A npessg fejldse s sszettelnek vltozsa KzpEurpa sszehasonlt

  • Slides: 21
Download presentation
A népesség fejlődése és összetételének változása Közép-Európa összehasonlító társadalom- és politikatörténete

A népesség fejlődése és összetételének változása Közép-Európa összehasonlító társadalom- és politikatörténete

Alapfogalmak 1. • demográfia: a népesség számának alakulásával, illetve összetételével foglalkozó tudományterület • fertilitás:

Alapfogalmak 1. • demográfia: a népesség számának alakulásával, illetve összetételével foglalkozó tudományterület • fertilitás: termékenység; a születések szintje egy adott népességen belül, általában egy év során • mortalitás: a halálozások szintje egy adott népességen belül, általában egy év során • természetes szaporulat, ill. fogyás: a születések és a halálozások egyenlege. Ha a fertilitás mértéke nagyobb, mint a mortalitásé, természetes szaporulatról beszélünk. Ha a halálozás mértéke nagyobb, akkor természetes fogyásról • migráció: vándorlás, egy személy lakóhelyének olyan tartós megváltoztatása, mely elég nagy távolságra történik ahhoz, hogy a vándorlásban résztvevő személy már nem képes a korábbi munkahelyére járni („ingázni”) • tényleges szaporulat, ill. fogyás: a természetes szaporulat/fogyás és a vándorlási különbözet egyenlege

Alapfogalmak 2. • nyers születési ráta: az 1000 főre jutó élveszületések száma adott időszakban

Alapfogalmak 2. • nyers születési ráta: az 1000 főre jutó élveszületések száma adott időszakban (pl. év) egy adott népességen belül (pl. egy országban). • nyers halálozási ráta: az 1000 főre jutó halálesetek száma adott időszakban (pl. év) egy adott népességen belül (pl. egy országban). • csecsemőhalandóság: megmutatja, hogy egy adott népességben az újszülöttek hány ezreléke hal meg 1 éves koráig • teljes termékenységi arányszám: megmutatja, hogy az adott időszak fertilitási viszonyainak tartós fennmaradása esetén egy nő élete során átlagosan hány gyermeknek adna életet • születéskor várható élettartam: megmutatja, hogy a megfigyelési időszakban tapasztalt halandósági viszonyok változatlan fennmaradása esetén átlagosan mennyi ideig élne a népesség

A népességszám alakulása Időszak Nyugat-Európa 1914– 18 Jelentős katonai és (főleg a háború végén)

A népességszám alakulása Időszak Nyugat-Európa 1914– 18 Jelentős katonai és (főleg a háború végén) civil áldozat. A civil áldozatok éhség és járványok következtében haltak meg. A háború alatt jelentősen visszaesett a születések száma is 1918– 39 Csökkenő születésszám, de jelentős népességnövekedés 1939– 45 Az I. világháborúnál jóval több (Közép-Európában különösen nagy) emberveszteség, több civil halott, mint katona 1945– 70 Folyamatos népesség-növekedés, bár eltérő mértékben. Európa lakossága a 60 -as években nőtt legjobban az egész 20. században 1970– 90 A népesség növekedése sok helyen megáll, ill. csak a bevándorlás révén folyt tovább A század legnagyobb növekedés: egésze Hollandia; legkisebb: Ausztria Kelet-Közép-Európa Különösen nagy népességnövekedés Egyéb európai ter. Dél-Európa: nagy népességnövekedés A népesség több országban csökkenni kezd, súlyos demográfiai helyzet legnagyobb növekedés: Albánia; legkisebb: Magyarország Skandinávia és DEurópa népessége jelentősen nőtt

