Az asztms lelke s a llek asztmja A

  • Slides: 38
Download presentation
Az asztmás lelke és a lélek asztmája A betegség ugyan nem, de a beteg

Az asztmás lelke és a lélek asztmája A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható (… lenne!) Pós Péter az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke www. abosz. hu Asztmaklubok XIX. Országos Találkozója Hotel Ezüstpart - Silver Beach Retro Hotel Siófok, 2017. május 12.

Miért, és milyen megközelítésből foglalkozom a témával? �Azért, mert a téma körül „ordító csönd”

Miért, és milyen megközelítésből foglalkozom a témával? �Azért, mert a téma körül „ordító csönd” van! �Az előadás anyagát aszerint javasolt figyelembe venni vagy megkérdőjelezni, hogy az a saját, 45 éve fennálló asztmám közvetlen tapasztalatain, és – más emberek problémái iránt mindig nyitott emberként, illetve 18 éve az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnökeként – máig már több ezer másik asztmás beteggel történt beszélgetésem benyomásain is alapul, de lényeges tudni azt is, hogy nem vagyok orvos.

Az asztmás lelkéről… 1. Tapasztalatom szerint az asztmások, és jórészt az allergiások is, többségükben

Az asztmás lelkéről… 1. Tapasztalatom szerint az asztmások, és jórészt az allergiások is, többségükben az átlagosnál lelkileg sokkal érzékenyebb, empatikusabb, humánusabb, olyan jóindulatú emberek, akiknek normális lelki várakozásaikban valamilyen külső, vagy akár belső oknál, okoknál fogva rendszeresen csalódniuk kell, vagy életükben legalább egyszer, további jövőjükre nézve meghatározóan súlyos emberi veszteséget szenvedtek el.

Az asztmás lelkéről… 2. Az asztma (és jórészt az allergia is) nem, vagy csak

Az asztmás lelkéről… 2. Az asztma (és jórészt az allergia is) nem, vagy csak feltűnően ritkán fordul elő a lelki dolgok irányában érzéketlen vagy másokkal szemben alapvetően ellenséges, másokat jellemzően a saját érdekei szerint felhasználni, kihasználni akaró emberek között. Csak néhány igen jellemző példát vetek fel: a multi cégek tartósan sikeres felsővezetői, a tartósan csúcsvezető politikusok, vagy lelki dolgok iránt csaknem érzéketlen, mindenki máson gátlástalanul átgázoló pszichopaták között szinte nem találunk asztmást. Kivétel persze mindig van!

Az asztmás lelkéről… 3. Érdemes lenne statisztikai elemzéseket végezni arról, hogy milyen az asztmások

Az asztmás lelkéről… 3. Érdemes lenne statisztikai elemzéseket végezni arról, hogy milyen az asztmások aránya olyan emberek között, akiknek foglalkozása vagy akár más irányú betegsége alapján a lelki alapállás jellemzőnek tekinthető. Ilyenek azonban valami sajátos okokból nem készülnek. Bár a statisztikai adatok önmagukban nem jelentenek bizonyítékot, igen fontos eszközei a kutatásoknak!

Az asztmás lelkéről… 4. Létezik a mindent utánzó kisgyermekeknek a mintaként utánzott asztmás szülő

Az asztmás lelkéről… 4. Létezik a mindent utánzó kisgyermekeknek a mintaként utánzott asztmás szülő légzésének másolásával eltanult, káros túllégzésen alapuló asztmája. Nem eléggé felismert még az életminta követés jelentősége (táplálkozás-elhízás, italozás, dohányzás, túlzott higiénia, viselkedés, munkához való hozzáállás, mások, akár idegenek iránti empátiakészség, stb. ). Vizsgálatra érdemes a modern világ felhasználás-központú, csak a gazdasági növekedést alapértéknek tekintő technokrata életmintát követő embereivel (pl. az USA tipikus népességével) összehasonlítva az amishok és hutteriták teljesen más értékrendű közösségein belüli asztma, és allergia előfordulás.

