Jzsef Attila tjkltszete eltr a korbbi hagyomnyoktl egyre

József Attila tájköltészete eltér a korábbi hagyományoktól, egyre nagyobb szerepet kapnak verseiben a társadalmi problémák. Verseire jellemző, hogy elhagyott, kihalt tájat mutat be, és a táj sivársága párhuzamban áll az élet sivárságával. Verseiben gyakran jelenik meg a külvárosi táj, amely egyrészt a munkás réteg lakhelye, a szegénység, és kiszolgáltatottság szimbóluma, másrészt elhagyatott táj (A munkások korán elmennek dolgozni, későn érnek haza, szinte csak aludni járnak ide). Verseiben az éjszaka és a tél bemutatása is fontos szerepet kap, hiszen ez is a sivárságot és az egyedüllétet erősíti. József Attila tájverseiben a lírai én mindig szemlélődő, objektíven ír a tájról, azonban versei többsíkúak, a táj mindig szimbolikus jelentésű.

Holt vidék Az éjszaka-versek előképe a Holt vidék (1932). A vers abban üt el a többi tájversétől, hogy itt nem a külvárost, hanem a tanyavilágot mutatja be. Több visszaemlékezés említi, hogy József Attila legkedvesebb saját verse volt, amelynek Szárszón, halála után két lejegyzett példányát is megtalálták. A Holt vidék a téli tanyavilágot mutatja be, amelynek üressége már Petőfi Sándornál is megjelenik (A puszta, télen). A táj itt a parasztság szegénységének, nyomorának a szimbólumává válik. A táj képei egyszerre konkrétak és elvontak. A holt vidék tája önmagát is jelenti, ugyanakkor egy életforma, egy léthelyzet szimbólumává is formálódik. Holt vidék megjelenítése tájképpel kezdődik, aztán a tanya leírásán át jutunk el a kis szobában töprengő parasztokig. A táj külső kietlensége és változatlansága, dermedtsége egyben az emberi lét reménytelenségét is szimbolizálhatja a versben. A parasztok nyomorával szemben megjelenik a felső társadalmi rétegek gazdagsága is az utolsó versszakban.

Téli éjszaka A versben a József Attila tájverseinek főbb szimbólumai jelennek meg: tél, éjszaka, külváros. A mű első sora: „Légy fegyelmezett. ” egyszerre önfelszólítás és az olvasóhoz intézett üzenet. A nézőpont igazi tere nemcsak a tanya és a város, hanem az űr, a világegyetem is. A téli éjszaka csöndje és hidege a világegyetem csöndje és hidege. A megjelenő táj csendes mozdulatlan és ember nélküli „Szép embertelenség”. Jelenti a táj embernélküliségét és az ember nélküli táj harmonikus nyugalmát, de jelenti a világban magára maradt ember léthelyzetét is. A vers alapellentéte az a tény, hogy az ember egy tőle idegen világában kénytelen élni. Az ember magára marad, a magánya kozmikussá válik, sötétség és hideg veszi körül. A város peremén A város pereme itt is a proletárság, a kiszolgáltatott munkásosztály szimbóluma. A vers kerete (az 1. és a 15– 16. versszak) a költő monológja, a 2– 14. szakaszban viszont osztályának személytelen tagjaként, többes szám első személyben fejti ki történelemszemléletét az alkotó. A költő a munkásosztály materialista („a való anyag teremtett minket”) eredetmondáját alkotta meg a honnan jöttünk? mik vagyunk? mivé leszünk? Ahogy Petőfi Sándor a nép nevében szólt, úgy József Attila a munkásosztály, a proletárság szószólója. Ebben a versben (mint J. A. több versében) megjelenik a biológiai determináltság gondolata: „való anyag teremtett minket e szörnyű társadalom öntőformáiba löttyintve” Tehát a születés helye, ideje, és a társadalom már eleve meghatározza az ember lehetőségeit.

Külvárosi éj egyre táguló képeivel, a nyomasztó sötétet megtörő fel-felvillanó fényeivel egy eljövendő jobb világ reményét sugallja. Ez a vers is tájleírással kezdődik, a sötétedés folyamatát írja le. A vers apró képeket villant fel, ezt montázstechnikának nevezzük. A víz és nedvesség motívuma végigvonul a versen. Az otthonoktól eljutunk a gyárakig. A gyárakban is csend van ilyenkor, és a hanghatások ezáltal felerősödnek: vonatfütty, a macska neszezése. A versben több alkalommal helyezi szembe a költő a külváros komor valóságát az ott élő emberek álmaival: „a gépek mogorván szövik szövőnők omló álmait”, „szundít a korcsmáros” Rengeteg költői képet találunk benn: megszemélyesítés: [a fény] hálóját lassan emeli, [fadarab] azon tűnődik, mászik a súroló kefe; metafora: családi kripták ~ gyárak; hasonlat: mint az omladék A vers zárlata ebben a versben – szokatlanul - reményteli.