Hubble A Hubble rteleszkp egy a fldfeszntl 593

Hubble

• A Hubble űrteleszkóp egy, a földfeszíntől 593 km magasságban orbitális pályára helyezett, 9697 perc keringésű idejű, 28. 000 km/h sebességű távcső. • Az 1990 április 24 -én fellőtt, Edwin Hubble amerikai csillagásznak emléket állító teleszkópot a NASA és az ESA közös programjának keretében juttatták fel, a Nagy Obszervatóriumok sorozat első tagjaként. • A hengerformájú Hubble 11, 1 tonna tömegű, • hossza 13, 2 m, átmérője max. 4, 2 m. • Az űrteleszkóp több mint 0, 1 ívmásodperc képfelbontásra képes.

A nemzetközi űrállomás

Kilátás az űrállomásról

További Hubble-fotók

1. Az első felvétel a Sombrero-galaxist mutatja, amelyet a Messierkatalagus M 104 -ként jegyez, körülbelül 28 millió fényévre tőlünk. Ezt a felvételt tartják a Hubble által eddig készített legjobb fotónak.

2. A Hangyának elnevezett, híres MZ 3 csillagköd, 3000 -6000 fényév közötti távolságban van.

3. Az Eszkimó-köd (NGC 2392) mintegy 5000 fényévre van.

4. Macskaszem-köd.

5. A Homokóra-köd (My. Cn 18) mintegy 8000 fényévre van, a közepen elszűkül.

6. A Kúp-köd, 2, 5 fényévre található.

7. Az 5500 fényévre lévő Hattyú-köd egy részét láthatjuk, melyet úgy írnak le, hogy "egy kis oxigénnel, kénnel és más elemekkel kevert fortyogó hidrogén-óceán".

8. “Csillagos éj” című fotó.

9. A kavargó NGC 2207 és IC 2163 ködök mintegy 114 millió fényévre.

10. A Trifid-köd egy része, egy csillagbölcső, mintegy 9000 fényévre.

A Voyager 1 űrszonda

A törpebolygó a Naprendszerben keringő égitestek egyik típusa, átmenetet képez a bolygók és a kisbolygók között. Olyan égitest, amely a Nap körül kering (azaz nem egy másik bolygó holdja), elegendően nagy tömegű ahhoz, hogy kialakuljon a hidrosztatikai egyensúlyt tükröző közel gömb alak és nem söpörte tisztára a pályáját övező térséget. A 2003 UB 313 (Eris) törpebolygó

• Halley szerint az 1531, 1607 és 1682 -es fényjelenségek a Nap körül ellipszis pályán, 76 éves periódussal keringő üstökösnek tulajdoníthatók. • Kiszámította, hogy az üstökös 1758 karácsonyán ismét fel fog tűnni, és azt is tudta, hogy ő ezt már nem éri meg. Ezért azt kérte a csillagászoktól, hogy keressék meg az üstököst és emlékezzenek meg arról, hogy volt egy angol ember, aki megjósolta annak visszatérését. A világ teljesítette a kérését és az üstökös visszatérésekor Halleyről nevezték el. Legutóbb 1986 -ban jelent meg és legközelebbi visszatérése 2061 -ben esedékes. • A középen lévő üstökösmag legfontosabb alkotórésze a vízjég. A hosszúkás, "krumpli" alakú, 15 x 8 x 8 km méretű mag 53 óránként fordul meg egyszer a tengelye körül. A mag legnagyobb részét vékony sötét kéreg borítja, amelynek fényvisszaverő képessége mindössze 2%. A Halley-üstökös

A Sas-köd, avagy M 16 egy kb. 6500 fényévre lévő ködösség, a Serpens (Kígyó) csillagképben. Népszerűségét egy régebbi felvételnek köszönheti, amelyet a Hubble-űrteleszkóp készített róla még 1995 -ben. M 16: a Sas-köd

A Gyűrűs-köd ( NGC 6720) a Lant csillagképben, az egyik leghíresebb planetáris köd. 1779. január 29 -én fedezte fel Antoine Darquier de Pellepoix (1718 -1802) toulouse-i csillagász, miközben egy üstökös mozgását figyelte. Charles Messier még ugyanabban az évben katalogizálta M 57 néven. Darquier élesen elhatárolt, halvány, korong alakú jelenségnek írta le, amelyet a Jupiter bolygóhoz hasonlított, ennek nyomán nevezte el a ilyen objektumokat planetáris ködöknek William Herschel. M 57: a Gyűrűs-köd

