Filozfiatrtnet bevezets a korai grg blcselet Mi a

Filozófiatörténet – bevezetés, a korai görög bölcselet

Mi a filozófia? • A kifejezés eredete: görög összetett szó: philia (‚szeretet’), philosz (‚valaminek a kedvelője’), szophia (bölcsesség, mesterségbeli tudás, ügyesség); filozófia: ‚a bölcsesség szeretete’. • A filozófia tárgya: nem lehet egy tömör definícióval megadni. – Kezdetben a dolgokra (létezőkre és nem létezőkre) vonatkozó tudás általában; a tudományok még nem válnak szét. – A kozmosz (‚rendezett egész, a világmindenség’) általános, egyetemes törvényszerűségeivel foglalkozó tudomány.

• A filozófia területei: – Ontológia: ‚lételmélet’, a létezők egészére vonatkozó általános törvényszerűségek vizsgálata. – Episztemológia, gnoszeológia: ‚ismeretelmélet’, a megismerés általános kérdéseit kutatja. – Etika: éthosz görög kif. (‚érzület, jellem’): az erkölcsi normák, parancsok érvényességének filozófiai megalapozása. – Logika: logosz (‚tan’) szóból származik: a filozófiai, illetve általában a tudományos gondolkodás módszertana.

• A filozófia egyéb területei: főleg az újkortól – Esztétika vagy művészetfilozófia – Természetfilozófia – Történelemfilozófia – Politikai filozófia – Nevelésfilozófia – Tudományfilozófia – Nyelvfilozófia – Vallásfilozófia

A korai görög filozófia, a preszókratikus bölcselet • I. A milétoszi bölcselők: az i. e. VII-VI. sz fordulójától – Thalész (kb. i. e. 624 -546. ): • Túllépés a hétköznapi szemléleten és a mitológiai világmagyarázatokon, immanens (a létezők törvényszerűségeit magából a természetből magyarázza) világfelfogás. • Természettudományos vizsgálódások: csillagászat, matematika, a mágnesesség vizsgálata. • Arkhé: őselv, kezdet, ősmatéria, a kozmosz magyarázó elve; az az állapot, minőség, elem vagy erő, amiből a világ létrejött. Thalésznál ez a víz, illetve nedvesség. • Hülozoizmus: lélek és anyag egysége: „a lélek el van vegyülve az egész mindenségben”.

• Anaximandrosz: (kb. 610 -546. ) – Meteorológiai, csillagászati vizsgálódások. – Az élőlények anyagi hatás eredményeképpen fejlődtek ki, az emberek az állatvilágból. – Arkhé: apeiron (‚határtalan, meghatározhatatlan’). • Anaximenész: (kb. i. e. 585 -525. ) – Csillagászat – Arkhé: „levegő” – A kozmosz változásai: a levegő megritkulása: tűz, sűrűsödése: szél, felhő, víz, föld.

II. Hérakleitosz (i. e. kb. 550 -475. ) • Epheszosz (Kis-Ázsia), arisztokrata család. • Töredékek maradtak ránk tőle. • Aforizmák: képszerűen megfogalmazott, tömör bölcsességek. • Arkhé: a tűz. • Dialektikus szemlélet: a dolgok, létezők lényegét az ellentétek egységében látja. • A logosz mint szó, beszéd, értelem, a dolgok általános törvénye, valódi természete, mérték.

• „Noha ez a logosz örökké létezik, az emberek képtelenek megérteni mind azelőtt, hogy hallották volna, mind azután, hogy először hallották, mert bár minden e Logosz szerint történik, mégis olyanok (az emberek), mintha nem tapasztalták volna meg azokat a beszédeket és dolgokat, amelyeken én végigvezetem őket, és amelyeknek mindegyikét fölbontom annak valódi természete szerint, és megmutatom, hogyan van, a többi ember azonban ugyanúgy nem veszi észre, amit ébren művel, mint ahogy elfelejti, amit álmában lát. ”

• Az emberi megismerés kérdései: az érzékelés és a gondolkodás összefüggései: 55. , 106. , 112. ; a lényeg és jelenség megkülönböztetése: 47. , 55. , 127. ; a rendszerezés fontossága: 40. • A kozmosz arkhéja a tűz: 29. , 30. , 31. , 67. , 68. , 93. • A kozmosz egysége: „minden egy” (51. ) • Az ellentétek szerepe a létezők egymásra hatásában: 8. , 12. , 54. , 61. , 62. , 63. , 91. , 108. • Etikai jellegű aforizmák: az ember sorsa saját jellemétől függ: „Az éthosza (érzület, jellem, gondolkodásmód) kinek -kinek számára a daimón (sors, védőszellem). ” (123. ), 105. , erkölcsös élet, értelmes belátás: 116. , 120. ; a puszta érzéki gyönyörök valójában nem forrásai a boldogságnak: 4. , 9. , 28. , 37.

• III. Püthagorász (i. e. kb. 580 -500) és tanítványai – Ismerte a keleti bölcseletet, Egyiptomban és Mezopotámiában is megfordult: a lélekvándorlás tanának elfogadása. – Csillagászat, matematikai és zenei vizsgálódások. – Arkhé-tan: • A mennyiségi, számszerűsíthető viszonyok hangsúlyozása. • A számok mint arkhé. • Kozmikus harmónia feltételezése. • 10 -es szám mint „szent szám”: a „központi tűz” körül 10 égitest kering (a 10. spekuláció, „Ellenföld”) • 10 ellentétpár alkotja a kozmosz lényegét: határolt, határtalan; mozdulatlan, mozgó; páratlan, páros; hím, nő; egy, sok; jobb, bal; egyenes, görbe; fény, sötétség; jó, rossz; négyzet, téglalap.

IV. Az eleai (D-Itália) iskola Parmenidész • Parmenidész (i. e. kb. 540 -480. ) – Hérakleitosz kortársa, vitatja annak filozófiáját. – Töredékesen ránk maradt tanköltemény. – A vizsgálódás két típusa: érzékelés: hamis vélekedéshez vezet; gondolkodás: egyedül ez vezet az igazsághoz. – Lételmélete: • Hérakleitoszéval ellentétes: nem a mozgásra, változásokra, ellentétekre helyezi a hangsúlyt. • A világmindenség egyetlen, örök létező (on): nem keletkezett, nem szűnik meg, változatlan, mentes a mozgástól, egyneműen tömör, gömb alakú.

A szofisták filozófiája (i. e. V. sz. ) • A természetfilozófiai kérdések háttérbe szorulása. • Szophisztész: ‚bölcselő’ szóból származik a kifejezés. • Újfajta kérdés: Mi a jó? – Hogyan juthatunk el a jó, helyes, igaz ismeretre? – Logika – Hogyan tudjuk ismereteinket jól (pontosan és meggyőző módon) előadni élőszóban? – Retorika – Mi a morális (erkölcsi) jó? – Etika – Hogyan működik jól a polisz (városállam)? – Politika, etika

• Főbb képviselői: Prótagorász, Gorgiász, Hippiász, Prodikosz. • Vándortanítók, fontos szerepet játszottak a neveléstörténetben is. • Filozófiai műfajok: értekezés, előadás, szónoklat, filozófiai dialógus. • Elsősorban a nyelvhasználat filozófiai kérdéseivel foglalkoztak: – A nyelv a logika és a retorika eszköze. – Természetes nyelvhasználat: miféle kapcsolat van a dolog és a dolog neve között?

• Prótagorász: homomensura-tétel (latin homo ‚ember’, mensura ‚mérték’): „Minden dolognak mértéke az ember; a létezőknek, hogy léteznek, a nemlétezőknek, hogy nem léteznek. ” -- A dolgokat érzékelés útján ismerjük meg. -- Én vagyok a kritériuma az általam érzékelt dolgokkal kapcsolatban, hogy ezek számomra így és így léteznek, illetve nem léteznek.

• Gorgiász: A nemlétezőről – bizonyos fokig Parmenidész érvelése nyomán azt bizonyítja be, hogy milyen paradoxonokhoz lehet eljutni a filozófiai érvelés során. • Három tétel: az első: semmi sem létezik; a második: ha létezik is valami, az megismerhetetlen az ember számára; a harmadik: ha megismerhető is, kifejezhetetlen és más emberrel közölhetetlen. • A tételek bizonyításánál a formális logika ellentmondás-törvényét alkalmazza: egy dologról ugyanabban a vonatkozásban nem fogadható el igaznak két, egymással ellentétes állítás: pl. valami vagy létezik vagy nem.

Szókratész (i. e. 469 -399. ) • Filozófiai beszélgetéseket folytatott, tanítását nem foglalta írásba: „Az írott szó csak árnyképe a hozzáértő ember eleven és lelkes szavának. ” (Platón: Phaidros) • Munkásságát főleg tanítványai, pl. Platón írásaiból ismerjük. • „Bábáskodó módszer”: Szókratész kérdéseket feltéve segít beszélgetőtársának, hogy az „világra hozza” saját gondolatait. • Irónia: a beszélgetések során úgy állítja be, mintha ő maga tudatlan lenne (a nem-tudása). • A beszélgetések során elsősorban a beszélgetők által használt definíciók (meghatározások) tartalmának a pontos meghatározására törekszik: konkrét, gyakorlatias példákon keresztül. • Az erények, erényes viselkedés tudás útján elsajátítható: etikai racionalizmus. Az erkölcsi jó felismertethető az emberekkel.