Az asztmás lelkéről… 5. Lényeges lenne azt is észrevenni és figyelembe venni, hogy az

Az asztmás lelkéről… 5. Lényeges lenne azt is észrevenni és figyelembe venni, hogy az asztma olyan betegség, amely igen kevés – és egyébként is vitatott – kivétel mellett csak az emberiség betegsége. Azé az élőlényé tehát, amelynek leginkább vannak lelki problémái, és amely élőlény ebből eredő nehézségei a civilizáció mértékével rohamosan, és mind egyéni mind társadalmi szinten egyre kezelhetetlenebben növekszenek.

Az asztmás lelkéről… 6. Itt érdemes kitérni arra is, hogy a köznyelvben boldogsághormonnak, kötődéshormonnak

Az asztmás lelkéről… 6. Itt érdemes kitérni arra is, hogy a köznyelvben boldogsághormonnak, kötődéshormonnak is nevezett oxitocin nevű anyag kizárólag az emberekben és az emlős állatokban képződik. Ennek elegendő szintje vagy hiánya alapvetően befolyásolja a lelki betegségeket, köztük a szakmai fősodor által ilyenként sajátosan figyelembe nem vett asztma és allergia időszerű tüneterősségét is.

Az asztmás lelkéről… 7. Az oxitocin egyébként jellemzően nem gyógyszeripari termék, azt a jó

Az asztmás lelkéről… 7. Az oxitocin egyébként jellemzően nem gyógyszeripari termék, azt a jó párkapcsolatban, családban, összetartó kis- vagy nagyobb közösségben élők a kapcsolatuk során maguk – a saját szervezetükben, és számukra elegendő mennyiségben – állítják elő. Elég csupán megölelnünk vagy pozitívan megérintenünk valakit, oxitocint termel a szervezetünk. Sokszor elég egy jó szó…

Csak óvatosan az oxitocinnal! Ami jó a szervezet által előállítva, súlyosan káros is lehet,

Csak óvatosan az oxitocinnal! Ami jó a szervezet által előállítva, súlyosan káros is lehet, ha pótlólag adagolják: „Első látásra az oxitocin olyan jónak tűnik, hogy azt az orvosnak okvetlenül föl kellene írnia a beteg számára, azonban a további kutatások során mindinkább fény derül az oxitocinnak az emberi magatartásra gyakorolt sötétebb oldalára. Az oxitocin az egyén genetikai és pszichológiai állapotától függően ugyanis elősegíti az agressziót és az antiszociális magatartást. ” [Dr. Molnár D. László MSc, Ph. D (Berlin) valamennyi szakterületén jelentős kutatásokat végzett orvos, biostatisztikus, szociológus figyelmeztetése]

Az asztmáslelkéről… (egyszerű hasonlattal, Az asztmás (egyszerű hasonlattal, okok-okozati szempontból) 1. okozati szempontból) Példa:

Az asztmáslelkéről… (egyszerű hasonlattal, Az asztmás (egyszerű hasonlattal, okok-okozati szempontból) 1. okozati szempontból) Példa: Ha egy ház falainak nedvesedése a ház betonalapjának szigeteléshiánya miatt áll fenn, akkor nem a vizes falakról itt-ott lehámló vakolat ismételgetett javítása, pótlása, leverése, vagy a ház teljes újravakolása a jó megoldás, hanem az alap leszigetelése. Ugyanez még látványosabb persze, amikor a falak átázását a tető felől, az ereszcsatornák hiánya vagy tönkremenetele okozza. Hárítsuk el az okot!

Az asztmás lelkéről… (egyszerű hasonlattal, ok-okozati szempontból) 2. Amennyiben az ember allergiájának és az

Az asztmás lelkéről… (egyszerű hasonlattal, ok-okozati szempontból) 2. Amennyiben az ember allergiájának és az asztmájának a legutóbbi évtizedek (40 -50 év) modern világbeli egészségügye általi kezelését hasonlítjuk a házfalak említett javítgatásához, megállapíthatjuk, hogy az asztmások kezelése még ma sem az okok feltárásából és elhárításából, hanem csak az okozatok, az újra és újra fellépő tünetek csökkentéséből, jobb esetben elnyomásából áll. Az ok nem számít?

