Hazai fs trsulsok Fogalmak Biom Haznk legnagyobb rsze

Hazai fás társulások

Fogalmak • Biom: Hazánk legnagyobb része a lombhullató erdők övében fekszik. Az eredeti hatalmas erdőségek az elmúlt évszázadok emberi tevékenysége során jórészt mezőgazdasági területekké alakultak át • KLIMAZONÁLIS ERDŐK foglalják el. Elnevezésük onnan ered, hogy kialakulásukban a legfontosabb környezeti tényezők az illető terület éghajlati adottságai, főleg azok a csapadék és hőmérsékletértékek, amelyek a lomberdők biomjára jellemzőek. • Zárótársulást jelentenek. Területükön biológiai produkciójuk tartósan a legtöbb szerves anyagot termeli • A klimazonális erdőtársulások egy-egy, számukra kedvező területen alacsonyabb tengerszint feletti magasságon is megjelenhetnek. Ilyenkor EXTRAZONÁLIS ERDŐKről beszélünk • Azokat az erdőket, amelyek kialakulását nem a klimatikus viszonyok, hanem valamilyen egyéb tényező, pl. a talajviszonyok, a talajvízszint és a vízellátottság mértéke határozza meg, INTRAZONÁLIS ERDŐKnek nevezzük.

KLIMAZONÁLIS ERDŐK • Pusztai tölgyes – tatárjuharos lösztölgyes • Alföldeken tsz. 250 m-ig Az egykori erdőspuszta növényzete, gyepekkel keveredik • Talaja: bet. , mg. miatt csak apró foltokban • Szerkezet: 2 lombkorona, de nem zárt dús cserjeszint gyepben erdőspuszta, puszta növényei keverednek a száraz tölgyesekével

• I. szint – Kocsányos tölgy II. szint – Tatárjuhar, Mezei szil, Mezei juhar • Cserjék – Kecskerágók, galagonyák, kökény, törpe mandula • Gyep – Erdei gyöngyköles, bársonyos tüdőfű, tarka nőszirom

Mezei szil Mezei juhar

• Erdei gyöngyköles • Bársonyos tüdőfű

• CSERES TÖLGYES ERDŐK. Ezek 250 méter felett váltják fel az alföldi lösztölgyeseket és mintegy 400 méter magasságig zárótársulásként ez az erdőtípus alakul ki. Uralkodó fái a csertölgy és a kocsánytalan tölgy. Lombkoronája laza szerkezetű, egyszintű, a fényt átengedi, ezért fejlett a cserjeszint és a gyepszint is. Jellemző fajok cserjék közül: húsos som, egybibés galagonya, fagyal; lágyszárúak közül: pillangósvirágúak, pázsitfüvek, fehér pimpó, baracklevelű harangvirág. Jellegzetes állatok: gyászcincér, szarvasbogár, erdei szemeslepke, énekes rigó, vörösbegy, ökörszem, kakukk, mátyásmadár, erdei pocok, mogyorós és nagy pele, őz, szarvas, vaddisznó.

Cserestölgyes

Csertölgy

Kocsánytalan tölgy

• Kökény • Egybibés galagonya

• Húsos som • Fagyal

Pillangósok • Tavaszi lednek • Erdei here

Pázsitfüvek • Ligeti perje • Egyvirágú gyöngyperje

• 400 méter felett és a Dunántúl csapadékos részein a cseres tölgyeseket kettős lombkoronaszintű GYERTYÁNOS TÖLGYESEK váltják fel. A felső lombkoronaszintet a magasra növő kocsánytalan tölgy, az alsó lombkoronaszintet az alacsonyabb gyertyán képezi. A kettős lombkoronaszint sokkal zártabb, mint a cseres tölgyes erdők lombja, kevesebb fényt enged át, ennek következtében a cserjeszint fejletlen és a gyepszint is szegényes. Kilombosodás előtt azonban igen gazdag kora tavaszi aszpektus jellemzi odvas keltikével, bogláros szellőrózsával, galambvirággal és salátaboglárkával. A gyertyános tölgyesek állatvilága részben a cseres tölgyesek, részben a bükkösök fajaiból kerül ki.

Gyertyánostölgyes

Gyertyános-tölgyes (keltikével)

Gyertyános-tölgyes (medvehagymával)

Gyertyán

Kocsánytalan tölgy és kocsányos tölgy

• Vadcseresznye Cserjék • Közönséges kecskerágó

• Varjútövis • Ükörkelonc

Hagymás, geofiton gyepszint • Odvas keltike Bogláros szellőrózsa

• Galambvirág • Salátaboglárka

• A BÜKKÖSÖK a hegyvidékeken mintegy 600 métertől váltják fel zárótársulásként a gyertyános tölgyeseket. Uralkodó fafajuk a bükk, amely magasra nő, koronája zárt, teljes kilombosodás után a fénynek csak elenyésző töredéke jut el a talajra, ezért cserjeszintje nincs és gyepszintje is fajokban szegény. Jellegzetes állatai a védett havasi cincér, a Tbetűs pávaszem és a bükkfapohók lepke

Bükk

Bükkös

Ökológiai különbséget jelző aljnövényzet - Egyvirágú gyöngyperje és… • Szagos müge • Erdei madársóska

• Bükksás • Fehér perjeszittyó

• A közép európai magashegységekben 800 -1000 méter felett a bükkösök helyett megjelennek a FENYVESEK. Uralkodó fajuk a lucfenyő. Hazánk éghajlati adottságai nem kedveznek fenyvesek kialakulásának, így természetes lucfenyvesek csak az Alpokalján találhatók. A fenyvesekre aljnövényként jellemzőek a mohák, zuzmók és gombák. Az erőltetett fenyvesítés hosszú távon káros lehet, mert a le nem bomlott avar megváltoztatja az élőhely termőtalaját így az az eredeti természetes társulás befogadására alkalmatlanná válik. • Extrazonális jegenyefenyves lucosok

Lucfenyves

• Fenyőfő – homoki erdeifenyves folt posztglaciális reliktumtársulás • Őshonos tiszafa Szentgál körüli bükkösben – Bakony • Boróka – másodlagos hatásra homokon • Dunántúlon mészkerülő erdeifenyvesek zonális állományai előfordulnak

Jellemzők a savanyúságjelző növények • Kereklevelű galaj • Moha, Zuzmó,

Bükkelegyes erdeifenyves

Telepített erdeiés feketefenyő