• A jó tudása a jóra való törekvést, annak megfelelő életet jelent. • Feltételezi egy belső vezérlő szellem (daimonion) létezését az embernél: lelkiismeret, az ember őrző szelleme; nem mondja meg, hogy mit kell cselekedni, inkább tilt: pl. ezt ne tedd! • Vita a szofistákkal: a fogalmaknak van valamilyen állandó tartalma, nem viszonylagosak; állandó mérce feltételezése: pl. szép, jó. • Szókratész elítélése, halála: lásd Platón: Szókratész védőbeszéde.

Platón (i. e. 427 -347. ) filozófiája

• Szókratész tanítványa, maga is létrehoz egy filozófiai iskolát, Akadémia néven Athénban (i. sz. 529 -ig működött. ) • Dialógusokat (párbeszédeket) írt; ezekben Szókratész vezeti a filozófiai beszélgetéseket. • Kezdetben drámaköltőnek készül. • Szókratész hatására fordul a filozófia felé. • Három korszak: szókratikus (pl. Szókratész védőbeszéde, Gorgiász): Szókratész beszélgetéseit eleveníti fel; középső (pl. Phaidón, Phaidrosz, Állam, Lakoma): az ideatan megjelenése; harmadik (Parmenidész, Philébosz, Törvények). • Dialógusaiban a költői szépség párosul a logikus okfejtéssel.

Az idea-tan • Válasz a következő kérdésre: Hogyan lehet megragadni a fizikai világ örökké változó dolgainak mindegyikében valami állandó elemet, és mi ennek a természete? • A fogalmi filozofálás kidolgozása. • Ellentét: a természeti dolgok változékonysága, a nyelvi jelek állandósága; ebből következik Platónnál az ideák létének feltételezése. • Idea: alak, jelleg; eidosz (forma, fajta); uszía (lét, lényeg); ‚maga a…szép, jó stb.

• Az ideák tökéletes, örök, változatlan, a tapasztalat számára hozzáférhetetlen, csak az értelmünkkel belátható létezők. • A fizikailag létező világ minden elemének, viszonyainak megvan a maga ideája: elemeknek, fajtáknak, matematikai idomoknak, érzetminőségeknek (pl. hideg, meleg), értékeknek, viszonyoknak. • A létezők részesülnek az ideákból, ezért tkp. ezek „utánzatai”. • Duális szemlélet: ideák, fizikai létezők; az embernél: test és lélek; a lélek magasabb rendű, „a test a lélek börtöne”.

• A lélek halhatatlansága, sajátos lélekvándorlástan. • A tanulás lényege az anamnészisz (‚visszaemlékezés’). • Phaidón 100 a-d: az idea fogalmának szemléltetése. • A lakoma 210 -211: a szép ideája.

A megismerés kérdései • A megismerés tárgya: – Látható dolgok: képek, látomások; élőlények – Csak ésszel felfogható dolgok: a mértan és számtan elemei; a kozmosz végső elvei (arkhé, princípium). • A megismerés formái: találgatás (vélemény, ‚doxa’), hit, értelem (pl. matematika), ész (a végső elvek, oksági összefüggések tudománya, metafizika: ‚fizikán túli’, a tapasztalati megismerésen túli): Az állam 509 e-511. • Barlanghasonlat: Az állam VII, 514 a-518 b.

• A barlangból kiszabaduló ember a következő lépésekben ismeri meg a valóságot: – Kezdetben a barlangbeli dolgok árnyképeit látja. – Majd magukat a barlangbeli dolgokat. – Kiér a felszínre: előbb a felszíni dolgok árnyképeit látja. – Majd a felszíni dolgokat. – Az éjszakai égbolt csillagképeit. – Végül a napot. • Az első három: érzéki észlelés; 4. -5. : matematikai megismerés; 6. : az ideák megismerése.

Államfelfogása és etikája • A korabeli államformák éles bírálata. • Ideálisnak tekintett állam elméleti megkonstruálása. • Három társadalmi osztály: dolgozók, őrök, vezetők (filozófusok). • Minden osztálynak megvan a maga szerepe az államban, úgy működnek, mint egy jól működő élő szervezet. • A lélek három része: vágyakozó, indulati, értelmi (gondolkodó). • Minden lélekrészhez tartozik egy erény: józan önmérséklet (mértékletesség), bátorság, bölcsesség. • Az állam vezetői a filozófusok, mert ők az államot az isteni mintára (a jó állam ideája szerint) fogják megalkotni.

• Igazságosság: a bölcsességből fakad: alapelv: mindenki (minden társadalmi csoport) a maga hajlamának, képességének megfelelő munkát végezze; minden lélekrész kellő mértékben teljesíti az őt megillető feladatot és tevékenységet. • Az értelmi-szellemi lélekrész magasabb rendű a testiségnél. • Az értelmes élet a belátáson alapul. • A nevelés lényege: „a lélek szemét a jó felé kell irányítani”. • A gyönyör szerepe: a jó ésszerű szolgálatán érzett gyönyör elfogadható. • Gyönyör és belátás harmonikus vegyítése.

• A költészet értéke A költészet (a művészetek) megközelítése a nevelés szemszögéből: milyen szerepet játszik az ideális, erényes polgárrá nevelésben? A költészetet nem önmagában, nem önértéke szerint kezeli. • Az állam c. dialógus X. könyve: A költészet értéke: – Az utánzás elítélése: a festő és a költő csak a látszat utánzására képes, tehát eltávolítja az emberi lelket az ideák (a tökéletes létezők) szemléletétől. → A költészet az utánzása. – Az utánzó művészet megtéveszti az embert: „Az utánzó művészet tehát nyilván igen távol van az igazságtól, s minden valószínűség szerint éppen azáltal tud mindent ábrázolni, hogy minden dolognak csak egy kis részét ragadja meg, s ez a kis rész is csak egy árnyképé. A festő például le tudja nekünk festeni a vargát, az ácsot s a többi mesterembert is, anélkül, hogy e mesterségekhez valamit is konyítana, de azért – ha jó festő – azáltal, hogy egy ácsot lefest, és azt messziről mutatja, a gyermeket és az oktalan embereket könnyen megtéveszti, mert a kép valóságos ácsnak látszik. ”(598 c) – Az utánzó nem ért ahhoz, amit utánoz.

- Az utánzó költő a polgárok lelkében rossz alkotmányt honosít meg: „költészete az igazsághoz mérve értéktelen, … a léleknek … nem a legértékesebb részével szokott társalogni… Az utánzó költő egyénileg minden egyes polgár lelkében rossz alkotmányt honosít meg azáltal, hogy az értelmetlen résznek kedveskedik. ” (605 bc) • A tragédia és a komédia elítélése: túlzott szenvedélyeket kelt, ami ellentétes az erényes magatartással (605 d, 606). • „Óvakodjunk Homérosztól és a költészettől!” „…államunkba az egész költészetből jóformán csak az istenekhez írt himnuszokat és az erényes férfiakról szóló dicsőítő költeményeket szabad befogadnunk; mert ha a dalban vagy a hősi versformában megszólaló édes múzsát beengeded, akkor a törvény és az általánosan legjobbnak elfogadott józan gondolkodás helyett a gyönyör és a fájdalom foglalják el államunkban a királyi széket. ”(607 a) - Filozófia és költészet éles ellentéte (607 b).

Arisztotelész és a hellenizmus filozófiája

Arisztotelész (i. e. 384 -322. ) • É-Görögországban született, apja a Makedón király udvari orvosa. Széleskörű természettudományos ismeretekre tesz szert apja révén. • 17 éves korában kerül Athénba, ahol a platóni Akadémián tanul. • Később szembefordul mestere tanításával, maga is iskolát hoz létre (Lükeion, peripatetikus iskola). • Nagy Sándor nevelője volt.

A tudományok csoportosítása • Rendszerező műveket írt; tudományos értekezések. • Logika: a helyes gondolkodás módszere: Organon. • Poiétikus (‚létrehozó’) tudományok: a mesterségekben; valamint Poétika (költészettan). • Elméleti tudományok: – Természettudományos művek: Fizika; A lélekről – Metafizika: az „első filozófia” problémáit tárgyalja (‚fizikán túli, fizika utáni’). – Matematika – ezzel nem foglalkozott. • Gyakorlati tudományok: Nikomakhoszi etika, Politika, Retorika.

• Logika: a kategóriák, az ítéletek és a következtetések (szillogizmusok) tana. A formális logika alapvető törvényszerűségeit fogalmazza meg. • Kategóriák: a létezőkre vonatkozó kifejezéseink típusai: – Szubsztancia: lat. ‚alapként fennálló’, önálló létező; önmaga által és önmagában létezik’: • Egyedek, elsődleges szubsztanciák: pl. Platón. • Másodlagos szubsztanciák, vagyis fajok: pl. ember. – Mennyiség; minőség; viszony; hely; idő; helyzet (pl. fekszik, ül); birtoklás; cselekvés; elszenvedés (szakad, bomlik stb. ).

Ontológiája, a szubsztancia elmélete • A Metafizika fő kérdései: metafizika=„első filozófia” (próté filoszofia): a szaktudományokkal szemben a létezők legáltalánosabb kérdéseivel foglalkozik. – Melyek a szubsztancia alkotórészei? – Melyek a legáltalánosabb okok, amelyekkel a szubsztancia keletkezése és létezése magyarázható? • Platón idea-tanának bírálata: fölöslegesen kettőzi meg a világot. • A szubsztancia két alkotórésze: anyag (passzív), forma (aktív). • Négyféle oksági törvényszerűség: anyagi, formai, hatóés célok. (Lásd pl. a szobrász tevékenységét!) • Teleológia (telosz: ‚cél’, célokság elmélete): a természetben minden szükségszerű és célszerűen berendezett.

