELÉSZ kritikusan vet számot elődeivel. A PRESZÓKRATIKUSOK felfogásában azt bírálja, hogy nem különböztetnek meg eltérő létmódokat, hanem mindig csak egységes létről beszélnek, vagy egy ősanyagról, amely minden létre magyarázatot ad. Részben pedig csak statikus létről szólnak, mint PARMENIDÉSZ, aki kizárja a létből a keletkezést és elmúlást. ► Mindenekelőtt azonban mesterének, Platónnak a filozófiájával való számvetés határozza meg Arisztotelész filozófiáját.

Arisztotelész Platón kritikája ► Azt veti Platón szemére, hogy a fogalom meghatározás Szókratésztől átvett módszerét elszakítja az egyes dolgoktól, s ezektől elválasztva egy második világot épít fel, az ideák világát. A tudománynak az általánosra kell irányulnia, de azt ebben a világban kell keresnie, s nem egy második, az érzéki világtól megkülönböztetett világ fikciójában. A platóni ideafogalommal ARISZTOTELÉSZ saját szubsztanciafogalmát állítja szembe.

A világ rendje a nyelv rendje ► ARISZTOTELÉSZ abból indul ki, hogy a létezőt sokféle jelentéssel mondjuk ki, így pl. hogy „élőlény…egészséges, …nagyobb, mint…, a piactéren van…” ► Ezért a „van” szót veti alá elemzésnek. Különböző módon állítjuk valamiről a „VAN”-t (s így Arisztotelész szerint a létet is). A kijelentések (kategóriák) ezen osztályait Arisztotelész a megfigyelhető nyelvi viszonyokból nyeri elvonatkoztatással.

kategóriák ► ► ► Egy létezőről mint alanyról (mint alapról) a létet mint állítmány mondjuk ki. Arisztotelész 10 ilyen kijelentésformát (kategóriát) különböztet meg: szubsztancia, lényeg (az egyes dolog, az alap), pl. ember, ló mennyiség (tömeg), pl. kettő vagy három könyöknyi hossz minőség (mineműség), pl. fehér, irodalmilag művelt viszony (vonatkozás), pl. kétszerese, fele, nagyobb hely, pl. a piacon, a líceumban (Lükeionban) idő, pl. tegnap, tavaly helyzet, pl. ül, fekszik állapot, pl. sarus, fegyveres tevékenység, pl. szab, ég elszenvedés, pl. vágattatik, égettetik

Szubsztancia-akcidenciák Minden kijelentést valamilyen alapról teszünk, amelynek ez a meghatározása. A meghatározás egyébként lényegi azonosságot is kifejezhet – ha az alapul vett alany lényegéről, a szubsztancia kategóriájáról van szó, pl. egy meghatározott ember („Szókratész ember; az egyes önállóan létező)-. Vagy lehet a meghatározás nem lényegazonos – ha a meghatározás nem a szubsztancia kategóriájával, hanem egy másik kategóriával adható meg, pl. Szókratész a piacon van”. ► A szubsztancia (lényeg, ouszia) önállóan létezik, az akcidenciák (tulajdonságok) kimondásának viszont előfeltétele a szubsztancia. Az akcidenciák léte, a szubsztancia létével ellentétben, levezetett lét. ►

Példa: labda ► Így pl. a gömbölyűség nem lényege egy testnek, hanem a testek létminősége. Előfeltételez egy szubsztanciát, amelyről kimondható. Így az idő, a megismerés, a fogalom szerint a szubsztancia az első. Éppen ezért a szubsztancia különleges helyet foglal el a kategóriák között. Előfeltétele az összes többi kategóriának. Arisztotelész szerint a lényeg kettős jelentésű: első lényegként (első szubsztanciaként) az egyedi dolgot érti rajta, a konkrét individuumot, a második lényegként (második szubsztanciaként) a fajokat és a nemeket (amikor is a fajt – „ember” – a nem – „élőlény” specifikálásával, a fajalkotó különbség révén – „eszes élőlény” képezi).

Forma és anyag I ► Egy dolog lényege anyag (materia, hülé) és forma (alak, eidosz) egységeként fogható fel. „Anyagnak nevezem pl. az ércet, formának a kép alakját, s a szobor mint konkrét egész az, ami e kettő egyesüléséből áll”. Az ember esetében az anyag a teste, a forma a lelke. ► Az anyag nem létezhet forma nélkül. A forma ellenben létezhet anyagtól függetlenül, mint formaelv. A forma egy dolog fogalmi lényege és eredeti szubsztanciája.