Az asztmás lelkéről… (egyszerű hasonlattal, ok-okozati szempontból) 3. A Globális Kezdeményezés az Asztmáért (Global

Az asztmás lelkéről… (egyszerű hasonlattal, ok-okozati szempontból) 3. A Globális Kezdeményezés az Asztmáért (Global Initiative for Asthma, GINA) nemzetközi szervezet által kezdeményezett, évente ismétlődő Asztma Világnap idei szlogenje: „Better Air, Better Breathing” azaz „Jobb levegő, jobb légzés”. A leginkább köztudott állításhoz visszatérni jó, mert korábbiakkal szemben végre nem kelt hamis várakozásokat, rossz azonban az, hogy már biztató üzenetet sem jelent !

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható! Nálam sokkal okosabbak is állítják! Bálint

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható! Nálam sokkal okosabbak is állítják! Bálint Mihály (külföldön Michael Balint-ként ismert) orvos, pszichoanalitikus (1968 -tól a Brit Pszichoanalitikus Társaság elnöke) a bevált orvosi gyógyításokhoz javasolt azóta is jól bevált elveket. Alapelve: „Nem a betegséget, hanem a beteget kell gyógyítani, melyhez legfőbb gyógyszer maga az orvos. ” Más kérdés, hogy ma, a krónikus orvoshiányban éppen ez a különleges gyógyszer a leginkább elérhetetlen. . .

Az „orvosgyógyszer” hatásai és mellékhatásai – avagy miként gyógyít az orvos-beteg kapcsolat? Szinte bárkit

Az „orvosgyógyszer” hatásai és mellékhatásai – avagy miként gyógyít az orvos-beteg kapcsolat? Szinte bárkit kérdezünk, mindenkinek van egy története arról, hogy amikor beteg volt, nem megfelelő stílusban bántak vele, nem tájékoztatták kellően – vagy épp minden rendben volt, de személytelennek érezte a kezelőszemélyzet viselkedését. Van-e ennek jelentősége a gyógyulás szempontjából, vagy csak kellemetlenségnek tekintsük, ami más szolgáltatásoknál is előfordul? Bálint Mihály Az orvos, a betege és a betegség című, igen népszerű könyvében az orvos-beteg kapcsolat jelentősége okán bevezette az „orvosgyógyszer” fogalmát.

Az „orvosgyógyszer” jelentőségéről… 1. Az orvos – vagy más gyógyító szakember – személyiségével és

Az „orvosgyógyszer” jelentőségéről… 1. Az orvos – vagy más gyógyító szakember – személyiségével és viselkedésével maga is „gyógyszernek” tekinthető. Bálint Mihály szerint a gyógyító kapcsolat kiegészíti a gyógyszeres kezelést: ha jó a kapcsolat, a felírt gyógyszertől, más terápiától is jobban gyógyul a beteg. A gyógyító kapcsolat akkor fejti ki leginkább a hatását, ha a beteg személyre szabottan, a neki épp megfelelő időt, tájékoztatást, információt, törődést és gondoskodást kapja a szakembertől.

Az „orvosgyógyszer” jelentőségéről… 2. Ehhez kapcsolódóan felvethetjük, hogy a mai magyar állami egészségügy orvoshiányos

Az „orvosgyógyszer” jelentőségéről… 2. Ehhez kapcsolódóan felvethetjük, hogy a mai magyar állami egészségügy orvoshiányos valóságában kap-e még egyáltalán „orvosgyógyszert” a magyar beteg, illetve amit ebből a különleges gyógyszerből esetleg kap, annak a járulékos tényezők miatt, jellemzően nem több-e mellékhatása, mint a gyógyító ereje. A ma hazánkban jellemző egészségügy inkább valamiféle – a lelki tényezőkkel nem foglalkozó – autószervizhez hasonlítható.