• Végső mozgató és célkitűző: a „formák formája”: az embertől független, elvont gondolkodás, a hierarchikus világrend csúcsa. • A világ két nagy része: – „Hold alatti”: a földi szféra: négy elem (tűz, levegő, víz, föld) alakul át egymásba: élettelen anyag, növények, állatok, ember: háromféle lélek: növényi (vegetatív, az élet általános elve), állati (érzékelés, vágy stb. ), értelmes lélek; a lélek a test formája. – „Hold fölötti”: az égi szféra; közvetlenül az első mozgatótól kapják a mozgást; a földi szférát ők mozgatják.

• Erénytan: Etikája – Az erények kialakításához nem elég a jó ismerete, fontos az életgyakorlat. – Phronészisz (‚okosság, életbölcsesség’): „helyes gondolkodással párosult lelki alkat, ami arra irányul, ami az embernek jó”. – Az erények lényege: a „közép” eltalálása: lásd Nikomakhoszi etika B, 4 -6. f. : „Az erény tehát olyan lelki alkat, amely az akarat elhatározására vonatkozik; abban a hozzánk viszonyított középben áll, amely egy szabálynak megfelelően határozható meg, mégpedig azon szabálynak megfelelően, amely szerint az okos ember határozná meg. ” – A boldogság kulcsa az erényes élet.

Államtana • Az ember „zoón politikon” (közösségi lény). • Az állami közösség az „erényes cselekedetek ápolására áll fenn. ” • Bírálja Platón állam-felfogását, helyteleníti a vagyon- és nőközösséget. A rabszolgaságot viszont elfogadja. • Jó (királyság, arisztokratikus köztársaság, politeia, avagy mérsékelt demokrácia) és rossz államformák (zsarnokság, oligarchikus állam, szélsőséges demokrácia). • A harmonikus államközösség alapját a széles „középosztály” és a viszonylag kis vagyoni egyenlőtlenségek adják.

Poétikája, művészetfelfogása • A művészetek szerepét Arisztotelész pozitívan értékeli, a különböző műfajokat egyaránt elfogadja. • A művészetek szerepét a nevelésben Arisztotelész is hangsúlyozza: pl. Politika c. könyvében a zenéről. • A művészeti szép nem csak a nevelésben fontos, a szépség gyönyörködtet. • A drámaköltészet és a valóság: Poétika „nem az a költő feladata, hogy valóban megtörtént eseményeket mondjon el, hanem olyanokat, amelyek megtörténhetnek és lehetségesek a valószínűség vagy a szükségszerűség alapján. ” (51 b, IX. fej. ) - A költészet filozofikusabb és mélyebb a történetírásnál: IX. fej.

A hellenisztikus filozófia (kb. i. e. IV. sz. vége – i. sz. III. sz. ) • I. Epikureus, sztoikus, szkeptikus filozófia: közös jellemzők: – A filozófia három résztudományból áll: etika, logika, fizika. – Legfőbb elméleti célkitűzés: az igazság kritériumának a kutatása. – A filozófia etikai haszna: a boldog élet megvalósításának feltételeit kutatja; az ember természetes állapotához visszajutni; a filozófiát életgyakorlatként is művelni.

Epikurosz (I. e. 341 -270. ) • A démokritoszi természetfilozófia követője: a lélek halhatatlanságának elutasítása. • Az élőlények, így az ember alapvető, elsődleges érzései: gyönyör és fájdalom. • Igaz ismeret és helyes tett kísérője: gyönyör. • Téves ismeret és helytelen tett kísérője: fájdalom. • Legfőbb jó: ataraxia (‚zavaroktól való mentesség’), a lélek indulatoktól mentes állapota. • A hedoné (‚gyönyörűség’): Epikurosznál nem a féktelen kicsapongást (hedonizmust) jelenti. Lásd Levele Menoikeuszhoz!

Sztoikus filozófia • Megalapító: Zénón (i. e. 336 -264. ) • Főbb képviselői: Seneca, Epiktétosz, Marcus Aurélius. • Természetfilozófiájuk alapja: passzív anyag, aktív pneuma („szellem”). • Az ember etikai célja: követni és megvalósítani a jót; ennek megjelenési formái az erények. • Az emberi világ dolgai és eseményei a jó és a rossz között helyezkedik el, így etikailag közömbösek. • A helyes emberi magatartás alapja: apatheia (‚szenvedélymentesség’), a közömbös dolgokkal szemben közömbösnek lenni; a lélek szabadsága: azokkal a dolgokkal foglalkozni, amelyek „hatalmunkban” vannak.

Epiktétosz: Kézikönyvecske I. fejezet: „Egyes dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és a tisztségeink, tehát mindaz, amit nem egyedül hozunk létre. ”

A szkeptikus filozófia • Megalapítója: Pürrhón (i. e. 360 -270. ) • Szkeptomai (‚kutat’): a filozófus mindig kutat, vizsgálódik, de kerüli a szilárd ítéletalkotást; jellemzője az igazságban való kételkedés. • A külvilágról nem lehet biztos ismeretet alkotni. • A tapasztalati (empirikus) megismerés adatai félrevezetőek. • Tíz troposz (érv) a szkepticizmus mellett: lásd Diogenész Laertiosz: Híres filozófusok élete, IX. k. • Helyes magatartás: a lélek nyugalma: epokhé (‚felfüggesztés’), az ítéletektől való tartózkodás.

II. Az újplatonizmus • Megalapítója: Plótinosz (i. sz. 203 -269. ) • Platón filozófiájához kapcsolódik: – A mindenség tisztán szellemi természetű része magasabb rendű, mint a természeti világ. – A természeti világ dolgainak és folyamatainak valódi okai szellemi természetűek. – Az ember testénél fogva a természeti, lelkénél fogva a szellemi világhoz tartozik. • Plótinosz stílusa metaforikus, költői, az európai misztika egyik első képviselője.

• A mindenség arkhéja az Egy, ez azonos a Jóval: minden létezés alapja, a létezésnél is korábbi; értelmileg megragadhatatlan, megnevezhetetlen. • Emanáció: ‚kiáramlás’: az Egy túlcsordulásából keletkezik a Szellem (nusz, az ideák lakhelye), a Szellem kiáramlásából jön létre a Lélek. • Az anyag: önmagában sötét és rossz, a lélek visz bele formát és fényt.

A középkori keresztény filozófiai gondolkodás

A patrisztikus (pater ’atya’ szóból) korszak (I-VIII. sz. ) • 2. sz. : megszilárdul az Újszövetségi Biblia szövege. • Teológiai (hittudományi érvelés): – Szentírásból vett szövegrészekkel. – A keresztény hit legfontosabb alaptételeivel (dogmákkal). • Alexandria (Egyiptom): megindul a keresztény teológia és a görög filozófia ötvözése, összekapcsolása. • Jézus mibenlétével kapcsolatos vita: Homouszion (egylényegű az Atyával), ez vált elfogadottá; Homoiuszion (hasonló lényegű), ezt tekintette a hivatalos egyházi tanítás eretnekségnek; lásd Madách: Az ember tragédiája.

Szent Ágoston (Augustinus)(354 -430. ) • É-Afrikában született, Itáliában tanult, 32 éves korában lett keresztény, visszatért szülőföldjére; pappá, majd püspökké szentelték. • Fontosabb művei: Vallomások; Az isten városa. • Kezdetben a görög filozófiát és retorikát tanulmányozta; az újplatonikus filozófia híve. • A filozófia legfontosabb feladata: Miből fakad a boldogság? Válasz: eljutni Isten megismeréséhez. • Isten-felfogása: testetlen, szellemi valóság; a lét teljessége; tökéletes egység (ezért nem alkalmazhatók rá Arisztotelész kategóriái). • A teremtett világ: részesedik Istenben; Isten az emberi lélekben is jelen van.

• A boldogság keresése: a léleknek önmaga megismerésén keresztül vezet az út Istent szemlélve lehet eljutni a boldogsághoz. • Filozófia és vallás viszonya: elsődleges a hit, a bölcseletnek azt kell kutatnia, amit az isteni tekintélynek előzőleg már elhittünk. • A rossz problémája: – Honnan ered a rossz? – Hogyan egyeztethető össze Isten gondviselésével és mindenhatóságával? – A rossz nem létező, hanem léthiány. – Az erkölcsi rossz oka: a szabad akarat. • Részletek: A rendről (a tanulásról szóló rész), Vallomások (az akaratról, az időről).

A skolasztikus (schola ’iskola’ szóból) filozófia (IX-XIV: sz. ) • Az univerzália-vita: a fogalmak általános, egyetemes értelméről szóló vita (lat. Universale ’egyetemes’ szóból). • Kérdés: hogyan léteznek a fogalmak? Platón és Arisztotelész álláspontjának a szembeállítása. • Válaszok: – Realizmus: az általános fogalomnak reális létet tulajdonít (Platón idea-tanához kapcsolódik): ontológiai istenérv: Isten létét Isten fogalmából vezeti le: lásd Szent Anzelm. – Nominalizmus (lat. nomen ’név’ szóból): a fogalom csak puszta név. – Mérsékelt realizmus (Arisztotelész nyomán): az egyediben benne van az általános is: l. minden egyes személyben az emberre általában jellemző vonások: élőlény, értelemmel rendelkezik stb.

