Jzus konfliktusai s konfliktusmegoldsai 1 Mediterrn trsadalomszemllet Jzus

  • Slides: 57
Download presentation
Jézus konfliktusai { és konfliktusmegoldásai

Jézus konfliktusai { és konfliktusmegoldásai

1. Mediterrán társadalomszemlélet – Jézus és az első századi kortársak

1. Mediterrán társadalomszemlélet – Jézus és az első századi kortársak

 A Földközi-tenger keleti partvidékén a Kr. u. első században, a római birodalom fennhatósága

A Földközi-tenger keleti partvidékén a Kr. u. első században, a római birodalom fennhatósága alatt sokszínű, sok kultúrájú népességet találunk. Ez a regionálisan tagolt etnikai, kulturális diverzitás ugyanakkor alapvetően hasonló kommunikációs, személyközi dinamikákat, viselkedési normákat tár elénk, valamint általánosan elfogadott értékrendet és széles körben elterjedt és alkalmazott társadalmi konvenciókat is felmutat.

 Az ókori mediterrán ember önértékét alapvetően a környezete róla alkotott képe, véleménye, ítélete

Az ókori mediterrán ember önértékét alapvetően a környezete róla alkotott képe, véleménye, ítélete határozta meg. Ezt a személyt az antropológiai koncepció nyomán diádikus személyiségnek nevezzük. Alapvetően a másik ember illetve a közösség tagjainak visszajelzései (helyeslése vagy rosszallása) alakította ki az emberek énképét, és ez motiválta, alakította a mindenkori döntéseiket, verbális megnyilvánulásaikat, cselekvéseiket is.

 Az ókori Mediterraneum térségében – így Júdeában, Palesztinában is - lényegében két pólusba

Az ókori Mediterraneum térségében – így Júdeában, Palesztinában is - lényegében két pólusba rendeződött a társadalmi érintkezések, emberek közötti kapcsolatok alapvető értékrendje: ez a két, egymással ellentétes fogalom a tisztesség és a szégyen. A nyilvánosság szférájában - a szabad férfiak között - a társadalmi játszmákat, viszonyulásokat az határozta meg, hogy miként szerezhet valaki nagyobb tisztességet, nagyobb elismertséget, illetve miként tudja minél jobban elfogadtatni magát a környezetével. A tisztesség: vagyis a becsület, elismerés minden szempontból a legfontosabb értékmérője volt a férfi személyiségének, egész identitásának is. (Ez a rabszolgákra, jövevényekre, más marginális csoportok férfitagjaira nem vonatkozott. )

 A férfiak – patriarchális társadalmi struktúra lévén – tisztességüket a másik szabad férfival

A férfiak – patriarchális társadalmi struktúra lévén – tisztességüket a másik szabad férfival való versengés helyzeteiben növelhették. Ezek a játszmák legtöbbször vitahelyzetekben, vagy tudatosan „generált” konfliktushelyzetekben öltöttek testet. Ilyen helyzetekben a nyilvánosság terein összesereglő többi férfi / „sokaság” mondhatott véleményt vagy ítéletet arról, hogy a felek közül melyiket tartja rátermettebbnek, méltóbbnak az elismerésre.

 A vesztes fél szégyenbe került, és időlegesen kénytelen volt elismerni legyőzője presztízsnövekedését, míg

A vesztes fél szégyenbe került, és időlegesen kénytelen volt elismerni legyőzője presztízsnövekedését, míg egy következő alkalommal újra ringbe szállhatott, hogy a becsületén esett csorbát kiköszörülje. A tisztesség-szégyen játszmák hátterében az a szemléletmód húzódik meg, hogy a javak: nem csupán a materiális, hanem a szellemispirituális javak, értékek is végesek. Csupán szűkösen állnak rendelkezésre, nincs belőlük fölösleg. Éppen ezért amikor a nyilvános viták, konfliktusos játszmák során az egyik fél felülkerekedik a másikon, ez az egyik oldalon bekövetkező értéknövekedés a vesztes oldalán deficitként értelmezhető. Tehát a mérlegelv alapján az egyik serpenyőben felhalmozódó „jó”, áldás a másik oldalon hiányként: „rosszként”, átokként jelentkezik.

