6 ttel A beszdhangok csoportostsa a magnhangzk s

6. tétel: A beszédhangok csoportosítása: a magánhangzók és a mássalhangzók Horváth Bettina Páratlan hét, szerda 10: 00

Vázlat: 1. A beszédhangok csoportosítása a) Magánhangzók b) Mássalhangzók

1. A beszédhangok csoportosítása A beszédhangokat hagyományosan két nagy csoportra osztjuk: magánhangzókra (vokálisok, V=hangzó) és mássalhangzókra (konszonánsok, C=együtthangzó).

A különbségeket a kövekezőképpen összegezhetjük: Magánhangzók: 1. a magánhagzóknak szótagalkotó erejük van; 2. tiszta zöngehangok; 3. nyíláshangok, képzésükkor nyílás keletkezik a szájüregben.

Mássalhangzók: 1. A mássalhangzók a szótag szerkezetében magánhangzókhoz társulnak; 2. vagy tiszta zörejhangok, vagy a zörejhez zönge is társul; 3. akadályhangok, képzésükkor akadály képződik a gégefőben vagy a szájüregben.

1. a) A magánhangzók A magánhangzó olyan beszédhang, melynek képzésekor a tüdőből kiáramló levegő megrezegteti a hangszalagokat, majd akadály nélkül távozik a szájüregből. A szájüreg nyílt, hangmódosítóként, rezonátorként működik. Erről meggyőződhetünk, ha egymás után kiejtjük az u, az o és az i hangot.

A magánhangzók tiszta zenei hangok. Harmonikus részhangok alkotják, közülük néhány abszolút magasságú félhang határozza meg a magánhangzó színét. A toldalékcső a hangszalagok rezgéseinek hatására rezonál, a szájüreg alakításától – nagyságtól, nyílástól – függ, hogy a részhangok közül melyiket erősíti fel, vagyis milyen formánsok jellemzik a magánhangzókat.

A magánhangzók csoportosítása I. Időtartamuk szerint rövid és hosszú magánhangzókat különböztetünk meg. A rövid változatok ejtésekor a nyelv izmai ernyedtebbek, a nyelvhát laposabb: ez a széles ejtés. A hosszú magánhangzók ejtésekor az izmok feszesebbek, a nyelvhát domborúbb: ez a szűk ejtés.

II. A nyelv vízszintes mozgása szerint a magánhangzók elöl képzettek (palatálisak) vagy hátul képzettek (velárisak). A palatális magánhangzók képzésekor a nyelv előretolódik, a veláris magánhangzók képzésekor hátrahúzódik. A palatális magánhangzókat akusztikai benyomásuk alapján magasaknak is nevezik, a velárisokat pedig mélyeknek. Magas vagy elöl képzett magánhangzók: e, é, ö-ő, ü-ű, i-í. Mély vagy hátul képzett magánhangzók: á, a, o-ó, u-ú.

III. A nyelv függőleges mozgása szerint a nyelvállás négy fokát különböztetjük meg. Legalsó nyelvállású magánhangzó: á. Alsó nyelvállású mgh. -k: a, e. Középső nyelvállású mgh. -k: é, ö-ő, o-ó. Felső nyelvállású magánhangzók: i-í, ü-ű, u-ú. A nyelv függőleges mozgásával együtt mozog az állkapocs.

IV. Az állkapocs nyitásszöge szerint a magánhangzók igen nyíltak (=legalsó nyelvállásúak), nyíltak (=alsó nyelvállásúak), félig zártak (=középső nyelvállásúak) és zártak (=felső nyelvállásúak). A hosszú változatok zártabbak, mint a nyílt változatok, tehát a hosszú ó zártabb, mint a rövid o.

V. Az ajkak működése szerint ajakkerekítéssel (labiális) és ajakkerekítés nélküli (illabiális) magánhangzók vannak. Ez utóbbiakat ajakréseseknek is nevezik. Mennél magasabb nyelvállású a magánhangzó, annál erőteljesebb az ajakkerekítés, pl. Az u ajakkerekítése erőteljesebb, mint az o ajakkerekítése. Mennél alacsonyabb nyelvállású a magánhangzó, annál tágabb az ajakrés; a legtágabb ajakréssel képzett hang az á. Ajakkerekítéses mgh-k: a, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű. Ajakkerekítés nélküli (ajakréses) mgh-k: á, e, é, i-í.

Az ajakkerekítés végbemenetelekor az a döntő mozzanat, hogy az ajkak körkörös izmai összehúzódnak-e vagy sem. Az a képzésekor összehúzódnak, az á képzésekor nem, az a labiális, az á illabiális hang. Továbbá: a labiális hangok képzésekor a fogak és az ajkak között megfigyelhető a nagyobb pitvar, az illabiális hang képzésekor nem.

Az artikulációs mozgások egyszerre mennek végbe, például ha a nyelv előre és felfelé emelkedik, az ajkak egyúttal szűk rést alkotnak: i hang keletkezik. A nyelvállás terminus is elnevezés csupán: a nyelv artikulálás közben egy pillanatra sem áll meg; tipikus helyzete azonban van, ezt érzékelteti az elnevezés. A beszédfolyamatban az egyes hangok artikulációja nem különül el, képzési mozzanatok egybefolynak: az egyik hang képzésekor a beszédszervek már a következő képzését készítik elő. Ezt a jelenséget együttes artikulációnak, koartikulációnak nevezik.

A magánhangzók artikulációját az alábbi rajz szemlélteti, a bekarikázott hangok ajakkerekítések:

1. b) A mássalhangzók A mássalhangzó olyan beszédhang, melynek képzésekor a tüdőből kiáramló levegő a szájüregben akadályba ütközik (a h akadálya a gégefőben van). Minden mássalhangzó akadályhang.