Aquinói Szent Tamás (1225 -1274) • A skolasztika legjelentősebb képviselője, összefoglalója. • Domonkos-rendi szerzetes, a párizsi egyetem tanára. • Arisztotelész filozófiáját tanulmányozta a görögök közül főleg. • Fő műve: Summa Theologiae (A teológia foglalata: A filozófia mint a teológia „szolgálóleánya”.

• A filozófia Szent Tamásnál: – – A természetes értelem tudománya. Alapja: logika és metafizika. Alapvető törvényszerűség: az okság fogalma. A hit igazságai az értelmen túli igazságok (pl. az isteni teremtés). • Szent Tamás Istenérvei: Arisztotelész hatása. – A mozgásból: lenni kell első mozgatónak. – A hatóok fogalmából: lenni kell első hatóoknak. – Lehetséges és szükségszerű létezők: van önmaga által szükségszerű. – A dolgok fokozataiból: lenni kell egy tökéletes létezőnek. – A dolgok kormányzásából: van valamiféle értelmes lény, amely minden dolgot a célra irányít (teleológikus szemlélet).

Az újkori bölcselet első jelentős képviselői: F. Bacon és Descartes

F. Bacon (1561 -1626) • Célja: a tudományos megismerés megújítása, a középkori skolasztika módszerének elvetése; új módszer kidolgozása. • Művelődéstörténeti háttér: új tudományfelfogás: a tudományos ismeretek szerepe a technikai fejlődésben; új világkép (Kopernikusz, Galilei); a kísérleti-, illetve természettudományok fejlődése; a nagy földrajzi felfedezések. • Esszék: inkább a mindennapi élettel kapcsolatos életbölcsességek: pl. A jóság; A szerelem; Szülők és gyermekek. • Fő műve: Magna Instauratio: ‚A tudományok nagy újjáépítése’. (Csak az első része készült el: Novum Organum – ‚Új módszer’)

• A tudományok szerepe: új felfedezések révén elősegíteni az ember természet feletti uralmát: „emberi tudás és hatalom egy és ugyanaz”. • Az új módszer lényege: indukció: az érzékszervi tapasztalatok révén nyert tények segítségével lépésről lépésre eljutni az axiómákig (további bizonyításra nem szoruló alapelvek), általános törvényekig. Az egyeditől eljutni az általánoshoz. • Ez a módszer az empirizmust készíti elő.

• Másik fontos műve: Új Atlantisz: utópia – elképzelt ideális világ, amelyet a tudósok irányítanak. • A vezetők inkább a természet törvényeinek kutatásával, mint az emberek kormányzásával foglalkoznak. • Itt a „világossággal” kereskednek: ennek lényege: megismerni idegen népek életét és civilizációját.

• A helyes megismerést gátló tényezők: idolumok, ’ködképek’: – A törzs ködképei: az emberi természetből következnek: az ember saját természetét összekeveri a dolgok természetével, így eltorzítja a dolgokat (antropomorf szemlélet). – A barlang ködképei: az egyénnek a ködképei; az egyéneket befolyásoló tényezők: pl. egyéni természet, neveltetés, a lélek hajlamainak különbözőségei, a különböző lelki állapotok (pl. nyugodt, gondterhelt, zaklatott, kiegyensúlyozott stb. ). – A piac ködképei: helytelen, zavaros, pontatlan nyelvhasználat. – A színház ködképei: filozófiai dogmák és a tudományok legtöbb elvei pusztán képzeletbeli világok.

A racionalizmus filozófiai megalapozása: Descartes (1596 -1650) • Sokoldalú filozófus: matematikai, filozófiai, hadmérnöki és természettudományi tanulmányok • Ismeretelméleti megközelítés: a skolasztikával szemben új módszer kidolgozásának igénye. • Ez ugyanakkor alapvető etikai kérdéssel is összefüggésben áll: Hogyan töltheti be a filozófia az emberi tevékenység vezérfonalának a szerepét?

• Főbb művei: Elmélkedések az első filozófiáról; Értekezés az ész helyes vezetésének és a tudományos igazság kutatásának módszeréről; A lélek szenvedélyei. • Értekezés a módszerről: – A módszer nem előjog, nem véletlen adottság, a „közepes elme” is megtalálhatja általa mindazt, amit a legfinomabb elmék képesek megtalálni. – „Módszeres kétely”: végső elvként csak azt lehet elfogadni, amelyet semmilyen kétellyel nem illethetünk: „El kell vetnem mint feltétlen hamisat mindazt, amiben csak a legkisebb mértékben is kételkedem, hogy lássam, nem marad-e végül is valami a meggyőződésemben, ami teljesen kétségbevonhatatlan. ”

– A racionalizmusának lényege: a megismerésünk bizonyosságának forrását a velünk született észelvek jelentik. Mindaz, amit határozottan és világosan belátok. Bizonyos elemi ismeretek, amelyek segítségével a tapasztalatból származó képzeteinket értelmezni tudjuk: pl. a geometria fogalmai, a színek, a hangok eszméi. – Provizórikus (ideiglenes etika): alapvetően a sztoikus etika alapelveit veszi át; egyedül a gondolkodó lélek lehet szabd. – A cogito-tétel értelmezése: az érzékszervi tapasztalatainkban éppúgy kételkedhetünk, mint a tudományos igazságokban. Csak abban lehetek biztos, hogy én, aki kételkedem, vagyis gondolkodom, létezem: „Gondolkodom, tehát vagyok”. – Szubsztancia-felfogása: az ember mint létező duális (kettős természetű lény): • Res cogitans: „gondolkodó dolog” (a lélek) • Res extensa: „Kiterjedéssel rendelkező dolog” (a test)

• Isten: benne leomlik a válaszfal test és lélek között. Ontológiai istenérv: Isten mint tökéletesség, mint a legfőbb jó. Ez az eszme csak Istentől származhat.

A 17. sz. -i racionalizmus és empirizmus egy-egy jelentős képviselője Spinóza és Locke

Spinóza (1632 -1677. ) • Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). • Spinóza megoldása: egyetlen szubsztancia van: Isten avagy a természet (panteista felfogás: Isten és a természet azonos). • Fő műve: Etika – geometriai módon bizonyítva Eukleidész görög mértantudós munkájának módszerét követi: definíciók (meghatározások), axiómák (bizonyítás nélkül érvényesnek tekintett tételek), tételek és ezek bizonyítása.

• Az Etika részei: – 1. Istenről; 2. A lélek eredetéről és természetéről; 3. Az indulatok eredetéről és természetéről; 4. Az emberi szolgaságról, vagyis az indulatok erejéről; 5. Az értelem hatalmáról, vagyis a szabadságról. • A szubsztancia jellemzése: önmagának az oka, nem teremtett, egyetlen. • Végtelen sok attributummal (a szubsztancia tulajdonsága) rendelkezik, de csak kettőt ismerünk: kiterjedés és gondolkodás. • Az emberben e kettő együtt nyilvánul meg: pszichofizikai paralelizmus.

• Modus: a szubsztancia megnyilvánulásai: végtelen sok, pl. a mozgás. • A világban minden szükségszerű; a szabadság a felismert szükségszerűség; a szenvedélyek feletti uralom. • A boldogság maga az erény; Isten értelmi szeretete. • Teológiai-politikai értekezés (másik fontos műve): – A vallási tolerancia hangsúlyozása. – A demokrácia modern fogalmának kidolgozása.

John Locke (1632 -1704) empirista filozófiája • Angol filozófus: a középkori nominalizmus (Occam) és Descartes volt rá nagy hatással. • Egyet értett az angol polgári forradalom elveivel. Az alkotmányos monarchia létrejöttekor állami szolgálatba lépett. • Empirizmus (’tapasztalat’ szóból): az ember elméje születésekor tiszta lap, a megismerés végső forrása a tapasztalat.

• Fő műve: Értekezés az emberi értelemről. • Értekezésének főbb gondolatai: – Nincsenek velünk született elvek. – Az idea kifejezés jelentése: amit az ember gondol, bármi is legyen gondolkodásának tárgya: pl. fogalmak, képzetek stb. (Nem platóni értelemben szerepel nála. ) – Ideáink a külső tárgyak érzékeléséből vagy a reflexiókból (az elme birtokában levő ideákkal foglalkozik) származnak. – Az ideákon túli világ létezésében bizonyosak lehetünk, ugyanakkor a tudásunk az ideáinkra vonatkozik.

• A testek elsődleges tulajdonságai: a testtől teljesen elválaszthatatlanok; tömörség, kiterjedés, alak, mozgás. Ezek egyszerű ideákat keltenek bennünk, amelyek az elsődleges tulajdonságok hasonmásai. • A testek másodlagos tulajdonságai: „erők arra, hogy elsődleges tulajdonságaikkal, vagyis érzékelhetetlen kis részeiknek térfogatával, alakjával, elrendeződésével és mozgásával bennünk különböző érzeteket ébresztenek, mint színek, hangok, ízek stb. ” Nem tartoznak szorosan a testhez magához. Ideái nem hasonlítanak a testekhez. • Csak az elsődleges tulajdonságok ideái léteznek valóságosan.

• A nyelvvel kapcsolatos felfogása: – A szavak legnagyobb része általános kifejezés. – Általános fogalmak: általános ideák jelei; elvonatkoztatás az egyedi, térbeli-időbeli körülményektől. – Az általános és az egyetemes az értelem teremtményei, nem tartoznak dolgok valóságos létéhez.