A csillagköd vagy nebula porból, gázból és plazmából álló csillagközi felhő. A csillagköd kifejezést kezdetben az összes mélyég-objektumra alkalmazták, még a Tejútrendszeren kívüli galaxisokra is, például az Androméda-galaxist gyakran nevezik a köznyelvben Androméda-ködnek. RCW 79 csillagköd

A Rozetta-köd egy emissziós, fénykibocsátó köd. A leglátványosabb mélyégobjektumok közé tartozik, ugyanis ezek az objektumok olyan forróak, hogy fényt bocsátanak ki magukból. A ködöket és a benne található gázokat fiatal csillagaik ibolyántúli fénye hevíti fel. Ahol a forró gázhoz por keveredik, ott sötétebb területek jönnek létre, mivel a por elnyeli a fény egy részét. A ködről készült hamis színezésű felvételeken a vörös a kénatomok, zöld a gerjesztett hidrogénatomok, a kék pedig az oxigénatomok jelenlétére utalnak. NGC 2237: a Rozetta-köd

Az Orion-köd (M 42, NGC 1976) egy fényes csillagközi gázfelhő az Orion csillagképben. M 42: az Orion-köd A felhő mélyén új csillagok születnek az összesűrűsödő gázból, látható egy fiatal csillagokból álló halmaz is: a Trapéz. A Orion-köd része továbbá a tőle északra látható M 43 (NGC 1982) jelű kisebb köd; azért látszanak külön objektumnak, mert az őket összekötő részt eltakarja egy sötét felhő. Látszólagos fényessége 4 magnitúdó, ezért szabad szemmel is látható; halvány csillagnak tűnik az Orion öve alatt, emiatt a környező csillagokkal együtt Orion kardjának is nevezik. Igazi szépsége azonban távcsövön át, vagy méginkább a hosszú expozíciós idejű fényképeken mutatkozik meg.

A protocsillag (angolul: protostar) születőben lévő csillag kialakulási fázisa. A csillagok óriási por- és gázfelhőkben születnek meg, ahol gravitációs összehúzódások hatására a felhő belsejében megnő a nyomás és a hőmérséklet. Ha a nyomás és hőmérséklet elegendően megemelkedik, beindul a magfúzió és kialakul az „első mag”. Egy nap tömegű csillag kb. 100 000 év alatt alakul ki. Protocsillag

A Tejútrendszernek a Földről látható része a Tejút. Ez lényegében egy halvány, felhőszerű sáv, amely az egész éjszakai égbolton áthúzódik, és ott figyelhető jól meg, ahol tiszta a levegő, kicsi a páratartalom és a fényszennyezés. Azért tűnik számunkra sávnak, mert galaxisunk korong alakú, és mi az egyik kar belsejében vagyunk, ezért a korongra merőlegesen kevés csillagot látunk, a korong síkjának irányában sokat. A Tejút (a vörös jel mutatja a Napunkat)

A fekete lyuk olyan égitest, amelynek a felszínén a szökési sebesség eléri vagy meghaladja a fénysebesség értékét. [1] Létezésüket az általános relativitáselmélet jósolta meg. Fekete lyuk keletkezik akkor, ha egy véges tömeg a gravitációs összeomlásnak nevezett folyamat során egy kritikus értéknél kisebb térfogatba tömörül össze. A szingularitást körülvevő térrészben a gravitáció olyan erős, hogy onnan sem anyag, sem fény nem szabadulhat ki. E gömb alakú térrész határfelülete az eseményhorizont, sugara az ún. Schwarzschild-sugár. Az eseményhorizonton belülre kerülő anyag vagy sugárzás belezuhan a Feketelyuk szingularitásba. Ekkor az anyag összehúzódását okozó gravitációs erő minden más anyagi erőnél nagyobb lesz, s az anyag egyetlen pontba húzódik össze. Ebben a pontban bizonyos fizikai mennyiségek (sűrűség, téridőgörbület) végtelenné válnak (lásd: Gravitációs szingularitás).

NGC 4414 millió fényévre innen egy 62 -ről szóló kinyitott spirálkód a konstellációban Coma Berenices. Ez a spirális szerkezet rövid részeivel de egy nagy tervspirál drámai egyértelmű spirális karjai nélkül egy pelyhes galaxis. 1974 -ben egy szupernova, SN 1974 G, megfigyelték és a NGC 4414 levő egyetlen szupernova hogy eddig vegyék fel.