A demográfiai átmenet 1. 2. 3. 4. 5. • • • A fertilitás és

A demográfiai átmenet 1. 2. 3. 4. 5. • • • A fertilitás és a halandóság egyaránt magas, s a népesség száma stagnál, illetve nagyon alacsony mértékben növekszik. A mortalitás fokozatosan csökken, de a születési arányok magasan maradnak, esetleg még nőnek is. A népességnövekedés felgyorsul. A halálozási arány tovább csökken egy alacsony szintre, míg a születési arány csak lassan mérséklődik. A népesség gyorsan nő. A születések csökkenésének üteme felgyorsul, a halálozás pedig alacsony szinten stabilizálódik. A népességnövekedés üteme lassul. A születési és halálozási arány alacsony szinten stabilizálódik. A természetes szaporulat csekély, de fogyás is bekövetkezhet. Gyakran nem öt, hanem négy lépéssel írjak le (ld. a következő diát) Az elmélet tiszta formában szinte sehol sem vált gyakorlattá, számos leegyszerűsítést tartalmaz. Mégis széles körben használják. Az egyes országokban eltérő módon ment végbe (az egyes szakaszok kezdete, hossza, intenzitása más-más, sőt ki is maradhatott egy szakasz)

A demográfiai átmenet diagrammon

A demográfiai átmenet diagrammon

A fertilitás fő trendjei Időszak Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa 1914 előtt Ausztria, Németo. , Ír- a

A fertilitás fő trendjei Időszak Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa 1914 előtt Ausztria, Németo. , Ír- a magyarországi fertilitási ország fertilitása a leg- szint meghaladja a nyugat magasabb, míg Fran- -európai átlagot ciao. -é a legkisebb Egyéb területek Olaszo. és Spanyolo. Európa legtermékenyebb országai közé tartoznak 1914– 39 az I. világháborúban a fertilitás jelentősen visszaesett egész Európában, utána átmenetileg megugrott, és később nem érte el az I. világháború előtti szintet sem. A 20 -as évek közepétől további csökkenés állt be 1939– 50 a háborúban ismét visszaesés, utána enyhe emelkedés, majd alacsony termékenység. Írország, Finnország és Hollandia a legnagyobb fertilitású 1950– 64 „baby boom”: jelentős nincs baby boom; több fertilitás-növekedés állam tiltja az abortuszt; nagy fertilitás-ingadozás 1964– 75 „baby bust”: jelentős fertilitás-csökkenés igen alacsony fertilitás, amit családpolitikai eszközökkel növelni akartak 1975 után alacsony (a reproduk- igen alacsony fertilitás, a ciós szint alatti) ferti- korábbi ingadozások újra litás (kivéve: Írország) jelentkeznek Dél-Európában is csökkenni kezd; Északon átmeneti javulás

Fertilitási folyamatok okai, eltérései • a fertilitás fő trendje a 20. sz. -ban mindenhol

Fertilitási folyamatok okai, eltérései • a fertilitás fő trendje a 20. sz. -ban mindenhol a csökkenés! • a folyamat okai: szocioökonómiai (társadalmi–gazdasági) és kulturális–politikai okok szocioökonómiai okok kulturális és politikai okok Nyugat iparosodás és urbanizáció: individualizáció általános iskolai képzettség nő, szekularizáció (vallási értékek a nők munkavállalása szintén visszaszorulása) Kelet a nyugati okok mellett: a falusi népesség folyamatos csökkenése (ezért nincs baby boom sem) a nyugati okok mellett: politikai döntések, pl. abortusztilalom vagy szociálpolitikai intézkedések • Nyugaton az 1945 utáni két évtizedben és a 80 -as években csökkentek a különbségek, egyébként nőttek • Közép-Európában igen hektikus, gyakran évről évre jelentősen megváltozó értékek

A mortalitás alakulása 1. Időszak Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa Más európai területek 1914 előtt a nyers

A mortalitás alakulása 1. Időszak Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa Más európai területek 1914 előtt a nyers halálozási ráta 15, 8 és 25, 2‰ között; a férfiak születéskor várható átlagéletkora 50 év alatt; csecsemőhalandóság 100– 200‰ közötti Nyugat-Európához hasonló tendenciák, de rosszabb kiinduló adatok (pl. a várható élettartam 40 év alatt) Skandináviában alacsonyabb a csecsemőhalandóság, magasabb a várható átlagéletkor 1918– 39 nagyon gyorsan javuló mortalitási jellemzők: csökken a csecsemőhalandóság, nő a születéskor várható átlagéletkor 1945– 65 a nyers halálozási ráta 7, 5 és 12, 7‰ között 1965 -ig folyamatosan javuló mortalitás, bár nem egyforma ütemben a halandóság legnagyobb javulása a 20. sz. -ban; 6– 8 évvel nő a várható átlagéletkor, a csecsemőhalandóság közelít a Ny-i szinthez továbbra is Skandinávia mutatói a legjobbak (Finnország kivételével)