• Társadalom- és államfelfogása: – Társadalmi szerződés elmélet: az egyének átruházzák a hatalom gyakorlását az általuk választott képviselőkre. – Minden egyén politikai jogegyenlőségének alapelve. A születési kiváltságok elutasítása. – Az alkotmányos polgári állam (alkotmányos monarchia): szemben áll a feudális abszolút királysággal. A polgárok a törvényeknek vannak alárendelve, nem személyeknek. – A törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom különválasztása. – Az alapvető polgári szabadságjogok biztosítása: tulajdonhoz való jog, lelkiismereti- és vallásszabadság, szólásszabadság, gyülekezési szabadság, törvény előtti egyenlőség.

Kant (1724 -1804) filozófiája

• A kelet-poroszországi Königsbergben (ma Kalinyingrád, Oroszország) született, itt élt egész életében és itt volt egyetemi tanár. • „Kritika előtti korszak”: racionalista filozófia, metafizika, természettudományi vizsgálódások (pl. a Föld keletkezésével kapcsolatos elmélet kidolgozása). • „Kritikai korszak”: – A felvilágosodással kapcsolatos felfogása: „merj a magad értelmére támaszkodni”: a puszta tekintélyelven nyugvó gondolkodás kritikája. – A metafizika, a morálfilozófia és az esztétika új, tudományos alapokra helyezése.

A tiszta ész kritikája (1781) • Az ismeretelmélet megújítása, az empirizmus és a racionalizmus egyoldalúságainak meghaladása. • Kérdés: Az emberi megismerőképesség milyen szerkezete az, amely számunkra a világ éppen ilyen tapasztalati ismeretét teszi lehetővé? • Transzcendentális filozófia: a megismerésnek az a módja, amely nem a tárgyakkal, hanem a tárgyakról való megismerésünk módjával foglalkozik. • A priori ismeret: tapasztalat előtti és attól független. A posteriori ismeret: tapasztalati ismeret.

• Analitikus ítélet: nem állít új ismeretet a fogalomról: pl. az ember egy élőlény. • Szintetikus ítélet: ismeret bővítő ítélet: pl. ez a tábla fehér. • Lehetségesek-e szintetikus a priori ítéletek? Pl. a matematikai ítéletek (pl. 3+6=9). Ezekkel lehet tudományos alapra helyezni a metafizikát. • A megismerés határai: a jelenség világ (a fenomének) törvényszerűségei leírhatók, de Kant feltételezi egy „Ding an sich” (magában való dolog) világ létezését, amely az emberi értelem számára megismerhetetlen.

• A megismerés szintjei: – érzékelés (tér-idő mint szemléleti formák segítségével) – analízis: az értelem kategóriáival – az ész dialektikus (ellentmondások feltárása) tevékenységével: antinómiák (feloldhatatlan ellentmondások): véges-végtelen; a dolgok oszthatósága és nem oszthatósága; isten léte vagy nem léte, szabadság-szükségszerűség; nem lehet eldönteni logikai-filozófiai érvekkel, hogy az ellentétpárok közül melyik az igaz a világ lényegével kapcsolatban.

A gyakorlati ész kritikája (1787) • A morálfilozófia megújítása. • Végső erkölcsi elv keresése. • Autonóm etika (az önálló, független, a belső kötelesség tudat által meghatározott személy erkölcsisége) megalapozása: a szabadság, a lélek halhatatlanságának és isten fogalmának az előfeltételezése. • Alap: a tiszta kötelességtudat.

• Kategórikus imperatívusz: (feltétlen erkölcsi parancs): az emberre mint abszolút erkölcsi értékre vonatkozik: – Nem utal más erkölcsi elvekre. – Nem utal az ember természetes hajlamaira. – A tapasztalat nem segíthet. – A külsődleges indokok elvetése: pl. a büntetéstől vagy a szégyentől való félelem. – A dolgoknak az emberi célok adnak értelmet. – Az embernek méltósága van, az ember önérték.

• Kétféle megfogalmazás: – „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája (alapelve) mindenkor egyúttal általános törvényhozás elvének is számíthasson”! – „Cselekedj úgy, hogy az emberiséget úgy saját személyedben, mint mindenki más személyében mindig célnak is, sohasem pusztán eszköznek tekintsd”!

• Az akarat szabadságának kérdése: – Az ember kettős lény: • Része a természetnek, ezáltal a természeti szükségszerűségek határozzák meg (determinálják). • Intelligibilis lény (ésszel, értelemmel rendelkezik): rendelkezik szabadsággal és erkölcsi autonómiával.

• • A szép fogalmának megújítása: Az ítélőerő kritikája (1790) Előzmény: a felvilágosodás ízlés-felfogása – Az ízlésítélet individuális és szubjektív. – Sensus communis: közízlés. – Nincsenek abszolút egyetemes mércék. – Az ízlés az ízlésítéletek gyakorlásával kiművelhető. Fordulat a szép értelmezésében: – Kant nem a klasszicista normatív esztétikából, hanem az ízlésítéletből indul ki. – A szép metafizikai értelmezésének (lásd Platón: az érzékeink korlátait kell legyőznünk, hogy közel kerülhessünk a felsőbbrendű szellemi szépséghez) elutasítása. – Autonóm szép-fogalom: a szép és a jó különválasztása, a szép fogalma önmagában. – A szép tapasztalata az ember kiváltsága: az embereknek nincs szükségük túlvilágra, halhatatlanságra, örökkévalóságra, hogy a szép abszolút pillanatát élvezhessék. – Kantnál a szép fogalma a természeti szépre és a művészi szépre egyaránt vonatkozik.

• Az ízlésítélet meghatározása minőség szerint: – Esztétikai ítélet, nem megismerési, illetve logikai. – Alapja kizárólag szubjektív. – Az ízlésítéletet meghatározó tetszés minden érdek nélkül való (2. §). – A minőségi megközelítésből következő meghatározás: „Az ízlés az a képesség, hogy egy tárgyat vagy megjelenítésmódot egy minden érdektől mentes tetszés vagy nemtetszés által ítéljünk meg. Az ilyen tárgyat szépnek nevezzük. ”

• Az ízlésítélet meghatározása mennyisége szerint: – A szép és a kellemes ebből a szempontból: • A kellemesnél mindenkinek megvan a maga személyes (érzéki) ízlése, erről nem érdemes vitázni. • A szép megítélésében általános érvényűség működik: „Mert az ember nem nevezhet szépnek valamit, ha az csupán neki tetszik. Vonzó és kellemes sok minden lehet számára, ezzel nem is törődik senki; ha azonban valamit szépnek nyilvánít, akkor ezáltal ugyanazt a tetszést várja el másoktól is: nem pusztán a saját szempontjából ítél, hanem mindenki nevében ítél, s ekkor a szépségről úgy beszél, mintha az a dolgoknak volna a tulajdonsága. ” (7§) • Az ízlésítéletben egy általános hang előfeltételeződik, amely feltételezi az egyetértést (lásd sensus communis) (8. §). – A szépnek a mennyiségi mozzanatból következő meghatározása: „Szép az, ami fogalom nélkül általánosan tetszik. ”

• Az ízlésítélet meghatározása a benne rejlő célok szempontjából: - Az ízlésítélet alapja egy tárgy (vagy egy tárgy megjelenítésmódja) célszerűségének formája (11. §). - A szép meghatározása a célszerűség szempontjából: „A szépség egy tárgy célszerűségének formája, amennyib en ezt a célszerűséget bármiféle cél megjelenítése nélkül észleljük a tárgyon. ” (17. §)

• Az ízlésítélet a tárgy feletti tetszés modalitása (jellege) szerint: – Az ízlésítéletben elgondolt szükségszerűség: példaszerűség (18. §). – Közös érzék előfeltételezése: általános helyeslés elve (20 -22. §). : szubjektíve általános elv; a közös érzék egy puszta eszmei norma. – A szép e mozzanatból következő meghatározása: „Szép az, amit fogalom nélkül egy szükségszerű tetszés tárgyaként ismerünk meg. ”

A fenségesről • Fenséges az, ami összemérhetetlenül nagy. • Felette áll az érzékek mércéjének: pl. valamilyen félelmetes természeti jelenség.

A művészet általános jellemzése Kantnál • • A művészet különbözik a természettől. A művészet különbözik a tudománytól. A művészet különbözik a kézművességtől (43. §). A szép művészetről: – A szép művészet olyan művészet, amely egyszersmind természetnek látszik. (45. §): a művészet alkotásában nincs kínos aprólékosság, nem valamiféle szabályok követése.

• A szép művészet a zseni művészete (46. §): – „A zseni az a tehetség (természeti adomány), amely a művészetnek a szabályt adja. ” – A tehetség a művész veleszületett produktív képessége. – „A zseni: tehetség olyasvalaminek a létrehozására, amihez nem adható meghatározott szabály”. A zseni legfőbb tulajdonsága az eredetiség. – A zseni alkotásának emellett mintának, példaszerűnek kell lennie. A megítélés etalonjául vagy szabályául szolgál. – „A zseni maga nem tudja leírni vagy tudományosan bemutatni, hogy miképpen hozta létre alkotását, hanem mint természet adja a szabályt. ”

Hegel (1770 -1831) rendszerfilozófiája

Az ifjú Hegel: – lelkesedés a francia forradalom eszméiért (szabadság, egyenlőség, testvériség); – a görög kultúra és a poliszdemokrácia mint pozitív példa: a görög polgár mint autonóm (szabad), harmonikus személyiség; – „természetes” és „pozitív” (intézményesült, dogmatikus) vallás szembeállítása. – a modern civilizáció bírálata: intézményektől áthatott társadalom; emberek közötti „elidegenült” viszonyok; szétforgácsolt, „boldogtalan tudatú” ember.

