A PunRmai hbork 1 PunRmai hbor Az 1
A Pun-Római háborúk
1. Pun-Római háború Az 1. Pun-Római háború Szicília szigetéért robbant ki. Mindegyik fél meg akarta szerezni termékenysége miatt
Ez a kis sziget pedig itt látható
A Pun-Római háborúban Karthagónak hatalmas tengeri flottája volt, a Rómaiak viszont gyengék voltak a tengeren. Állítólag - a monda szerint - amikor Karthagó elindult Róma felé, egy vihar érte őket, s az egyik hajójuk Róma közelében partra vetődött. Így a rómaiak lekoppintották a háromevezősoros hajóikat. Két hónap alatt 120 hajót építettek! Ez még ma is rekord.
A rómaiak nemcsak lemásolták Karthagó hajóit, még tovább is fejlesztették a hajókat! A hajóikat „csapóhíddal” szerelték fel, mert így a küzdelmet szinte szárazföldivé tehetik, és ezt mind a tengeren! És a harcok még csak most kezdődnek. . .
A harcok kezdete • A punok először Szicília északi felére, majd a tengerre mentek, ahol összecsaptak a rómaiakkal • mivel a rómaiak a csapóhídnak köszönhetően az ellenség hajóját először elkapták, majd a következő pillanatban már ott vívtak úgy, mintha a szárazföldön lennének, így arattak diadalt a „tenger urai” felett.
Az 1. háború eredménye • • A háború Kr. e. 246 -tól-241 -ig zajlott. Szicília lett róma első provinciája. Róma lett a Földközi-tengeren az úr. Nem sokkal később Róma elfoglalja Szardíniát és Korzikát is, és ez további ellenségeskedést vált ki.
A 2. Pun háború
„Hannibál a kapuk előtt!” • A punok nem nyugodtak bele a vereségbe, mivel két nagy területet elfoglaltak a birodalmukból. • A punok nagy harcra készültek aminek az ideje kb. 20 év múlva jött el, amikor a tehetséges Hannibál (Hamilkár fia) lett a hadsereg fővezére. • Hannibál úgy döntött, hogy a saját földjükön veri meg a rómaiakat, de a Földközi-tengeren már Róma volt az úr!
Hannibál úgy döntött, hogy átkel az Alpokon, és hátbatámadja a rómaiakat. Ez az ötlet nagyon jó volt, de nem egy afrikai katonának, aki még a hóvihar láttától is megrémül! Hannibál hadserege 1300 méter magasan, egy járhatatlan hegyen, harci elefántokkal felfegyverkezve. Nem is kis teljesítmény!
Amikor Hannibál beért Rómához (már megfogyatkozott hadsereggel, sok-sok győzelemmel) megállt a kapuk előtt. Ekkor terjed el az ijedt szólás Rómában, hogy „Hannib a kapuk előtt!” Szerencsére a pun hadvezérnek nem voltak jó ostromgépei Róma elfoglalásához.
Hannibál útvonala
Scípió és Karthagó harca A rómaiak nem várhattak tétlenül, mert Hannibál bármikor beérhetett Rómába, ezért Scípió úgy döntött, elhajózik, és lerohanja a védtelen Karthagót. Ez egy jó ötlet volt, mivel a punok megrémültek, és visszarendelték Hannibált, hogy védje meg Karthagót. A pun hadvezér elfelejtette, mit is kellett volna tennie: lerohanni Rómát! Végül a rómaiak legyőzték a punokat immár másodjára, és olyan feltételekkel kötöttek békét, ami végképp esélyt adott Rómának, hogy legyőzze Karthagót. A békekötésben pedig az állt, hogy a punok nem háborúzhatnak Róma engedélye nélkül.
A 2. pun háború eredménye • A háború Kr. e. 218 -tól 201 -ig tartott • Hannibál kiűzése Rómából, és szinte minden Róma körüli birodalomból, mert aki befogadta, számolhatott Róma haragjával. • Karthagó megszegte a békeszerződést, mert rájuk támadt egy afrikai nép, és Róma úgy vette, hogy Karthagó engedély nélkül háborúzik.
A végső leszámolás Róma végül rátámadt Karthagóra, mert megszegte a békeszerződést. Ezután földig rombolták a várost, és kiirtották lakóit, aki pedig életben maradt, az rabszolga lett. Karthagó földjét bevetették sóval, hogy ne teremjen semmi a helyén. Róma végül elfoglalta Afrika északi részeit és „Africa” néven provinciává tette.
A 3. pun háború eredménye • Róma elfoglalta Karthagót, és Afrika északi részeit, és „Africa” néven provinciává tették. • Róma (hasonlóan Karthagóhoz) elfoglalta Görögország, vagyis Hellász utolsó ellenállását, és „Achaia” („Akhája”) néven ezt a területet is provinciává tették. • Ennek köszönhetően Róma lett Európa legnagyobb birodalma.
Horváth András Bendegúz
- Slides: 17