Az „orvosgyógyszer” jelentőségéről… 3. A magyar egészségügy tehát akár egy jól működő autószervizhez is

Az „orvosgyógyszer” jelentőségéről… 3. A magyar egészségügy tehát akár egy jól működő autószervizhez is hasonlítható lenne, ha: � léteznének még és használnák is az egykor volt OEP által meghatározott gyógyítási eljárási protokollokat, �számon kérhetőek lennének még az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételek. Mivel azonban már ezek sem jellemzőek, inkább csak valamiféle, éppen háborút vesztő állam hadiegészségügyéhez hasonlóan, pusztán maradékokkal gazdálkodó ellátásra, benne orvosok helyett orvos végzettségű, nonstop robotoló felcserekre számíthatunk.

Az allergia, az asztma nem káros, hanem hasznos túlérzékenység! 1. Az egyénileg, betegként ugyan

Az allergia, az asztma nem káros, hanem hasznos túlérzékenység! 1. Az egyénileg, betegként ugyan kellemetlen és megterhelő a betegségnek nevezett különleges jelző képességünkkel élnünk, de az emberiség felelős döntéshozásra hivatott vezetői számára értékes információkat nyújtó hírnökök lehetnénk, ha a vezetők nem lennének süketek, vakok és – gyakran jól megfizetett érdekeik szerint – némák. Pontosan jelző kanárikra bíztuk az életünket a bányákban, kutyákat tanítunk betegségeink észlelésére, de a megbetegedett ember jelzésértékű tüneteit szándékosan figyelmen kívül hagyjuk!?

Az allergia, az asztma nem káros, hanem hasznos túlérzékenység! 2. Olyan ez, mint amikor

Az allergia, az asztma nem káros, hanem hasznos túlérzékenység! 2. Olyan ez, mint amikor a magát mindenkinél okosabbnak vélő király az ellenség érkezésének jelzésére kiküldött saját kémeinek sem hisz. Az ilyen király súlyosan veszélyezteti a népét. A gyógyszer lobbi által a nagyobb profit érdekében befolyásolt döntéshozók, az ugyanez a lobbi által pénzelt, érdekeik szerinti kutatások, a hasonlóan befolyásolt orvosképzés az egész világon súlyosan veszélyeztetheti az emberiség egészségét.

Az allergia, az asztma nem káros, hanem hasznos túlérzékenység! 3. A befolyásolt döntéshozók nem

Az allergia, az asztma nem káros, hanem hasznos túlérzékenység! 3. A befolyásolt döntéshozók nem az allergiások által másoknál sokkal jobban, és még időben észlelt kockázatokat okozó tényezők pontosabb feltárását szorgalmazzák, hanem kóros túlműködésnek minősíttetik az emberiség szempontjából igen hasznos érzékelő képességet, és a veszélyek elhárítása helyett gyógyszeres beavatkozással megszüntettetik a jelző személyek jelzőképességét Olyan ez, mintha a bányakatasztrófák utáni bányamentésből élő cég ügynökei a bányákban a sújtólég előjelzésére régen alkalmazott kanárinak kiégették volna a szaglószervét.

Pszichofiziológiai zavarok „(…) Az általános egészségügyi állapotot pszichológiai tényezők befolyásolják, például a stressz, a

Pszichofiziológiai zavarok „(…) Az általános egészségügyi állapotot pszichológiai tényezők befolyásolják, például a stressz, a szorongás, a harag vagy a depresszió. Tipikusan ilyen lehet az asztma, a gyomorfekély, a hipertónia, a szívkoszorúérbetegség, vírusos és bakteriális eredetű megbetegedések, amikor a mindennapi stressz a beteg immunrendszerének működését (…) gyengíti, de ilyen a krónikus fejfájás is. ”

Beszélő és néma gének - Beszélgetés Falus András akadémikussal „Az immunrendszer úgy működik, mint

Beszélő és néma gének - Beszélgetés Falus András akadémikussal „Az immunrendszer úgy működik, mint a jó rendőrség: a rosszat kiveszi, a jót nem bántja. (…) Ha megszületik a gyermek, (…) további külső hatások érvényesülnek. Ezek között a táplálkozást, a mozgást, a fényhatásokat, gyógyszereket, fertőzéseket, sőt a lelki hatásokat is említhetjük. A külső pszichoszomatikus hatások a belső funkciókat is befolyásolják. Jó példa erre az allergia, az asztma tüneteinek megjelenése is. Az immunológiailag (…) egyszerűen magyarázható túlérzékenységi, allergiás reakció beindítása nagyon gyakran lelki – például stresszel kapcsolt – folyamatokkal kapcsolatos. ”

