A betegek ignyei s a vattabetegek szerepe haznk

A betegek igényei és a „vattabetegek” szerepe hazánk betegségügyében Pós Péter az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke www. abosz. hu Asztmaklubok XVIII. Országos Találkozója Uni-Hotel Miskolc-egyetemváros, 2016. július 8.

Hallott már valaki a betegek igényeiről? Buta kérdés, mindannyian hallottunk már rengeteget ilyesmiről, amikor betegként egymás között beszélgetünk a kórházakban, a várótermekben, mentőre, orvosra, nővérre várva és megbeszéljük, hogy vajon miért nem kapjuk meg azt, amiről még mindig azt hisszük, járna. Pedig az sokszor már régen nem jár nekünk, csak valamiért „elfelejtették” közölni velünk, hogy mire nincs, és főként miért nincs már többé jogunk.

Érdekel bárkit az ilyesmi? Igen, a betegek igényei legalább 8 millió embert kifejezetten érdekelnek az országban. Köztük leginkább: Ø a krónikus betegeket, Ø az idősként leginkább érintetteket, Ø a kisgyermekes szülőket, Ø a munkahelyüket betegségük miatt elvesztőket, vagy ugyanezért megfelelő munkahelyre már nem is számítókat, de: sajnos túlnyomórészt mindenkit csak a saját igénye, és ezzel kapcsolatos érdeksérelme foglalkoztat. Ezzel szemben: már nem is érdekli a menthetetlenül leszakadtak és az önsorsrontók többségét, akik csak átmenetileg, az éppen adott bajuk kapcsán és akkor is rendkívül esélytelenül törődnek az ilyesmivel. Nem ez jelenti azonban az igazán komoly bajt!

Kérdezte már valaki a betegeket? Érdemes lenne kutatást indítani, hogy mikor, melyik kormány: § tartotta fontosnak, hogy ne csak hivatkozási alapként beszéljen a betegek igényeiről, igényeirő § eszébe jutott már, hogy valódi konzultációval is hasznos volna megkérdezni a betegeket, ugyan mit tartanak fontosnak és milyen súllyal a betegségükkel vagy az egészségügyi ellátásukkal kapcsolatban. A kormányokat, ciklusoktól függetlenül – elképesztően önsorsrontó módon – hidegen hagyják a választópolgárok betegségükkel kapcsolatos problémái, és az azok megoldását célzó igényei! Pedig a betegek már nem hallgatnának!

Elmélkednivaló a „valós” betegigényekről 1. Biztató hír: Ónodi-Szűcs Zoltán, az egészségügyért jelenleg felelős államtitkár szerint az a legfontosabb, hogy az egészségügy ne az intézmények érdekeit, hanem a lakosság igényeit szolgálja, ezért a valós betegigényekhez kell igazítani az egészségügyi ellátást. A következő biztató hír: Ónodi-Szűcs Zoltán meg akarja szüntetni az egészségügyet torzító „vattabeteges" manipulációkat.

Elmélkednivaló a „valós” betegigényekről 2. Az egészségügy legújabb hivatalos irányítója felől érkező két, biztató hírre oda kell figyelni. A mindenkori kormányt pedig támogatni kell, ha végre, a közjóért cselekedve, éppen van miben… Van azonban egy nagyon komoly probléma: Indokolt-e egyáltalán hazánkban az egészségügyért valósan felelős államtitkárok létezéséről beszélni? beszélni

Elmélkednivaló a „valós” betegigényekről 3. Mindeddig változatlan tapasztalataink szerint: egészségügyért valósan felelős államtitkárról beszélni sajnos egyáltalán nem indokolt! Amennyiben magyarul beszélünk, és igazat akarunk mondani, akkor a felelősség mindig csak olyan mértékig értelmezhető, amilyen mértékig valakinek egyáltalán érdemi döntési jogai vannak, és a döntéseihez szükséges megfelelő eszközei, anyagi forrásai is rendelkezésre állnak. Ez még jogi értelemben is így van.

Elmélkednivaló a „valós” betegigényekről 4. „Egészségügyért felelős államtitkárról” tehát – személyétől függetlenül – csak akkor lenne érdemes beszélni, ha az illető a felelősséget megalapozó mértékben megfelelő (nem csak papíron létező) jogkört, döntési lehetőséget, és mindenekelőtt előre meghatározott pénzforrásokat kapna, amelyek fölött unalomig ismétlődő eseti beleszólások nélkül felelősen, azaz önállóan rendelkezhetne! De szép is lenne!

Elmélkednivaló a „valós” betegigényekről 5. Egyetérthetünk az egészségügyért tevékenykedő (és politikai okokból „felelősnek” nevezett) államtitkár úrral: „a valós betegigényekhez kell igazítani az egészségügyi ellátást. . . ” De: már csak ezért is fontos lenne, hogy hazánkban mielőbb létrehoznák az egészségügyért nem csak távozása után felelős államtitkári posztot! Az ellátás iránti, kozmetikázatlanul valós betegigények felméréséhez ugyanis valós hatáskörű és felelősségű államtitkárra lenne szükség!