 Természetesen a nőkkel kapcsolatosan is alkalmazták ezt a bipoláris mérték- és értékrendet: a

Természetesen a nőkkel kapcsolatosan is alkalmazták ezt a bipoláris mérték- és értékrendet: a nő a tisztességét, megbecsültségét a családban, a házon belül alapozhatta illetve erősíthette meg. Mindenekelőtt azzal, ha férfi utódot (elsőszülött fiút) hozott a világra, vagy legalább több fiú- és leánygyermeknek adott életet. A meddő feleségnek volt a családi értékpiramist tekintve a legrosszabb a társadalmi helyzete (vele „vetekedett” sorsában az özvegy asszony is).

 A nők esetében a szégyent - a meddőség helyzetén túl a „ház” belső

A nők esetében a szégyent - a meddőség helyzetén túl a „ház” belső világából, a kontrollált helyzetből való kilépés jelentette. Az a nő, akik a védett családi teret férfi hozzátartozó / kísérő nélkül hagyta el, megsértette a társadalmi normát, és az egész család közösségén, így férje becsületén is csorbát ejtett. Felelőssége ezért sokkal nagyobb volt. Az elbocsátott nők, főként ha férjük és a nyilvánosság házasságtörőnek bélyegezte őket, illetve a parázna nők (utcanők) a társadalmi értékskála legalsó szintjén álltak, a megvetés állandó tárgyaiként. Ugyanakkor, érdekes módon a férfiak házasságtörését (kicsapongásait) nem vették ugyanolyan szigorúan (ez általában inkább elismerést váltott ki a többi férfiból), így a büntetésnél is kettős mércét alkalmaztak. (Lásd például Ján 8 -ban a bűnös asszony történetét. )

 A nők értékükre vonatkozó minősítést, ítéletet a férfiaktól kaptak; nőket nem ítélhettek meg

A nők értékükre vonatkozó minősítést, ítéletet a férfiaktól kaptak; nőket nem ítélhettek meg a nyilvánosság terein, legfeljebb a ház világán belül (lásd például az anyós-meny viszonyt). Ugyanakkor a nők – a férfiakkal ellentétben – elveszített tisztességüket vagy a tőlük elvitatott státuszt többé már nem szerezhették vissza. Éppen emiatt szégyenük, megszégyenülésük végleges maradt.

 A Jézus kora-beli, első századi zsidóság társadalmi folyamatait, az értékek dinamikáját egyrészről tehát

A Jézus kora-beli, első századi zsidóság társadalmi folyamatait, az értékek dinamikáját egyrészről tehát a nemek különbözősége, másrészről pedig a szabad férfiak (zsidók, nem zsidók és idegen megszállók) közötti státuszkülönbségek határozták meg. Mindezek könnyen áttekinthető és kiszámítható kereteket teremtettek, egyértelműsítették a pozíciókat, és ugyanakkor megmutatták ezekből a keretekből a lehetséges kitörési pontokat is (mindenek előtt a szabad férfiak számára).

 A kliens-patrónus rendszer lényegét a függő viszonyban meglévő kölcsönös egymásra utaltság adja: egyik

A kliens-patrónus rendszer lényegét a függő viszonyban meglévő kölcsönös egymásra utaltság adja: egyik fél sincs meg a másik nélkül. A kliens elsősorban gazdasági értelemben (anyagi támogatás okán) függ a patrónusától, aki viszont társadalmi elismertségének növeléséhez nem nélkülözheti a kliensét, akit támogat. A kliens jelzi vissza számára és környezete felé a nagylelkűségét, amivel a patrónus érdemeket, további és folyamatos megbecsültséget szerez.

