EURPAI POLITIKAI INTEGRCI A NAGYHATALMAK EURPAPOLITIKJA A NEMZETKZI

EURÓPAI POLITIKAI INTEGRÁCIÓ A NAGYHATALMAK EURÓPA-POLITIKÁJA

A NEMZETKÖZI RENDSZER MODELLJEI • Vesztfáliai modell (1648 -1789): Osnabrück, Münster, lezárta a 30 éves (1618 -1648) háborút, a 17. század világháborúját. Békeszerződések rendszere. Többpólusú rendszer. • Bécsi kongresszusi modell (1815 -1914): Nagy-Britannia, Oroszország, Ausztria, Poroszország, Franciaország, Olaszország, később Törökország – az államok megközelítőleg egyenlő katonai ereje és diplomáciai jelentősége; az egyik legstabilabb nemzetközi rendszer; erőegyensúly. Szent Szövetség. Többpólusú rendszer. • Versailles-i-Washingtoni (csendes-óceáni) modell (1919 -1945): békeszerződések a vesztes államokkal. Nemzetek Szövetsége. A legrövidebb idejű és a leginstabilabb többpólusú rendszer. • Jaltai-Potsdami modell (1945 -1991): hidegháború, bipoláris rendszer, a Szovjetunió felbomlásáig. ENSZ. • Multipoláris? Unipoláris modell? (1991 - ): a bipoláris modell felbomlásától.

A VILÁGREND PÓLUSAI • Egypólusú világrend: a bipoláris világrend összeomlását (1991) követő, az USA által dominált nemzetközi rend. • Többpólusú világrend: négy vagy több legbefolyásosabb állam befolyása érvényesül. Egymással összehasonlítható gazdasági, politikai, katonai és kulturális-ideológiai összpotenciállal rendelkeznek a nemzetközi kapcsolatok befolyásolására. • Bipoláris világrend: a nemzetközi hatalmi viszonyok olyan rendszere, amelyet mindössze két szuperhatalom, az USA és a Szovjetunió meghatározott szerepe jellemzett. Egyedül ők rendelkeztek egymással összehasonlítható gazdasági, politikai, katonai és kulturális-ideológiai összpotenciállal a nemzetközi kapcsolatok befolyásolására. • Ötpólusú világ: Az 1960 -as évek végére, az 1970 -es évek elejére a világ gazdaságilag ötpólusúvá vált: USA, Kína, Japán, Nyugat-Európa és a szovjet blokk.

A VILÁGREND JALTAI-POTSDAMI MODELLJE • Jaltai (1945. február 4 -11. ) és potsdami (1945. július 17. augusztus 2. ) konferenciák: a háború utáni világ berendezkedésére vonatkozó nézetek egyeztetése. • A jaltai-potsdami modell jellemzői: Nem volt szilárd nemzetközi jogi alapja (szóbeli, titkos megállapodásokon, deklarációkon alapult). A versailles-i békerendszer nemzetközi szerződések rendszerén alapuló jogrendszer volt! Bipolaritás: csak az USA és a SZU rendelkezett egymással összehasonlítható gazdasági, politikai, katonai és kulturális-ideológiai összpotenciállal a nemzetközi kapcsolatok befolyásolására. Elméletileg a bipoláris rendszer konfrontatítv vagy kooperatív, ez a világrend azonban lényegében konfrontatív volt, csak 1985 és 1991 között kezdett kooperatívvá válni.

• A nukleáris fegyverek fokozták a konfliktust a nemzetközi folyamatokban, ezért alakult ki a „konfrontatív stabilitás” modellje 1962 és 1991 között. • Politikai-ideológiai szembenállás az USA vezette szabad világ és a SZU vezette „szocialista tábor” között. • A nemzetközi folyamatok nagyfokú irányíthatósága jellemezte, mindössze a két nagyhatalom álláspontját kellett egyeztetni. Blokkfegyelem uralkodott. • Hidegháború: nyílt, de korlátozott versengés az USA és a SZU, illetve szövetségesei között a politika, a gazdaság és a propaganda terén, korlátozott fegyveres beavatkozással. Nem fajult a két szuperhatalom közötti nyílt fegyveres harccá. A fogalmat Bernard Baruch amerikai bankár, elnöki tanácsadó használta először 1947 ben.