• Az érett Hegel: – Jénai egyetem: első jelentős mű: A szellem fenomenológiája (1807): a hagyományos metafizika bírálata; dialektikus szemlélet, illetve módszer: a lézőket a maguk változékonyságában, folyamatában, mozgásában, ellentmondásaikban vizsgálja. A mechanikus, sematikus szemlélet elvetése: „Igaz az egész”. – Heidelbergi egyetem: A filozófiai tudományok enciklopédiája (1817): ebben fejti ki rendszerfilozófiáját. – Berlini egyetem (1818 -1831): Poroszország vezető filozófusa; előadások filozófiatörténetről, művészetfilozófiáról, történelemfilozófiáról, jogfilozófiáról, vallásfilozófiáról.

Hegel filozófiai rendszere A természet és a társadalom teljes világát az abszolút Szellem történeteként fogja fel. Dialektikus módszer alkalmazása: tézis, antitézis, szintézis dialektikus fejlődésfolyamataként ábrázolja a világot. Rendszerének részei: – Logika: a szellem magábanvaló (an-sich-sein) létéről szól; a szellem mint elvont, absztrakt létező. – Természetfilozófia: az eszme önmaga ellentétébe csap át, „elmerül” a természetben; a korabeli természettudományok eredményeinek filozófiai szintézise. – A szellem filozófiája: a szellem „visszatér” a természetből az emberi léthez, ráébred szellem voltára. • Szubjektív szellem tana: az ember antropológiaipszichológiai jellemzői. • Objektív szellem tana: a társadalmi viszonyok, intézmények, állam stb. fejlődésének leírása. • Abszolút szellem tana: a kultúra három formája: művészet, vallás, filozófia.

Hegel történelemfilozófiája • Egységes szemlélettel tekinti át a történelmet: a világtörténelem egy fejlődésfolyamat; a szabadság fogalmának kiteljesedése, megvalósulása. • Az emberiség történetében egyetemes ésszerűség működik (teleologikus felfogás): „Ami ésszerű, az valóságos, s ami valóságos, az ésszerű”: látszólagos ellentmondás: a valóság látszatra kaotikus, akik viszont mélyebbre tekintenek, azoknak a látszat mögött feltárul azoknak az eszméknek a működése, amelyek a valóság szükségszerű elemeit jelentik.

• A történelem menetét törvényszerűségek, szükségszerűségek határozzák meg. • Szabadság és szükségszerűség dialektikája: a szabadság lényegében a felismert szükségszerűségen alapul; a filozófia kibékít a valósággal. • Az „ész csele”: az egyes egyén (individuum) cselekvéseit az egyénekre jellemző vágyak, indulatok, törekvések, célkitűzések szabják meg; az individuum nincs tudatában tetteinek történelmi következményeivel, ugyanakkor egészében mégis egy törvényszerű folyamat részévé válik. • Világtörténelmi egyének, nagy történelmi személyiségek: ők azok, akik képesek felismerni a történelmi szükségszerűségeket, s ennek jegyében cselekednek.

• A világtörténelem tartalma: a szabadság tudatában való haladás. • A fejlődés szakaszai: – Ókori kelet: a szabadság eszméjét még igazából nem ismerik; csak egy ember, a despota (korlátlan uralkodó) szabad; az emberiség gyermekkora. – Antik korszak: néhány ember szabadsága: görög világ: az emberiség ifjúkora; római világ: az emberiség férfikora. – Keresztény-germán világ: megjelenik minden ember szabadságának eszméje; az emberiség érett kora. – A fejlődés csúcspontja (a „történelem vége”): a polgári alkotmányos állam kialakulása és elterjedése.

Hegel művészetfilozófiája • Hegel életében nem jelent meg a rendszeresztétikája, halála után egyik tanítványa (Hotho) Hegel előadásain készített előadásjegyzeteiből állította össze. Többféle változat létezik. • Szemléletére jellemző a történetiség: a művészeti formákat történeti fejlődésükben tekinti át. • Átfogó rendszeresztétika: – Általános rész: a szépről, a művészetről, a műalkotásokról és a művészetek történeti formáiról. – Különös rész: az egyes művészeti ágak jellemzése.

• A művészetek, illetve a műalkotások lényege: – Benne tudatosítja az ember önnön lényét; önmagával szembesül: „…a műalkotás egyik módja annak, ahogyan az embernek megmutatható, hogy mi ő maga. ” – A műalkotásnak a szép érzését kell felkeltenie. – A műalkotás az érzéki szemlélet számára létezik, de lényegében a szellem számára.

• A művészet középen áll az érzéki mint olyan és a tiszta gondolat között. • A műalkotások befogadása: csak a két eszmei érzékszerven – látás, hallás – át lehetséges. • A művészet nem a természeti utánzása, nem korlátozódik az utánzásra, nem szigorúan a természet után képez le. • A művészet hatása, szerepe az emberi létezésben: – A „barbárság” megfékezése. – Célja: az ember morális tökéletesítése. – Ugyanakkor a műalkotásnak mint abszolútnak önmagában van a végcélja, a művészet világa autonóm (önmagában szabad) világ.

• A műalkotás lényege: tartalom és forma egysége: „a tartalom gondolat; a forma az érzéki, a képszerű alak. ” A forma megfelel a tartalomnak, a tartalom a formának. • A művészet nem más, mint az eszme „érzéki látszása”. • A művészet három történeti formája: – A művészetek szimbolikus formája: az ókori keleti művészet: az eszme (tartalom) még csak keresi a vele adekvát (neki megfelelő) formát. • Jellemző művészeti ág az építészet. • A kifejezésnek csak a kísérletéről beszélhetünk: óriások, kolosszusok, százkarú, százmellű lények mértéktelen természeti alakzatok.

• A művészetek klasszikus formája: az antik görög művészet, elsősorban a szobrászat: eszme és alak egymásra talál. – A szellemi áthatja saját természeti alakját. – A művészet eszménye ebben a formában nyilvánul meg. – Itt a művészet fejezi ki a görögség szubsztanciális (lényegi) szellemét.

• A művészet romantikus formája: a középkori keresztény művészettől kezdődően Hegel saját koráig: a tartalom és a forma egységének felbomlása. – Az eszme túlnő az érzéki-művészeti alakon. – A benső szubjektivitás elve érvényesül. – Jellemző művészeti ágak: festészet, zene, költészet. – A külső létezés már nincs abszolút egységben a tartalommal.

• „A művészet vége”: a művészet a modern korban már nem képes egy nép „szubsztanciális szellemét” kifejezni. A kultúra más formái (vallás, majd a filozófia) veszik át ezt a szerepet: „Remélhetjük ugyan, hogy a művészet tovább emelkedik és tökéletesedik majd, formája azonban már nem a szellem legmagasabbrendű szükséglete. Bármily remeknek mondjuk is a görög istenképmásokat, bármily méltó és tökéletes ábrázolásban jelenjék is meg előttünk az Atyaisten, Krisztus, Mária: mindez nem segít, nem hajtunk térdet többé előttük. ”

A klasszikus bölcseleti hagyomány megújítása, egzisztenca- és életfilozófiai fordulat a 19. sz. -ban: Kierkegaard és Nietzsche

Kierkegaard (1813 -1855) bölcselete • Dán teológus és filozófus. • Szembefordulás a hegeli rendszerfilozófiával. • Az individuum kérdését állítja a középpontba a filozófiai rendszer helyett: valódi individualitás: az egzisztencia: az egyedi ember az istenhez való viszonyában. • Ironikus, esszéisztikus, „költői” stílus, műveit álneveken írta: pl. Victor Eremita (aki ‚magányában győzedelmes’). • Főbb művei: Vagy-vagy, A szorongás fogalma, Félelem és reszketés, Lezáró tudománytalan utóirat a filozófiai töredékekhez.

• Az egzisztencia szabadságának döntő mozzanata a választás (vagy-vagy): a választás előtt álló ember jellemző állapota a szorongás. • Az individuális egzisztencia megvalósulása különböző magatartásformákban, stádiumokban: – Esztétikai stádium: az élet közvetlen átélése; az individuum saját életét szinte műalkotássá formálja; a világra nézőként pillant. Pl. Don Juan. – Etikai stádium: az egzisztencia az általános etikai normáknak rendeli alá magát; jellegzetes életformája a házasság: kötelességtudat, állandóság. – Vallási stádium: az individuum egyedül marad Istennel, meghaladja az emberi normákat, az etikait; az isteni elveknek feltétlen követése: lásd a bibliai Ábrahámot, a hit lovagját (lásd „Félelem és reszketés”).

• A stádiumok közötti átmenet: az egyes stádiumokban élő ember válsághelyzetbe kerül, ezért kényszerül dönteni. • Az átmenet jellege: nem folyamatjellegű (Hegel), hanem dialektikus ugrás. • Semmilyen objektív történelmi folyamat nem veszi le az individuum válláról a döntés felelősségét, ebből fakad a szorongás. • A vallási stádium a legmagasabb rendű stádium: belsőleg átélt, szenvedélyes kereszténység; ugyanakkor a korabeli egyházat élesen bírálta.