Forma és anyag II ► Az anyag az, amiből valami lesz, valamely formának megfelelően. Így az anyag minden keletkezés alapja. Ez az anyag azonban mindig valamilyen formához kapcsolódik. Miként az oszloppá formázott érc is új formába önthető, úgy minden anyag kiindulópontja lehet egy új formának. Forma és anyag viszonylagos ellentétben állnak egymással; ami egyik vonatkozásban forma, egy másikban anyag lehet. Így a deszka és a gerenda formák a fatörzs tekintetében, amelyből vágták, a kész ház tekintetében viszont, amelyet építenek belőlük, anyagok

az ontológia néhány alapfogalma ► az arisztotelészi lételmélet tradíciójában, ontológiai szempontból a filozófiatörténet kétségkívül egyik legfontosabb hagyományában gyökereznek. Az ontológiai lényegében mindmáig azokon az alapokon nyugszik, melyeket ARISZTOTELÉSZ fektetett le.

Aktus és potencia megkülönböztetése ARISZTOTELÉSZ ontológiájának központi jelentőségű eleme. ► Korábban egység és különbözőség problémája az alábbiak szerint éleződött ki: ► HÉRAKLEITOSZ – a különbözőségben oldott fel minden egységet ► PARMENIDÉSZ – minden különbözőséget megszűntetett az egységben ► Kettejük ellentéte voltaképpen egyetlen kérdésben összegezhető, abban, hogy mi a mozgás. Magunk körül szüntelen mozgást és változást tapasztalunk. De hát mi is az valójában? ► PARMENIDÉSZ (és Zénón) szerint a mozgás merő látszat ►

Miként gondolható el a mozgás? ► HÉRAKLEITOSZ szerint sem gondolható el, minthogy mindig feltételez valami viszonylagosan mozdulatlant, változatlant, ez viszont felemésztődik az ellentétek harcában. ► PLATÓN – szintén az empirikus látszathoz (doxa) rendelte a mozgást, az ideák tulajdonképpeni létét pedig „elszakította” a mozgástól és a változástól, s változatlannak tartotta. ARISZTOTELÉSZ számára azonban nyilvánvaló, hogy van mozgás és az ontológiai jelentőségű. ► De miként hidalja át ezt a nehézséget?

Arisztotelész válasza minden valóságos dolog önmagában véve két mozzanatból áll: ► Az aktuális lét (gör. energeia) mozzanatából, ► aminek alapján a valóságos dolog az, ami aktuálisan. Ezt a mozzanatot nevezzük aktusnak (lat. actus). ► A lehetőség szerinti lét (gör. dünamisz) mozzanatából, aminek alapján a valóságos dolog a mássá válás lehetőségével rendelkezik. Ezt a mozzanatot potenciának (lat. potentia=képesség, lehetőség) nevezzük

Ontológiai differencia ►A tulajdonképpeni létre irányuló ontológiai kérdés tehát az aktuális és potenciális lét megkülönböztetéséhez vezetett. Minden tulajdonképpeni létező („minden valóságos dolog”) magában hordozza ezt a differenciát, s éppen e különbözőségnek a megszűntetve- megőrzésében az, ami. E differenciából fakad.

Aktus és potencia A létet nemcsak a szubsztancia, a minőség és a mennyiség szempontjából lehet tekinteni, hanem a potencialitás (potencia, dünamisz) és az aktualitás (aktus, energeia entelekheia), vagyis a lehetőség és a valóság szempontjából is. ► Az anyag és forma fogalompár mellett az aktus és potencia fogalompár az Arisztotelészi filozófia kulcsfogalma. E két létmódnak, aktusnak és potenciának a megkülönböztetése teszi lehetővé, hogy két különböző létfajta lépjen kapcsolatba és hasson kölcsönösen egymásra. Általuk válik megmagyarázhatóvá a változás jelensége, mert minden keletkezés átmenet a lehetségesből a valóságosba. Eszerint az lehetséges, ami meg is valósulhat. De eközben nem lehet elsiklani a lehetetlenség fogalma fölött. ►

Példa az ontológiai differenciára ►A mozgás átmenet a potenciából az aktusba. A labda a pálya egy meghatározott pontján fekszik. Aktuálisan azon a helyen van de felépítése és formája alapján elmozdítható, vagyis képes a helyváltoztatásra, következésképpen potenciálisan más helyen van. Amikor a játékos belerúg a labdába, aktuálissá teszi azt, ami potenciálisan benne volt: aktualizálja a labdában szunnyadó lehetőséget. A labda elrepül, ilyenformán megvalósul a potenciából az aktusba való átmenet A labda immár egy másik helyen található, vagyis aktuálisan máshol van.

Ható ok ►A potenciából az aktusba való átmenet minden esetben feltételez egy okot, amelynek hatására végbemegy, vagyis egy ható okot. Ez az ok ténylegessé teszi a lehetőséget, mégpedig annyiban, amennyiben maga az ok aktusban van. A játékos képes közvetíteni a labdának az aktust (rendelkezik tehát azzal a potenciával, hogy oksági hatást gyakoroljon. ) Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a potencia fogalma további árnyalásra szorul.

