Az idegrendszer Szolga Rebeka Az idegrendszer Sejtek hlzata

Az idegrendszer Szolga Rebeka

Az idegrendszer � Sejtek hálózata, melyek információt szálítanak, valamint amely -a belső elválasztású mirigyek rendszerével együttirányítja az emberi test működését. � Az ezzel foglalkozó tudományt neurológiának nevezzük. � Két részre osztjuk melyek a központi és a környéki idegrendszer.

Az idegrendszer működése A neuronok (idegsejtek) érző végződéseikkel – receptorokkal- felfogják az ingereket, melyek a test belsejéből vagy a környezetünkből származnak- és ezeket a központi idegrendszerbe juttatják. Az agy utasításokat küld, melyek a környéki idegrendszeren keresztül a végrehajtó szervekbe jutnak. Két agyi neuron, nyúlványaik kal egyutt, mikroszkóp alatt.

Központi idegrendszer A központi idegrendszer (2) agyból (1) és gerincvelőből (3) áll. �A gerincesek agyát a koponya, gerincvelőjét a gerinc védi, illetve mindkettőt az agyigerincvelői folyadék és három agyhártya veszi körül.

Az agy- érdekességek � Tapintásra puha, kívülről barnásszürke, belül kissé sárgás fehér testrész. � Egy felnőtt férfi agya átlagban 1, 37 kg-ot nyom, egy felnőtt nő agya pedig átlagban 1, 24 kg tömegű. � Az agyon a test teljes vérellátásának mintegy 20%-a áramlik keresztül, és a test rendelkezésére álló oxigén 20%-át használja fel.

Az agy részei Egyrészt a szürkeállomány, másrészt a fehérállomány mely alapvetően rostokból áll. � Az emberi agy 3 része: Előagy /kisagy– mely még 4 lebenyre osztódik, � Nagyagy � Középagy � � � Az agyat a hosszanti barázda, jobb és bal agyféltekére osztja. A bal félteke a logikus gondolkodásért, verbális kifejezésmódért, a jobb pedig a művészi funkciókért felel.

Az agy egyes részeinek funkciói � � � � Az előagy lebenyeinek funkciói: Homloklebeny: gondolkozás, beszéd, érzelem, személyiség. Falcsonti lebeny: mozgás. Nyakszirti lebeny: látás. Halántéklebeny: felfogás, hallás, emlékezet, beszéd, szaglás. Kisagy: testállás, egyensúly és ko -ordináció. Nyúltagy: alapvető életfolyamatok, pl. légzés, szívdobogás, pislantás, hányás… Középagy: az agy telefonközpontja, ahonnan az agy az idegrendszer többi részével kommunikál.

Az agy sérülései � Agyrázkódás: leggyakoribb oka a koponyát ért ütés. Az állapot fejfájást, álmosságot, a koncentrálás nehézzé válását, zavaros gondolkozást és emlékezetkiesést okozhat. Többszöri előfordulása (pl. bokszolók esetében) végleges problémákat eredményezhet. • Szélütés (stroke): egyes agyterületek nem jutnak elegendő vérhez, melynek következtében érzésképtelenség, beszédzavar vagy értelemzavar léphet fel (szélsőséges esetekben akár halál). • Agyvérzés: az agyban az ér/erek megrepednek és agyi bevérzést okoznak, mindenféle előjel nelkül. Fejfájás, hányinger, vagy émelygés is felléphet.

Gericncvelő � � � A csigolyák alkotta gerinccsatornában helyezkedik el, és közvetlen folytatása az agynak. A gerincvelő a második ágyékcsigolya szintjéig található, tehát nem terjed ki a teljes gerinccsatornára. Fő feladatai a különböző érző ingerületek továbbítása a környezetből és a test belsejéből az agy felé, és fordítva, az agy „parancsainak” továbbítása a végrahajtó szervekhez. Az aggyal ellentétben a szürkeállomány a gerincvelő közepén, a fehérállomány pedig kívül található.

Gerincvelő A nyaki és az ágyéki szakaszon megvastagodik, mivel ezek a szakaszok idegzik be a felső és az alsó végtagokat is, emiatt több idegsejtet és rostot tartalmaznak. � A gerincvelői idegek a csigolya közti lyukakon hagyják el a gerinccsatornát, majd elágaznak egy elülső és egy hátulsó ágra. Ezek látják el mozgató és érző beidegzéssel a test nagy részét. �

Tudtad? A férfiak gerince körülbelül 45 centiméter hosszú, míg a nőké kb. 43 cm. A gerincvelő kisujjnyi vastagságú, és kúpszerűen végződik. • Mennyit tippelnél, hány izom kapcsolódik a gerinchez? • Nos több, mint 120!

Környéki idegrendszer A környéki idegrendszer a testet behálózó idegek és dúcok. � A környéki idegrendszer legalább annyira fontos mint a központi, hiszen e nélkül elképzelhetetlen lenne a mindennapos, egyszerű mozdulatok megtétele is. � Elhelyezkedésük alapján megkülönböztetünk: agyidegeket és gerincveloi idegeket. �

Az agyvelői idegek és a gericvelői idegek � � Agyvelő idegpárokból 12 darab van. Vannak érző agyidegek, csak mozgató és kevert, vagyis mindkét rostot tartalmazók. Gerincvelői idegek a gerincvelőhöz kétoldalt kapcsolódnak, szimmetrikus elhelyezkedésűek. Ebből 31 pár (8 pár nyaki, 12 pár háti vagy mellkasi, 5 pár ágyéki, 5 pár keresztcsonti, 1 pár farki).

Érző és mozgató agyidegek

Idegrendszeri megbetegedések � � � Polieneuritisz- sok ideg együttes gyulladása, ennek következtében izomgyengeség lép fel. A környéki idegrendszer mindhárom rostját egyaránt károsítja. Neuritisz- egyszerű ideggyulladás, melyet baleset vagy túlzott hideg vált ki, és heves fájdalmat okoz. Mindkét betegség kezelésére javasolt a gyógytorna, illetve B 12, B 1 vitaminok szedése.

Érdekességek � � � Az emberi test összes szervének működését másmás ideg irányítja. Amikor új mozdulatokat sajátítunk el, a megszerzett élményt, tudást megjegyezzük, és később e mozgásokat automatikusan végezzük el. Az idegsejtek nem osztódnak, de mindegyikhez tartozik úgynevezett axon, vagyis hosszú nyúlvány.

Köszönöm a figyelmet!
- Slides: 17