Nietzsche (1844 -1900) • Nietzsche bölcseletének főbb vonásai: – Radikális szembefordulás Hegellel, illetve a klasszikus német filozófiával. – A metafizika, a rendszerfilozófia és az igazság hagyományos fogalmának elutasítása. – Életművének nagy része aforizmagyűjtemény. – Életfilozófiai megközelítés: legfőbb érték az élet. – „Isten halott”: a hagyományos értékek megrendülése. – Csak az autonóm ember szabhat önmagának törvényt, az átlagember erre nem képes. – Übermensch: az erkölcsileg és értelmileg autonóm, értékteremtő ember; ezzé kellene válnunk. Őseredeti, a kultúra által meg nem rontott ember. Nem tragikusan szenvelgő.

Így szólott Zarathustra (1882 -84) • Zarathustra perzsa vallásalapító (i. e. 6. sz. ): jó és rossz, fény és sötétség harca a világban. • Nietzsche könyvében Zarathustra jelképes szereplő, lényegében Nietzsche bölcseletét hirdeti. • Kiindulópont: az addigi erkölcs csődje; új ember új erkölcsére van szükség.

A Zarathustra-könyv részei és főbb gondolatai • Első rész: Zarathustra a hegyekbe megy elmélkedni, majd tíz év után lemegy az emberek közé, hogy hirdesse az Übermensch-t; a nép kineveti; Nietzsche. Zarathustra szerint az egyenlőség és a részvét csak téveszmék (lásd „Az ezeregy célról” c. fejezetet!). • Második rész: Zarathustra visszavonul magányába, néhány tanítvány követi; nekik részletezi tanítását: – A lét örök körforgás, nincs kezdet és vég; az örök visszatérés eszméje. – A keresztény morál bírálata: „Az erényesekről”, „A megváltásról” – Az élet szépségének vállalása: „A táncdal”

• Harmadik rész: a legfőbb érték az élet; az Übermensch-t egyénenként, személyesen kell megteremteni; az igazság újrateremtése; „A vándor”, „Ódon és új táblákról”. • Negyedik rész: groteszk jelenetté torzul, amit addig elért Zarathustra; – Az erdőben jelképes alakokkal találkozik: két király, a pesszimista jós (Schopenhauer), a vén varázsló (Wagner), az utolsó pápa. – „A fensőbbrendű emberről” – Zarathustra a barlangjába küldi őket; ott groteszk jelenet következik (Z. szamarát imádják). – Zarathustra kétértelmű válasza: „A szamár-ünnep”, „A mámoros dal”, „A jel”.

• Nietzsche és a művészetek: – Maga is írt verseket, néhányhoz zenét is szerzett. – Írásaira a költőiség és a zeneiség jellemző: pl. Imígyen szóla Zarathustra: „Talán az egész Zarathustra a zene körébe sorolható: az újjászülető meghallás a művészetben egész biztosan előföltétele volt művemnek. ” – Aforizmák zenéről (pl. Bachról, Beethovenről, Mozartról, Chopinről, Wagnerről) és költészetről. – Filozófia és művészet, gondolkodás és költészet közelsége.

A tragédia születése (a zene szelleméből) avagy görögség és pesszimizmus (1872) • Szakít a hagyományos klasszika-filológiai megközelítéssel. • Túllépés a hagyományos görögség-képen. • Cél: a tudományt a művész szemszögéből nézni, a művészetet viszont az életéből. • Az ember voltaképpeni metafizikai tevékenysége nem a morál, hanem a művészet. • A tragédia a metafizikai vigasz művészete.

• A művészetek apollóni és dionüszoszi elve: – Apollóni: • • szemléletes (pl. a szobrászat) az álomvilág szép látszata mértéktartó körülhatároltság tartózkodás a vadabb indulatoktól -- Dionüszoszi: • a szenvedélyek szélsőséges kiáradása • mámor • főleg a zenében nyilvánul meg „Az ember nem művész többé – műalkotássá lett: az ősegy legnagyobb gyönyörére és kielégülésére az egész természet művészi teremtőereje nyilatkozik itt meg. ”

• A legjelentősebb görög tragédiákban az apollóni és a dionüszoszi elv együtt van jelen, mindkettőre szükség van: pl. Szophoklész. • Wagner zenedrámái mint összművészeti alkotások (Gesamtskunst) azt jelentik a 19. sz. ban, mint a görögöknél a tragédia.

A 20. sz. -i fenomenológia és egzisztencia-filozófia: Husserl és Heidegger

Husserl (1859 -1938) • Matematikai és filozófiai tanulmányokat folytatott. . • A fenomenológiai filozófia és módszer elindítója: phaenomenon: ‚jelenség’, ‚a megjelenő’, a megismerés számára megjelenő tárgy, illetve tudattartalom. • Szembefordulás a metafizikai hagyománnyal, a létezők lényegére, szubsztanciájára irányuló kérdésekkel: „vissza a dolgokhoz!”. • Tudatunk számára a külvilág tárgyisága közvetlenül nem hozzáférhető, amit megismerünk, az a tárgynak a tudatunkban megjelenő képe, a fenomén.

• Az emberi tudat számára: a fenomén immanens (‚benső’, ‚benne rejlő’, ‚belsőleg hozzá tartozó’), a tárgy, amelyet reprezentál (‚képvisel’, ‚ábrázol’) transzcendens (‚valamin túli’, ‚a megismerés határain túli’, ‚tapasztalat feletti’). • A megismerésünk tárgyai: tudatunk aktusai és azok a tudattartalmak, amelyekre ezek révén szert teszünk. • Fel kell függeszteni a külvilágra vonatkozó ítéleteinket (lásd az antik szkeptikus filozófia epokhé fogalmát).

• Eidetikus redukció: (eidosz: ‚őskép’, Husserlnél a megismerés végső tapasztalata; redukció: ‚egyszerűsítés’, ‚visszavezetés’): kikapcsolható minden, a tárgyhoz tapadó nem tudományos tapasztalat, tételezés és értékelés, így a tárgy lényege megragadhatóvá válik. • A filozófia mint szigorú tudomány: egyik fontos műve (1911). – A naturalizmus (nem lát mást, csak fizikai értelemben vett természetet) és a világnézeti filozófia (az élet és a világ rejtélyeire igyekszik válaszolni: az élet elméleti és gyakorlati ellentmondásait hogyan lehet feloldani; hogyan lehet a filozófia az emberi élet vezérelve) bírálata. – A fenomenológia mint szigorú tudomány egyesíti a bírált irányzatok pozitív törekvéseit. – A tudomány felelőssége: a tudomány válságát csak a modern tudomány képes leküzdeni.

• • • Heidegger (1889 -1976) Martin Heidegger: 1889. Meßkirch – 1976. Freiburg im Breisgau. Freiburgban teológiát, matematikát, fizikát és filozófiát tanult. Husserl fenomenológiai filozófiája volt kezdetben nagy hatással rá. Marburgi évek: 1922 -1927. Visszatérés Freiburgba 1928 -ban, élete végéig itt volt professzor. Eltávolodás a fenomenológiától a 20 -as években. Első jelentős műve: Lét és idő (Sein und Zeit), 1927 -ben jelent meg: cél a hagyományos metafizika és a metafizikai nyelv destrukciója (‚lebontása, leépítése’) a jelenvalólét (Dasein) fundamentálontológiai analízise révén. A munka befejezetlen, Heidegger maga úgy látja, hogy nem sikerült igazán véghezvinni a kitűzött célt. Szimpatizálás, egy rövid ideig együttműködés a nemzetiszocialista rendszerrel (rektori tisztség vállalása Hitler hatalomra jutása után, de erről kevesebb, mint egy év után lemond). Fordulat filozófiájában a 30 -as évek közepétől: a metafizika meghaladásának kísérlete: középpontban a nyelv problémája a lét fogalma felől tekintve: „az ember a lét pásztora”, nem ura; „a nyelv a lét háza”. A korai görögök és Nietzsche újraértelmezése, a „létfelejtés” bírálata. A II. vh. után 1951 -ig nem lehetett nyilvános egyetemi tanár (náci múltja miatt). Az 50 -es években fokozatosan visszatért a nyilvános filozófiai életbe.

• Heidegger mottója műveinek összkiadásához: „Utak, nem művek”: filozófiája nem meghatározott tézisek és állítások rendszere, hanem a gondolkodás különböző útjainak keresése. • Mit jelent gondolkodni? : a technika által uralt világban a számító-tervező gondolkodás mindenre kiterjed; az ember nem kérdez rá pl. a tudományok alapjaira sem; az ember túlságosan gyakran csak meggondolás nélkül cselekszik, nem gondolkodik el a létezők lényegén.

• A filozófia vége és a gondolkodás feladata: – A filozófia a 20. sz. -ban lényegében feloldódott a saját maga által létrehozott tudományokban. – A modern tudományokra a technikai szemlélet jellemző, az uralkodó tudomány a számítástechnika-informatika lesz. – A hagyományos filozófia átalakul, „megszűnik”. – A gondolkodás számára jelentkező feladat: a kalkuláló, technikai racionalizmussal szemben őrizni a „létre nyitott” gondolkodás lehetőségét.