EURÓPA-POLITIKÁK A II. VILÁGHÁBORÚ ÉVEIBEN • A második világháború évei alatt, mind a nyugati Szövetségesek, mind a Szovjetunió terveiben szerepelt az európai egység egy bizonyos formája. • Az USA és Nagy-Britannia jövőképében egy önkéntes alapon szerveződő, szabad államokból álló, gazdasági közösségre épülő Európa képe bontakozott ki. Pax Americana. • A SZU hegemonikus rendszerű, egységes befolyási övezet létrehozásának lehetőségében gondolkodott. Pax Sovietica.

A PAX AMERICANA • Versailles-i-Washingtoni rend: multipoláris nemzetközi rendszer, az USA nem volt aktív tagja (1934 -ig a SZU sem). A Népszövetség emiatt nem volt univerzális jellegű. Washington nem vállalt felelősséget az európai status quo-ért. • A „négy világcsendőr” koncepciója – USA, UK, SZU, Kína (FR ekkor még nem!). • A II. világháború utáni világrend alapjának két elve: az Atlanti Charta liberális modellje, valamint a győztes nagyhatalmak kooperációs készsége. • Vétójog az ENSZ BT-ben: a nagyhatalmak formális egyenlősége. Oligarchikus jelleg: az erősek ököljoga. • A vétójog következtében az ENSZ tevékenysége a hidegháború során lényegében megbénult. Ez a koncepció csak az Irak elleni ENSZ-háború során valósult meg 1990/91 fordulóján.

ROOSEVELT EURÓPA-VÍZIÓJA • USA: nem volt egyöntetűen híve egy európai föderációnak. Cordell Hull külügyi államtitkár ellenezte a kontinens egyesülésének gondolatát, mert abban a roosevelti „One World”-koncepció (egységes világ) megbontásának kísérletét látta. • Egy egységes Európa keresztezné a megalakítandó közös világszervezet, az ENSZ (a XX. század Szent Szövetségének) univerzalizmusát. • A belső kereskedelmi akadályok lebontása következtében hosszú távon kialakuló, egységes európai gazdasági tömb az USA erőteljes riválisává válhat.

• A nagy szövetség további fenntartása egy világméretű biztonsági szervezet keretében, amely az USA, a Szovjetunió, Kína és Nagy. Britannia – „a négy csendőr” – vezetésével nem engedélyezne külön szövetségeket és regionális csoportosulásokat. Nem támogatta az európai ellenállási mozgalom egyesült Európáról vallott eszméjét. • A SZU-t amerikai hitelekkel, áruszállításokkal bekapcsolni a tőkés világgazdaság rendszerébe. A SZU biztonságpolitikai törekvései összeegyeztethetők lesznek az Atlanti Charta elveivel (szabad választások, jogállamiság, emberi jogok). • Washington átértékelte külpolitikai prioritásait, a Jefferson elnök óta vallott izolációs hagyományait, s békeidőben koalíciós szövetségi (tömbösítési) politikába kezdett. • Az USA nyugati félteke-politikáját a globális külpolitika váltotta fel. A politikai, katonai garanciákat pénzügyileg is finanszírozta. • Az USA külpolitikai fordulata a XX. század második felének legfontosabb világtörténelmi jelentőségű lépése volt.

A SZOVJETUNIÓ EURÓPA-TERVE • A SZU biztonsága=területszerzés+érdekszféraszerzés • Minden hatalom saját társadalmi rendszerét vezeti be ott, ahová hadseregei lépnek. A SZU felkínálkozott arra, hogy átvegye a „rend és nyugalom” fenntartását Európában. • Tiszta nemzetállami kategóriákban gondolkodott, nem állt szándékában egyenjogú államok szövetségének vagy uniójának létrehozása. • Terveiben a szociálforradalmi célkitűzés és a nemzetállami restauráció egységet alkotott. • Egyszerre teremtene biztonságot Németországgal szemben és biztosítaná a kontinens feletti hegemóniát. • Előnyös pozíciókat jelentene számára a nagyhatalmak sorában. • Értékelés: Európa hegemón világpozíciójának bukását jelezte, hogy a II. világháború utáni jövőjéről két Európán kívüli hatalom – az USA és a SZU – mondta ki a döntő szót.

