Isten Nagy Terve 3 rsz AZ ISTEN LTAL

  • Slides: 13
Download presentation
Isten Nagy Terve 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK

Isten Nagy Terve 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK

teremtés Isten Nagy Terve megváltá elesés helyreállítás s Én vagyok az Alfa és az

teremtés Isten Nagy Terve megváltá elesés helyreállítás s Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. Jel. 1. 8

Isten, az imádat tárgya, célja Isten, amit mi amit Istenként ismerünk, a nagy Szellem,

Isten, az imádat tárgya, célja Isten, amit mi amit Istenként ismerünk, a nagy Szellem, ami Örökkévaló volt (soha nem kezdődött, soha nem ért véget), Ő ott volt. És Benne voltak tulajdonságok: a tulajdonságok, hogy Isten legyen, aztán az Ő tulajdonságai, hogy Atya legyen , tulajdonságok, hogy tulajdonságai, tulajdonságok, A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell. Jézus így válaszolt: Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. Az Isten Szellem, és akik imádják őt, azoknak szellemben és igazságban kell imádniuk.

Az imádat helye: ahol az Úr neve lakik Ügyelj az Abib hónapra, és készíts

Az imádat helye: ahol az Úr neve lakik Ügyelj az Abib hónapra, és készíts az Úrnak, a te Istenednek páskhát; mert az Abib hónapban hozott ki téged az Úr, a te Istened Égyiptomból éjjel. Páskha gyanánt pedig ölj az Úrnak, a te Istenednek juhot és ökröt azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az ő nevét. 5 Mózes 16 1 -2 Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok. János 5 43 Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők

Az ember imádatra lett teremtve

Az ember imádatra lett teremtve

Az imádat helye: a templom A templom egy Isten számára elkülönített, megszentelt hely, ahol

Az imádat helye: a templom A templom egy Isten számára elkülönített, megszentelt hely, ahol valakinek vagy valaminek az imádása, dicsőítése zajlik. A zsidók szent templomában folyamatos volt az áldozatok bemutatása (szolgálat).

Az imádat helye a templom? A Bizonyság sátora ott volt atyáinknál a pusztában, amint

Az imádat helye a templom? A Bizonyság sátora ott volt atyáinknál a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Mózesnek, hogy készítse el arra a mintára, amelyet látott. Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogányok földjét, akiket kiűzött az Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig. Dávid pedig kegyelmet talált az Isten színe előtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson Jákób Istenének, de Salamon épített neki házat. A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, ahogyan a próféta mondja: A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem - mondja az Úr -, vagy hol van az én nyugalmam helye? Nem az én kezem alkotta-e mindezt? Apcse l 7. 44 -50

Az imádat helye: az Élő Templom Jézus így felelt nekik: „Romboljátok le ezt a

Az imádat helye: az Élő Templom Jézus így felelt nekik: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem. ” 20 Ezt mondták rá a zsidók: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted? ” 21Ő azonban testének templomáról beszélt. Ján 2. 21 Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mt 2. 11 Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak. Mt 4. 9 -11 Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten. 2 Thess. 2. 2 -3

A Név az imádat helyén (Jézus Krisztus mindig az élő Ige!) Szóval, Jézus a

A Név az imádat helyén (Jézus Krisztus mindig az élő Ige!) Szóval, Jézus a név. És az a név egy emberbe lett belehelyezve, nem egy gyülekezetbe, vagy egy felekezetbe, nem egy vallásba, hanem egy emberbe. Ő úgy döntött, hogy az Ő nevét Jézus Krisztusba helyezi. ----Isten egy helyet választott az emberekkel való találkozásra, és az nem egy gyülekezetben van, nem egy felekezetben, nem egy vallásban, hanem Krisztusban. Ez az egyetlen hely, ahol Isten találkozik az emberekkel, és ahol az emberek tudják Istent imádni, Krisztusban. Ez az egyetlen hely. Nem számít, hogy metodista, baptista, katolikus, református, vagy mi vagy, csak egy hely van, ahol helyesen lehet Istent imádni, és az a hely Krisztus. Ő az imádat Isten által kiválasztott helye, és Isten neve neki lett adva. Ő Isten helye az imádatra, és Isten neve Őneki lett odaadva. Ő Isten igéje, Ő Isten neve. Ő Isten igéje és Isten neve is egyben. Ő volt a testté lett Ige. Ő volt Isten igéje, Isten báránya, Isten neve, és Isten. Ez volt Ő Isten imádatának kiválasztott és egyetlen helye. És Isten visszautasít minden Jézus Krisztuson kívül eső helyet.