Aktiv/passziv potencia ► Ennek értelmében megkülönböztetünk: ► Aktív potenciát, ami az aktus létrehozásának képessége, pl. az a képesség, amellyel a játékos rendelkezik a labdával kapcsolatban, továbbá ► A passzív potenciát, ami az aktus befogadásának képessége, vagyis az, hogy az aktus ténylegessé váljék, pl. az a potencia, amellyel a labda rendelkezik a játékossal kapcsolatban.

összefoglalva ► ARISZTOTELÉSZ szerint tehát minden valóságos dolog két mozzanatból ered: az aktuális létből, amely által pozitív módon az, ami, valamint a potenciális létből, amelynek révén rendelkezik a másvalamivé válás képességével. Az aktuális lét szerint önmaga (egység önmagában) , a lehetőség szerint pedig más valami (a különbözőségben). Minden valóságos dolog az egység és a különbözőség mozzanatával rendelkezik, s éppen ezáltal meghatározottan, konkrétan valóságos dolog.

A létező elvei ► Arisztotelész a létezőnek 4 okát, illetve elvét különbözteti meg: ► az anyagi ok; causa materialis, az anyag, a matéria, amiből lesz valami. ► a forma- ok; causa formalis, az alak, illetve forma, ami szerint valami lesz. ► ható-ok; causa efficiens (a mozgás oka), a változásnak, a mozgásnak a forrása. ► cél-ok; causa finalis, a változás célja, a finalitás

A ház példája ►– az építőkövek az anyag, a forma a háznak már a megépítése előtt meglévő fogalma (terve), a mozgató ok az építőmester, a végcél pedig a valóságosan felépített ház – látható, hogy itt tulajdonképpen nem négy különböző okról van szó, hanem a tudományos kérdezés fogalmának differenciálásáról. Csak mind a négy elvnek az összessége, ismerete tesz érthetővé egy dolgot. Itt a „miért” kérdése, és pedig a célra vonatkozó az elsődleges.

A télosz elve A cél (télosz) elvét Arisztotelész vezeti be elsőként a filozófiába. Szerinte minden történés célra orientált. Az ember cselekvése egy cél felől meghatározott éppúgy, ahogyan a természetben minden egy célra irányul: így pl. a levelek a növény védelméért vannak, a gyökerek a táplálék felvételéért, a mag célja pedig a fa. ► A keletkezés, amely egy lehetségesnek egy valóságosba való átmenete, tehát egy potenciának az aktualizálódása egy valóságos által (pl. a ház, amelyet felépítenek, s azután kész házként megvalósul, mindig tökéletlen, mert minden ok előfeltételez egy másik okot, mint ahogyan az építőmester a megbízót stb. ) ►

► Ez végső soron egy olyan valóságoshoz vezet, amely nem okozat, csak ok, nem anyag, hanem tiszta forma, tehát immateriális: egy első, magában mozdulatlan mozgató. ► „Ha valami mozog, akkor kell, hogy valami mozgassa, de az első mozgatónak önmagában mozdulatlannak kell lennie. Az örökkévaló mozgás pedig örökkévaló mozgatótól, s az egységes mozgás egy mozgatótól származhat…

Isten: a mozdulatlan mozgató ►A csillagok természete ugyanis, valami örök szubsztancia lévén, az, ami őket mozgatja, szintén örökkévaló és korábbi, mint amiket mozgat: ami pedig a szubsztanciát megelőzi, annak magának is szubsztanciának kell lennie. ” (Arisztotelész: Metafizika. 275. o. ) ► Ez a szubsztancia a legmagasabb rendű létező, a tulajdonképpeni igazán létező, amely tiszta aktualitás és tiszta forma. Ez a testetlen, mozdulatlan és örök létező az isten, a „mozdulatlan mozgató”.

„MIÉRT VAN EGYÁLTALÁN LÉTEZŐ ÉS NEM INKÁBB SEMMI? ” Martin Heidegger ► » Ti derítsetek kellő világosságot erre, hogy mit is akartok kifejezni, amikor a létező-t kimondjátok. Mert nyilvánvaló, hogy ti ezt réges-régen értitek, mi ellenben ezelőtt azt hittük, hogy értjük, most azonban teljes bizonytalansága jutottunk. «Van-e válaszunk ma arra a kérdésre, hogy mit is értünk voltaképpen a » létező « szón? Egyáltalán nincs. Újból fel kell tehát vetnünk a lét értelmének kérdését. És vajon ma is bizonytalanná tesz-e bennünket, hogy nem értjük a » lét « kifejezést? Egyáltalán nem. Ezért mindenekelőtt arra van szükség, hogy képessé váljunk a kérdés értelmének felfogására. ” (Heidegger : Lét és idő. 86. o. )