Költészet és gondolkodás Heideggernél • Heidegger a tudás kétféle formájáról: – Megismerés: lásd a pozitivisztikus tudományokat: célja a dolgokról való ismereteink bővítése; az igazság mint a tárggyal való megegyezés elérése. – Gondolkodás mint értelem-adás: az alétheia fogalmának sajátos értelmezése: igazság mint „felfedettség”, „el-nem-rejtettség”, megmutatkozás, feltárultság, tehát mint esemény. Ilyen a költészet igazsága is. – Heideggernél gyakran a filozófiai kérdések megvilágítására szolgáltak a művészetekkel kapcsolatos példái, értelmezései. – Nem írt szisztematikus művészetfilozófiát.

Filozófia és költészet közelsége • A filozófia a rátekintésnek azokat a pályáit nyitja meg, amelyeken haladva az ember felnyitja világát. • A filozófiának nincs tárgya, a filozófia esemény. • A filozófia a szellemi létezés más területéhez tartozik, mint a tudomány. • A filozófia gondolkodása a költészettel egyrendbéli. • A költő mindig úgy beszél, mintha először szólítaná meg a létezőt. A költő költésében és a gondolkodó gondolkodásában mindig oly sok világtér marad szabadon, hogy abban minden dolog, minden egyes fa, hegy, ház, madárhang elveszti közömbös és megszokott voltát. • Heidegger sajátos filozófiai nyelve: látnoki erejével a dolgokat, amelyek rejtve voltak a nyelvben, képes volt hirtelen fogalommá emelni. Maga is írt filozófiai költeményeket: pl. Intések, Lenni és gondolkodni, Nyelv, Mit jelent olvasni?

• Hölderlin, német romantikus költő hatása: Hölderlin a „költészet költője”; a költők kitalálják egy nép kultúráját. • A költő mint az „ínséges idők” költője. • A költészet mint játék, a nyelv mint az „ember veszélyes java”. • Az ember „költői lakozása”: azért van rá szükség, mert „elveszítettük azt a képességet, hogy a dolgokat, a természetet és az emberi kapcsolatokat a maguk telítettségében és elevenségében fogjuk fel. ”

Heidegger: A műalkotás eredete • Az eredet fogalma: a dolog lényege. „A műalkotás eredetére irányuló kérdés lényegének származására kérdez. ” • Műalkotás, művészet együvé tartozása. • A gondolkodás hermeneutikai köre: „A műtől a művészetig vezető legfőbb igyekvés, akárcsak az ellenkező irányú is: kör; de végül is körben forog minden egyes lépés, melyre kísérletet teszünk. ” • A mű dologszerűsége és szimbolikus (allegorikus) jelentése.

• Dolog és mű viszonya: a hagyományos utánzás -elméletek elvetése. • Van Gogh: Parasztcipők c. festményének elemzése

• A műalkotás kiragadja a szemlélőjét a hétköznapi valóságból: „E festmény szólott hozzánk. A mű közelében hirtelen máshol lettünk, mint ahol szokásunk lenni. ” (60. o. ) • A mű nem az eszköz szemléltetésének módja: „Van Gogh festménye annak megnyilatkozása, hogy a maga igazságában mi is az eszköz, e pár parasztcipő. Ez a létező kilép létének el-nemrejtettségébe. A létező el-nem - rejtettségét nevezték a görögök alétheiá-nak. Mi igazságot mondunk ehelyett, de ezzel a szóval meglehetősen keveset gondolunk el. ” (60. o. )

• A művészet lényege: „a létező igazságának működésbe lépése. ” • A művészet nem utánzás. • A mű és az igazság: a művészet valósága a műalkotásban van. • Az igazság és a művészet: a művészet egzisztenciális jelentőségének a hangsúlyozása.

Gadamer (1900 -2002) filozófiai hermeneutikája

A hermeneutika rövid jellemzése • Görög eredetű szó: ermeneüein: magyarázás, értelmezés, tolmácsolás, megnyilatkozás. • Hermész alakja a gör. mitológiában: az istenek üzeneteit közvetítette (tolmácsolta) a halandó embereknek. • A hermeneutika lényege: a megértés és értelmezés „művészete”, tudománya. • Arisztotelész: nála a hermeneutika lényegében logikai grammatika, szövegek elemzésének módszertana.

• Antik hermeneutika: a szövegek szó szerinti értelme mellett az allegorikus értelem feltárása. • Középkori keresztény teológia és filozófia: elsősorban a bibliai szövegek értelmezése. • 17 -18. sz. : a szövegek értelmezésével kapcsolatos hermeneutikai kézikönyvek megjelenése. • Schleiermacher (1768 -1834): kétféle értelmezési szint: grammatikai és divinatórikus (megérzés, megsejtés, kitalálás) értelmezés. Nála a hermeneutika nem egyszerűen értelmezési szabályok alkalmazása, hanem a szellemtudományok általános szemléletmódja. • Dilthey (1833 -1911): a hermeneutika nem más, mint az „írásban rögzített életmegnyilvánulások megértésének és értelmezésének tana.

Gadamer hermeneutikai szemlélete • Heidegger hatásának fontossága: a művészet igazság-kérdésének hangsúlyozása. • „A hermeneutika annak művészete, hogy megértsük a másik nézetét. ” • A hermeneutika elválik egyrészt a tudomány tradicionális fogalmától, másrészt a végső kötelező érvényűség értelmében vett igazság szigorú filozófiai fogalmától vagy igényétől. • „A másik ember az út, amelyen haladva önmagunkat megismerjük. ” • Dialógikus szemlélet: a szövegek, műalkotások értelmezésekor az értelmező egyfajta párbeszédet, dialógust folytat a szöveggel. • Fő műve: Igazság és módszer (1960) – egy filozófiai hermeneutika vázlata. Három rész: az igazságkérdés feltárása a művészet tapasztalata alapján; az igazságkérdés kiterjesztése a szellemtudományi megértésre; a hermeneutika ontológiai fordulata a nyelv vezérfonalát követve.

A szellemtudományi megértés (a történelem megértésének) alapvető jellemzői • A természettudományi és szellemtudományi (humántudományi) módszer különbsége: – Természettudomány: kísérletek, rögzített kutatói nézőpont. – Humán tudományok: az embert nem lehet rögzített kutatói szempontból vizsgálni; a megértés és értelmezés mint alapvető módszer. • A hagyomány értelmezése: az értelmező és a szöveg közötti eleven párbeszéd (dialogikus viszony).

• Horizont: az értelmezőnek az a látóköre, amely mindent átfog és körülzár, ami egy pontról látható. • Horizont-összeolvadás: az értelmezendő szöveg eredeti, születésének történeti szituációjából fakadó horizontjának és az értelmező horizontjának az összeolvadása az értelmezés során. • Előítéletek, illetve „előzetes ítéletek”: az értelmezés során saját előzetes véleményeinket nem lehet kikapcsolni, ezek is belejátszanak az értelmezésbe.

• Hatástörténet: a hagyomány alkalmazása, a hagyomány értelmezése állandóan zajló folyamat; a dolgot, amelyről a jelenben szó van, nem érthetjük meg a róla korábban mondottak és leírtak figyelembe vétele nélkül.

A művészet antropológiai bázisának feltárása Gadamernél • A művészet és a műalkotás ontológiai státusza: Gadamer elutasítja a hagyományos utánzáselméleteket, művészet és valóság éles szembeállítását. A művészet világa nem látszatvilág. • A műalkotás: „a létben való gyarapodás”. • A műalkotást létvonatkozásainak sokrétűségében, létmódját elemezve mutatja be. • A műalkotás megértése mint igazságkeresés: nem egyszerűen mi kérdezzük ki a művet, hanem mi válunk kikérdezetté a mű által.

A szép aktualitása – a művészet mint játék, szimbólum és ünnep • A szép fogalmának megújítása az esztétikai hagyomány újraértékelésével: Platón, Kant, Hegel. • A műalkotás létmódja: játék és bemutatás. Összekapcsolni a klasszikus és a modern művészetet a létmódjuk alapján: – A játék kitüntetett jelentősége az emberi életben. – A műalkotások befogadása mint „együttjátszás”: sajátos kommunikatív tevékenység.

A szimbólum létvonatkozásai • Szimbólum: a görögöknél tárgyi mivoltában felmutatható vallási vagy világi ismertetőjel: lásd Platón: Lakoma – mitológiai történet; vendégbarátságot kifejező kettétört cserépdarab. • Az újrafelismerés mozzanata: a művészetben nem azt jelenti, hogy valamit ismételten látunk, hanem valamit akként ismerünk fel, ami. Az újrafelismerés a maradandót emeli ki az elillanóból. A szimbólum a művészetben nem egyszerűen valamire való vonatkozást jelent, hanem reprezentálja a jelentést.

Ünnep és idő • Az ünnep időtapasztalata: a megtartás, az ünnepi idő jelenlétének szuggesztív átélése. • Az ünnep egybegyűjti az embereket, hasonlóan a műalkotások bemutatásához: „Ez nem egyszerűen az együttlét mint olyan, hanem az az intenció, amely mindenkit egyesít, és amely megakadályozza őket, hogy egymástól elszigetelt, külön-külön beszélgetésekre vagy magányos élményekre forgácsolódjanak szét. ”

Az írásbeli vizsgán szereplő fogalmak

• • • Arkhé, apeiron, ontológia, episztemológia Idea, éthosz, dialektika, etikai racionalizmus Metafizika, epokhé, immanens, transzcendens Empirizmus, induktív módszer, szubsztancia Teleológia, panteizmus Fenomenológia, hermeneutika