Elmélkednivaló a „valós” betegigényekről 6. A betegek valós igényeinek felmérésére jelenleg semmilyen, hiteles eredménnyel kecsegtető módszert nem alkalmaznak, mert: o mindeddig egyik kormányzatot sem érdekelték az ilyen „apróságok”, o a betegek között sajnos – külön rásegítés nélkül is – jól működik a némító hatású „Fortélyos Félelem”, o ez a rendszer – a betegeken kívül – mindeddig mindenkinek kényelmes volt, o látszólag nem is volt ok(? ) a változtatásra!

Elmélkednivaló a „valós” betegigényekről 7. A betegek többsége még ha akarná, sem tudná megfogalmazni a saját, valós igényeit (bár volnának!), mert: o mindeddig gondosan távol tartottak tőle minden számára fontos információt, o ennek hiányában a betegek többségének nincs lehetősége a kezelésével kapcsolatban legalább némileg tájékozott döntést hozni, o pedig éppen ez volna a betegjogok legfontosabbika. A betegek előtt az összes fontos betegjog érdemben – és nem véletlenül – ismeretlen!

Elmélkednivaló a „valós” betegigényekről 8. A betegek előtt az összes fontos betegjog érdemben – és nem véletlenül – ismeretlen, és egyelőre az is marad, mert: o Nincs a rendszerben arra alkalmas és elegendő személy, aki ezekről érdemi tájékoztatást adhatna, o homokba dugott fejjel eltekintenek attól a ténytől, hogy a lakosság egyre nagyobb hányada (ma kb. 25%!) funkcionális analfabéta, tehát nem érti meg a számára átadott, leírt tájékoztatókat sem, o egyelőre nincsenek is megfelelő tájékoztatók, o maga a rendszer nem érdekelt a változásban.

De mi fán terem a „vattabeteg”? 1. A „vattabetegek” azok a nem feltétlenül kórházban ellátandó betegek, akiket a kórházak csak azért vesznek fel ill. kezelnek, hogy megkapják az utánuk járó pénzellátást és – jobb híján, érdemi állami támogatás nélkül – ebből finanszírozzák a nagyobb költségigényű, mostohább OEP-támogatású ellátásokat. A vattabetegekről tehát sajnos elmondható, hogy becsapott betegek, mert nekik (aktuálisan) valójában nincs szükségük a kórházra! Éppen ellenkezőleg: a kórháznak van szüksége az ő bennfekvésükre!

De mi fán terem a „vattabeteg”? 2. A vattabetegek így nem is a valós kórházi ellátás alanyai, hanem mások megfelelőbb kórházi ellátásának feltételei, mondhatnánk eszközei, segédanyagai, tehát ténylegesen is „beteganyagok”. Ennél sokkal nagyobb aljassága azonban a rendszernek, hogy a vattabeteget úgy teszi a kórházfenntartás eszközévé, hogy közben veszélyezteti. A legtöbb beteg nem is tudja, mennyire veszélyes hely az egészségére a kórház. A döntéshozók tudják, merik, teszik!

De mi fán terem a „vattabeteg”? 3. A legtöbb vattabeteg sajnos elhiszi (mert elhitetik vele), hogy neki is (éppen akkor is) szüksége van a kórházra. Ettől vagy valós ok nélkül megijed (és további stressz-alapú egészségromlást szenved el), vagy – a tájékozatlanabbak, azaz a többség esetében – megnyugszik. Azt persze nem tudhatja, hogy éppen akaratlanul is passzív részesévé válik a minősíthetetlenül elégtelen egészségügy további pusztításának, tönkretételének.

A „vattabeteg” és az egészségügyi államtitkár helyzetének párhuzama A valós hatáskörön alapuló felelősség nélküli államtitkár éppen olyan eszköze a közjót semmibe vevő politikának, mint amilyen eszköze a vattabeteg az eltorzult betegségügy fenntartásának. Mindkettő kiválóan alkalmas tehát arra, hogy utólag és méltatlanul a bűnbak szerepét lehessen ráosztani. A látszólagos üzemelés fenntartásához, és ha kell, bűnbakként is nélkülözhetetlenek!

„Deréktól felfelé aszpirint, lefelé hashajtót!” azaz: csak beöntést vagy megfelelő infúziót? A kérdés persze hatásvadász, de az eredményes hatás már halaszthatatlan. Nem mindegy, hogy a rászorulót betanított ápolók beöntéssel, vagy orvosok a szükséges infúziókkal gyógyítják. Így van ez az egészségügyünkkel is! Magyarország az egészségügyi hiánygazdaság és az egyidejű betegség-biznisz Abszurdisztánja! A rászoruló betegek összességükben hiányellátást, a vattabetegek viszont oktalanul, akár kiemelt mértékű ellátást is kaphatnak.

