A keresztes hbork A keresztes hbork a katolikus

A keresztes háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a pápa által szentesített, a keresztes lovagok részvételével folytatott nagyarányú hadjáratok voltak a 11– 13. században. Fő céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim araboktól és törököktől, bár némely hadjárat más afrikai és európai területek ellen irányult, például a negyedik, Konstantinápoly elleni keresztes háború. Keresztes seregeket később is szerveztek, például a Magyarországot megtámadó törökök ellen 1456 -ban. A keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt értelemben is használatos az erkölcstelennek ítélt jelenségekkel szemben szervezett, felülről irányított nagy ideológiai-politikai kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, Észak. Afrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank majordomus tudta megállítani 732 -ben a poitiers-i csatában. A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült. A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639 -ben Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben, amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja) kellett fizetniük cserébe. Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021 között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak a nyugati zarándokok elleni rablótámadások. A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi Kalifátus nagyrészét. 1078 -ban Jeruzsálemet is elfoglalták. Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071 -ben a manzikerti csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081 -ben trónra került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a "fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095. évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén megérkezett Franciaországba. Útja során beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is: augusztus 5 -én Valencében volt, 11 -én Le Puyben. Innen levelet küldött a francia püspököknek, amelyben novemberre Clermontba hívta őket. Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25 -én Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18 -ától 28 -ig tartott, körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta. Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november 27 -én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt, hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” – kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki. Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és elbocsátotta a jelenlevőket. Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól, de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet, annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére (augusztus 15. ) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László magyar királyt kérték fel, de ő még abban az évben meghalt, így végül is a sereg élére három francia nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de Saint. Gillest és Toulos-i Raymondot állították. Szónoklatának hatása messze meghaladta II. Orbán számításait. Ezzel s az első keresztes hadjárattal gyakorlatilag megkezdődött Nyugat. Európa közel kétszáz évig tartó, a Közel-Keletre irányuló fegyveres expanziója, amely kihatott a kor társadalmára éppúgy, mint kulturális fejlődésére. A zsinatról a zsidók egy gyásznapon, a tisá beávon emlékeznek meg.

Gyülevész sereg A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el, tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal megegyeztek, hogy az országon való békés átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól. A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A környéken állomásozó magyar katonák emiatt rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett. Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el, mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez. Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni. Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették, ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap vezetésével a király engedélye nélkül tört be Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött, lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős sereggel vonult ellenük és őket is szétverte. Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők Németország területén lemészároltak mintegy 4000 zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a király azonban megtagadta számukra az átvonulást az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus 15 -én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek nagy seregei is csatlakoztak. A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, Saint-Gilles -i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot, hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre. Saint. Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg. Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097. június 2. -án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg szakítottak Bizánccal. Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát, amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni, a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes háborúk egyik jelképe lett. Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek, hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát a keresztesek 1099. június 9. -én zárták körül. Az ostrom azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099. július 15. -én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót választottak az elfoglalt területek élére. Választásuk Bouilloni Gottfried-re esett, aki szerénységből azonban nem fogadta el az uralkodói címet, hanem csak a "Szent Sír Ügyvivőjének" tekintette magát. Ezzel azonban a keresztesek egysége felbomlott és mire Gottfried 1101 -ben meghalt és testvérét, Balduint királlyá koronázták, már több keresztes állam is megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten A keresztesek sikereinek köszönhetően több keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely 1098 -ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a keresztes országok közül, 1146 -ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101), Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat, és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118– 1131) is hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III. Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg kiszorította az egyiptomiakat Szíriából. A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt élte virágkorát. Fulko 1143 -as halála után azonban megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098 -ban jött létre, a város elfoglalása után és egészen 1268 -ig fenn is maradt, ekkor azonban a törökök meghódították. A Tripoliszi Grófság 1102 -ben jött létre, végóráit a Krak des Chevaliers és Tripolisz 1289 -es elfoglalásakor érte meg. A Kis-Örmény Királyság 1198 -ban jött létre és egézen 1375 -ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem szállták. Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem – Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri rendszer szokásjogon alapuló szabályait, amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek össze. A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy messze voltak az európai országoktól, akik így nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik. Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147– 1149) A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144 -ben elfoglalta Edesszát. Előkészületek III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a németek, utánuk a franciák Magyarország határára vonultak. Magyarországon történő átvonulása a keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és a sereget vezető két uralkodó között ellentétek alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már KisÁzsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról 1148. június 24 -én Akkrában ’’Acre’’ került sor a középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’ amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a Templomosok és a johannita lovagrend nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően a sereg az egyébként semleges, de gazdag Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg sorsát. A damaszkuszi vereség után még több kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az évben, VII. Lajos pedig 1149 -ben visszatért Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189– 1192) Előzmények 1187. október 2 -án a feltehetően kurd származású Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II. Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt. A VIII. Gergely pápa felszólítására a három leghatalmasabb keresztény uralkodó: I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek A seregek más és más útvonalakon indultak a szentföldre. Az angolok és a franciák hajón, míg a németek a hagyományos Duna menti útvonalon, Magyarországon keresztül. III. Béla magyar király vendégszeretően fogadta a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi seregeket. A magyarok szerepelnek a harmadik keresztes háborúban, 1189 -ben Géza herceg 2. 000 emberes serege csatlakozik Frigyeséhez. A németeket üldözte a balsors. 1190. június 10 -én. A sereget vezető 70 éves Frigyes a Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát. Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra alatt ő is meghalt.

