Csokonai s a magny Hagyj el oh Remnysg

Csokonai és a magány „Hagyj el, oh Reménység, hagyj el engemet!”

Csokonai Vitéz Mihály 1773 -1805 Költészete meghatározó az irodalmi hagyomány folyamában (Petőfi, Arany szellemi elődjének tekinthető – a népiesség első közvetítőjének tekintjük) Költészetét jellemzi: ◦ stílusok és hangnemek sokfélesége, stílusszintézis ◦ klasszicista gondolati líra ◦ rokokó dalok ◦ a rousseau-i szentimentalizmus ◦ népies dalok, életképek ◦ a francia filozófusok hatása

Csokonai Vitéz Mihály legfontosabb művei Leghíresebb költeményei: ◦ Az estve, Konstancinápoly, Tartózkodó kérelem, A tihanyi Ekhóhoz, A Magánossághoz , A Reményhez, A boldogság, Anakreoni dalok, Jövendölés az első oskoláról Somogyban Diétai Magyar Múzsa (verses hetilap) Az özvegy Karnyóné (vígjáték) Dorottya (vígeposz) Halotti versek

Csokonai Vitéz Mihály életének legfontosabb helyszínei és szereplői 1773. Debrecen, polgári származás 1780 -1795 -ig a Debreceni Kollégium legtehetségesebb diákja, a poétai osztály vezetője Pozsony: Diétai Magyar Múzsa Komárom: megismerkedik a Lilla-versek ihletőjével, Vajda Juliannával Keszthely, Tihany , Kisasszond, Csurgó: megélhetését keresi, jelentős műveket alkot Nagyvárad: végzetesen megbetegszik 1805. Debrecen: halála

Lilla

A magányélmény irodalmi vonatkozásai A magánynak az irodalomban nem csak negatív jelentése van. Jelentheti ugyan a kitaszítottság, vagy elidegenedettség magányát, ezzel szemben azonban kaphat pozitív jelentést is. A középkorban a magány a tömegtől való elvonulást jelképezte. Csokonai kora, a felvilágosodás (pl. Rousseau) átveszi a középkorból ezt a szemléletet; a magány, mint elvonulás, elfordulás a nagyvilágtól, a legalkalmasabb állapot az elmélkedésre.

Személyes érintettség Csokonainál a magánynak csak vigasztaló szerepe lehet. Ő a boldogság költője: „víg poéta” kíván lenni, de élete nem úgy alakul - kicsapják a kollégiumból, anyagi gondjai vannak, örökösen vándorolnia kell. Lilla szerelme néhány hónapra szerelembe ringatta, elfeledtette vele a világban való csalódottságát, társadalmi kitaszítottságát, költői terveinek kudarcait, kárpótolta meghiúsult vágyaiért, reményeiért. Lilla elvesztése (míg ő polgári állást keres, Vajda Juliannát férjhez adják) szétzúzta a „a víg poéta” ábrándjait, az álomvilágból való kihullás visszavezette a komor életbe. Költői meg nem értettsége tovább fokozta benne a kiszolgáltatottság és a reménytelenség érzetét.

A magányversek hangvétele, műfaja A korábbi rokokó játékos verseinek (pl. Tartózkodó kérelem) örömérzését, a kiábrándult csalódás szomorúsága, fájdalmas szenvedése váltotta fel. A poétai játék helyébe a mélyen átérzett, megszenvedett, sablontalan eredetiségű költemények lépnek. A költő a versekben (A tihanyi Ekhóhoz, A Magánossághoz) emelkedett tónusban fordul a többféle alakban megszemélyesített magányhoz, de aztán a sorokon egyre inkább átüt a szomorúság, a panasz.

Ódái elégiává alakulnak, a klasszicista hangvételt a szentimentalizmus takarja el. ◦ Az elégia, alkalmas műfaj arra, hogy közvetítse a költő szomorúságát, hiányérzetét, fájdalmát, mely a valóság és a vágyott világ közti távolságból fakad. A versek arról is tanúskodnak, hogy Csokonai megpróbálta megtalálni a jót a magányban, nem csak panaszkodott magányára. Csokonainál a magányosság élménnyé válik, és értékőrző szerepet

A tihanyi Ekhóhoz Első megfogalmazása még 1796 táján keletkezett A füredi parton címmel. Csak később, 1803 -ban került a Lilla-dalok közé (klasszicista vonás!). A vers két nagyobb szakaszra bontható: Az első egységben (1 -6. versszak) jelenbeli állapotát és annak okait tárja föl a költő A második egységben (7 -10. versszak) jövőbeli reményeit fogalmazza meg.

