A birtokviszony jellsnek trtnete A birtokos szemlyjelek eredete

A birtokviszony jelölésének története

A birtokos személyjelek eredete • Az alapnyelvi személyes névmások agglutinálódtak toldalékká (kivéve a T/3. ). • Az ősmagyar eleji birtokos szerkezet: ház én, ház te stb. Egyes szám Többes szám 1. m. Vk. V 2. t. Vk. V 3. s. V ! -k

Az agglutináció folyamata 1. szintagma: *kota m. V 2. sorvadó szóvég: *χoda m. V 3. lekopott véghangzó: *χoza-m

Az E/2. változása • Mivel a *χoza-t felépítésű alakok homonimiában voltak a tárgyragos, valamint a lokatívuszragos alakokkal, ezért zöngésült: • *χoza-d

Az E/3. változása • Az ősmagyar elején a s. V névmás szó eleji s- hangja elnémult (l. pl. m. epe, f. sappe-, m. öl (fn. ), f. syle- stb. ) • Így az ősm. E/3. : *χoda-V > *χozá > *χoza • A palatális alakokban: – *kede-V > *kezé > *keze – *kede-V > *kezí > *kezi

Az E/3. -ja/-je változata • Az ősm. kori török jövevényszavakban bukkanhatott fel először. • *árpá-á > *árpája • Később ezek mintájára (analógiájára) minden mgh. -s szóvéghez ebben a formában járul.

Az E/3. -e/-i alakjának homonimiája • Az ősm. végére a kezi akár hármas homonimiában is állhatott: – ‘kéz’ – ‘kezei’ • A birtoktöbbesítő jel az újraalkotott teljes tőhöz kezdett kapcsolódni: kez-i > keze-i

A többes számú alakok változása • T/1. : – Ősm. m. Vk. V > -m. Vk – Óm. -muk/-mük > -mk > -unk/-ünk ~ -onk/-önk • T/2. : – Ősm. t. Vk. V > -t. Vk – Óm. -tuk/-tük > -tok/tëk > -tok/-tëk/-tök • T/3. : – Ősm. -k. V > -k – Óm. -k > -uk/ük ~ -ok/-ök

A birtokjel kialakulása • birtokviszony jelölésének egyik formája, a birtokost megnevező szón képes jelezni, utalni annak birtokára • az ilyen szóalak egy olyan birtokos jelzős szintagmával egyenértékű, melynek birtokszavát az -é morféma helyettesíti • nem mutat személyre, nem illeszkedik formailag sem, alapnyelvi örökségből származik, előzménye az -é latívuszi határozórag, amely már az ómagyar kor elejéről adatolható • az alapnyelvi *-i morfémából + tővéghangzóból jött létre, a kettő diftongust alkotott az ősmagyar korban • majd monoftongizációval hosszú mgh. -vá fejlődött

A birtokjel fejlődése • jelként rögzülése az ősmagyar korra tehető: már az ősmagyar korban beépült a birtokos névmási sorba • a monoftongizáció eredményeképpen létrejövő kétféle hosszú mgh. -s alak kétféle funkcióban élt tovább • az -é birtokjeles és az -i melléknévképzős szóalakok grammatikai használatban, mondatbeli szerepük szerint jobban elkülönülnek • az -é birtokjeles alak a mondatban állítmány, alany, tárgy, határozó vagy értelmező lehet, de jelző nem • az -i képzős melléknév elsősorban jelző, ugyanazt a szemantikai tartalmat hordozza, mint az -é birtokjel • kései kialakulását igazolja a szóalakban elfoglalt helye, többi névszójel után állhatott, de más névszójel nem követte

A birtokos jelző ragjának eredete • keletkezéstörténetileg három fokozat különíthető el: – a birtokos jelzős szerkezet teljesen jelöletlen, a tagok viszonyára csak a szórend utal – a szerkezet lehet egyszeresen jelölt, az alaptag viseli magán a birtokos személyjelet – a birtokos jelzős szerkezet lehet kétszeresen jelölt, az alaptag birtokos jelzős személyjelet visel, a jelző pedig –nak/-nek ragot • a három fázis időbeli távolsága évezredekben mérhető, a folyamat egy általános tendencia érvényesülését mutatja – a nyelvi fejlődés a teljesen jelöletlen állapottól halad a mind bonyolultabb jelölés felé • morfematikai jelölésének a lehetősége az ősmagyar kor utolsó szakaszában teremtődött meg, ennek grammatikai eszköze a -nak/-nek rag lett

A szórend és a birtokos jelző ragja • néhány szintaktikai helyzetben kötelező, az esetek többségében viszont másodlagos, szabad változatként jelentkezik az eredetibb jelöletlen forma mellett: – Székláb – A szék lába – A széknek a lába • a teljes jelöltség kialakulásának közvetlen funkcionális oka a jelöltség és a szórend belső összefüggésében rejlik • hagyományos szórend esetén, mikor a jelző és a jelzett szó sorrendben a szerkezet két tagja szorosan egymás mellett állt, a jelölés hiánya nem okozott kommunikációs zavart • a közbeékelődések vagy a jelző és a jelzett szó felcserélődése miatt a két tag elszakadt egymástól, ilyenkor szükség volt morfematikai kitevőkre amely a tagok összetartozását mindig egyértelműen jelzi • a mondatszerkezetek bővülésével ez az igény egyre nyilvánvalóbbá vált, ennek tett eleget a -nak/-nek rag

A birtokos jelző ragjának fejlődése • • • alaki kitevője a részeshatározó ragjából alakult ki, ennek oka, hogy számos nyelvben vannak olyan szerkezetek, amelyekben a datívusz grammatikai tartalma igen közel áll a genitívuszéhoz, különleges átmeneti eset a datívusz poszesszívusz, és ez a birtoklás kifejezésére szolgál azokban a nyelvekben ahol nincs meg a ‘birtokol’ jelentésű ige (Nekem van két lányom. ) a magyar nyelvben ráadásul bizonyos mondatszerkezetek kedvező hátteret biztosítanak ehhez a változáshoz, a részeshatározó után következhetett E/3. személyű birtokos személyjellel ellátott szóalak, valóságvonatkozása alapján akár birtokszava is lehetne az előbbinek ezekben a mondatokban könnyen bekövetkezhetett olyan szerkezeteltolódás amelynek eredményeként a -nak/-nek ragos főnév birtokos jelzővé értékelődött át a rag hangtestében alaki elkülönülés nem kísérte a funkcionális változást a -nak/-nek rag eredetileg helyhatározórag volt, funkcióváltozása hasonlóan történhetett, mint az -é birtokjel esetében, a változás alapja funkcionális kapcsolatukban rejlik a latívuszi árnyalatot kifejező -nak/-nek ’felé’ jelentésű volt, ebből könnyen megmagyarázható a ’neki és az ’övé’ jelentés