A szentföldi események A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A következő egy évben Richárd és Szaladin még számos csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes elérni. Végül 1192. szeptember 2 -án Szaladin és Richárd békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk elfoglalt tengerparti városokat. Oroszlánszívű Richárd október 9 -én indult haza. Útközben hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy latin háború (1202– 1204) III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság tartományait maguk között felosztották. A Latin Császárság 57 évig (1204 -'61) állt fenn, ám hatalma megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat. Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség, Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a francia, katalán, német lovagok kezén. Velence megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól. Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy egyházszakadás következményeit, megerősítette különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes hadjárata (1212) Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes hadjárat között francia illetve német gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig, de nagy részük otthonába sem tért vissza. Egy 1977 -ben megjelent tanulmány kétségeit fejezte ki az események megtörténtével kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint valóban volt egy ilyen mozgalom 1212 -ben Franciaországban és Németországban, de a résztvevők nem vagy nem elsősorban gyermekek voltak, hanem nyomorban élő fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217– 1221) Az V. keresztes hadjáratot még 1215 -ben a IV. lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A háború megindítására 1217 -ben, már III. Honorius pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes császárt megakadályozta a hadjáratban való részvételben. A keresztes seregek II. András magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték Akkrát. Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták, hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város védelmét megnehezítsék és elmenekültek a városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az ütközetet. Miután II. András nem akarta országát sokáig magára hagyni, 1218 -ban dolgavégezetlenül visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután Damietta egyiptomi kikötővárost vették ostrom alá a Nílus deltájában. A várost sikeresen el is foglalták abban a reményben, hogy Damiettából kiindulva elfoglalhatják Egyiptomot, majd Palesztinát és végül Jeruzsálemet is. Damiettát 1219 -ben a keresztes hadak el is foglalták és hozzáláttak annak megerősítéséhez. 1221 júliusában innen kiindulva támadták meg Egyiptomot. Al-Kámil szultán segítséget kapott a szíriai Ajjúbida uralkodótól és döntő vereséget mért a keresztes hadakra. Az V. keresztes hadjárat így teljes kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227– 1229) Előzmények II. Frigyes német-római császár még 1215 -ben, koronázásakor fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V. keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé. 1223 -ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra fogadalmat tett a keresztes háború megindítására. Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött, hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes 1225 -ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II. Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra. 1227 -ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II. Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események 1228. június 28 -án végül a keresztes hadak útra keltek. Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat. Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a keresztesek Akkrában. Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest. Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak II. Frigyestől. A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett néhány kísérletet, hogy maradék seregével megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és Torun várát valamint Jaffát. II. Frigyes 1229. március 17 -én vonult be Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd 1229. május 1 -jén elhagyta a Szentföldet. A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak, így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248– 1254) A VII. és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos francia királyhoz kapcsolódtak. IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval, két testvérével és más rokonaival 1248 augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban. Szeptember 18 -án érkeztek Ciprus szigetére. Itt Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a templomos lovagok nagymesterével és több palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a seregek Cipruson maradtak és csak a következő év májusában indult meg a támadás Damietta ellen. Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett. Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat (1269 – 1272) X. Lajos 1269 -ben indította meg a VIII. keresztes hadjáratot Tunisz ellen. Karthagó elfoglalása után a táborában járvány ütött ki, melynek következtében Lajos is meghalt. Így ez a keresztes hadjárat is kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok mérlege Ezután Joppe, Antiochia és Tripolisz, majd 1291 -ben Akkon is elesett. A keresztes hadjáratok csaknem két évszazados küzdelem után eredménytelenül zárultak.

Későbbi kisebb keresztes hadjáratok A kisebb keresztes hadjáratoknak számbavétele igen nehéz. Számuk meghaladja a félszázat. A szakirodalom "kései keresztes hadjáratok" néven ismeri őket. Ide számítják a teuton lovagok által a Baltikum meghódítására folytatott hittérítő háborúkat. De a magyar királyok is több keresztes hadjáratot folytattak a Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor 6. /4 2010. 03. 15.