NAGY-BRITANNIA – MÁSODRENDŰ HATALOM • Churchill 1943 márciusi terve az európai államszövetséget brit vezetéssel, a Szovjetunió kizárásával képzelte el. • UK 1945 után elvesztette világhatalmi jellegét, a győztesek között volt, de el kellett ismernie, hogy a másodlagos hatalmi tényezők sorába süllyedt. Végleg letűnt a „splendid isolation” korszaka. A Brit Birodalom túlerőltette magát. • Churchill föderalistaként sürgette Európa egységesülését. Az új Európát Nagy-Britannia szellemi irányítása alatt képzelte el. A kontinentális egység megvalósulása esetén, egy „harmadik erő” létrehozásában reménykedett elsősorban a SZU-val, de részben az USA-val szemben is. Kivonulás Görögországból, Indiából, Palesztinából. Bizónia létrehozása 1947. január 1én. • Churchill fultoni beszéde 1946 -ban: Pax Anglo-Americana terv (gazdasági-katonai fúzió, angol-amerikai közös állampolgárság ötlete). Brit zöld jelzés a Truman-doktrína meghirdetésére.

FRANCIAORSZÁG EURÓPA-TERVE – AZ ELVESZÍTETT GLOIRE • Nem hívták meg Jaltába, Potsdamba; de megszállási zónákat kapott Németországban, Ausztriában, szektort Berlinben, vétójogot az ENSZ BT-ben. • Európa-politikájában abból indult ki, hogy az USA hamarosan visszavonul Európából, amelynek jövője Franciaország, a SZU és UK együttműködésétől függ. • Párizs közvetítő szerepet kívánt betölteni a két tengeri (USA, UK) és a kontinentális hatalom (SZU) között.

NAGY-BRITANNIA EURÓPA-POLITIKÁJÁNAK VÁLTOZÁSA • A brit társadalom: heterogén, polarizált társadalom, az osztálykülönbségek nagy szerepet játszanak a társadalmi élet különböző területein. • A szuverenitás-felfogás alapja: a szuverenitás nem a nemzethez tartozik, hanem egy intézményhez - a Parlamenthez. 1066 óta a szuverenitás forrását a Korona szimbolizálja Rómával és a pápával szemben, a kontinenstől való függetlenséget jelenti. • A parlament szuverenitása a brit állam legfőbb összetartó ereje. „Queen/King-in-Parliament”. • Veszély: ha ez a szuverenitás megszűnne, a hatalom Brüsszelbe és az Ei. P-be kerülne át, s létrejönne a föderatív Európa. • UK így elveszítené értelmét, megszűnne polgárai lojalitásának centruma lenni, s alkotórészeire hullana szét.

„A HÁROM ÖLELKEZŐ KÖR” • Nagy-Britanniának földrajzi elszigeteltségéből, erős gazdasági, politikai, kereskedelmi pozíciójából eredően, sajátos nemzeti tudatának köszönhetően nem állt érdekében közeledni Európa többi országához. A birodalmi múltjából eredő elkülönültség tudata. • Nagy-Britannia világszerepét a „három ölelkező kör” koncepció határozta meg (Churchill): 1) az atlanti térség (különleges kapcsolat az USA-val), 2) a Brit Nemzetközösség és 3) Európa. • A három tényező közül az atlanti kötődés bizonyult legmarkánsabbnak és legtartósabbnak, az atlantizmus vált a brit külpolitika legmeghatározóbb tényezőjévé, hatása a mai napig érzékelhető.

• A Pax Britannica véget ért (a Napóleon utáni korszak világgazdasági szereposztásának fő formálója volt). A Pax Americana korszak kezdete. A „három ölelkező kör” tartalma: • Atlantizmus: Európa biztonságának fenntartása USA segítségével; fenyegetettség a keleti blokktól; a két világháború közötti kereskedelmi verseny vége. • Nemzetközösség: erős nemzetközösség, Európa másodlagos; külgazdasági kapcsolatok, a birodalom megtartása a cél. • Európa: UK megszálló hatalom; támogatja az integrációt, de nem lép be; hagyományos szeparatizmus, birodalmi tudat.

NAGY-BRITANNIA KIMARADT AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓBÓL • Az integrációs törekvések előtérbe kerülésével a brit magatartás kettős volt: elméletben támogatta az „Európai Egyesült Államok” gondolatát, annak megteremtésében azonban nem kívánt részt venni. • Schuman-terv (1950): Montánunió UK nélkül. • Pleven-terv (1950): „francia belpolitikai manőver”. Ellenezte a többnemzetiségű európai hadsereg felállítását, elutasította a szupranacionalitás eszméjét. • EGK: Ez volt az utolsó lehetőség arra, hogy az egységesülés élére álljon. Sterling-övezet orientáltság. • Az NSZK felfegyverzése elkerülhetetlen. Európai Védelmi Közösség (EVK) és NATO.