 Az ókori mediterrán világban, a Földközi-tengert övező térségben a megszálló római hatalom „gondoskodott”

Az ókori mediterrán világban, a Földközi-tengert övező térségben a megszálló római hatalom „gondoskodott” arról, hogy katonai erővel és kulturális-vallási eszközökkel is demonstrálja jelenlétét, az élet minden területére kiterjedő kontrollját, legyen az gazdasági vagy politikai-ideológiai természetű. Ezekben a kontrollált viszonyokban is megjelenik természetesen a patrónus-kliens kapcsolatrendszer (lásd például az adószedés, adóbehajtás területét). A kulturális, vallási értékrendet alapvetően befolyásolta ebben a korban is a politikai hatalom dinamikája. Júdea provinciában, illetve a Földközi-tenger egész keleti térségében Jézus korában mind politikai mind vallási alapon több lázadás, felkelés szerveződött (például Galileai Júdás mozgalma vagy a zélóták, szikáriusok felkelései, zavargásai). Ezek a forradalmi mozgalmak, lázadások nagy véráldozattal jártak (tömeges keresztre feszítések), és nem értek el sikert, csupán mélyítették a konfliktusokat a megszállók és elnyomottak között.

2. Az örömhír mint kihívás

2. Az örömhír mint kihívás

 Az Ószövetség világában mindig is tetten érhető volt az a várakozás, hogy a

Az Ószövetség világában mindig is tetten érhető volt az a várakozás, hogy a társadalmi-politikai viszonyok a nem túl távoli jövőben jóra fordulhatnak. A messiási eszme, illetve az ebből kiinduló eszhatológiai (végső időkre irányuló) várakozások, vallási-társadalmi mozgalmak a babiloni fogság utáni időszakban, a Kr. e. 5. sz. -tól kezdődően fokozatosan egyre intenzívebbé váltak. Az Ószövetségben a végső időkben megvalósuló új és jó rendet alapvetően a próféták hirdették meg. Az örömöt hirdető eredetileg a héber nyelvben a „mevaser tov”: az öröm-követ, jót hozó küldött. (A jót / örömöt hirdetést a bṡr ige fejezi ki. ) Ez az örömhír Isten uralmáról, az Ő országának kiteljesedéséről szól. Deuteroézsaiás, a fogságban működő névtelen próféta szerint ez az Ország otthon, a Sionon, Jeruzsálemben valósul meg, ahová már – a fogság földjéről is - haza lehet térni. Ez az alternatív valóság az, ahol a vakok látnak, a sánták járnak, a foglyok kiszabadulnak, és a szegényeknek hirdettetik a jó hír az élet teljességéről. (Ézs 61, 1 kk > Mt 11, 46)

 A Názáreti Jézus fölerősíti, intenzívvé teszi ezt az ószövetségi teológiai üzenetet azzal, hogy

A Názáreti Jézus fölerősíti, intenzívvé teszi ezt az ószövetségi teológiai üzenetet azzal, hogy az Örömhír mintázatát beépíti minden megnyilvánulásába, minden megnyilatkozásába. Jézus Isten Országának transzformatív valóságáról tanít, prédikál; ugyanakkor ez a jó hír mozgatja őt, amikor gyógyít, amikor csodákat tesz, és amikor végigjárja útját a keresztig. A feltámadásával pedig az evangélium eléri csúcspontját, kiteljesedését. A Názáreti Jézus maga válik Isten Országának élő Példázatává.

 Jézus korában a szűkösség tapasztalata, létállapota alapvetően meghatározza a mindennapokat. Csupán mások kárán

Jézus korában a szűkösség tapasztalata, létállapota alapvetően meghatározza a mindennapokat. Csupán mások kárán lehet boldogulnia annak, aki előbbre akar jutni az életében: karriert, jó megélhetést akar, tekintélyt kíván szerezni magának, mivel a javak (a gazdasági és a szellemi javak egyaránt) egyáltalán nem korlátlanul állnak rendelkezésre. Lényegében mindenből kevés volt. És ez a kevés kevesek kezében összpontosult. Az Ország evangéliuma – amint az Jézus személyéhez kapcsolva előttünk áll az újszövetségi hagyományban – egy alapvetően új gondolkodásmódot mutat föl a Názáreti Jézus egykori kortársainak az első századi Palesztinában; és minden bizonnyal ma is. Az evangélium, a jó hír egyik lényegi „újítása” egy merőben más szemléletmódban ragadható meg: ez a bőség, a teljes élet perspektívája. Jézus a szűkösség világnézete helyett a bőség evangéliumát hozta el.

