Inklzi s szocilis beruhzs avagy a meg nem

Inklúzió és szociális beruházás (avagy: a meg nem értett politikai gondolatok) Krémer Balázs 3 SZ konferencia

Az Unió szövegeinek félreértése – mint sajátos hazai attitűd… Vannak, akik „szent szövegnek” tekintik, és mármár a kinyilatkoztatások „teológiai” megfejtésére törekednek… Vannak, akik épp úgy legyintenek rá, mint hajdan a KGST szövegeire: mondhatnak amit akarnak, úgysem értenek minket, mi majd kibújunk, ügyeskedünk – és megcsináljuk a magunk „bulijait” (ennek folyományaként: „csak dőljön a lé…”) Nem szent szövegek – de azért, van bennük valami. Ezt a valamit próbáljuk megfejteni! Pláne, ha egyek akarunk lenni azok között az európaiak között…ha Európa számunkra a referencia és a tájékozódási irány

A szociális beruházási csomag Fontos dokumentum, mert: A válság időszakában a vesztesek és veszteségek kompenzálását célozza A válságkezelő „költségcsökkentő” politikákból visszatér az „inklúzív növekedés” politikájához, A jövedelmi egyenlőtlenség csökkentését gazdaságpolitikai tényezőként tárgyalja

Nem „forradalmi újítás” Mert ilyet az Uniótól soha senki ne várjon Az Unió mindig „lassan építkezik”: a korábban elfogadott dokumentumokhoz rak kicsiket hozzá A szövegek lassan kiizzadt konszenzusokkal születnek, A konszenzusok különösen nehezen születnek az alapszerződések szerint a nemzeti szuverenitások illetékességébe sorolt kérdésekben – nehogy az EU túllépje hatáskörét

A szövegek – nem mindig a legtisztább, legbölcsebb szövegek Mert nem a legnagyobb bölcsek és tudósok – hanem diplomaták írják, ezek „diplomáciai szövegek” A szövegező diplomatáknak, politikusoknak és hivatalnokoknak fontos az, hogy Elkerüljék a „foglalt és kötött” fogalmak használatát Pozitív célokat, irányokat fogalmazzanak meg (és ne problémákat, összefüggéseket fejtsenek ki) Konszenzust találjanak – aminek olykor az is az eszköze, hogy a sarkos és éles megfogalmazásokat tompítsák, olykor el is „maszatolják”

Az „alig angol”szó: az inklúzió… Nem szociális „szakpolitikai” kulcsfogalom Hanem, általános társadalom- és gazdaságfejlesztés-politikai fogalom A gazdasági fejlődés alapvető tényezője a foglalkoztatás – többen dolgozzanak, produktív, értéket teremtő munkát végezve Ehhez a kreativitások felszabadítása, a választási és döntési lehetőségek tágítása fontosabb, mint az újraelosztás bővítése A foglalkoztatást alulról, a kirekesztettek dinamizálásával lehet bővíteni Méghozzá a „mainstream” folyamatokba való bekapcsolással, beillesztéssel, integrációval Ennek segédeszköze (és nem feltétlen öncél) a szegénység csökkentése, a bekapcsolódás feltételeinek (akár redisztributív eszközökkel való) biztosítása

Az „anti-szociális” inklúzió szociális karaktere Nem a „legrászorultabbakat” célozza, különösen nem a csak másoktól függő élethelyzetben levőket, a „gondozandókat” hanem a dinamizálhatókat, dinamizálandókat Viszont… jelentősen bővíti a „nem-leírandók”, az integrálandók és dinamizálandók körét Ha sokan tudnak a saját lábukra állni – akkor ez „tehermentesíti” a túlhasznált passzív rendszereket – amitől azok jobban célozhatóvá tehetők

A válság és az inklúzív növekedés A „zsigeri reakciók” félretolták az inklúzió kérdését – fontosabb bankrendszert menteni… A válság értelmezése még a korábbiaknál is jobban felerősítette az inklúzió jelentőségét, mert Munka és munkahelyek nélkül nincs kiút Keresetek nélkül nincsenek keresletek, nincs fogyasztás Az egalitáriánus jövedelemelosztás jobban élénkíti a fogyasztást és a keresletet, mint az egyenlőtlen (P. Krugman) A túl nagy egyenlőtlenségek túl nagy hatalomkoncentrációt eredményeznek, ami blokkolja a szabad versenyt (J. Stiglitz) Inklúzív növekedés nem lesz „magától”: mint minden fejlődésbe és növekedésbe – ebbe is be kell fektetni, be kell ruházni