NAGY-BRITANNIA ÉS AZ EGK-TAGSÁG • De Gaulle első vétója 1963 -ban: London az USA „trójai falova”. A brit kérelmet nem a szupranacionalizmus, nem a nacionalizmus győzte le, hanem a gaulle-izmus. • USA: Kennedy elnök célja – az EGK-ba belépett UK-ra támaszkodva ellensúlyozni Franciaország új nacionalizmusát és az NSZK gazdasági hatalmát. • London EGK felé fordulásának okai: • Gazdasági hasznon az EGK-tagságból: gazdasági növekedés üteme UK-ban 2, 3 %, EGK-ban 4, 2 % (19601970). • USA az EGK-tagságra ösztönözte UK-t. • A Brit Nemzetközösség jelentőségének csökkenése.

• 1967: De Gaulle második vétója. • 1973. január 1. : Pompidou francia elnök támogatta a brit csatlakozást az EGK-hoz. • 1975. június 5. : Wilson-kormány - brit népszavazás az EGK-ban való maradás vagy kilépés kérdésében, 67 % igen, 32 % nem. • Az USA-val való kapcsolat „természetes viszonnyá” értékelődött. • Aktív brit részvétel az EBEÉ folyamatban.

A BRIT ÚJ JOBBOLDAL POLITIKAI ÉS GAZDASÁGI FILOZÓFIÁJA • • Euroszkeptikus attitűd az EU-val szemben. Gyanakvás a Szovjetunióval szemben. Nem híve a multilateralizmusnak. Hit az angolszász hatalmi koncertben. Az USA követése. Az elvesztett brit hegemónia visszaszerzése. Neoliberális nemzetközi rend kialakítása az intervencionalista iparpolitikát kizárva. • A külpolitika egyenlő a transzatlanti tőke és a pénzügyi arisztokrácia nemzetközi irányultságával.

MARGARET THATCHER KORSZAKA (1979 -1990) • Az EK költségvetéséhez való brit hozzájárulás problémája („I want my money back!”). Okai: • A pénzkínálat csökkentése, infláció leszorítása, közkiadások lefaragása, hit a nagyobb piac előnyeiben, de a föderalizmusban nem. UK jelentős mennyiségű élelmiszert importált az EK-n kívülről, hatalmas összegeket fizetett Brüsszelnek. A KAP támogatásokból Londonnak kevés jutott, mert mezőgazdasága kicsi és hatékony. • Nettó befizetésének nagysága folyamatosan nőtt: 1973 -76: 60 millió font, 1977: 369 millió font, 1978: 822 millió font, 1979: 947 millió font. • Fontainebleu (1984 június): a befizetett összegek 66%-át különböző formában visszakapta, de cserébe a VAT hozzájárulása nőtt 1%-ról, 1, 4%-ra. Befizetés a közös költségvetésbe: 1, 325 millió Ł (343 millió Ł vissza).

THATCHER “EURÓPAI KORSZAKA” (1984 -1988) • Megkérdőjelezte az EK föderalista vízióját • Szükséges az EK: „Európa – a jövő”: aktív szerepvállalás Európa jövőjének alakításában. • Független és szuverén európai államok között aktív együttműködés kiépítése útján. • Az Egységes Európai Okmányt aláírta (1986). • Az ERM rendszerhez nem csatlakozott: „Sem nem akarok, sem nem kívánok látni egy ilyen bankot az egész hátralévő életemben, …még utána sem egy hosszú ideig”.

Bukásának okai: • Az Európai Központi Bank létrehozásának elutasítása. • Bruges, College of Europe (1988): beszédében támadta az Európai Bizottság túlzott hatalom-koncentrációját. • Delors bizottsági elnök szocialista háttere, Thatcher hiperliberalizmusa. • “Nem azért dolgoztunk azon, hogy UK-t megszabadítsuk a szocializmus betegségéből, hogy most ezt hagyjuk besurranni a brüsszeli hivatalok hátsó kapuin”. • Európai Magna Charta elfogadását szorgalmazta, kiállt a nemzeti jelleg fenntartása mellett, az egyén szabadsága fontosabb az állammal szemben.