 Mindez egy olyan világban mutatkozik meg, ahol a római megszálló hatalom egészen szűk

Mindez egy olyan világban mutatkozik meg, ahol a római megszálló hatalom egészen szűk mozgásteret ad az általa kontrollált területeken élőknek, erős gazdasági függésbe kényszeríti bele az elnyomott népeket, így a zsidóságot is főként az adóterhek elviselhetetlenségig való növelésével. A károsultak, kárvallottak száma Jézus korában egyre nőtt: egyre több adósrabszolga, nincstelen, lenézett, elnyomott ember, egyre több szükséget szenvedő élt méltatlan, embertelen körülmények között, és vált szégyene miatt gúny tárgyává.

 A názáreti Jézus korában jelentkező konfliktusok / konfliktushelyzetek jelentős számban e miatt a

A názáreti Jézus korában jelentkező konfliktusok / konfliktushelyzetek jelentős számban e miatt a társadalmi egyenlőtlenségből fakadó feszültség miatt jöttek létre. A különféle, kilátástalan helyzetű csoport között is folyamatos volt a súrlódás, rivalizálás. Ezeket a problémákat és kihívásokat a korabeli vezető réteg nem vette figyelembe, inkább hallgatólagosan megtűrte, és a rómaiak által „megtestesített” katonai erővel szövetkezve igyekezett az embereket kontroll alatt tartani. Nem véletlen tehát, hogy a názáreti Jézus evangéliumának fókuszában éppen ők: az elnyomottak, marginalizáltak - ez a legszélesebb társadalmi réteg áll. Őket, akiknek nem voltak pártfogóik, patrónusaik, maga Jézus karolja föl. Gyógyításaival, tanításaival, értük való bátor kiállásával visszahelyezte őket az emberi méltóságukba, abba a státuszba, amely az Atya előtt minden embernek jár.

 Jézus az ószövetségi „Góél” (megváltó, megszabadító) feladatkörét és felelősségét vállalta magára azzal, hogy

Jézus az ószövetségi „Góél” (megváltó, megszabadító) feladatkörét és felelősségét vállalta magára azzal, hogy a kilátástalan, ellehetetlenült helyzetben élő, maguktól helyzetükön változtatni nem tudó emberek számára lehetőséget adott egy emberibb, szabadabb életre. Az Ószövetségben a legközelebbi /közeli rokon (szabad zsidó férfi) felelőssége volt az, hogy kiszolgáltatott helyzetbe (adósrabszolgaság, adósságcsapda, nőknél özvegység) jutott rokonát anyagilag és lelkileg felkarolja, és így megváltsa adósságaiból, szégyenteljes, megvetett állapotából.

 A Názáretinek ez az attitűdje, hogy „legközelebbi rokonként” segítségére sietett a rászorultaknak, egyáltalán

A Názáretinek ez az attitűdje, hogy „legközelebbi rokonként” segítségére sietett a rászorultaknak, egyáltalán nem illett bele a korabeli társadalmi viszonyulások, konvenciók rendszerébe: zavart keltett, bűntudatot ébresztett a felelősökben. Így éles szembenállást, kritikát és megbotránkozást váltott ki a társadalom vezető rétegében, a Rómához hű vagy vele csupán mérsékelten távolságtartó vallási és politikai elit körében. A zsidó vallási vezetők különösen is „tudathasadásos” helyzetben találták magukat Jézus gyógyításai és tanításai miatt. Egyrészt ismerték (és másoknak tanították) a Tóra rendelkezéseit a szolidaritásra és a felebarát segítésére vonatkozóan (2 Móz 23; 5 Móz 15; 22 -24), ugyanakkor azonban azzal, hogy a karrierjük, az anyagi érdekeik szempontjait igyekeztek mindig előtérbe helyezni, végső soron „felülírták”, figyelmen kívül hagyták a törvényt, amely őket magukat is kötelezte.