A mortalitás alakulása 2. Időszak Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa 1965– 75 átmenetileg mérséklődik a mortalitás javulásának

A mortalitás alakulása 2. Időszak Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa 1965– 75 átmenetileg mérséklődik a mortalitás javulásának üteme a 60 -as évek közepétől romló mortalitás, különösen a középkorú férfiak esetében 1975– 90 ismét felgyorsul a mortalitás javulási folyamata a kedvezőtlen tendenciák a rendszerváltásig folytatódnak, a csecsemőhalandóság javul, de a Ny-tól lemarad 1990 körül nyers halálozási ráta 8, 7– 11, 9‰; férfiak születéskor várható életkora 70 év felett; csecsemőhalandóság 9‰ a rendszerváltás után a mortalitás romlása megáll, majd újra javulni kezdenek az értékek Más európai területek a férfiak születéskor várható átlagéletkora Skandináviában megközelíti a 75 évet is; Finnország is felzárkózik

Mortalitási konvergencia és divergencia • a nyugat-európai országok adatai egyre inkább közelednek egymáshoz (valamennyi

Mortalitási konvergencia és divergencia • a nyugat-európai országok adatai egyre inkább közelednek egymáshoz (valamennyi demográfiai jelenség közül leginkább ez egyenlítődött ki) • a kelet-közép-európai adatok csak a század közepén közeledtek a nyugati mortalitási értékekhez • a kelet-nyugati divergencia 1965 körül különösen élessé vált. Ennek okai: – – a közép-európai egészségügyi rendszer hiányosságai (nincs prevenció) egészségkárosító életmód (dohányzás, alkohol, állati zsírok stb. ) rossz munkakörülmények, sok túlmunka és stressz a legfőbb ok maga a kommunista rendszer volt! (1990 után minden országban javulni kezdtek a halálozási mutatók)

A migráció • a népesség számát és szerkezetét is megváltoztatja • a vándorlók többnyire

A migráció • a népesség számát és szerkezetét is megváltoztatja • a vándorlók többnyire fiatalabbak, képzettebbek, nagyobb részük férfi • a migráció típusai, csoportosítása – földrajzi szempontból lehet: tengerentúli vagy kontinensen belüli – időbeli szempont szerint lehet: végleges vagy ideiglenes – társadalmi szempontból lehet: egyéni vagy tömeges nemek, életkor, képzettség stb. szerint is eltérhetnek – a migráció okai szerint lehet: • önkéntes vagy kényszer hatására történő vándorlás • gazdasági vagy politikai okokból történő vándorlás • a két fenti szempont vegyítésével: – önkéntes gazdasági vándorlás – kényszer hatására történő gazdasági vándorlás – politikai kényszer hatására történő vándorlás

Tengerentúli vándorlások Időszak Nyugat-Európa 19. század felgyorsul a kivándorlás (70%-ban az jelentéktelen arányt érnek

Tengerentúli vándorlások Időszak Nyugat-Európa 19. század felgyorsul a kivándorlás (70%-ban az jelentéktelen arányt érnek el a USA a célpont) kontinensek közötti vándorlók 1890– 1914 tovább nő a kivándorlás, az USA aránya csökken (Kanada, Ausztrália, Argentína, Brazília) Kelet-Közép-Európa a tömeges kivándorlás megkezdődik e térségből (továbbá Olaszországból) is 1914– 1918 a kivándorlás töredékére esik vissza; a hadviselő felek korlátozzák az ellenséges állampolgárok szabad mozgását is 1918– 1939 az USA bevándorlási kvótát vezet be, amely Nyugat-Európát kevésbé sújtja. A világválság miatt is csökken a kivándorlás (évente 100 ezer fő) az amerikai kvóta miatt a kivándorlás töredékére esik vissza, elhanyagolható mértékűvé válik 1946– 1960 újra felgyorsul a kivándorlás (évente félmillió fő) a kommunista rendszerek blokkolják a kivándorlást 1960– 1990 a kivándorlás lényegében megszűnik, a kommunista rendszerek Európa bevándorlási célponttá válik. blokkolják a kivándorlást Fehérek visszatérése, majd a gyarmati őslakók bevándorlása is