THATCHER KÜLPOLITIKAI SIKEREI • • • A rhodesiai kérdés megoldása (1980). A falklandi-háború (1980) megnyerése. Gorbacsov „felfedezése” (1985). Budapesti látogatása (1984). A hongkongi szerződés megkötése (1984). Nagy-Britannia presztízsének helyreállítása.

• • A Major-korszak: Maastrichti Szerződés aláírása, a Szociális Chartát nem írta alá. Opt-out. Elfogadja Párizs álláspontját a WEU beolvasztására az EU-ba, de a WEU közeledjen a NATO-hoz (a NATO európai pillére). A Blair-korszak: Támogatja a Nyugat-európai Unió (WEU) beolvadását az EU-ba (Köln, Helsinki). Az EMU felé orientálódott. Euró, aggodalmak, hogy erős lesz. Értékelés: UK politikai motivációja hagyományosan az erőegyensúly fenntartása Európában; az EU bővítését támogatja; a mélyítés – a szupranacionalizmust erősíti; szoros kapcsolat az USA-val. Az EU ne váljon szuperállammá.

FRANCIAORSZÁG POLITIKAI HAGYOMÁNYAI • Történelem: a nagyság (grandeur) és a dicsfény (gloire) hagyománya. 1870 - vereség Sedan-nál Poroszországtól, már nem „dölyfös nemzet” (1871 -1914). • Versailles-i békeszerződések: „a gyengék megoldása” széttagolás, megosztás, legyengítés, megalázás. • Nagyhatalmi politikájának korlátai: kénytelen együttélés Németországgal (NSZK a kommunizmus által fenyegetett ország, Truman-doktrína alapján amerikai támogatás). Kisebb az ipari, katonai, demográfiai potenciálja mint Németországé, Washington ösztönzi az együttműködésre NSZK-val. • Elégtelen katonai erő (Indokína, 1946 -1954). • Elveszti gyarmatbirodalmát: Vietnam; 1958, szavazás a függetlenségről. Algériai háború bejezése (1964). • Világhatalmi pozíció helyett európai nagyhatalmiság.

DE GAULLE KÜLPOLITIKAI DOKTRÍNÁJA • 1944 -1946: az Ideiglenes Francia Kormány miniszterelnöke. 1959 -től 1969 -ig köztársasági elnök. • A nemzetállamok a politikai cselekvés meghatározói, a legfontosabb döntéshozók, az ideológiák másodlagosak. • Az államoknak joguk van hatalmuk és szuverenitásuk megőrzésére (vagy visszaszerzésére), azaz törekedhetnek maximális együttműködésre, de nem a teljes integrációra. • A jaltai világrendben Párizsnak saját magának kell döntenie politikájáról.

• A függetlenség és nagyhatalmiság visszaszerzése; a NATOval és az USA-val szembeni alárendeltségének felszámolása; 1966 -ban kilép az integrált katonai szervezetéből. A „Force de trappe” – atomütőerő létrehozása. • A francia-német viszony megszilárdítása, az integráció erősítése. „Üres székek” politikája (1965), Luxemburgi kompromisszum. • (Christian) Fouchet-tervek (francia nagykövet Dániában) 1961: klasszikus kormányközi politikai unió, francia központú Titkársággal, amely az EGK ügyeit felügyelné. • EGK tagállamai elvetették. • Ellenzi a szupranacionalizmust, a kormányközi együttműködést támogatja.

DE GAULLE EURÓPA-POLITIKÁJA • 1) Az „államok Európájának” (Europe des Patries) megteremtése: francia vezetésű „kis Európa”, államok kormányközi szövetsége, amely mentes a szupranacionalizmus elemeitől. • 2) Az „európai Európa”: • Nyugat-Európa és az USA viszonyának egyenrangúnak kell lennie. • Európának saját politikával kell rendelkeznie a világban. • 1963: francia-német szerződés (Élysée-szerződés), az első lépés egy ilyen Európa felé vezető úton. • Elutasították a partnerek, mert ők erősíteni akarták az USA-hoz fűződő szövetségesi köteléket.

• 3) „Az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európa” • Az Európa-fogalom földrajzi-politikai határai. • Az USA gyámkodásától megszabadulni kívánó Európa földrajzi határai az Atlanti-óceántól az Urálig húzódnak. Ennek több jelentése is van: • A francia befolyás felújításának kísérlete. • Európa két felének kapcsolatait a „nemzeti tényező” elsődlegességére kell építeni, amely magasabb rendű, mint az ideológiai tényező, a „tömböktől mentes Európa” gondolatához vezet. • A nukleáris egyenlőség megteremtése Washingtonnal és Londonnal.