 A Názáreti ezt a hasadást, „kétkulacsos politikát” is visszatükrözte a farizeusokkal, írástudókkal való

A Názáreti ezt a hasadást, „kétkulacsos politikát” is visszatükrözte a farizeusokkal, írástudókkal való vitáiban. Ennek révén még inkább magára vonta a vezető elit rosszallását, akik Jézus kritikáit provokációnak tekintették. A Jézussal szembeni ellenséges hozzáállás hátterében az igazság és az igazságosság kérdése húzódik meg. Ez pedig az Evangéliumnak, az Isten országa megvalósulásának lényegi üzenete és mozgatórugója.

3. Jézus ethosza, mint konfliktusteremtő attitűd

3. Jézus ethosza, mint konfliktusteremtő attitűd

 A Názáretit kortársai közül sokan prófétának, spirituális vezetőnek, szent embernek tartották. Nyilvános működése

A Názáretit kortársai közül sokan prófétának, spirituális vezetőnek, szent embernek tartották. Nyilvános működése során tömegek hallgatták tanításait, váltak részesévé gyógyításainak, csodatételeinek. Már önmagában ez a helyzet: az ismertség, népszerűség, a mozgalom-jellegű csoportosulás Jézus körül is konfliktusgerjesztő hatással bírt, ám ennél még komolyabb feszültségek rejtőztek a szituáció háttérben: félelmek, sérelmek, bizonytalanság, elkeseredettség. Izrael ókori mediterrán társadalmában a Kr. u. első évszázadban a vallási élet rendjét alapvetően a tisztaság és szentség ethosza határozta meg. Ez az értékrend nagyon mélyen átjárta a mindennapok világát is, hatással volt a társas kapcsolatokra, a házasság, a szexualitás, az egészségbetegség kérdésére, a gazdasági viszonyokra, az egyéni boldogulás, karrier, munkavállalás kérdésére.

 A tisztaság és szentség ethosza értelmében a szent és a profán elkülönül egymástól,

A tisztaság és szentség ethosza értelmében a szent és a profán elkülönül egymástól, ugyanakkor azonban kölcsönhatásban is áll egymással. Az alapvető érték a kultikusan, vallási értelemben szent: ez a JHWH lényéhez, lényegéhez, Istenségéhez kapcsolódó, a köznapitól, közönségestől elkülönített minőség és tartalom. Így fejezi ki ezt a Tóra 3 Móz 19, 2 szerint: „Szentek legyetek, mert én az ÚR, a ti Istenetek szent vagyok!”

 A szentség ethosza az elkülönülésre, elkülönítésre alapozódik. A tisztasági előírások hagyományos és szigorú

A szentség ethosza az elkülönülésre, elkülönítésre alapozódik. A tisztasági előírások hagyományos és szigorú rendje bejáratott gyakorlatként realizálódott: egy egész vallási apparátus felügyelte, kontrollálta ennek működését. Az előírásoknak való megfelelés, a szabályok követése „kitermelte” az engedelmességből levezetett másodlagos erényeket: a rendet, a takarékosságot, a pontosságot, a megbízhatóságot és a szorgalmat.

 Az evangéliumi hagyomány azt mutatja meg, hogy Jézus attitűdje miként minősíti át és

Az evangéliumi hagyomány azt mutatja meg, hogy Jézus attitűdje miként minősíti át és hogyan transzformálja ezt a gyakorlatot valami minőségileg gazdagabb, életteljesebb tapasztalattá. Jézus szombaton is kalászt tép, gyógyít, mert nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért (Mk 2, 27 -28; 3, 1 -6). Jézus megbocsátja a béna ember bűnét, mert a tisztátalannak minősített ember nem juthat el a templomba, így kizárja magát a kultikus közösségből, és nem részesül a papok által közvetített bocsánatból (Mk 2, 1 -12).

