Annipanni mi van ott fent a hegy tetejn

- Annipanni, mi van ott fent, a hegy tetején? - Egy furcsa szikla.

- Szeretném látni azt a sziklát! - Felmehetünk, csak előbb telerakom a hátizsákot.

Sűrű erdőbe értek. - Hol vagytok, mókusok? - rikkantotta Boribon. - Pszt! Ha kiabálsz, mind elbújik ijedtében.

Csobogó patak állta útjukat. - Annipanni, nem tudunk továbbmenni!

- Dehogynem. Keresünk egy átjárót: nagy, lapos köveket.

- Itt átmehetünk! - mondta Annipanni. - Gyere utánam, Boribon! Csak arra vigyázz, nehogy billegjen a lábad alatt a kő.

- Sokáig megyünk még? - szuszogott Boribon. - Éhes vogyok, szomjas vagyok, fáradt vagyok!

- Gyere szépen. Ha felérünk a csúcsra, megpihenünk.

- Jaj, Annipanni, forduljunk vissza! Én még kicsi vagyok, nem tudok oda felmászni!

- Dehogyisnem. Figyeld, én hogyan csinálom.

Egyszer csak felértek a hegy tetejére, a furcsa sziklához. - Nézd, Boribon, az ott lent a mi házunk! Nahát, milyen pici lett!

- Most pihenünk egyet - szólt Annipanni! Eszünk és iszunk. Mennyi minden volt a hátizsákban!

Mindketten jóllaktak. Aztán elindultak hazafelé.

- Lefelé sokkal könnyebb lesz! Szaladj te is! - kiáltotta Boribon, és futni kezdett. - Vigyázz, el ne ess!!!

Puff. . . Boribon elesett. - Jaj, te szegény! Megütötted magad? - Fáj a térdem. . . - nyöszörgött a mackó.

- Megtisztítom a sebet, és leragasztom. - Akkor most hogyan megyek haza? Nagyon fáj. . .

- Majdcsak kitalálunk valamit.

Azt találták ki, hogy Boribon vitte a hátizsákot, Annipanni vitte Boribont. Lassan ballagtak hazafelé.

Annipanni hamar elfáradt. Csendben üldögéltek egy fatörzsön.

- Odanézz! - súgta Annipanni. Előbukkant egy mókus, és végigszaladt az ágakon.

Boribon talált egy szál harangvirágot, meg egy botot. A virágot Annipanninak adta, ő meg ügyesen hazabicegett a bottal.

- Nézd, Boribon, ott jártunk a hegy tetején! Látom a sziklámat! Milyen picike lett! Jó estét, hegy! Máskor is meglátogatunk!

Itt a vége, fuss el véle!