A PÁRIZS-BONN TENGELY, TANDEM • Nyugat-német-francia gazdasági és politikai együttműködési szerződés – Élysée-szerződés, 1963. Az európai integráció motorja; a „stratégiai partnerség”, a „Párizs-Bonn tengely”, tandem intézményesítése: • Meghatározza a francia-nyugat-német együttműködés fő célkitűzéseit és az ezek megvalósításához szükséges intézményi rendszert. Bevezette a francia és a német döntéshozók rendszeres találkozóit, az állam- és kormányfők évente legalább kétszeri, a külügy-, védelmi, kulturális, oktatási miniszterek legalább háromhavonkénti, a vezérkari főnökök legalább kéthavonkénti konzultációját. • Az együttműködés területei: EGK, NATO, az Európa Tanács, a keletnyugati kapcsolatok, az ENSZ.

• Értékelés: lehetővé tette a történelmi megbékélést Franciaország és Németország között. Jelentős befolyás az európai integráció alakításában. Párizs a korlátozott szuverenitású NSZK gazdasági erejére támaszkodott nagyhatalmi törekvéseinél, Bonn a franciákkal együttműködve lényegesen kibővítette korlátozott politikai mozgásterét. • Iraki háború (2003): szoros francia-német egyeztetés, határozottan ellenezték, Oroszországgal együtt nem vettek részt benne.

AZ ÉLYSÉE-SZERZŐDÉSHEZ FŰZÖTT BONNI PREAMBULUM • A Bundestag – felrúgva a nemzetközi jog előírásait – egy preambulumot csatolt az Élysée-szerződéshez. • Bonn külpolitikai stratégiájának alapja: • Az USA-hoz fűződő szoros viszony; • A NATO-ban megvalósuló katonai integráció; • A nemzetek feletti irányba fejlődő nyugat-európai integráció és UK részvétele a Közös Piacban. • Pont az ellenkezője mindannak, amit de Gaulle szeretett volna, s aminek elkerüléséhez szövetségesül hívta az NSZK-t. • A francia–német "tandem" az európai integráció motorjává vált, amelynek két fő hajtóereje a francia politikai befolyás és a nyugatnémet gazdasági erő lett.

• A Luxemburgi Kompromisszum eldöntötte, hogy az EGK jövőbeli fejlődése a független államok kormányközi együttműködésének keretei között fog zajlani a kormányközi nemzetekfelettiség politikája alapján. • De Gaulle politikájának eredményeként az európai integráció kormányközivé alakult át. Az alapítók és követőik föderalista szellemisége háttérbe szorult. • De Gaulle politikája leblokkolta a már létező Európai Közösségektől az Európai Egyesült Államok létrehozásához vezető utat. • De Gaulle politikája eredményeként a nemzetek feletti intézmények - Bizottság, Parlament, Bíróság - válságba jutottak. • A brit EGK-csatlakozás kétszeri vétója ellenére de Gaulle az EGK nemzetek feletti intézményi struktúrájának meghagyása mellett az EK kormányközivé alakításával mégis elősegítette a brit csatlakozást. • UK-t a föderalista szellemiség és az EK nemzetek felettisége tartotta vissza az európai integrációban való részvételtől.

A DE GAULLE UTÁNI EURÓPA-POLITIKA • Pragmatikus Európa-politika: csökkenteni kell a feszültséget az USAval; elismeri az NSZK gazdasági erejét – illuzórikusak de Gaulle víziói. Új világpolitika: együttműködés és függetlenség; szolidaritás és hatalom. • Mitterand (1981 -1995): Elkötelezett EU-politika; csökkenti a feszültséget az USA-val; Németország magához kötése (a német újraegyesítést csak addig támogatta, amíg az nem volt napirenden). • Chirac (1995 -2007): Pártpolitikusként EU-ellenes, köztársasági elnökként pedig az euró bevezetésének egyik legnagyobb szószólója. Stabilitási, foglalkoztatási paktum. • Sarkozy (2007 -): dinamikus EU-elnökség 2008 második félévében (orosz-grúz háború). Mediterrán Unió. • Értékelés: Párizs hegemóniára tör, de belátja, hogy az EU nélkül ez nem sikerülhet.