Abszurdisztán egészségügye 1. A súlyos betegek kezelése „kész ráfizetés”, a könnyebb betegek túlkezelése, ápolgatása „jó biznisz”, az hozza a pénzt. Mivel a kórház veszélyes, sőt a kórházi fertőzések miatt egyre veszélyesebb üzem, mindkét betegcsoport biztonsága súlyosan veszélyeztetett. Mindezért nem a kórházvezetők és az orvosok, hanem az évtizedek óta kormányciklusoktól függetlenül tehetetlen egészségügyi kormányzatok a felelősek. Ha egyáltalán lennének függetlenül is döntésképes egészségügyi kormányzatok…

Abszurdisztán egészségügye 2. Sokan tudni vélik, hogy pénz, paripa, fegyver szükséges minden eredményhez, győzelemhez. Butaság! Ember nélkül egyik sem ér semmit! Tegyük hozzá, lehetőleg minél több egészséges emberre lenne szükség, mert valljuk be, ritka az a csata, amelynél a betegek, rokkantak és fogyatékkal élők jelentik a győzelem biztosítékát. A megfelelő forrásokat és eszközöket ezért mindenekelőtt a népesség egészségi állapotának javítására kellene fordítani! Ennek nyoma sincs hazánkban!

Abszurdisztán egészségügye 3. Hazánkban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) felelős az egészségügyért. Ez a helyzet… Az erőforrás az, amitől működik valami! Az autóé a motor, az emberi társadalomé az ember. Működhet a motor (és az autó), üzemanyag és rendszeres karbantartás nélkül? Nem! Működhet az ember és társadalma megfelelő egészség-fenntartás nélkül? Inkább csak vegetálhat! Ez a helyzet!

Abszurdisztán egészségügye 4. A magyar társadalmon jól látszik, hogy az egymást követő kormányok súlyos ismerethiányban szenvednek, vagy ami a társadalom egészsége tekintetében még rosszabb, ismeretek birtokában is csak az esélytelenek vegetálására ítélik azt a népet, amelynek bizalmából kormányra kerültek. Pedig: „Magyarország többet érdemel!”

Meddig kezelhető ötletszerű beöntésekkel a már intenzívre szoruló magyar egészségügy? 1. A magyar egészségügy is erőforrások nélkül vegetál, pedig megfelelő erőforrások birtokában is teljes szerkezeti felújításra, sőt komoly átalakításokra is szorul. Ehhez képest az egészségügy vezetése mindeddig csak azzal foglalkozott, hogy eltávolítsa vagy csökkentse azokat az akadályokat, amelyek, ha nem is már a bejáratnál észlelhetően, de a kimeneti oldalon végképp megakasztanák a rendszer folyamatos működését.

Meddig kezelhető ötletszerű beöntésekkel a már intenzívre szoruló magyar egészségügy? 2. Ha az egészségügyet az ember legfontosabb életműködéséhez, az anyagcsere folyamatához hasonlítjuk, akkor az egészségügy kezelése olyan, mint amikor az ember nem kap megfelelő táplálékot, sőt még elég vizet sem. A besűrűsödött, már életveszélyes bélcsavarodással fenyegető, megakadt végterméket beöntéssel kell legalább ürülésre késztetni. Ezzel azonban még semmit nem oldunk meg, legfeljebb elodázzuk a halált.

Meddig kezelhető ötletszerű beöntésekkel a már intenzívre szoruló magyar egészségügy? 3. Az egészségügy „beöntéseket” már kapott (ismétlődően is), de ettől nem lett, és nem is lesz életképes. Ideje lenne már táplálni, felújítani, és megfelelő átalakításokkal életképessé tenni. Ez csak valóságos és nyilvános széleskörű társadalmi egyeztetéssel, köztük a valós betegigények felmérése által, és főként a politika önmérsékletével érhető el. A valós betegigények felmérésére a Nemzeti Konzultáció az eddig bemutatott módon méltatlan és elégtelen lenne.

Hagyjuk abba a krónikus hazudozást! 1. Rácz Jenő, egy ismert, kiváló egészségügyi szakember (üdítően kevéssé pártfüggő egészségpolitikus, korábban kórházigazgató, egészségügyi miniszter, kórházi főigazgató, kórházszövetségi elnök, stb. ) következetesen igen hasznosat, és fájdalmasan igazat mond az egészségpolitikáról és az egészségügy valós helyzetéről, a kitörési lehetőségekről, de úgy tűnik, a korábbi és a jelenlegi politikában – talán éppen az igaz mondanivaló miatt – nincsenek az ilyesmire érzékeny halló fülek!