Mk 2, 1 -12 Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre,

Mk 2, 1 -12 Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van. Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét. Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek. De mivel a sokaság miatt nem vihették őt hozzá, megbontották a tetőt ott, ahol ő volt, és a résen át leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid. Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben: Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül? Jézus lelkében azonnal felismerte, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: Miért tanakodtok így szívetekben? Melyik a könnyebb? Azt mondani a bénának, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, vedd az ágyadat és járj? Azért pedig, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették Istent, és ezt mondták: Ilyet még sohasem láttunk!

 A tisztaság, szentség ethosza helyett Jézus nyilvános működése során sokkal inkább az együttérzés

A tisztaság, szentség ethosza helyett Jézus nyilvános működése során sokkal inkább az együttérzés etikájára helyezi a hangsúlyt.

 Jézus: ez a „törékeny alak a történelemből” a megosztottságot is indikáló morál helyett

Jézus: ez a „törékeny alak a történelemből” a megosztottságot is indikáló morál helyett felmutatja tehát a megosztás útját: azt az alternatív valóságot, amelyben nem a különbségtételek, az elkülönítés mozzanata határozzák meg az értékrendet, nem a szabályok, ítéletek és a szentség igénye diktál. Nem az embernek a vallásgyakorlatban nyújtott jó teljesítménye határozza meg az Abba, az Atya iránta való lojalitását. Isten szimpátiáját (szün-pateo: együtt-szenvedés, részvétel) nem egy olyan vallásosság vívja ki magának, amely a bűn – bűnbánat - elégtétel szüntelen ismétlődő mintázatába süpped bele. Valójában – erre tanít ez a törékeny alak a történelemből egyedül az együttérzés adja a hiteles hit belső dinamikáját.

 Jézus nem azért jött el a világba, hogy Isten ezentúl másként gondolkodjon az

Jézus nem azért jött el a világba, hogy Isten ezentúl másként gondolkodjon az emberről, hanem azért, hogy az ember gondolkodjon végre másként Istenről – írja Albert Nolan. Jézus nem amiatt jött elsősorban, hogy megoldjon egy „óriási kozmikus problémát”: a bűnt, hanem hogy feltárja nekünk a kegyelmes Isten szívét, aki igaz, együttérző és megbocsátó. Jézus nem puszta szükségszerűségként lépett be az élet földi köreibe, hanem tiszta ajándékként. Ez az a forradalmian új, amely Jézus kortársai közül sokak látásmódját transzformálta

 Jézus nem új erényeket és nem új kötelességeket hozott, hanem a boldogságot hozta

Jézus nem új erényeket és nem új kötelességeket hozott, hanem a boldogságot hozta el azok számára, akikkel kapcsolatba került, és akik kapcsolatba kerültek vele. Olyan boldogságot hozott, amely új alapokat helyezett le az erény számára és új lehetőségeket tárt fel hozzá. Jézus nem kötelességeket teljesített, hanem megváltoztatta azoknak az embereknek a helyzetét, akikkel találkozott. Jézus az általa megvalósuló szabadságot nem a bűnök nagyságával, hanem a szeretet „mértéktelenségével” kapcsolta össze. Egyáltalán nem akarta, hogy a szeretet helyett a bűn váljon a megváltás hajtóerejévé. Ha ezt megértjük és elfogadjuk, akkor tudatosul, hogy Isten nem azt várja Fiától, hogy ellenszolgáltatást nyújtson atyai irgalmáért. Ez a teológiai koncepció nem állja meg a helyét, mert így Jézust eszköznek tekintenénk üdvösségünk eléréséhez.

4. Jézus szelídsége? – Konfliktusok a hatalommal

4. Jézus szelídsége? – Konfliktusok a hatalommal

 A Názáretivel kapcsolatban a keresztények körében régóta elterjedt már egy olyan látásmód, miszerint

A Názáretivel kapcsolatban a keresztények körében régóta elterjedt már egy olyan látásmód, miszerint Jézus alapvetően szelíd volt, konfliktuskerülő (lásd Mt 11, 29), csak végső esetben nyúlt határozottabb eszközökhöz, ha másképp nem tudta kortársaival megértetni az üzenetét. Ez a Jézus-kép azonban meglehetősen torz. A magát áldozatul adó néma bárány (Ézs 53, 7), amellyel - a passiótörténet teológiai látásmódja nyomán - sokan lefestik egész földi életének alap-irányultságát, nem áll közel ahhoz a jézusi magatartáshoz, amellyel a Názáreti demonstrálta az alternatív Ország elérkezését.

