A termszettudomny tantrgy megjtsa a 2020 as kerettanterv

  • Slides: 11
Download presentation
A természettudomány tantárgy megújítása a 2020 -as kerettanterv alapján

A természettudomány tantárgy megújítása a 2020 -as kerettanterv alapján

A természettudomány tantárgy • Korábban természetismeret az 5 -6. osztályban • Négy alapdiszciplína köré

A természettudomány tantárgy • Korábban természetismeret az 5 -6. osztályban • Négy alapdiszciplína köré szerveződik Biológia • Fizika • Természetföldrajz • Kémia • Természeti törvényszerűségek, jelenségek, folyamatok megismerése

A természettudomány tárgy szerepe és célja Szerepe: • a tudományos és technológiai műveltség korai

A természettudomány tárgy szerepe és célja Szerepe: • a tudományos és technológiai műveltség korai kialakítása • összekötő szerep az alsó tagozatos környezetismeret és a 7. osztálytól megjelenő diszciplináris természettudományos tárgyak között • erős horizontális kapcsolódás más, elsősorban természettudományos tantárgyak felé Célja: A természettudomány integrált jellegű megközelítése sok gyakorlati feladattal és a hétköznapi életből hozott példákkal

A fejlesztési feladatokra épülő változtatások Fejlesztési feladatok az új alapkerettantervben: • koherensebb, jobban egymásra

A fejlesztési feladatokra épülő változtatások Fejlesztési feladatok az új alapkerettantervben: • koherensebb, jobban egymásra épülő tantervek Tankönyvekben is megjelenő változtatások: • a témakörök racionalizálása, átstrukturálása • gyakorlatorientáltabb tananyag • gyakorlatorientáltabb képzési tartalmak beépítése • lexikális elemek kismértékű visszaszorítása • kevesebb fogalom és elméleti elem, több gyakorlati feladat • a környezethez és természethez kötődő pozitív attitűd kialakítása • még több környezet- és természetvédelmi téma beépítése

Kerettantervi jellemzők • összesen 68 órára terveztünk egy tanévben (heti 2 óra) • 8

Kerettantervi jellemzők • összesen 68 órára terveztünk egy tanévben (heti 2 óra) • 8 nagy tematikai egység: • A növények testfelépítése • Az állatok testfelépítése • Az anyagok világa • Mérések, mértékegységek, mérőeszközök • Tájékozódás az időben • Térképismereti alapok • Az alapvető légköri jelenségek és folyamatok • Az emberi szervezet felépítése, működése, a testi-lelki egészség

Az átdolgozott tankönyvek és munkafüzetek 2 átdolgozott tankönyv és munkafüzet • a volt FI-s

Az átdolgozott tankönyvek és munkafüzetek 2 átdolgozott tankönyv és munkafüzet • a volt FI-s tankönyvben (OH-TER 05 TA) nagyobb strukturális változtatások: fejezetek összevonása és új fejezetek kidolgozása – összesen 144 oldal • az OH-TER 05 TB könyvben strukturális változtatások nem történtek, csupán gyakorlati feladatokkal egészült ki – összesen 208 oldal

A tankönyvi leckék felépítése – a tanulás-tanítás támogatása • érdeklődést felkeltő kérdések • fontos

A tankönyvi leckék felépítése – a tanulás-tanítás támogatása • érdeklődést felkeltő kérdések • fontos fogalmak, kifejezések kiemelése • kísérletek, megfigyelések, gyakorlati feladatok leírása • a tananyaghoz kapcsolódó érdekességek • a lecke végén: • a lecke rövid, lényegre törő összefoglalása • új fogalmak felsorolása • ellenőrző kérdések Részlet az OH-TER 05 TA könyvből

A pedagógusok támogatása 1. Mintatanmenet mindkét tankönyvhöz • • • Tanórára bontott a tematika

A pedagógusok támogatása 1. Mintatanmenet mindkét tankönyvhöz • • • Tanórára bontott a tematika Fejlesztési feladatok és tanulási eredmények Javasolt tevékenységek és munkaformák 2. Módszertani útmutató a tantárgyhoz • Módszertani javaslatok, jó gyakorlatok minden témakörhöz

Néhány módszertani alapelv • Tapasztalaton alapuló tanulás – sok kísérlet, vizsgálódás • Több idő

Néhány módszertani alapelv • Tapasztalaton alapuló tanulás – sok kísérlet, vizsgálódás • Több idő tantermen kívüli, terepi órák tartására • A lexikális elemek magolása helyett inkább a folyamatok, összefüggések tapasztalati úton történő megértése • Integrált jellegű gondolkodás kialakítása – mindennel összefügg

„A megismerés és az átélt tudás szépsége felér a legmagasabb művészeti élménnyel, de nemcsak

„A megismerés és az átélt tudás szépsége felér a legmagasabb művészeti élménnyel, de nemcsak gyönyörködtet, hanem segít a természet erőinek megismerésében és felhasználásában, jövőnk építésében is. ” Öveges József Az OH-TER 05 TB könyvből

Köszönöm a figyelmet!

Köszönöm a figyelmet!