Kinek az érdeke hazánk egészségügye? Néhány korábbi, indokoltan ide illő előadás címe: �Betegjog, ha

Kinek az érdeke hazánk egészségügye? Néhány korábbi, indokoltan ide illő előadás címe: �Betegjog, ha van, betegjog, ha nincs, betegjog, ha lenne Magyarhonban… (2013. ) �Az Alaptörvénybe iktatott jogfosztások következményei az egészségügyben (2015. ) �A betegek igényei és a „vattabetegek” szerepe hazánk betegségügyében (2016. ) Pedig: „Magyarország többet érdemel!” (Hazugságok helyett még többet!)

Mit értek hazugság alatt? Egy ismert meghatározás szerint „A hazugság valótlanság állítása más(ok) vagy

Mit értek hazugság alatt? Egy ismert meghatározás szerint „A hazugság valótlanság állítása más(ok) vagy önmagunk félrevezetése céljából. ” Magam ennél bővebb értelemben használom a hazugság fogalmát. Szerintem hazugság – a valótlanság állításán kívül – mások félrevezetése egyéb módon is, így például hazugság a mellébeszélés is, hazugság a lényeges tények elhallgatása is, hazugság a valós tények hamis színben való feltüntetése is, általában hazugság minden, ami ellentéte a tények őszinte kimondásának, vállalásának. Hazugság továbbá minden, ami nem felel meg az igazmondás jogszabályi feltételeinek, amelyeket röviden és közismerten „az igazat, a teljes igazat és csakis az igazat” követelményből ismerhetünk.

A döntéshozók és a politikusok hazugságairól Az előbbi – a hazugságra vonatkozó, előadásokban bizonyára

A döntéshozók és a politikusok hazugságairól Az előbbi – a hazugságra vonatkozó, előadásokban bizonyára szokatlan – gondolatokat azért hoztam ide, mert az egészségügyért felelős döntéshozók, minden korábbi elődjükhöz hasonlóan levegőnek tekintik a betegszervezeteket. Más képviseleti lehetőség még nem lévén (mert a korábbi, mégoly csekély értékűeket is módszeresen felszámolták) rajtunk keresztül semmibe veszik a betegeket is, ugyanakkor a média tele van a betegek javát mindig elérendő célként emlegető – főként politikusi – hazugságokkal. Nem vállalják fel nyíltan az Alaptörvény általi jogfosztásunkat, nem merik szemünkbe mondani az igazat, hogy semmibe veszik a betegek érdekeit! Inkább hazudnak!

A döntéshozók és a politikusok legkárosabb hazugságairól Nem a közvetlen hazugság fenyegeti azonban a

A döntéshozók és a politikusok legkárosabb hazugságairól Nem a közvetlen hazugság fenyegeti azonban a leginkább azokat, akikért a még gondolkodni, sőt hangosan szólni is merők tevékenykedni próbálnak. Az elhallgatás a leghatékonyabb hazugság, hazugság ez az, ami a még maradékul hagyott, vagy véletlenül fennmaradt jogainkat, ezek megismerését, megőrzését, és konok képviselőinek eredményességét is veszélyezteti!

Az asztmás lelke és a lélek asztmája 1. Az asztmás lelke egyszerűen szólva EMBERI.

Az asztmás lelke és a lélek asztmája 1. Az asztmás lelke egyszerűen szólva EMBERI. Mégpedig – ma már sajnos mondhatni – szokatlanul hagyományos ÉRTÉKrenddel. Az asztmás lelke éppen ezért feloldhatatlan ellentmondásba került az emberi lélek változási képességeihez mérve brutális sebességgel átalakított, egyre embertelenebb, sőt természetellenes életfeltételekkel fennálló, kizárólag haszonelven működő ÉRDEKvilággal.