Európán belüli vándorlások 1. időszak Politikai okok miatti vándorlások Gazdasági okok miatti vándorlások Nyugat-Európa

Európán belüli vándorlások 1. időszak Politikai okok miatti vándorlások Gazdasági okok miatti vándorlások Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa 1890– 1914 – Németo. , Franciao. , Svájc: sok külföldi Németországban sok lengyel dolgozott 1914– 1918 háborús menekültek a front által érintett területekről 1918– 1923 a békeszerződések és a határváltozások miatti áttelepülések (kb. 1– 1 millió német, lengyel, orosz, görög; kb. 0, 5– 0, 5 millió magyar, török) a külföldi munkavállalást a háború előtti helyzethez képest számos adminisztratív akadály gátolta meg. Különösen a gazdasági világválság kitörése után vált nagyon nehézzé a külföldi munkavégzés 1923– 39 0, 3 millió spanyol menekült 1939– 1945 5– 6 millió zsidó elhurcolása és kivégzése; a németek hazatelepítése; külföldiek toborzása, kényszermunkája és hadifogsága stb. a németek számos európai országban toboroztak munkásokat, mert a hadseregben lekötött férfi munkaerőt pótolni kellett. A toborzás gyakran kényszerrel történt, vagy „egyszerűen” deportálással

Európán belüli vándorlások 2. időszak Politikai okok miatti vándorlások Gazdasági okok miatti vándorlások Nyugat-Európa

Európán belüli vándorlások 2. időszak Politikai okok miatti vándorlások Gazdasági okok miatti vándorlások Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa 1945– 1949 12 millió német menekülése vagy kitelepítése; számos lakosságcsere – – 1949– 1990 14 millió fő hagyta el a kommunista országokat (ebből 6 millió német, melyből 3, 5 millió fő Ny-Berlinen át az NDK-ból menekült 1961 -ig) az 50 -es években sok olasz vendégmunkás; a 60 -as évektől spanyol, portugál, görög, török, jugoszláv is. A 80 -as évektől családostul érkeztek tartósan letelepedtek csak Jugoszlávia küld sok vendégmunkást; az NDKban csekély számú magyar, lengyel majd kubai vendégmunkás 1990 után 4 millió főnyi menekült Jugoszlávia szétesése után egyre többen jönnek Európán kívülről is, beilleszkedésük nagy problémákkal jár, vagy sikertelen a munkavállalás előtti politikai korlátok leomlottak, de a gazdaságiak sokáig fennmaradtak

A népesség összetétele A következő szempontok alapján csoportosíthatjuk: • nemek (férfi – nő) •

A népesség összetétele A következő szempontok alapján csoportosíthatjuk: • nemek (férfi – nő) • életkori csoportok (0– 14, 14– 60, 60–x évesek) • nemzetiség (főleg: többségi, kisebbségi) • vallás (főleg: hívő–ateista, keresztény, nem keresztény) • gazdasági aktivitás (eltartott, aktív és passzív kereső) • munkaerő szektorális megoszlása (mezőgazdaság, ipar, szolgáltatások) • jövedelmi csoportok • képzettség (elemi, középfokú, felsőfokú végzettség) • társadalmi osztály vagy réteg (pl. elit, középosztály, alsó osztályok) A lista második felében található tényezőket nem a népesség, hanem a társadalmi rétegződés témakörében tárgyaljuk.

A nemi összetétel változása • elméletileg 50– 50%, de számos tényező módosítja • születéskor

A nemi összetétel változása • elméletileg 50– 50%, de számos tényező módosítja • születéskor enyhe fiútöbblet • a férfiak halandósága minden korcsoportban nagyobb a nőkénél, így már 30 éves kor körül egyensúly alakul ki • 60 éves kor felett igen jelentős nőtöbblet • módosíthatja még az összetételt – kivándorlás, bevándorlás (ennek legalábbis kezdeti szakaszában a férfiak sokkal nagyobb arányban vesznek részt) – háborúk (a halottak igen jelentős részét a férfiak teszik ki) különösen jelentős nőtöbblet alakult ki az 1945 utáni Szovjetunióban, Németországban és Magyarországon is – a nemek közötti mortalitás jelentős eltérése, pl. a kommunista államokban 1965 után a férfiak halandósága növekedett, a nőké inkább stagnált. (Ez tovább fokozta a magyarországi nőtöbbletet)