NÉMETORSZÁG-TERVEK 1) 2) 3) 4) 5) 6) Karthagói béke: Henry Morgenthau amerikai pénzügyminiszter terve: az országot öt államra osztotta volna; jelentős területeket nemzetközi ellenőrzés alá helyeznek; Németországot – ipari, különösen hadiipari potenciáljától megfosztva – agrár jellegű állammá kell degradálni. Semleges (mint Ausztria 1955 -től). Egész Németország a SZU befolyása alatt, ha USA kivonul Európából. Egész Németország nyugati befolyás alatt, ha SZU kivonul a keleti zónából. Németország és Berlin ideiglenes felosztása 4 zónára, illetve szektorra, az egységes gazdasági irányításra közös szervek létrehozása. A zónahatárok mentén Németország felszeletelése, felosztása: ez következett be.

AZ NSZK EURÓPA-POLITIKÁJA • Nemzet: az állam előtti fogalom, a német nép kérdése (osztrákok). • Német probléma: későn jött nemzet, status quo ellenes hatalom, felborította a hatalmi egyensúlyt. • Német paradoxon: a hegemóniához túl kicsi, a beilleszkedéshez túl nagy. (Milyen széles és mély EU kompatibilis az egyesült Németországgal? ). • Adenauer-i „nyugati államalapítás” (1949 -1963): a weimari köztársaság jogutódja. Cél az újraegyesítés. Bonn ideiglenes „főváros”. Német Alaptörvény 116. cikke: egy német nép van. • A nyugati hatalmak melletti elkötelezettség, önmegtartóztatás, önkéntes integráció, multilateralizmus. • A „rajnai részállam”: többé nem politikai objektum; szövetségesei támogatják újraegyesítését; legitim képviselőnek tekintik harmadik állammal szemben; német nacionalizmus helyett Európaizmus, posztmodern világkereskedelmi állam; erkölcsi rehabilitáció.

AZ ADENAUER-KORSZAK (1949 -1966) • 1949. szeptember 20. : Konrad Adenauer kancellár vezetésével polgári koalíciós kormány alakult, amely a szövetséges főbiztosok felügyelete alatt állt. Külpolitikájának főbb jellemzői: • Az ország szuverenitásának helyreállítása az európai egyesülés eszméje révén. Az NSZK integrálása Nyugat-Európába: Európa Tanács (1949), Montánunió (1951), NATO (1955), EGK és Euratom (1957). • A nyugatnémet-francia szövetség erősítése (francia-német együttműködési szerződés (Élysée, 1963). • Az NDK el nem ismerése (Hallstein-doktrina). • Szorosabb kapcsolat a SZU-val, 1955 júniusában Moszkvába látogatott, diplomáciai, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok az NSZK és a SZU között. • Az USA védelmi biztosítéka. • Dinamikus gazdasági növekedés.

VILÁGKERESKEDELMI ÁLLAM • Adenauer a szuverenitás elérését a szuverenitásról való lemondás útján valósíthatta meg. Nem adhatott fel szuverenitási jogokat, ilyenekkel nem rendelkezett. Stratégiája fordítottja volt Jean Monnet módszerének. Minden engedmény olyan eszköz, amely az ország szuverenitásának korlátait csökkentette. Montánunió: Bonn, a korábban ellenőrzött, maga is az ellenőrzők egyikévé vált. • Multilateralizmus: a német külpolitika „második természete” szemben mindenfajta nemzeti külön úttal (Sonderweg), unilaterális politikai gyakorlattal (Alleingang). Csak ily módon kerülhetett sor a nemzetközi elfogadást biztosító erkölcsi rehabilitációra. • Európa jelentette a visszatérést a hatalomhoz, amely többé nem katonai, hanem gazdasági hatalmat és teljesítőképességet, a „világkereskedelmi állam” és az „exportnemzet” civilhatalmát jelentette.

„NÉMETTELENEDÉS” • A nyugat-német állam nyugat-európaizálódása szükségképpen „némettelenedést” jelentett. A kompromittálódott német nacionalizmus helyére az európaizmus, az európai „póthaza” (Ersatzvaterland) és a kozmopolitizmus lépett. • Bonn korlátozott nemzetközi státusa, az abban kifejezésre jutó aszimmetriák paradox módon a francia-nyugatnémet együttműködést, s ezzel a nyugat-európai integrációs folyamat előrehaladását biztosító stratégiai konszenzus alapját és feltételét teremtették meg. • Ahogy a két ország nemzetközi politikai státuskülönbségei a francia-nyugatnémet együttműködés előnyös feltételének bizonyultak, úgy vált a francia agrár-, és a német ipari érdekek komplementaritása az integráción belüli érdekegyeztetés alapjává.

