Angyali mese Komromi Jnos Angyali mese Kicsi angyal

Angyali mese Komáromi János: Angyali mese

Kicsi angyal könnye pereg vigasztalja égi sereg. Elveszett a glóriája egyik felhőn sem találja.

Ezüst fényű, kicsi ékszer viselése sosem kényszer. Büszke volt rá nagyon-nagyon értéke nem kincs vagyon.

Hold sugárból éjjel szőtte, szeretete fogta össze, fényét tiszta lelke adta. Vigyáz reá, megfogadta!

. . . és lám, mégis nyoma veszett! Szégyen, hogy mindez megesett! Hol lehet most? kérdi ríva, társaira tekint sírva.

Kutat szemük messze nézőn, szól az egyik együtt érzőn: Talán leesett a Földre. Rosszul tetted a felhőre.

Kicsi angyal egyet gondol, megmenekül tán a gondtól, alászáll most, le a Földre, glóriáját megkeresse.

De a Földön merre, hova? Mennyit kell kóborolnia? Melyik utat is szeresse? Hagyja, hogy szíve vezesse!

Könnyem potyog, lábam fárad, nem láttad a glóriámat? Így kérdez meg minden embert, de glóriát senki nem lelt.

Lován léptet szelíd lovag, kész elűzni a gondokat. Vidám szívű, de magányos, ahogy ez már hagyományos.

Ha valaki sír, meghallja! Tudja, ezt Ő nem hagyhatja! Keresi, hogy hol segítsen, bánat már ne keserítsen!

Kicsi lány ül az út szélén, könnye csorog fehér ingén. Lehajol hát szelíd lovag: Meséld el a gondjaidat!

Angyal voltam fenn az égben, boldog voltam, vígan éltem. Minden bajtól védett. . . az ám. . . fejemen a szép glóriám!

Elveszett, most mit tehetek? Boldog most sosem lehetek? Hordjam folyton bánatomat? Nem látják már mosolyomat?

Szelíd lovag átöleli, simogatja, becézgeti: Ne sírj édes, kicsi angyal megbirkózunk minden bajjal!

Én megóvlak, megvédelek s nem kell más, csak szereteted. Lelked tiszta, láttam rögtön, boldog leszel itt a Földön!

Mosolyog már kicsi angyal, nem törődik már a bajjal. Kinek kell a glóriája, ha lovagját megtalálta?

A mesének ezzel vége, meghallgatni tán megérte. Ha jól figyelsz megtalálod sorok közt a tanulságot.

Kincseidet elvesztheted, de őrizd a szereteted! S könnyeiden át meglátod Ki hozza a boldogságod!

VÉGE