 Az evangéliumi hagyományban arról olvasunk, hogy az Emberfia lépten-nyomon vitákba keveredik emberekkel, ahol

Az evangéliumi hagyományban arról olvasunk, hogy az Emberfia lépten-nyomon vitákba keveredik emberekkel, ahol mindig határozottan képviseli véleményét, olykor egészen bántó, sértő mondatokat is mond anyjának, szüleinek, tanítványainak vagy az idegeneknek, például a kánaáni asszonynak (lásd pl. Mt 17, 17; 15, 22; Lk 2, 49; 14, 25; 24, 25; Jn 2, 3) – és mindenekelőtt a farizeusoknak. Őket egyenesen „megátkozza”: jaj nektek…! (Mt 23, 1 -36), vagy viperák fajzatának titulálja (Mt 12, 34).

 Jézus kommunikációja ellenfeleivel – és olykor tanítványaival is – gyakran tűnik türelmetlennek, sürgetőnek,

Jézus kommunikációja ellenfeleivel – és olykor tanítványaival is – gyakran tűnik türelmetlennek, sürgetőnek, érdesnek és udvariatlannak az evangéliumok olvasói számára. Jézus tudta, hogy nincs túl sok ideje: minden bizonnyal ezért választotta a figyelemfelkeltés, a felrázás, a választás elé állítás radikális útját, az erőteljes ráhatás módszereit. Célja az lehetett, hogy segítse kortársait egy új tudatosságra eljutni, amelynek révén reálisabban értékelik majd az őket kontrolláló hatalmak és erők természetét.

 Jézus a leghevesebb konfliktusokba alapvetően Izrael „szent intézményeinek” képviselőivel: a papokkal, írástudókkal, vallási

Jézus a leghevesebb konfliktusokba alapvetően Izrael „szent intézményeinek” képviselőivel: a papokkal, írástudókkal, vallási elöljárókkal, illetve a farizeusok csoportjával keveredett. Az ő teológiai, vallási meggyőződéseiket irritálta a szombati gyógyításaival, a bűnbocsánat kihirdetésével, a templomhoz kötődő funkciók részleges „átvállalásával”, a templomtisztítással, a marginalizáltak, megvetettek felkarolásával. A „bűnösök barátjaként” maga Jézus is kívülre került. Szolidaritása a perifériára szorított emberekkel őt magát is elfogadhatatlanná tette a „tiszták” szemében.

 Jézus konfliktushelyzeteinek egy másik csoportját azok a viták alkotják, amelyekben a római megszálló

Jézus konfliktushelyzeteinek egy másik csoportját azok a viták alkotják, amelyekben a római megszálló hatalommal, illetve Júdea és a zsidóság társadalmi helyzetével kapcsolatos hozzáállása, véleménye mutatkozott meg. Érdekes módon ez irányú kritikája inkább burkoltan, áttételesen jelentkezett. Jézus nem akart politikai messiás lenni, nem állt érdekében egy felszabadító politikai mozgalmat vagy pártot létrehívni. Nem akart élére állni semmilyen véres megtorlást követelő, újabb felkelésnek, polgárháborúnak. Az adópénzzel kapcsolatos vitahelyzetben (Mk 12, 13 -17) Jézus kitér a neki állított csapda elől: nem foglal állást, nem ad igazat egyik oldalnak sem. „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” (Mk 12, 17; lásd még Lk 23, 1 -2) Ezzel a mondatával azonban nem a fennálló rendet szentesíti, hanem rámutat a vallás és a politika összefonódásaira, és az ebből adódó visszásságokra, visszaélésekre.