Itt tartunk: beruházás az inklúzív növekedésbe A pénzköltés akkor és attól „beruházás” – ha az megtérül. Milyen szociális ráfordítások térülhetnek meg? Azok, amelyek során, átmeneti támogatásokkal az emberek tartósan „helyzetbe kerülhetnek”, tartósan módjuk lesz potenciáljukat kiaknázni… És, amelyekre érdemes átcsoportosítani más, „felesleges” forrásokat – pl. a drága és bonyolult adminisztráció költségeit

A kiemelt szociális beruházási célterületek Gyerek és oktatás, oktatási expanzió A magasabban képzettek nagy valószínűséggel dolgoznak Produktív munkát végeznek, több pénzt keresnek Egészség – népegészségügy A korán meghaltak – azok nem dolgoznak… A tartósan beteggé válok, a betegségükből fel nem épülők – azok sem dolgoznak… Lakhatás A fogyasztás helye és egysége a háztartás, az a háztartás, amely a ház, a lakás, a lakhatás fogalmait átfedi Az ingatlanpiaci krízisen való felülkerekedés és a háztartások fogyasztási potenciáljának kiaknázása – ezek összetartozó célok

A szociális beruházás programjának korlátozottságai A szociálpolitika mindig, mindenben „működési költség-igényes” – minden szociális támogatáshoz, szolgáltatáshoz „folyó” költségvetési ráfordítások kellenek Mindezt az Unióban is tudják – ám ehhez nem járulhatnak hozzá, még a Szociális Alapból sem Ahhoz, hogy együtt lehessen működni, hogy pénzt lehessen kapni, hogy legyen Uniós program és projekt – ahhoz „szociális beruházási” intézkedések és programok kellenek Ma ilyenek nincsenek: a projektek addig élnek és vannak, ameddig el nem fogy a pénz – utána szép csendben „elmúlnak”…

Amit újra kell gondolnunk, nekünk, szociális szakembereknek… (I. ) Vannak-e jó gyakorlataink a szociális beruházásra? Tudtunk és tudunk-e helyzetbe hozni embereket? (Vagy, csak addig tudunk nekik segíteni – ameddig mi magunk segítünk? ) Vannak-e olyan kapcsolataink, kapcsolódásaink a gazdaság és a többségi társadalom intézményeihez, amely kapcsolódások egyszerre csatornák az inklúzióhoz is? (Avagy, mi magunk is inkább elszigeteljük a kirekesztetteket az inklúziós lehetőségektől, felvállalva azt, hogy mi majd a többségi társadalom helyett is megoldjuk a problémákat? )

Amit újra kell gondolnunk, nekünk, szociális szakembereknek… (II. ) Tudunk-e finanszírozási értelemben fenntartható szociális projektekben gondolkodni – olyanokban, amelyek folyó kiadásai a projekt után is finanszírozhatók? (Avagy, mi „projekt-vállalkozók” vagyunk, akik a maximumot akarják kihozni a projektből, ameddig az van, és utána egy másik projektre vállalkozunk? ) Tudunk-e szembesülni a saját fenntarthatósági korlátainkkal, azaz, azzal, hogy a legjobb projekt nem az, ami a projekt alatt a legjobb, hanem az a „rosszabb”, ami mégis fennmarad, működik utána is?

Amit újra kell gondolnunk, nekünk, szociális szakembereknek… (III. ) Tudunk-e szembesülni a saját beszorítottságainkkal és nyomorainkkal? Hogy mi magunk is az életünkért küzdünk? És, hogy számunkra az európai perspektívák jelölik ki szakmánk fejlődésének irányait? Azok minden korlátjával és problémáival, vitájával és vitathatóságával… Akkor is, ha mi itt élünk…

Tudnunk kell! Muszáj! Köszönöm a figyelmet!