Az letfilozfik kultrafelfogsa Nietzsche 1844 1900 Nietzsche blcseletnek

Az életfilozófiák kultúrafelfogása

Nietzsche (1844 -1900) • Nietzsche bölcseletének főbb vonásai: – Radikális szembefordulás Hegellel, illetve a klasszikus német filozófiával. – A metafizika, a rendszerfilozófia és az igazság hagyományos fogalmának elutasítása. – Életművének nagy része aforizmagyűjtemény. – Életfilozófiai megközelítés: legfőbb érték az élet. – „Isten halott”: a hagyományos értékek megrendülése. – Csak az autonóm ember szabhat önmagának törvényt, az átlagember erre nem képes. – Übermensch: az erkölcsileg és értelmileg autonóm, értékteremtő ember; ezzé kellene válnunk. Őseredeti, a kultúra által meg nem rontott ember. Nem tragikusan szenvelgő.

Így szólott Zarathustra (1882 -84) • Zarathustra perzsa vallásalapító (i. e. 6. sz. ): jó és rossz, fény és sötétség harca a világban. • Nietzsche könyvében Zarathustra jelképes szereplő, lényegében Nietzsche bölcseletét hirdeti. • Kiindulópont: az addigi erkölcs csődje; új ember új erkölcsére van szükség.

A Zarathustra-könyv részei és főbb gondolatai • Első rész: Zarathustra a hegyekbe megy elmélkedni, majd tíz év után lemegy az emberek közé, hogy hirdesse az Übermensch-t; a nép kineveti; Nietzsche. Zarathustra szerint az egyenlőség és a részvét csak téveszmék (lásd „Az ezeregy célról” c. fejezetet!). • Második rész: Zarathustra visszavonul magányába, néhány tanítvány követi; nekik részletezi tanítását: – A lét örök körforgás, nincs kezdet és vég; az örök visszatérés eszméje. – A keresztény morál bírálata: „Az erényesekről”, „A megváltásról” – Az élet szépségének vállalása: „A táncdal”

• Harmadik rész: a legfőbb érték az élet; az Übermensch-t egyénenként, személyesen kell megteremteni; az igazság újrateremtése; „A vándor”, „Ódon és új táblákról”. • Negyedik rész: groteszk jelenetté torzul, amit addig elért Zarathustra; – Az erdőben jelképes alakokkal találkozik: két király, a pesszimista jós (Schopenhauer), a vén varázsló (Wagner), az utolsó pápa. – „A fensőbbrendű emberről” – Zarathustra a barlangjába küldi őket; ott groteszk jelenet következik (Z. szamarát imádják). – Zarathustra kétértelmű válasza: „A szamár-ünnep”, „A mámoros dal”, „A jel”.

• Nietzsche és a művészetek: – Maga is írt verseket, néhányhoz zenét is szerzett. – Írásaira a költőiség és a zeneiség jellemző: pl. Imígyen szóla Zarathustra: „Talán az egész Zarathustra a zene körébe sorolható: az újjászülető meghallás a művészetben egész biztosan előföltétele volt művemnek. ” – Aforizmák zenéről (pl. Bachról, Beethovenről, Mozartról, Chopinről, Wagnerről) és költészetről. – Filozófia és művészet, gondolkodás és költészet közelsége.

A tragédia születése (a zene szelleméből) avagy görögség és pesszimizmus (1872) • Szakít a hagyományos klasszika-filológiai megközelítéssel. • Túllépés a hagyományos görögség-képen. • Cél: a tudományt a művész szemszögéből nézni, a művészetet viszont az életéből. • Az ember voltaképpeni metafizikai tevékenysége nem a morál, hanem a művészet. • A tragédia a metafizikai vigasz művészete.

• A művészetek apollóni és dionüszoszi elve: – Apollóni: • • szemléletes (pl. a szobrászat) az álomvilág szép látszata mértéktartó körülhatároltság tartózkodás a vadabb indulatoktól -- Dionüszoszi: • a szenvedélyek szélsőséges kiáradása • mámor • főleg a zenében nyilvánul meg „Az ember nem művész többé – műalkotássá lett: az ősegy legnagyobb gyönyörére és kielégülésére az egész természet művészi teremtőereje nyilatkozik itt meg. ”

• A legjelentősebb görög tragédiákban az apollóni és a dionüszoszi elv együtt van jelen, mindkettőre szükség van: pl. Szophoklész. • Wagner zenedrámái mint összművészeti alkotások (Gesamtskunst) azt jelentik a 19. sz. ban, mint a görögöknél a tragédia.