EURÓPAI INTEGRÁCIÓ ÉS NÉMET ÚJRAEGYESÍTÉS • Fontos kérdés volt: az NSZK integrációs tagsága kizárja-e a német újjáegyesítést? • A bonni külpolitika időről időre erőfeszítéseket tett az európai integrációs politika és nemzeti kérdés (újraegyesítési igény) összeegyeztethetőségének a fenntartására. • EGK alapító államai 1957. március 25 -én aláírták „ A belnémet kereskedelemről és az azzal összefüggő kérdésekről” az EGKszerződéshez függelékként csatolt jegyzőkönyvet, amely az NSZK alkotmánya által megnevezett területek és az annak hatályán kívül eső területek közötti kereskedelmet „belnémet kereskedelemként” határozta meg. • Az NDK nem egyszerű integráción kívül eső ország, de a többi EGK tagállamot az NDK-NSZK nyílt kereskedelmi határ miatt nem érhette kár.

NÉMETORSZÁG-POLITIKA ÉS „ÚJ KELETI POLITIKA“ • Két német állam létezik. Négyhatalmi megállapodás Berlin státuszáról (1971). Willy Brandt kancellár (NSZK) megállapodásokat kötött a Szovjetunióval (1970), Lengyelországgal (1970), az NDK-val (1972) és Csehszlovákiával (1973). • Az Odera-Neisse-vonal elismerése Lengyelország nyugati határaként, a két német állam egyenjogúsága; a Hallstein-doktrína feladása. NSZK, NDK – ENSZ-tagság (1973). • Brandt látogatása SZU-ba és Lengyelországba (1970). Brezsnyev látogatása az NSZK-ban. • A Washington és Párizs közötti választás elkerülése, UK meghívása az EGK-ba. • Nyugati integrációs politika, a viszony rendezése keleti szomszédaival.

NÉMETORSZÁG ÚJRAEGYESÍTÉSE (1989 -1990) • 1989: Kelet-német turisták Németország nagykövetségein. • A berlini fal leomlása. • Akik veszthettek a német egyesülésen: az NDK vezetői, a Szovjetunió pozíciót vesztett, az USA, Franciaország és Nagy. Britannia – a megszállói jogokat. • USA: nem volt ellenérdekelt; Párizs: kifelé egyetértés, befelé félelem. • 1990. február 10: Moszkva, Gorbacsov beleegyezett a német egyesítésbe; szabad választások az NDK-ban. • Pénzügyi unió, szociális és gazdasági reformok, az EK-jog egyeztetése, a két német állam formális egyesülése, EK-jog kiterjesztése. • Az EK-jog teljes érvényesülése az NDK-ban.

• Nemzetközi jogilag az NDK csatlakozott az NSZK-hoz (az EK-hoz és a NATO-hoz is) • 2+4 -es tárgyalások, 1990. szeptember 12. , Moszkva, „Németország szabályozásának szerződése” • 1990. október 3 -tól (egyesítés napja) életbe lépett az a dokumentum, amely felfüggeszti a négy hatalom jogait Németországra mint egészre, és Berlinre vonatkozóan. • Az egyesített Németország: „integrált, európai nemzetállam”.

AZ EGYESÍTETT NÉMETORSZÁG EURÓPA-POLITIKÁJA • Az európai integráció elmélyítése (Maastricht, CFSP, ESDP), nagyobb külpolitikai mozgástér. • Felmerül a kérdés: nem túlzott-e a gazdasági hatalma? . • Feladja pénzügyi szuverenitását: euro. • Európa centruma felé mozdul el, már nem frontállam, de határ-állam. • Érdeke Közép-Kelet-Európa stabilizálása. • Posztmodern nagyhatalom, gazdaságorientált külpolitika. • „Gazdasági óriás, politikai törpe”. • Német EU-elnökség (2007 első félév): jelentős szerep az európai szomszédságpolitikában, a Nyugat-Balkán stabilizálásában, az EU Közép-Ázsiai Stratégiájának elfogadásában.