A mássalhangzók csoportosítása: I. A hangszalagok működése szerint a mássalhangzók zöngések vagy zöngétlenek. A zöngés mássalhangzó képzésekor rezegnek a hangszalagok, a zöngétlen mássalhangzó képzésekor pedig nem rezegnek, a hangot az akadály működésekor keletkező zörej adja. A zöngés-zöngétlen mássalhangzók a következők: b-p, d-t, g-k, v-f, z-sz, zs-s, gy-ty, dzs-cs, dz-c

A zöngés m, n, ny orrhangoknak (nazálisoknak), a zöngés r pergőhangoknak (tremulánsnak) és a zöngés l, j közelítőhangoknak (approximánsoknak) nincsen fonéma értékű zöngétlen párjuk; a zöngétlen h réshangnak (spiránsnak) pedig nincsen fonéma értékű zöngés párja. A zöngés és zöngétlen mássalhangzók képzésében nem csak a hangszalagok működése különbözik. A zöngés mássalhangzókat lazább izomműködéssel képezzük, hanghatásuk lágyabb. Ezzel szemben a zöngétlen mássalhangzókat feszesebb izomműködéssel képezzük, akusztikai hatásuk keményebb.

II. A képzés helye szerint bilabiális (két ajakkal képzett) hangokat, labiodentális hangokat (ajak-fog hangokat), dentális/alveoláris hangokat (foghangokat is fogmederhangokat), posztalveoláris hangokat (hátulsó fogmederhangokat), palatális hangokat (elülső szájpadláshangokat), veláris hangokat (hátulsó szájpadláshangokat) és laringális hangot (gégehangot) különböztetünk meg.

1. Bilabiális hangok. A két ajak képezi az akadályt: b-p, m. 2. Labiodentális hangok. A felső fogsor és az alsó ajak képezi az akadályt, ajak-fog hangok: v-f. 3. Dentális/alveoláris hangok. A nyelv hegye a felső elülső fogak belső részén, illetőleg kissé hátrább, az alveoláris területen képezi az akadályt: d-t, n; z-sz, dzc, l, r. 4. Posztalveoláris hangok. A nyelv hegye még hátrább, a felső fogsor mögötti kidudorodó résznél, a posztalveoláris területen képezi az akadályt: zs-s, dzscs. 5. Palatális hangok. A nyelv háta és a kemény szájpadlás képezi az akadályt: gy-ty, ny, j. 6. Veláris hangok. A nyelv háta a velum határán képezi a hangot: g-k. 7. Laringális mássalhangzó. Egyetlen gégehang van, a h; ejtésekor az akadályt a két hangszalag képezi.

III. A képzés módja szerint: 1. Plozívák (zárhangok): képzésükkor beszélőszervek zárat alkotnak. Két kajtájuk van: a) Explozívák (felpattanó zárhangok). A beszélőszervek összetapadnak, zárat alkotnak, megakasztják a kitóduló levegőáramot. A kitóduló levegő ezt a zárat felpattantja, ezáltal zörej keletkezik. A hang felfogásakor hallgató ezt a zörejt érzékeli. Az explozívák: b-p, d-t, g-k. b) Okkluzívák (orrhangú zárhangok). A zárhangok másik csoportjánál a kiáramló levegő nem pattantja fel a zárat, a nyelvcsap és a lágy szájpad szabadon hagyja az orrüreget, ezen keresztül távozik a levegő. Az okkluzívák: m, n, ny.

2. Spiránsok (réshangok). A réshangok képzésekor a beszélőszervek szűkületet, rést alkotmak, és a szűkületen kitóduló levegő a súrlódás következtében zörejt okoz. Spiránsok: v-f, z-sz, zs-s, h. 3. Affrikáták (zár-rés hangok). Képzésük záralkotással kezdődik, és résalkotással fejeződik be, a zár fokozatosan réssé tágul. Ide tartozik a dz-c, dzs-cs, gy-ty. 4. Termuláns (pergőhang). Egyetlen ilyen hangunk az r. Ejtésekor a nyelv hegye a dentialveoláris területen pereg. Az artikuláció a következőképp történik: a nyelv hegye többé-kevésbé tökéletes zárat alkot, az akadályt azonbn a levegőáram szétnyitja, és a beszélőszervek rugalmasságuknál fogva ismét előbbi zárhelyzetüket veszik fel. Ezek a rezdülések gyors egymásutánban ismétlődnek. 5. Approximáns (közelítőhang). A közelítőhang akadályhang, tehát mássalhangzó, de képzését és akusztikumát tekintve közelít a magánhangzókhoz. Ide sorolható a j és az l. A j képzésekor a beszélőszervek résállásban vannak, de nem jön létre a réshangokra jellemző zörej. Az l képzésekor a nyelv hegye a dentális területtel érintkezik, a levegő a

A lágy szájpad és a nyelvcsap működése szerint szájhangokat (orális hangok) és orrhangokat (nazális hangok, nazálisok) különböztetünk meg. A szájhangok képzésekor a nyelvcsap elzárja az orrüreget, az orrhangok képzésekor pedig szabadon hagyja az orrüreg felé vezető utat. Nazális hangjaink a következők: m, n, ny. A mássalhangzók osztályozásának egyéb szempontjai is vannak. A szájüregbeli artikuláció középső (mediális), ha a jellemző zár vagy rés kb. a szájüreg középvonalán keletkezik, például a t, s ejtésekor; oldalsó (laterális), ha ettől eltér, például az l esetében. Mivel egyetlen laterális hangunk van, az l, nem vettünk fel számára külön csoportot, hanem besoroltuk a közelítőhangok közé. A fonetikában szokás az l és a j hangot likvidának, azaz folyékony hangnak nevezni.