Az asztmás lelke és a lélek asztmája 2. Az asztmás lelke képtelen kezelni a

Az asztmás lelke és a lélek asztmája 2. Az asztmás lelke képtelen kezelni a nyomasztó értékválságot, arra jellemzően szorongással reagál, aminek megnyilvánulási módja tudatalatti módon, de a nagyobb figyelemfelkeltés céljával kódolt. Az emberiség számára is végzetessé válható folyamatokat az egyén számára életveszélyesnek tűnő, de kifelé is látványos tünetekkel jelzi. A lélek fuldoklik, de ezt – hogy mások, a többség is megértse – a test fuldoklásával jelzi.

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható (… lenne!) 1. Szemléletváltásra van szükségünk!

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható (… lenne!) 1. Szemléletváltásra van szükségünk! A legtöbb betegségünknek, és a mindenkori állapotunknak oda-vissza tagadhatatlanok a lelki összefüggései. Ne nyugodjunk bele, amikor a legtöbb krónikus betegségről megnyugtatásul közlik velünk, hogy bár nem gyógyítható, de remekül kezelhető, és állandó gyógyszerezéssel akár az életminőségünk romlása nélkül is együtt élhetünk velük! Az asztmánkon kívül ilyen a magas vérnyomás, a cukorbetegség, sőt a szívbetegségek egy része is, és még hosszan sorolhatnánk… Bővebben lásd a Pszichofiziológiai zavarok c. diát

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható (… lenne!) 2. Na de ki

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható (… lenne!) 2. Na de ki a fene akarja, hogy gyógyítgassák, karbantartsák, kontrollálják a betegségét, nehogy véletlenül kimúljon, aztán ne tudjunk életünk végéig együtt élni vele? Tőlem nyugodtan kiiktathatnák, meglennék már nélküle is arra a remélt, jó hosszú időre! Minket gyógyítsanak, hogy a betegség ne élősködhessen legyengült szervezetünkön! Senki ne higgye, hogy pusztán a szavak, kifejezések értelmének kicsavarásáról van szó!

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható lenne, ha mások is akarnák… 1.

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható lenne, ha mások is akarnák… 1. … azaz, ha a betegeken kívül másoknak is érdeke fűződne hozzá! De a betegségipar önmaga is a világ gazdasági növekedésének egyik igen erős motorja! A nemzetközi gyógyszerpiac 1230 milliárd dolláros, az orvosi műszer ipar 364 milliárd dolláros, a biotechnológiai ipar 289 milliárd dolláros. Az egészségügyi ágazat 2018 -ig a világon évi 5, 2%-os mértékben nőhet. Az egészségügyre költött GDP aránya a világon átlagosan 10% körül van - hazánkban ugyanakkor 7% felé csökken!

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható lenne, ha mások is akarnák… 2.

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható lenne, ha mások is akarnák… 2. Nem beszélnek így róla, de a GDP jelentős hányadát a világ fejlettebb részén – nyersen fogalmazva – a betegek mindhalálig való kezelgetése biztosítja! Mi lenne, ha meggyógyulnánk? Az – egyébként fenntarthatatlan, de addig is közveszélyes – gazdasági növekedés félelmetesen nagy pofont kapna! Megnyugvást jelentene számomra, ha valaki bizonyítaná, hogy gondolatmenetem téves!

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható lenne, ha mások is akarnák… 3.

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható lenne, ha mások is akarnák… 3. … de ez nem csak az én gondolatmenetem: A következő idézetek Kiss Károly kandidátus (CSc) egyetemi docens minapi cikkéből származnak: „Nincs pestis és kolera, himlő, tbc, legyőztük a halálos járványokat. De van tömeges depresszió, Alzheimer-kór, rák, magas vérnyomás, infarktus, cukorbetegség” – akár élethossziglan is – tehetjük hozzá.

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható lenne, ha mások is akarnák… 4.