Hogy járhatunk templomba? Nos, meg akarjuk érteni, hogyan tudunk Őbelé kerülni. Hogy megyünk be

Hogy járhatunk templomba? Nos, meg akarjuk érteni, hogyan tudunk Őbelé kerülni. Hogy megyünk be az imádatnak arra a helyére? Az I. Korinthus 12 megmondja. „Mert egy Szellem által”, nem egy gyülekezet által, nem egy hitvallás által, nem egy pásztor által, nem egy püspök által, nem egy pap által, hanem az egy Szent Szellem által vagyunk bekeresztelve egy testbe a Jézus Krisztus testébe, ami Jézus Krisztus teste, és vagyunk alávetve minden ajándéknak, ami ebben a Testben van. Igen uram. Nem a csatlakozás, nem valami hitvallás betanulása, nem valami felfújt dolog, vagy leegyszerűsítés, kézfogás, vagy semmi más, hanem születés által vagyunk Jézus Krisztus testébe bekeresztelve. És mi az a test? Az Isten által választott hely…Figyeljetek. És ha te igazán bele vagy keresztelkedve, annak az igazi bizonyítéka az, hogy hiszel Benne, az Igében. Hogyan lehetnél az Ő része, ha megtagadod? Hogy tagadhatnám meg a saját kezemet? Ha van. . Ha ilyet tennék, akkor valami az elmémben nem volna rendben. Az Isten által választott helye az imádatnak 1965. 02. 20

Hogy járhatunk templomba? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő

Hogy járhatunk templomba? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: "Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. 2 kor 6. 16 Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt "kiválasztott és drága"; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. 1 pét 2. 4 -5 Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban,

A helyes imádat bizonyítéka 93 És az Ő megígért Igéje, Ő nem fogja… neked

A helyes imádat bizonyítéka 93 És az Ő megígért Igéje, Ő nem fogja… neked nem kell ezt megmagyaráznod, Ő fogja ezt megmagyarázni rajtad keresztül, azon keresztül, amit teszel, amit Ő megígért, hogy tenni fog. A gyülekezet, aki követi Őt, annyira hasonlítani fog Őhozzá, hogy az emberek tudni fogják. 112 Ó, mire adatott ez az üzenet? Mit fog tenni? „És az Ő napjaiban világosság lesz az estidőben. ” És mire? Arra, hogy üdvözölje az Ő gyermekeit, amikor hazaérnek, az igazi ígéret földre a tűzoszlopnak ugyanazzal a jelével, ami Izrael gyermekeit a pusztán átvezette. Isten imádatra kiválasztott helye Jézus Krisztus, ez az egyedüli hely van. Ez az egyedüli név, amelyben Isten megváltása benne van. Ez az, ahogy Ő elnevezte a családot a

Összefoglalás Ó, gyülekezet, ó, emberek, bűnös barátom, ne bízz semmi másban, csak Jézus Krisztusban.

Összefoglalás Ó, gyülekezet, ó, emberek, bűnös barátom, ne bízz semmi másban, csak Jézus Krisztusban. Ne bízz semelyik prédikátorban. Ne bízz senkiben, hogy majd ő megment. Ne bízz gyülekezetben, hitvallásban, felekezetben; csak Jézusban bízz, mert Ő az óra világossága. Nem egy zsidót imádok; Istent imádom, amikor. Jézus. Krisztust imádom. Nem Az Isten által választott helye az imádatnak 1965. 02. 20 valami kitalált dolgot, vagy valami történelmi dolgot. Jézus Krisztust imádom, a Jézus Krisztus jelenlétét éppen most, mai az Ő igéje, ami megnyilvánult ebben a korban. Miért a kis Betlehem? 63. 12. 14 Nos, megtaláltuk azt a helyet, ahová az Ő nevét helyezte (ez Krisztus Jézus) és nincs más hely, és nincs más név. . . Meg vagytok ezzel elégedve? Mondjátok, ámen. Az Isten által választott helye az imádatnak 1965. 02. 20