Hagyjuk abba a krónikus hazudozást! 2. Nézzük tehát Rácz Jenő legjellemzőbb, tehát leginkább elhallgatott nyilatkozatait: 2012. 02. 11. „Hagyjuk abba a kollektív hazudozást az egészségügyben, amelyben ma mindenki úgy csinál, mintha minden rendben működne. Mondjuk ki, hogy a rendszer a régi módon fenntarthatatlan; talán eljött az idő arra, hogy az egészségügyet levegyük a politikai közmegegyezés várólistájáról. ” 2014. 05. „Kollektív hazudozás helyett hosszú távú egészségpolitika kellene a volt egészségügyi miniszter szerint. Rácz Jenő ennek érdekében akár a parlamentbe is "falazná" a képviselőket, csak legyen végre konszenzus az egészségügy átalakításáról. ”

Hagyjuk abba a krónikus hazudozást! 3. Olvassuk tovább Rácz Jenőt, ő igazat mond: 2016. január 22. „. . . az egészségügynek mint a beteg egyén és társadalom legfőbb gyógyítójának az ágazatok között szintén prioritást kell élveznie. Ehhez képest az egészségügy nemhogy pozitív megkülönböztetést nem kap, hanem még hátrább sorolódik a rangsorban. ” 2016. március 10. „…az egészségügyben nem úgy érkeznek a pofonok, mint a politikában. A betegek nem vonulnak az utcára, de megtorolják, ha a legnagyobb bajban kiszolgáltatottnak érzik magukat. (…) létezik olyan, hogy elégedetlen vagyok az orvosommal, a kórházigazgatómmal, de az ellátásért végső soron felelős kormánnyal nem? ”

Mit kell tennünk céljaink eléréséhez? Támogassuk az államtitkárt, de mutassunk rá, hogy céljai eléréséhez még nincsenek meg az eszközei és a külső lehetőségek sem! Még többet kell vállalnia, és ehhez hatáskört, jogot kapnia. Ha viszont ezt nem kapja meg, de komolyan gondolta az eddigieket, felelős döntést hozva fel is kell állni tudnia! Mondjuk ki: ki § mit tartunk méltatlannak, sőt tűrhetetlennek a betegségügy kezelésében, § mit várunk el az egészségünkért felelős* döntéshozóktól. (*ez azonban nem államtitkári, nem is miniszteri, hanem kormány-szint!) Ne tűrjük az egészségügyben, a betegellátás bármely vonatkozása kapcsán elharapódzó hazugságokat!

Mit értek hazugság alatt? Egy ismert meghatározás szerint „A hazugság valótlanság állítása más(ok) vagy önmagunk félrevezetése céljából. ” Magam ennél bővebb értelemben használom a hazugság fogalmát. Szerintem hazugság – a valótlanság állításán kívül – mások félrevezetése egyéb módon is, így például hazugság a mellébeszélés is, hazugság a lényeges tények elhallgatása is, hazugság a valós tények hamis színben való feltüntetése is, általában hazugság minden, ami ellentéte a tények őszinte kimondásának, vállalásának. Hazugság továbbá minden, ami nem felel meg az igazmondás jogszabályi feltételeinek, amelyeket röviden és közismerten „az igazat, a teljes igazat és csakis az igazat” követelményből ismerhetünk.

A döntéshozók és a politikusok hazugságairól Az előbbi – a hazugságra vonatkozó, előadásokban bizonyára szokatlan – gondolatokat azért hoztam ide, mert az egészségügyért felelős döntéshozók, minden korábbi elődjükhöz hasonlóan levegőnek tekintik a betegszervezeteket. Más képviseleti lehetőség még nem lévén (mert a korábbi, mégoly csekély értékűeket is módszeresen felszámolták) rajtunk keresztül semmibe veszik a betegeket is, ugyanakkor a média tele van a betegek javát mindig elérendő célként emlegető – főként politikusi – hazugságokkal. Nem vállalják fel nyíltan az Alaptörvény általi jogfosztásunkat, nem merik szemünkbe mondani az igazat, hogy semmibe veszik a betegek érdekeit! Inkább hazudnak!

Egészséghez való jogunk, ha lenne… …nem lenne sok értelme az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége fenntartásának sem . Sajnos azonban egyelőre nem fenyeget minket a veszély, hogy érdekvédelmi feladatok nélküli baráti társasággá alakuljunk! Pontosabban nem ez a veszély fenyegeti a még gondolkodni, sőt hangosan szólni is merőket: A leghatékonyabb hazugság, az elhallgatás veszélye az, ami még a maradékul hagyott, vagy szokásból fennmaradt jogainkat, és ezek konok képviselőit is veszélyezteti! Megtisztelő figyelmüket köszönöm!