 Jézus elhallgattatását, likvidálását már viszonylag korán, nyilvános működése kezdetén eldönti a vezetői elit.

Jézus elhallgattatását, likvidálását már viszonylag korán, nyilvános működése kezdetén eldönti a vezetői elit. A Márk szerinti evangéliumban már a 2. fejezetben elkezdődnek a konfliktusok: Mk 2, 6 szerint a szombatnapi gyógyítás okán a farizeusok a Heródes-pártiakkal szövetkezve arról tanácskoztak, hogyan végezhetnének vele. Az a vélemény is egyre határozottabb lesz, ahogyan az események haladnak előre a maguk útján, hogy „jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. ” (Jn 11, 50)

 Jézus nem akart élére állni semmilyen véres megtorlást követelő, újabb felkelésnek, polgárháborúnak. Az

Jézus nem akart élére állni semmilyen véres megtorlást követelő, újabb felkelésnek, polgárháborúnak. Az adópénzzel kapcsolatos vitahelyzetben (Mk 12, 13 -17) Jézus kitér a neki állított csapda elől: nem foglal állást, nem ad igazat egyik oldalnak sem. „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” (Mk 12, 17; lásd még Lk 23, 1 -2) Ezzel a mondatával azonban nem a fennálló rendet szentesíti, hanem rámutat a vallás és a politika összefonódásaira, és az ebből adódó visszásságokra, visszaélésekre.

Mk 12, 13 -17 Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy

Mk 12, 13 -17 Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük? Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam! Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.

 Jézus a „hatalom” különféle fórumain erővel és hatalommal képvisel egy másik rendet, ahol

Jézus a „hatalom” különféle fórumain erővel és hatalommal képvisel egy másik rendet, ahol nem a politikai játszmák, a karrierizmus érdekérvényesítő praktikái határozzák meg a viszonyokat. Szavai és üzenete ezért direkt, célirányos, nyers és minden kenetteljességtől mentes. Jézust érdekelte a polisz: a város, az emberi élettér kérdése, de nem érdekelte kortársai kicsinyes politizálása: vagyis az emberi játszmák a hatalomért.

 Jézus perében a vele szemben felhozott vádakat így foglalja össze az evangélista Mt

Jézus perében a vele szemben felhozott vádakat így foglalja össze az evangélista Mt 23, 1 -2 szerint: „Ezután valamennyien elindultak, és elvitték őt Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király. ” A Názáreti halálához vezető per valójában vallási per volt – politikai köntösbe burkolva. A rá féltékeny vallási elit, amelynek nem volt joga a kivégzéséhez, úgy állította be Jézus forradalmát, mint amely elsődlegesen a császár hatalmát fenyegeti. (Ezzel lényegében nem is tévedtek nagyot, hiszen Jézus szerint Isten Országában Isten uralkodik, és nem a császár vagy bármely földi, vallási vezető…)

 Jézus földi küzdelme az igazságosságért, Isten Országának kibontakozásáért a környezete megítélése szerint nem

Jézus földi küzdelme az igazságosságért, Isten Országának kibontakozásáért a környezete megítélése szerint nem volt eredményes, és csúfos bukás lett a vége. A tisztaság és szentség ethosza értelmében ennek a „szent embernek” nem volt keresnivalója a szentség terében, de Izrael népének közösségében sem. Halála azonban nem tett pontot a vele kapcsolatos kérdésekre. Vallási és politikai ellenfeleinek továbbra is szembesülnie kellett azzal, hogy az Új Ország - minden igyekezetük ellenére – fokozatosan kibontakozó valóság.

 A Názáreti küldetését immár azok folytatják, akik őt, mint Feltámadott Urat megismerték, és

A Názáreti küldetését immár azok folytatják, akik őt, mint Feltámadott Urat megismerték, és képviselik a világban. Az ő tanítványai a tolerancia és a humor, az igazságos harag és az empátia, a kezdeményezés és a produktív képzelőerőhöz való ragaszkodás új erényeit gyakorolják, és az együttérzés útját járják ma is.