I. szakasz A lírai én panaszával Ekho istennőhöz fordul, kérve a nimfától, hogy panaszait felerősítve kiáltsa világgá, de válaszul csak a visszhangot kapja (1. vsz. ). A költemény központi képére – s így címére - a vershangzás is utal: az utolsó sor az előzőnek az ismétlődése (mely eredetileg abból fakadt, hogy meglévő dallamra írta Csokonai a szöveget).

Az utolsó sorok állandósult ismétlése a magány fájdalmának nyomatékosítását szolgálja. Az első két versszakban a költő a saját keserves sorsát állítja szembe a Füreden gondtalanul mulatozókéval. A vigadozás képfolyamával szembeállított egyetlen sor sok mindent kifejez: „Addig én itt sírva sírok” – a magárahagyatottság érzését hangsúlyozza.

Csokonai sajátos szóhasználattal teszi nyomatékossá kifejezéseit: ◦ A „Zordon erdők, durva bércek, szirtok!” sor az ’r’ hangok ropogásának hangszimbolikáján keresztül az élettelen természeti tárgyak lélektelen közömbösségét fokozza fel, ◦ hogy annál hatásosabb legyen a kontraszt az érzéketlen és lelketlen emberekkel szemben (3. vsz).

A 4 -5. strófában a reményeitől megfosztott ember panaszolja el élete kisiklását, költői pályájának zátonyra futását. Magányát, fájdalmát leginkább barátainak elvesztése táplálja („nincsen, aki lelkem vígasztalja”) Az 5. versszakban a bibliai nyelvhasználat a magány totalizálódására utal („Már elhagytak mindenek. ” A vaskebel az emberi érzéketlenség metaforája.

A panaszáradat oka nem Lilla: a szerelmi csalódás csak az utolsó csepp volt, amely tudatosította veszteségeit (6. vsz). Ezért nincs egyetlen zokszava sem a hűtlen kedveshez, akit még most is „áldott lélek”-nek nevez. A „tiran törvény”, melynek Lilla „behódolt”, nem csak a kényszerházasságra, általában az emberi-társadalmi konvenciókra is utal.

II. szakasz Az utolsó négy versszak (7 -10. versszak) a jövőképre összpontosít. ◦ Ebben a jövőképben a költő ideális társadalomról alkotott képzete összefonódik egyéni sorsának látomásával. ◦ Értékké válik a magány, mely (a természeten keresztül) nyugalmat ad (7) elmélyíti a gondolkodást (9) emberséget ad az embernek (8)

A jövőkép paradox megállapítást is tartalmaz („Ember és polgár leszek”): ◦ Csokonai arra a rousseau-i gondolatra utal, mely szerint a civilizációtól való elszakadás, az elvonulás („Vissza a természethez!”) tanít meg egyedül a helyes emberi magatartás kialakítására. ◦ A szerző a szent jelzőt kapcsolja a magány állapotához (9. vsz) – utalva annak misztériumára. ◦ A kitaszított költő sajátos módon a magányban véli megtalálni lelki problémáira a gyógyírt.

A Magánossághoz A megszemélyesített magány itt is „kedves istenasszony”, s a négyszeri megszólításban is „áldott”-nak nevezi a költő. A magány lakhelyének leírásakor pazar bőségben villantja fel a romlatlan táj elbűvölő gyönyörűségeit. A leírás mély filozófiai mondanivalóval telik meg: az élet igazi értékeit, szépségeit csak a bölcsek és a poéták veszik észre. Az igazi és legteljesebb magányosság a költő számára a halál. A megfáradt ember a végső magányt, az elmúlást óhajtja és sietteti.

Csokonai és a magány Csokonai ebben a társadalmi közegben magára marad, de ez a magány több jelentésű. ◦ Nem csak a világ nyüzsgésétől való elvonulást jelenti, hanem erkölcsi értékeken alapuló választást is jelez. ◦ A jobbak, a nemesek, az érzékenyebbek elvonulnak a világ zajától, bűnétől.