Nietzsche a történelemről • Elutasítja a Hegel történelemfilozófiáját: a történelemben nem az egyetemes ésszerűség működik, a történelemnek nincs végcélja. • A történelemben „ugyanannak örök visszatérése” működik. • A történelmet nem a tudományos igazság szemszögéből nézi, hanem azt vizsgálja, hogy milyen szerepet játszik a történelem az emberi cselekvőképesség fokozásában.

A történelem hasznáról és káráról (1873 -74) • Az ember három tekintetben igényli a történelmet: § Mint tevékeny és törekvő lény a monumentális történetírás § Mint megőrző és tisztelő lény antikvárius történetírás § Mint szenvedő és szabadulásra szoruló lény kritikai történetírás

W. Dilthey (1833 -1911) – életfilozófia és hermeneutika • A megismerés történelmiségének a kérdése: a történelem annak a módnak a története, amint az ember megérti és fölfogja a világot. • Hermeneutika: görög eredetű szó: ermeneüein: magyarázás, értelmezés, tolmácsolás, megnyilatkozás. • Hermész alakja a gör. mitológiában: az istenek üzeneteit közvetítette (tolmácsolta) a halandó embereknek. • A hermeneutika lényege: a megértés és értelmezés „művészete”, tudománya.

• A hermeneutika nem más, mint az „írásban rögzített életmegnyilvánulások megértésének és értelmezésének tana” • Egy történelmi korszak vagy egy költői életmű megértésének kulcsa a belehelyezkedés az adott kor, illetve a költő élet- és élményvilágába. • Kétféle tudomány: természettudomány: a dolgokat önmagukban méri; szellemtudomány: az embereknek a dolgokhoz való viszonyából indul ki. • Kultúra: az individuumok eltárgyiasított szellemi élete.

• A kultúra rendszerei az individuumok egymásba kapcsolódásából származnak. • A szabad alkotó tevékenységet a közösség szabályozza; pl. az intézmények meghatározzák, hogy mi terjedhet el, ugyanakkor az egyének önálló tevékenységének is van bizonyos játéktere. • A kultúra különböző területein az egyén alkotó szabadsága és függése a társadalom intézményeitől eltérő: a művészet és a tudomány a leginkább önálló, nyelv és vallás: a társadalmi körülmények, a történelmi viszonyok befolyása nagyobb; jog: jogtudat és jogi gyakorlat egysége.

G. Simmel (1858 -1918) • Kultúra: az élet átszellemesített formái; természeti csírák és energiák átszellemítése; pl. a megművelt természet, átalakított anyag. • Egyik jelentős műve: A pénz filozófiája. • A döntő a szellemi hatás: az ember szellemi alkotásában mindig valami magasabb rendű jelenik meg, ami meghaladja szubjektumát. • A kultúra objektivált termékei fejlődnek, de az egyének kultúrája ettől elmarad. • A tárgyi kultúra gyarapszik, az egyének szelleme alig fejlődik.

• A kultúra elidegenedése: „Ma mind az anyagi, mind a szellemi tárgyak önállóan mozognak, nincs szükségük személyes hordozóra vagy szállítóra. A dolgok elváltak az emberektől. ” • A divat változásai: egyre kevésbé utal az egyéni ízlésre, „a divat tartalmai önmagukba zárt világként fejlődnek”. • A művészeti stílusok változásaiban személytelen erők hatnak. • A szellemi tartalmak széttöredezettsége.

• A kultúra bármely részének elsajátítása csak akkor járul hozzá a műveltséghez, ha jelentősége van a személy fejlődésében, ha belsővé válik. • Személyiségfeletti objektivációs formák: művészet, erkölcs, tudomány, vallás, jog, technika, társadalmi normák. • A kultúra a szubjektív lélek és az objektív szellemi termék találkozását feltételezi. • „A kultúra az egyéni tökéletesedésnek olyan módját jelenti, mely csak egy személyiségfeletti, valamilyen értelemben a szubjektumon kívül elhelyezkedő képződménynek a befogadása és felhasználása által valósulhat meg. ”