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható lenne, ha mások is akarnák… 4. „A GDP azért nő, mert pénzért vesszük meg azokat a szolgáltatásokat, (amiket) korábban mi állítottunk elő. (…) A tömeges elhízás például kétszeresen is növeli a GDP-t: a sok élelmiszerfogyasztás, majd pedig a fogyókúrás készítmények és az okozott betegségek kezelésének költsége révén. (…) Akkor is növekszik a nemzeti termék, ha szennyezzük a környezetünket: a megtisztítással; a válások az ügyvédi költségekkel emelik papíron számított jólétünket…”

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható lenne, ha mások is akarnák… 5.

A betegség ugyan nem, de a beteg gyógyítható lenne, ha mások is akarnák… 5. A következő idézet pedig Boda Zsolt (Ph. D), az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézete igazgatójának a Legitimitás, bizalom, együttműködés. Kollektív cselekvés a politikában c. könyvében egy lényeges mondat: „Magyarországra ezek a problémák mind érvényesek: közpolitikáink mind a szakértői vélemények, mind a közvélemény szerint alacsony eredményességűek, a legitimáció lehetséges indikátorai pedig alacsony értékűek, és többnyire időben is romló tendenciát mutatnak. ”

Források és háttéradatok világhálón http: //bonumtv. hu/az-asztma-es-tunetei/ (Az asztma lelki vonatkozásairól is – ABOSZ)

Források és háttéradatok világhálón http: //bonumtv. hu/az-asztma-es-tunetei/ (Az asztma lelki vonatkozásairól is – ABOSZ) http: //www. mipszi. hu/cikk/140814 -orvosgyogyszer-hatasai-mellekhatasai-avagy-mikent-gyogyit-orvosbeteg-kapcsolat http: //www. mipszi. hu/lexikon/pszichofiziologiai-zavarok http: //www. valloagnes. hu/content/view/kind: static/page: Miert-kezdtem-pszichoszomatikaval-foglal http: //www. mipszi. hu/cikk/110913 -beszelo-nema-genek-beszelgetes-falus-andras-akademikussal http: //www. informed. hu/betegsegek_reszletesen/psy/personality/? article_hid=171238 https: //www. doki. net/tarsasag/pszichiatria/hirek. aspx? nid=35065&archiv=1 http: //www. mipszi. hu/hir/161218 -empatiakeszsegunkre-hat-oxitocin http: //www. elitmed. hu/upload/pdf/az_oxitocin_napos_es_sotet_oldala-11549. pdf http: //szulnijo. hu/cikkek/szueleszet/a-csodalatos-oxitocin. html http: //www. ksh. hu/docs/hun/xstadat_eves/i_fec 001. html http: //www. magyosz. org/hu/hir/show/242/a-gyogyszerkiadasok-nemzetkozi-osszehasonlitasanakmodszertani-kerdesei-es-ezek-hatasai-a-magyarorsz https: //www. pharmindex-online. hu/hirek/figyelemremelto-valtozasok-a-gyogyszeripar-szabalyozasaban http: //os. mti. hu/hirek/62063/os-az_asztma_vilagnap_es_a_nemzeti_konzultaciok (ehhez megjegyzés: Nem láttuk meg!) meg! http: //mek. oszk. hu/05400/05478. pdf (Pszichológiai alapismeretek) https: //mno. hu/velemeny/a-vilagok-legjobbika-2396787 (Kiss Károly cikke) http: //mek. oszk. hu/16000/16085. pdf (Boda Zsolt Legitimitás, bizalom, együttműködés. Kollektív cselekvés a politikában c. könyve) http: //www. abosz. hu/idoszerukerdesek. html

Az asztmás lelkét a lélek asztmája, a lélek asztmáját a már természetellenesen embertelenül profitközpontú,

Az asztmás lelkét a lélek asztmája, a lélek asztmáját a már természetellenesen embertelenül profitközpontú, gátlástalanul hazug, elhallgatások, és félrevezetések tömegével irányított társadalmi viszonyok határozzák meg. (Persze azért tudjuk azt is, hogy az asztma testi leképeződése gyulladásos jellegű… Ha már oki gyógyításra nincs lehetőségünk, kezelgessük!) Megtisztelő figyelmüket köszönöm! (Inkább szeressük egymást!) Pós Péter az ABOSZ elnöke