Az életkori összetétel változása • Korfa: a népesség nemenkénti és korcsoportonkénti számát feltüntető diagram

Az életkori összetétel változása • Korfa: a népesség nemenkénti és korcsoportonkénti számát feltüntető diagram A demográfiai átmenet a korfán: • 1. 2. 3. 4. • eleinte széles alap, gyors keskenyedés, alacsony magasság széles alap, lassabb keskenyedés, növekvő magasság keskenyebb alap, alig látható keskenyedés szűkülő alap, felfelé szélesedik, majd 60 -70 év felett vékonyodik Növekvő átlagos élettartam a korfán: egyre magasabb a fa (vagy szűkül az alap, ill. növekszik a felső szintek szélessége) Növekvő népesség: egyre vastagabb a fa Fertilitási és mortalitási hullámok a korfán (pl. a háborús emberveszteség okozta hiány egyre magasabbra kúszik fel) Egész Európa általános 20. sz. -i tendenciája: az elöregedés • • • – – folyamatosan nő a 60 év feletti korosztály aránya csökken a 14 év alattiak aránya hosszabb távon a keresőképes korosztály mérete is csökkenni kezd következmények: keresők–eltartottak aránya felbillen, egyre nehezebben finanszírozható a társadalombiztosítás

A magyar korfa időbeli változása

A magyar korfa időbeli változása

A nemzetiségi összetétel változása Időszak Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa Egyéb területek 1914 előtt Homogén nemzetállamok. Kisebbség:

A nemzetiségi összetétel változása Időszak Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa Egyéb területek 1914 előtt Homogén nemzetállamok. Kisebbség: 5% Soknemzetiségű birodalmak jelentős etnikai kevertséggel. Kisebbségek aránya: 50% Oroszo. kivételével homogén nemzetállamok 1919– 39 Írország független. Homogén nemzetállamok Új, „nemzeti” államok, jelentős határváltozások. Kisebbségek aránya: 33% (10– 45%-ig) finn–svéd vita (Åland-szigetek) rendezése 1945– 60 Etnikai reneszánsz kezdetei Kitelepítések, lakosságcserék, homogenizációs kampányok. (skót, baszk, stb. ) Kisebbségek aránya: 5– 25% oroszosítás a Sz. U-hoz került területeken 1960– 90 D-európai vendégmunkások, afrikai és ázsiai bevándorlók a dél-tiroli vita rendezése Nyílt vagy burkolt asszimilációs törekvések. Jugoszlávia a legkevertebb állam. 20% feletti kisebbs. Románia és a Baltikum területén 1990 után Kisebbség: 20% Jugoszláv polgárháború, etnikai felett. Integráló- tisztogatások. Csehszl. szétválása. dásuk elmarad Észt- és Letto. : 40– 50% szláv! a Sz. U. szétesése („orosz Trianon”)

A vallási összetétel változása Időszak Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa Egyéb területek 1914 előtt Németország kivételével homogén

A vallási összetétel változása Időszak Nyugat-Európa Kelet-Közép-Európa Egyéb területek 1914 előtt Németország kivételével homogén Vallási sokszínűség (katolikus, protestáns, ortodox, zsidó és kevés muzulmán is) É: protestáns, D: katolikus, K: ortodox 1919– 45 nincs jelentős változás Jugoszlávia a legsokszínűbb, továbbra is nagy kevertség. Holokauszt: zsidók száma csökken nincs jelentős változás 1945– 60 nincs jelentős változás Terjedő ateizmus, vallásellenes támadások. Az etnikai viszonyok változásánál lassabb vált. nincs jelentős változás 1960– 90 muzulmán hit kisegyházak megjelenése nincs jelentős megjelenése nemzeti kisebbségek több helyen változás (Nbr. : hinduk is) vallásilag is különböznek 1990 után tömeges vallási kisebbségek újra-vallásosodás; a „nemzeti” egyházak erősödése mellett szekták megjelenése is nincs jelentős változás